A ​nagy Hoggarty gyémánt 86% 35 csillagozás

Remekül szórakoztam, a Hiúság vásáránál korábbi regény-hasonlóan gunyoros stílusban. Egyértelműen 5 csillag, van megnyugtató befejezés is. Időnként felnevettem olvasás közben, azonban az a szomorú, hogy tényleg akár ma is játszódhatna a történet, ahogy egyik értékelő is írta Molyon.

Az én kiadványom végén szerepel az író rövid életrajza, a fordító Vas István tollából, igen érdekes az is. Megtudhatjuk honnan ered a „sznob” kifejezés, az irodalmi művekben Thackeray használta először.

Szellemes stílus, ügyes történetmesélés. Jól megrajzolt karakterek. Ha nem bántaná 21. századi realitásérzékemet az, hogy a regény főhőse és családja végül boldogul, simán ötöst érdemelne. Tetszett, hogy a történet negatív figuráját sem valami született gonoszként ábrázolja, hanem olyan emberként, aki ugyan kétségkívül nem szeplőtelen, de legnagyobb bűne a túlzott, talán már eleve értelmetlen kockázatvállalás. Más kérdés, hogy amíg ez bejön, addig a tömeg önfeledten ünnepli, bukáskor viszont rögtön a lámpavasra húzná. Az emberi jellem képlékenységét egyébként is mesterien ábrázolja.

Első ismerkedésem volt Thakeray munkásságával, mikor e regény mellett döntöttem, s habár a mű elején kicsit nehézkes volt a ráhangolódás, összességében és végül nagyon is tetszett és örültem a jó döntésemnek, hogy ezzel nyitottam ismeretségünket – folytatás biztos lesz.
1841-ben írta A nagy Hoggarty-gyémánt-ot, a regény eredeti és teljes címe akkor „Samuel Titmarsh és a nagy Hoggarty-gyémánt története” volt. Thakeray sokszor publikált a Fraser's Magazinban, ám álnéven: Michael Angelo Titmarsh-ként, s ebben a regényében fel-felbukkan ezen a néven, mikor a főszereplő unokaöccsét e néven emlegeti, tehát magára az íróra téve említést.
A kezdeti lassú cselekmény fokozatosan bontakozott ki és gyorsult fel, vált egyre inkább izgalmasabbá, köszönhetően annak is, hogy az író sok érdekes karaktert sorakoztatott fel és ábrázolt kidolgozottan, remekül. Narrátor maga a főszereplő, a szolid, becsületes Sam Titmarsh tárja az olvasó elé, milyen galibát is okozhat egy ajándékba (örökségnek szánt) kapott gyémánt melltű. Gyakran humorral spékelt, olykor megindító a történet, ami ugyancsak próbára tette nemcsak őt, hanem közvetlen családját, szeretteit is. De mindeközben meg tudta őrizni nemes jellemét, valamint hitét az életben, emberekben, munkában, továbblépésben.
Idős nagynénjétől, a szívtelen, számító és gonosz Hoggartynétől kapott gyémánt melltű felkeltette a sznobok érdeklődését Titmarsh személye iránt, hivatalos lett előkelő helyekre, jó álláshoz és fizetéshez jutott, pályája felfelé ívelt, mígnem aljas spekuláció húzta keresztül jövőjét.
Kiválóan ábrázolta az író, mivé is válhat az ember, ha hatalma, sok pénze van, s hogy mi is az igazán fontos: az igaz barát, aki kitart jóban-rosszban, Gus Hoskins, továbbá szerelme, aki közben felesége lett, Mary Smith és nem utolsó sorban édesanyja, aki szintén mellette állt és segítette, támogatta.

Történhet bármi az emberrel, a családi, baráti háttér képviselik az igazi és legnagyobb értéket, tőkét, sokkal nagyobbat, mint akár a világ legnagyobb gyémántja.

Ahogy Titmarsh mondja az utolsó oldalak egyikén: „Az elmúlt néhány évben megtanultam, mi az, ha az ember a hamisság Mammonával köt barátságot, és hogy az ilyen barátságból semmi jó nem sül ki a becsületes ember számára.”

Kellemes, szellemes, könnyed… és ami a legrosszabb, hogy akár ma is játszódhatna.

Egy aránylag rövid történet, ami engem az előszóval megvett magának. Furcsán hangzik, de önmagában az író szava, annyit elárul a korról, az akkori helyzetéről, és a kiadók nyereségleső hozzáállásáról, hogy már ezért érdemes volt ezt a könyvet kézbe venni. Nagy újdonságot nem hozott maga a történet, szerintem elmondhatjuk, hogy ez volt az előkészítője a méltán híres Hiúság vásárának. Pénz, hatalom, hírnév, minden mi ennek mozgatórugója.

Ez az egész könyv nem más, mint egy kedves, bájos, tanmese, amelyben teljes természetességgel követi egyik lépés a másikat, előre tudható, hogy ki, hová és merre fog lépni benne.
Ami ennek ellenére nem teszi unalmassá, az a már említett bájossága, naivsága.
A kezdése ugyan számomra a végtelenségig lassú volt, és sokáig vártam a rablókat és a gyilkosokat, sokáig vártam, hogy mikor kerekedik ki egy jó kis krimi a nyíltan mellre tűzve hordott hatalmas gyémánt okán.
Persze így még jobb volt, főleg amikor végre a kedves, élcelődős humor is előkerült a sorok között.

Remek szatírája a 19. századi angol társadalomnak, a kapitalizmus küszöbén. Mindegy ki vagy, az számít, hogy a látszat alapján mid van, és mások mit látnak, mit csinálsz, és hogyan csinálod, és ez alapján hogyan ítélnek meg. Ki ne ugrana bele egy jól kecsegtető üzletbe, ha senki nem mondja, hogy állj?!
Thackeray egyre jobban tetszik nekem, a stílusa, a szatírája, a finom humorérzéke. Kicsit Jane Austen, csak pasiban. :)
@mdmselle, ezt olvastad már? mert ha nem, akkor semmiféleképpen ne hagyd ki! :)

Viktoriánus mese a fiatalemberről, aki ugyan ambiciózus, ám becsületes is volt, ugyanakkor semmit sem értett a világ dolgaiból. Hoggarty-vári Hoggartyné pedig felér Mrs. Norrisszal, Fanny Dashwooddal, meg más egyéb kifricskázott Jane Austen-hősökkel. Na jó, Mr. Collinsszal nem. ;-) Azért Jane néni rajongóinak ezt is ajánlom.

Nagyon jó kis könyv ez, Thackeray is bekerült a kedvenc íróim közé. Egy szegény fiatalemberre egy régi családi brossnak köszönhetően felfigyel az arisztokrácia, ezzel félreértések és tévedések sorozata indul meg.

Ironikus természetrajz a sznobériáról; kellemes, kuncogtatóan körülményesen, és terjengősen fogalmazott, körkörösen cizellált mondatok észveszejtő kavalkádja, amelyből a lényeg kihámozása korántsem olyan könnyű, mint azt elsőre gondolnánk.
Egy mai szerkesztő izzasztó rémálmainak kíváló alanya lehetne Thackeray, ám lássuk be, a nyakatekert, sokszor tíz-tizenötsoros mondatok nem csak a szellemet és a figyelmet tartják éberen, de pazar lehetőséget nyújtanak a huszonegyedik századra elég alaposan megkopott, a lényeg kifejezéséhez idomított-csupaszított szókincsünk feltöltésére.
Határozottan élvezem, sőt, körülbelül olyan jól esik, mint egy adag forró, csípős, édes-savanyú leves egy fagyos téli estén
Átmelegíti a szívemet, és csak csodálni tudom azt a nyelvi leleményességet, amellyel minden sallangja ellénére, vagy éppen azért ennyire pontos, és borotvaéles társadalmi szatírát tud felmutatni.
Csak ajánlani tudom