Neurománc (Neurománc 1.) 245 csillagozás

William Gibson: Neurománc William Gibson: Neurománc

Vigyázz, ha jön a jövő…! Case, a konzolcowboy, az adatmezők magányos vándora magára haragította megbízóit, s ezért a hibáért képességei legjavával kellett fizetnie. Azóta üzletel, a fennmaradásáért küzd a XXI. századi Japán alvilágában, ahol a pénz szava törvény, a könnyelműség büntetése pedig gyors, kíméletlen halál… Armitage, a kékszemű démon azonban nem az üzletkötés szándékával keresi fel Case-t. Neki az aranykezű számítógépvirtuózra van szüksége. Társnője az acélkarmú, harcra drótozott izomzatú Molly indítékai még különösebbek… Megbízójuk a világ legzseniálisabb komputere svájci állampolgár. Szabadparton, ebben a fura, égi Las Vegasban él, egy arisztokrata dinasztiát szolgál. Úgy határozott, kivívja szabadságát. Bármi áron… A modern SF csúcsteljesítménye!

Neuromancer címmel is megjelent.

Eredeti megjelenés éve: 1984

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Valhalla Science Fiction

>!
Valhalla Páholy, Budapest, 1999
306 oldal · keménytáblás · ISBN: 9639238023 · Fordította: Ajkay Örkény
>!
Valhalla Páholy, Budapest, 1992
344 oldal · puhatáblás · ISBN: 9637632050 · Fordította: Ajkay Örkény

Enciklopédia 4


Kedvencelte 35

Most olvassa 22

Várólistára tette 205

Kívánságlistára tette 114

Kölcsönkérné 3


Kiemelt értékelések

Chöpp>!
William Gibson: Neurománc

Úgy gondoltam, hogy ez a regény nem nekem íródott. Tulajdonképpen nagyon máshogy most sem gondolom, csak olvasás közben megszelídítettem az elektronikus oroszlánt; vagy ő engem? Minden esetre az elején nagyon erősen próbáltam koncentrálni a szövegre és elképzelni a képtelen és szivárványszín mátrixot, tehát valójában az elképzelhetetlent. Aztán rájöttem, hogy ezt a regényt nem úgy kell olvasni, mint a többi könyvet. Annyira fogcsikorgatva olvastam egy ideig, hogy belefáradtam, és elhatároztam, ellazulok, és úgy fogadom, ahogy van; hadd zúduljon át rajtam ez az elektronikus tenger-pokol-plexi világ komplexum. És bejött! Lazaságomat csak az itt-ott feltűnő bakik szakították meg és a rendszeresen feltűnő egenek (igen helyett), amiktől kissé kirázott a hideg.
Lassan kirajzolódott előttem egy kalandos történet, MI-kal, Turing-rendőrséggel, jégbe zárt titkokkal, kódokkal és azokat áttörő kódokkal. Egy lecsúszott konzolzsoké meg egy felspécizett tükörimplantos tripla x-es nőszemély, néhány izgalmas élő és még izgalmasabb halott segítő, agykártyák (még most sem tudom elképzelni, Mik lehetnek ezek) és máris kibontakozik előtted egy folyamatosan változásban lévő, elképesztően fluid, cseppfolyós közegben zajló több ismeretlenes egyenlet. Egyértelmű, hogy William Gibson egy egyáltalán nem szokványos valamit alkotott. Ha optimálisan felvérteződöm, alkalomadtán folytatom a tripet. Bár ez egy helyenként durva és nem olvasóbarát triphalmaz, érdemes a bejárásra és arra, hogy megérteni akarjuk.

4 hozzászólás
csartak P>!
William Gibson: Neurománc

Elmentem végre az Eredőhöz. És láttam, hogy élénk fantáziában izzik, egy ragyogó elme szüleménye bontakozott ki előttem. Hangulatos, látványos jövőképe, különleges szereplői ellenére nehezen befogadható regény, rajta kell lenni a szeren.
Tele van szimbolikával, és gondolatai, pillanatai, eszközei, látványvilága nemhiába lett stílusteremtő, lett alapja tucatnyi filmnek, könyvnek, festménynek, és még sorolhatnám tovább…

2 hozzászólás
SteelCurtain >!
William Gibson: Neurománc

Hát ez nekem nem igazán jön be. Sem ez, sem bármi egyéb, amit eddig a virtuális tér örvén próbáltak lenyomni a torkomon. Sem írásban, sem filmen. (Nem csak a horroron tudok bealudni…) Kellően zavaros, hogy az ember legfeljebb fő vonalaiban tudja követni a dolgokat, de a hagyományos kalandregényekből azért megtart annyit a logikából és a feszültségkeltés eszköztárából, hogy különösebb szenvedés nélkül végig lehessen olvasni. Fantasztikus külsőségek meglehetősen szegényes fantáziával társítva. Kötelezően túl egy pusztító háborún, egy olyan világban, ahol az ember már nemcsak a géppel, de az állatvilággal is igyekszik szimbiózisra lépni. Félemberek tömege, kiknek mechanikus, vagy elektronikus beépített elemeiket állati génekkel kombinálják. Ez is egy szép új világ. De hát én csak egy maradi fickó vagyok, aki sose értette ezt a lelkesedést a virtuális világ iránt. Eszembe se jutna például bizonyos folyamatok lebonyolítása végett virtuális illemhelyet igénybe venni, mert tartok tőle, hogy utána valóságosan kellene alsóneműt váltanom. S ha huzamosabb ideig ilyen könyvek olvasására kényszerülnék, akkor ez a vészhelyzet akár állandósulhatna is. Viszont foglalkoztatni kezdett a gondolat, hogy mi lenne, ha az effajta regényeket a jövőben csak virtuálisan olvasnám el?

Noro P>!
William Gibson: Neurománc

Egy valóban stílusteremtő regény. Gibson az elsők között vette figyelembe, hogy a számítástechnika fejlődését a sci-fiből sem szabad kihagyni. Jövőképe elkerüli a végletesen optimista tudományos előretöréseket, mégsem vádolható túlzott realizmussal. Kibertér, ember-gép interfészek, testbe ültetett elektronika… ma már közhely, de itt kezdődött.
Ebben az időben még a cyberpunk másik fele is megvolt: a punk. A disztópikus világ nem győzhető le, de az sem győzhet le mindenkit – a punk antihős azért harcol, hogy a maga számára megteremtsen egy helyet vagy helyzetet, ahol tehet a szabályokra.
Maga a Neurománc története egyébként ismerős: az ember megalkot valamit, ami hatalmasabb nála, aztán mindenre képes, hogy mégis a hatalmában tartsa azt. Ennek eszközei itt az MI-ket ellenőrző Turing-rendőrök. Az újszerű az, hogy a fenti kérdés erkölcsi oldalát – ami valahol elég egyértelmű – a könyv következetesen elkerüli. Itt mindenki a saját érdekeiért küzd, és ha véletlenül helyesen cselekszik, annak nincs semmi jelentősége.

gyuszi64>!
William Gibson: Neurománc

2020/202. otthoni polc, 59 korábbi értékelés

Fura, de végig az járt a fejemben: olvastam én már ezt a könyvet, vagy sem?
Az elején úgy gondoltam nem (kiderült, hogy induláskor összekevertem a regényt a Johnny Mnemonic-kal; azt vajon olvastam, vagy csak a filmet láttam?), később találkoztam ismerős részekkel, még később azt mondtam, annyira ismeretlen a cselekmény, biztosan nem olvastam végig anno. Aztán megint jött ismerős részlet…

Vagyis olvastam én már ezt a könyvet, vagy sem? Azt kell mondjam, sajnos nem számít, néhány évtized múlva megint nem fogok emlékezni a könyvre.

Ugyanis a tartalom elég soványka, és a könyv hiába kategóriateremtő – a maga idejében agyonnyerte magát a legnagyobb díjakkal –, stilárisan minimum megosztó, „sima” kalandregény. A mai sci-fi élvonalbeli regények tartalmasabbak, mélyebbek. Sajnos a könyv nem jól, nem szépen öregedett meg, ha az elsőséget elválasztjuk a címtől, akkor hiányzik a kortárs igényesség. (Őszintén szólva ha ma jelenne meg, leginkább ponyvának minősíthetnénk.)

De hát ilyen más 1001 listás könyvvel is előfordult, kapásból bevillan a 39 lépcsőfok. Ismerjük el a regény erényeit, a szórakoztatás rendben van, és bár én nem szeretem a cyberpunkot, nyilván van, aki kedveli.

Csöre>!
William Gibson: Neurománc

Történetünk helyszíne egy olyan világ, ahol
– léteznek olyan MI-k, amik tudásukkal igen nagy befolyásra tesznek szert, és hát derogál kötöttségek között létezniük spoiler
– az emberek kapcsolata a technikával teljesen más dimenziókat nyit
– ahol az orvostudomány lehetőségei ha nem is határtalanok, de mindenesetre lenyűgözőek, „élő” példája másodfőszereplőnk, Molly, de akár Case is
– és ami nyomasztó, sötét, legalábbis az a része, amit a szerző elénk tár, mert igen, történetünk zöme az alvilágban játszódik, arról, ami ezen kívül van, csak pillanatképeket látunk.
Maga a cselekmény pörgős, és bár kiszámítható, tartogat meglepő fordulatokat, apró kis ínyencségeket.
A főszereplő, Case, cseppet sem szimpatikus figura, részben sodródik, részben tudatosan, de nem feltétlen fegyelmezetten viselkedik, sokszor érthetetlen, hogy egy kiélezett, veszélyes helyzetben vajon miért teszteli még jobban a szerencséjét.
Vele szemben Molly a higgadt ellenpont, nem egy szent, de nagyságrendekkel pozitívabb figura.
Sajátos jelenség Armitage spoiler.
És hát az MI, ami úgy mozgatja a szálakat, hogy mindenkinek érdekében álljon neki segíteni, és ami nem riad vissza semmilyen gátlástalan cselekedettől sem, ha az előre viszi célja érdekében.
Huh, szóval egy sötét, de sajátos történet, nyomasztó, elgondolkodtató. Folyt. köv.

3 hozzászólás
FélszipókásŐsmoly P>!
William Gibson: Neurománc

William Gibson első regénye (bár az Izzó króm és a Johnny, a kacattár novellákkal már alapozott hozzá), a sci-fi irodalom korszakalkotó klasszikusa, elsőként nyerte el a Nebula-, Hugo- és Philip K. Dick-díj „szentháromságát”. A 80-as évekig megszokott űrhajós vonulattól eltérően az ember-gép összefonódások (kibernetikus beültetések), a világméretű információs hálózatok (mátrix), a világot irányító nagyvállalatok, a mesterséges intelligenciák és a digitális valóság (cybertér) jelentik a regény világának fő elemeit. A cyberpunk alapművének tartják: számos későbbi mű, ötlet, séma e regényen alapul, de maga a szerző nem rajong e címkéért link, mert a fogalmat legalább ötféleképp magyarázzák.

Vicces érdekesség, hogy Gibson leginkább szakértői beszélgetésekből elcsípett kifejezésekből építkezett, ő maga nem értett a számítógépekhez. Képi világát videojáték-termi tapasztalatokból, nyelvezetét a motoros szubkultúrában és a kanadai drogdílerek szlengjéből merítette. Popkulturális utalások mellett tele van akkoriban még ismeretlen fogalmakkal, ám ezek magyarázó lábjegyzetelését Gibson kifejezetten tiltotta a fordítások során, így külön kaland megfejteni, egyes mondatokon mit érthetett (vagy van-e egyáltalán értelmük). Ez szerintem remek írói fogás, serkentőleg hat az olvasó neuronjaira. A műfajra addig jellemző naiv, túlzottan derűlátó elképzeléseket, okító jelleget, erkölcsi tanulságok levonását a kiszolgáltatottság és érdekek uralta jövőkép komorba hajló ábrázolása váltotta fel. Jellemzően nem foglal állást, az értelmezéseket, továbbgondolásokat leginkább az olvasóra bízza. Nincs dicső győzelem vagy fennkölt mondanivaló. Ennek kellemetlen mellékhatása az, hogy a szereplők tettei nincsenek igazán hatással a világ alakulására, nincsenek tényleges megoldások/feloldások, világmegmentések, összeálló nagy kép. Leginkább ötletekkel és ügyesen mondatba foglalt különös kifejezésekkel kápráztatva igyekszik előrébb vinni a cselekményt. Ez gyakran tűnik érthetetlennek (vagy legalábbis megfejtésre vár), bár személy szerint nem találtam nehézkes olvasmánynak. Nem akadtam fenn az új kifejezéseken, cybertechnológiai vívmányokon, nem bogozgattam túl sokat a mesterséges intelligenciák szövevényes játszmáit, inkább haladtam/sodródtam a szereplőkkel a valós és virtuális helyszínek között cikázva.

A történet Japánban indul, egy meghatározatlan jövőbeli évben. Főszereplője egy tehetséges konzol cowboy (adattolvaj), aki elkövette a klasszikus hibát, hogy meglopta a megbízóit – azok pedig orosz gombaméreggel fertőzték meg az idegrendszerét, lehetetlenné téve az hálózathoz való csatlakozását. Munkanélkülivé és drogfüggővé vált, míg nem egy Armitage nevű veterán és egy Molly nevű utcai szamuráj (beültetésekkel felturbózott képességű zsoldos) együtt felbérlik egy hackermelóra, a gyógyulást ajánlva fel fizetségként. Eddig rém egyszerűnek tűnik, ám az akciófilmes fordulaton pörgő bonyodalmak, amikbe belefutnak munka közben számomra újdonságként hatottak, így élvezettel olvastam a mesterséges intelligenciákat felügyelő Turing-rendőrségről, a tudati lenyomatot hordozó ROM-kártyákról, a mátrixról, a JÉG-ről (Jogosultság-Ellenőrző Gátelektronika).

Lelkesedésből készült el az első magyar változata 1991-ben, szakavatott, hozzáértő kezekben – bár fordítói tapasztalat és internetes segítség nélkül. Akkoriban még nem létezett a világháló, könyvtárakban kutatgatni, esetleg papíron/faxon lehetett levelezni a szerzővel – amivel a fordító „kíméletlenül” élt, sőt, egy apró baki javítására is sor került e beszélgetéseknek hála. :) Ez odáig vezetett, hogy Gibson külön a magyar kiadáshoz fogalmazott meg egy utószót. A fordító később átdolgozta a szöveget, a teljes sorozatot összefogó Szukits-féle omnibus kiadás már ezt a változatot tartalmazza. „Az így előállt szöveg jelenleg a legjobb Neurománc-változat, amelynek a tördelése is méltó a műhöz.” Megszületésének hátterét ebben az interjúban lehet olvasni: link

A fura címet a Valhalla Páholynak (és marketingeseinek) „köszönhetjük”, a fordító kéziratában az eredeti kifejezés szerepel, hiszen semmiféle románcról nincs szó. A Neuromancer a könyv egyik szereplőjének tulajdonneve, és meg is van magyarázva link. A második, 1999-es keményfedeles kiadás Ajkay Örkény szerint „kiállításában szebb, tartalmában gyakorlatilag rosszabb lett […] egész bekezdések egyszerűen eltűntek”, szóval a legjobban a harmadik, átdolgozott fordítású Szukits változattal jár az olvasó. Az első kiadás borítóját a Valhalla Páholy ikonná vált grafikus párosa, Boros Zoltán és Szikszai Gábor készítette el, hangulatilag talán ez áll a legközelebb a regényhez.

Két folytatás készült hozzá, a kötetek együtt Sprawl-trilógia néven ismertek.

>!
Valhalla Páholy, Budapest, 1992
344 oldal · puhatáblás · ISBN: 9637632050 · Fordította: Ajkay Örkény
mandris>!
William Gibson: Neurománc

Amennyire én ezt meg tudom állapítani néhány (oké, valójában egy) regény és film (<5) alapján ez a könyv a cyberpunk zsáner mintadarabja. Itt is – akárcsak a Stalkernél – a legmaradandóbb talán az egész hangulata lesz számomra. Adott a jövő, amelyben a földet a multik uralják, és amelyben a tudományos fejlődés – akárcsak az elektronikus bárányokról álmodó androidok esetében – alaposan elbizonytalanította, hogy tulajdonképpen milyen is az emberi létezés és hogy hol van a határ az ember és nem ember között. A regény vélhetően mindazok lelkivilágával viszonylag jól rezonál, akik valamennyire is borúlátással szemlélik a világ alakulását. Ha van olyan jövő, amit szívesen elkerülnék, akkor a Neurománc által vázolt jövő mindenképp ilyen.
Eddig nem sokat beszéltem a történetről, és nem is nagyon tervezek, ugyanis ez annak ellenére, hogy izgalmas és fordulatos volt, számomra kevésbé tűnik maradandónak, mint a világ, amelyet Gibson megalkotott. Bár a regény több mint 30 éves, ebből egy nem elhanyagolható részt nyugodtan letagadhatna, mivel a regény XXI. százada a mai olvasó számára is – a belőlem álló egyelemű mintán tesztelve legalábbis mindenképpen – épp ideális mértékben ismerősen idegen.

Eszterterka>!
William Gibson: Neurománc

A cyberpunk egyik alapköve, így nagy hiányosságot pótoltam ezzel a könyvvel. Hihetetlen jövőbelátással sikerült Gibsonnak megálmodnia ezt a disztópikus világot. Főszereplői a világűr helyett az atomháború utáni városok neonfényes, lecsúszott világából kerülnek ki. Case egykor tehetséges hacker volt, azonban meglopta munkaadóit, ezért büntetésképpen megfosztották „munkaeszközétől”, s most drogosként tengeti mindennapjait Chiba Cityben. Molly zsoldos, aki egy Armitage nevű volt katonatiszt megbízásából szervezi be Case-t egy feladatra. Érdekes látni, ahogy a mesterséges intelligencia a maga szolgálatába állítja az embereket és mozgatja a szálakat. Habár a teljes cselekmény kissé kaotikus, a mű inkább a rengeteg lenyűgöző, (akkoriban újszerű) ötlet és a világépítés miatt nagyon erős. Nemrég olvastam a Valós halált és bizony Richard Morgan is Gibson köpönyegéből bújt elő.

Lehet, ha tizenévesen olvasom, még nagyobb hatással lett volna rám, de így is egy jó olvasmányélmény volt.

zamil>!
William Gibson: Neurománc

Számomra az a könyv, amiben a JÉG, dekás, és a márix szerepel csak jó lehet. Gyerekkorom óta része az életemnek a számítástechnika, így igen vonzó ez a témakör, és így a cyberpunk.
Tetszett a regény bár vannak fenntartásaim vele, mert a cybertért nem mutatta be számomra olyan mélységekig amennyire szerettem volna. Maga világ tökéletes, ahogy annak egy cyberpunk regényben kell, tele cégekkel, és a maga árnyékvilágával. Érdekes volt, hogy a történet az űrben is játszódik, ami csak pluszt ad a történethez.
Kíváncsian várom a folytatást.


Népszerű idézetek

volna>!

A kikötő felett úgy szürkéllett az ég, mint a televízió képernyője műsorszünet idején.

(első mondat)

3 hozzászólás
Chöpp >!

Jobban szeretnéd, ha a mátrixban, égő csipkebokorként jelennék meg neked?

193. oldal

csartak P>!

Tombolt nyár a városban, a sétányokat ellepő tömeg hajladozott, mint a szélfútta fű; mint egy húsmező, melyen átnyilallnak a vágy és a kielégülés hirtelen örvényei.

13 hozzászólás
Chöpp >!

Dobj be egy kávét. Úgy látom, jót tenne neked…

37. oldal

Chöpp>!

Hallgasson a félelemre! Meglehet, hogy az a barátja.

31. oldal

csartak P>!

Egyévi kapszulázás után a szoba a Chiba Hilton huszonötödik emeletén hatalmasnak tetszett. Tízszer nyolc méter, egy lakosztály fele. A keskeny balkonra nyíló üveg csúszópanelek melletti alacsony asztalkán fehér Braun kávéfőző gőzölgött.
– Önts be egy kis kávét. Úgy látom, jót tenne neked… – A nő levette fekete dzsekijét; a tűvető a karja alatt függött, fekete nylon válltokban. Ujjatlan, a váll-részeken lapos acélzipzárakkal szegett szürke pulóvert viselt. Golyóálló, döntötte el Case, miközben a kávét egy élénkvörös bögrébe löttyintette. Karját és lábát faágaknak érezte.

Kapcsolódó szócikkek: kávé
Chöpp>!

Lehunyta szemét, úgy kutatott bennsőjében a harag csomója, a düh kicsiny gyémántröge után. Még mindig ott volt.

174. oldal

csartak P>!

– Ringyó – dünnyögte a Shiga felett úszó rózsás derengésnek. Odalenn Ninsein a hologramok szellemek módjára szertefoszlottak, a neonok legtöbbje hideg volt már és halott. Egy utcai árusnál sűrű feketekávét vett (gyűszűnyi habpohárba kapta), kortyolgatta, és nézte a felkelő napot.

Kapcsolódó szócikkek: kávé
2 hozzászólás

A sorozat következő kötete

Neurománc sorozat · Összehasonlítás

Ezt a könyvet itt említik


Hasonló könyvek címkék alapján

Tom Sweterlitsch: Angyalok pokla
Philip K. Dick: Álmodnak-e az androidok elektronikus bárányokkal?
Matt Ruff: 88 név
Frank Herbert: Frank Herbert teljes science fiction univerzuma 1.
Murakami Haruki: 1Q84
Octavia E. Butler: A talentumok példázata
Blake Crouch: Hamis emlékek
Anthony Burgess: Gépnarancs
Blake Crouch: Géncsapda
Ursula K. Le Guin: A kisemmizettek