A ​velencei kalmár 85% 206 csillagozás

Egy kihívás miatt olvastam el, ez az igazság.
Nem bántam meg, mert tetszett, tágította a látókörömet, de közel sem volt annyira jó, mint a Rómeó és Júlia.
Gyorsan haladtam vele, a régies nyelvezet ellenére is.
Tagadhatatlan, hogy Shakespeare óriási zseni volt, nem vitatom a tehetségét, de ez szerintem egy gyengébb műve.
Mindent összevetve: nem volt rossz, még így is kiemelkedő számomra a Shakespeare összes művekből, de biztos nem fogom újra elolvasni és leginkább azért mert nem igazán találtam benne szimpatikus karaktert.

2021/109, 31/148 eddigi értékelés

Impozáns munka.
Egy kollégám ajánlotta, a Hamlet-kudarc után óvatos olvasó voltam, de a munka igazán rendben van. :) (1623, te jó ég.)
Összetett dráma. A cselekmény jól kitalált, a párbeszédek remekül illeszkednek a mű ívébe, ott van még a stiláris változatosság (egy-két lírai betétnél csak pislogtam, milyen szép volt), a helyenként beszúrt humor (nocsak), és a szerző nagy erőssége, a finoman megrajzolt karakterek. (Még a negatív főhős Shylock jellemét is többször árnyalja.)
A fél csillagot két dolog miatt vontam le. Egyrészt maradt néhány egydimenziós karakter (ami ugye csak azért feltűnő, mert több ábrázolás mestermunka), másrészt a záró női játékért/játszadozásért. Ezek még ma is veszélyesek lennének, szerintem.

Úgy látszik évszázadokkal ezelőtt is sok konfliktus volt zsidók és keresztények között , és még ha vagyon, pénz, szerelem társul hozzá, akkor abból semmi jó nem származik .Picit nehézkesen ment az olvasás , a nyelvezet miatt, de már sokadik Shakespeare mű olvasása után gyorsan megszoktam .Egy nagy elmaradást pótoltam magamnak ezzem a művel .

A címkékből kiindulva azt gondoltam, hogy egy könnyed hangvételű, humoros művet fogok olvasni. Éppen ezért jócskán meglepődtem, hogy nem sokszor húztam mosolyra a számat az olvasás ideje alatt.. A drámában túlsúlyba kerültek a komolyabb témák. Keresztények és zsidók feszülnek egymással szembe, s ebből senki sem tud makulátlanul kikerülni. A kalmár nem hajlandó megszánni vagyonát elvesztő adósát, a sokszoros felajánlott pénz ellenére is csak a font húsát követeli. Antonio, a kölcsönt felvevő nemesnek nem nevezhető nemesnek a viselkedése. Korábban többször sértegette hitelezőjét, sőt a fifikás ítélet után sem tanúsít nagylelkűséget. Leginkább ez a vonal érdekelt, mert összetett volt, a szereplők sem egyoldalúan vannak ábrázolva. A könnyedebb szálak – a kérők, ládikák, gyűrű – kissé ellensúlyozták a többi rész komolyságát, de ezektől még nem vált egyértelműen komédiává a történet.

Shakespeare az az író, akinek akármilyen időszakomban veszem a kezembe valamelyik művét, biztosan nem csalódom benne. Ez így volt most A velencei kalmárral is.
A dráma megint hozta a Shakespeare komédiák szokásos szellemességét, olyan fricskák voltak benne, hogy néha hangosan felnevettem. spoiler
Mindemellett azonban egy igen komoly témát érint a dráma, ami főleg a mi korunkra nyert azt hiszem sötétebb színezetet. Ez a zsidó-keresztény konfliktus, és általában a zsidóság általános rossz megítélése, kirekesztése. Shylock bosszúvágya valahol érthető, másfelől azonban mégsem lehet teljesen a pártját fogni, de így van ez Antonióval és a többiekkel is. Ami pedig igazán nagyszerűvé teszi számomra ezt a drámát, az az, hogy bár Shakespeare korában teljesen elfogadott volt a zsidókat valamiféle gonosz ördögi teremtményeknek beállítani, ő mégis emberivé teszi a figurát, és ezzel eléri, hogy bármilyen korban olvassuk is, kicsit magunkba nézzünk közben, és ne ítéljünk első látásra.

Nagyon szeretem ezt a drámát! Remekül felépített a szerkezete, jól kidolgozott a konfliktus, a karakterek motivációi. Ha van gyenge pontja, akkor az a ládikós jelenet, az valahogy kissé banálisnak hat, a kérők pedig ijesztően ostobáknak tűnnek. De a többi lenyűgöző! Különösen a per fantasztikus. Shylock „Hát a zsidónak nincs szeme?”-monológját olyanok is ismerik, akik nem olvasták a művet, sőt, talán azt sem tudják, hogy ki melyik műben mondja. Különös, hogy ha csak ezt a pár sort ragadjuk ki, milyen toleránsnak mutatkozik a mű, pedig nekem meggyőződésem, hogy az irodalomtörténészek mentegetései ellenére igenis van benne egy leheletnyi antiszemitizmus. Na persze nem a XX. század antiszemitizmusáról van szó, hanem a kora újkori általános európai megkülönböztetésről, ami azért egészen más jellegű. Ez viszont nem jelenti azt, hogy Shakespeare feltétlenül azonosult volna ezzel a gondolattal. A korszakhoz hozzá tartozott, a zsidó tőkések a társadalom szerves részét képezték, úgyhogy miért ne írta volna bele egy darabjába? Azokat szokták érvéként felhozni emellett, hogy zsidó az uzsorás, hogy sajátos nyelvhasználatot ad Shylock szájába Shakespeare, hogy lánya elrablásakor is a veszteségen kesereg, hogy eleve a zsidó uzsorást helyezi a rossz szerepébe (szerintem itt az uzsoráson van a hangsúly!). De mindez számomra nem bizonyítja a darab antiszemitizmusát. Egyetlen jelenet van, ami számomra ezt alátámasztja: az, amikor Jessica tagadja meg apját és vallását, és akar kereszténnyé válni. És ez igen erős! Gondoljunk bele: a darab egyetlen szereplője, aki kendőzetlenül kimondja a zsidóság elítélését, az maga is zsidó! De a darab nem erről szól! Nem azért zsidó Shylock, hogy Shakespeare a zsidóságot ítélje el, hanem azért uzsorás Shylock, hogy Shakespeare elítélhesse az uzsorát, és ezt fantasztikusan hatásosan és következetesen végig is viszi a dráma egészén. Lehet ezt a művet szeretni vagy nem szeretni (én az előbbi csoportba tartozom), de nehéz közömbösnek maradni iránta.

Nem volt rossz, de nem olvasnám újra. Zavart a sok zsidózás (tudom, hogy Shakespeare korában még nem volt akkora súlya, de akkor is), akkor már szidhatták volna Shylockot a kalmársága miatt is, úgyis az a lényeg. Shylock egyébként érdekes szereplő volt, elég beteg ez az egy font hús mánia, meg a végére erősen elborult, de nekem alapból nem volt vele semmi bajom még az elején. Mármint szerintem érthető, hogy utálta Antoniót, mert voltak rá utalások, hogy már korábban is összetűzésbe kerültek pont a kalmár vallása kapcsán. Szóval ha nem jöttek volna elő a fura darabolós vágyai, akkor akár szimpatizálhattam is volna vele. Egy ideig, mert a lányával is elég görény volt.
A női szereplők meglepően életképesek – mármint a korszak irodalmához képest –, tetszett, hogy Jessica és Portia is milyen jól megoldották a dolgokat. Portia mondjuk picit ellentmondásos volt, túl nagy változáson esett át a történet kezdete óta, de mindig örül az ember lánya, ha olyan nőkről olvas, akik nem csak ölbe tett kézzel várják, hogy megoldódjanak a dolgok, vagy beletörődőn sírdogálnak. Portia „társkereső szekrényei” kicsit furák voltak, szerintem kilógott a történetből egy ilyen mesei elem.
Szóval egész jó volt, bár arra még nem jöttem rá, hogy mitől komédia.

Igazi humoros vígjáték, könnyed, szórakoztató. Élveztem olvasni, sok jó gondolatot kiírtam belőle. Mai szemmel nézve kicsit antiszemitának tűnhet a cselekmény, rendesen megy az adok-kapok a zsidók és a keresztények között, így a színpadra vitelénél biztos kell alakítani. Kedveltem a szereplőket, különösen a jószívű Antoniót, és nagyon tetszett, amit Portia apja talált ki a lánya férjhez adására (nem mintha én szerettem volna így elkelni :D), az viszont annyira nem nyerte el a tetszésem, ahogy a végén Portia és Nerissa megszívatták a férjeiket. Sajnáltam őket. Szívesen megnézném színházban.

Egyszerre könnyű és súlyos, meseszerű és realisztikus, ódon és modern. Komédiának tragédia, tragédiának komédia… A mindig felbukkanó kérdésre, hogy „vajon mit akart ezzel a szerző elmondani”, nem tudnék egyértelmű választ adni. A szereplők között nem igazán van számomra szerethető, Shylock figurája a legösszetettebb és leginkább drámai, ő a történet kulcsfigurája.

Mire is mennének a férfiak a nők nélkül…?