A Legyek Ura 84% 912 csillagozás

Amíg olvastam nem akartam ember lenni. Utána meg akartam változtatni az emberiséget.

Na Rousseau, erre varrjál gombot!

Tegyünk ki egy rakás embert a paradicsomban, és azonnal nekiállnak poklot fabrikálni maguknak. Tökmindegy, hogy egy rakás gyerek vagy felnőtt, egy csapat iskolásfiú vagy egy csapat könyvelő, hivatalnok, kőműves vagy pap az alany, a végeredmény ugyanaz.

A regény top10-es, bizonyos.

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

Valószínűleg nincs ép ember, aki élvezné ezt olvasni. Iszonyú volt, viszont nem tudom, mikor feledkeztem bele utoljára ennyire egy könyvbe.
Ahogy a gyerekekből „nép”, majd népből „vademberek” gyülekezete válik, aztán abból újra gyerekek, a folyamat olyan jól van megírva, hogy szinte törvényszerűnek érzi az ember a borzalmak bekövetkezését.
„Én vágtam el a torkát.” Legelőször Jack sem tudja biztosra, hogy ezt dicsekvésnek vagy panasznak szánja. Aztán fokozatosan minden elborul, szétesik, a történet közismert…
Mindezek mellé gyönyörű, költői tájleírásokat kapunk, egyre erősödő kontrasztban a mondanivalóval.
Óriási elismerés a szerzőnek, minden iszonyodásom ellenére. Borzasztóan, módszeresen rámtelepedett és nyomasztott, de nem tudom utálni érte. Horror, de nem kártékony. Ez a könyv kell.

„Mint a gyerekek” A legbölcsebb kis hősünk kiemelkedő mondata. Számomra ez a könyv nem a társadalom romlottságát mutatja be. Sőt. Talán túl idealista vagyok, vagyis hát biztos, hogy az vagyok, de én itt pont az ellenkezőjére kaptam bizonyosságot:
Hogy fejlődünk, akármilyen embertelen világot építettünk is fel. Ösztöneink a túlélésért hajtanak minket, mint az állatokat, de van egy sokkal hatalmasabb kincsünk/átkunk is: a gondolataink. Ez óriási felelősség, pont ezért egy civilizált társadalmat nem gyerekek irányítanak.
Én nem az a fajta vagyok, aki a kis lurkók feje fölé glóriát képzel, és a züllött emberiségre fogja a megrontásukat. A mondat második felével egyet tudok érteni, de kötve hiszem, hogy amúgy ártatlan báránykák lennének. Addig vagyunk ártatlanok, amíg öntudatra nem ébredünk. Ha elkezdünk gondolkozni, és felelőtlenül tesszük, akkor nem állattá, hanem szörnyeteggé válunk.
Ezt a gyerekek tudják a legjobban szemléltetni. Akik korukból adódóan nem is tudnak felelősen gondolkozni, akármennyire próbálkoznak.

Rohanó világunk nem az értékes gondolatok művelésére rendezkedett be, és ez meglátszik rajta. Ezért hasonlítunk felnőttként is annyira a gyerekekre. De vademberként élünk? Dehogy. Akkor nem forgatná fel annyi olvasó gyomrát ez az olvasmány. Akkor lesz@rnánk ezt az egészet. Akkor nem bömbölnének vigasztalhatatlanul a gyerekek…
Igen, nagyon hasonlítunk a könyv hőseire, de nem azért, mert kegyetlen halálraítélt faj vagyunk, hanem mert mi is siránkozunk, és azt várjuk, hogy megmentsenek bennünket. De értünk nem fog senki jönni. Nekünk kell felnőnünk a feladathoz.

Nem lehetett könnyű felülemelkedni az állati ösztöneinken, ma sem könnyű. Természetes környezetben, egy lakatlan szigeten nyűg ez a sok tudomány, ezért halnak meg először a leghumánusabbak. De ha mindig ez történne, akkor ma is egymás seggét szagolgatnák a legprimitívebbek a vadonban. Sajnos, vagy nem sajnos, de mélyebb gondolatokra is képesek vagyunk, ezt a felelősséget pedig meg kell tanulni kezelni. És még mindig generációk választanak el attól, hogy ezt egyáltalán felismerjük??? Pedig megvalósítani sem olyan könnyű…

/Maga a könyv annyira nem tetszett, de gondolatébresztő hatása miatt így is bőven öt csillagot érdemel./
/A film is ötcsillagos lenne, ha nem maradt volna le a végéről a legfontosabb mozzanat./

A húsom mélyébe vájt.

Nagyon jól megírt, sok gondolatot ébresztő, félelmetesen valóságos könyv. Bár az elején nem gondoltam, hogy 5 csillagot fogok adni rá, a vége akkorát ütött, hogy nem adhatok kevesebbet.

Valahogy didaktikusnak éreztem. Mintha azt szerette volna az író mondani, hogy…
… hogy ezek vagytok ti, öregeim. Most megmutatom nektek, milyen az ember, az emberi természet. Jól lerombolom a gyermeki ártatlanság mítoszát is.
Oké, tudom, hogy a gyerekek nem ártatlanok. Tudom, hogy az emberek mire képesek. (Nem ebből a könyvből, elég felütni egy történelemkönyvet.) Háború, világháború. Lerágott csont?
Belenyomja az orrunkat a saját rettenetességünkbe. Erős verbális gyomorszájon rúgás, nem is tudtam kivonni magam a hatása alól, egyszer felkiáltottam a villamoson miközben olvastam.
És mit tehetek? Kutattam, figyeltem, csak a Műveljük kertjeinket jutott az eszembe, de az egy másik könyv.
Ez egy erőszakos könyv. Lehet, hogy valakinek erre van szüksége, de én azt várom egy könyvtől, hogy legyen benne szeretet. Szelídség, irónia, önirónia, vagy mondjuk humor. Legalább nyomokban. Különben nem tudom befogadni, nem tudok vele mit kezdeni. Annyira fáj. Ez a könyv nekem csak kegyetlen volt. Nem mintha hinnék mindenféle jóság-mítoszokban, tudom, hogy az emberi faj mennyi kegyetlenségre képes és volt képes, de nekem ez a könyv nem volt több egy vérfagyasztó, hatásvadász „Hát nem borzasztó?”-kiáltásnál. Illetve elgondolkodtatott, részben mert Nobel-díj, mert népszerűség.
Jó könyv? Nekem nem. Nem is nekem íródott. Nem nekem tart tükröt. „Az emberiségnek” tart tükröt, úgy kollektíve, amiből ha nem szeretnék kint rekedni, akkor el kell ismernem, hogy egy állat vagyok vagy még rosszabb. Mert azt sugallja, hogy ember embernek farkasa, amivel megbélyegzi az emberiséget. Én hiszek: azt nem tudom, hogy az emberiségben hiszek-e vagy sem, de az emberben, az emberségben igen. A közösségen/kollektíván belüli életben, amiből nem kell egy külső hatalomnak „megváltania”, kimenekítenie.

(Vagy: ez a könyv a háborúról, a háborús állapotról szól, amiről nincsen személyes élményem, de nem is akarok – vagyis nem akartam volna)

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

Már vagy két napja kiolvastam, de még mindig ezen a könyvön agyalok. Pontosabban szólva, hogy végül is miről szólt ez a történet?
Ami biztos, hogy egy csapat angol gyerek felügyelet nélkül maradt egy lakatlan szigeten, ahol eleinte megpróbálják az általuk ismert társadalmi rendet követni, de végül a „vadállati” énjük kerekedik felül. Az is biztos, hogy a dolog, ami végül átbillentette őket, az a félelem volt.
A zavarba ejtő rész a közepe-vége felé van, amikor Jack kiválik a csapatból, egészen addig, míg Simon beszélget a Legyek Urával. Vajon a pokol azért szabadult-e el, mert ez az emberi természet velejárója, és az események mindenképp így alakultak volna, vagy Jack azzal, hogy áldozatot mutatott be a félelemnek, valami olyat idézett meg, amit nem lett volna szabad? Lehet, hogy Simon csak képzelődött a mezőn, de lehet hogy tényleg beszélt a Legyek Urával? És ki is pontosan ez a Legyek Ura? Az ember legjobb barátjának (google) segítségével megtudtam, hogy Belzebubot, a pokol egyik magas rangú „képviselőjét” illették ezzel a jelzővel. Ha viszont a gonosz végkifejlet egy démon miatt volt, akkor elkerülhető lett volna? Azt hiszem, ennek az eldöntésében magunkra hagyott minket a szerző.
Amit kicsit sajnáltam, hogy nem derült ki a végén, hogy Jack túlélte-e.
Nagyon jó regény volt, kár, hogy nekünk nem volt kötelező. Bár az is lehet, hogy felnőtt fejjel élvezhetőbb.

A regény kiváló, de én nem szeretem. Sajnos az emberi kegyetlenség, a gyermeki meggondolatlan gonoszság annyira mindennapi volt pedagógus pályám során, hogy nem szeretem ezt a regényt. Mert annyira valós.