Meghalt egy tanyasi öregasszony, Addie Bundren, s most az övéi – férj és öt gyerek – szekérre rakják a maguk ácsolta koporsót, hogy az elköltözött földi maradványait – végső meghagyása szerint – a városban, rokoni csontok között helyezzék örök nyugalomra. Felkerekednek, viszontagságos, hosszú úton szekereznek végig, hogy a szó szoros értelmében „tűzön-vízen át” végbevigyék, amire szavukat adták.
A vízben megúsztatott, tűzben felejtett, kézen-közön hányódó rakomány, amivel annyi nevetni való furcsaság esik – koporsó. Vivői nemcsak maskarába való „típusok”. Lelkük mélyén – akárcsak rozoga batárjukéban – tragédiát hurcolnak át hetedhét határon: bűnt, kétségbeesést, lázat, testvérszerelmet, gonosz kapzsiságot, erőszakot, magányt, nyomort, bizonytalanságot.
Az 1930-ban született regény a modern amerikai próza klasszikus mesterének egyik legmegrendítőbb alkotása.
Míg fekszem kiterítve 69 csillagozás
Megjelent A hang és a téboly c. regénnyel egy kötetben is.
Eredeti megjelenés éve: 1930
A következő kiadói sorozatban jelent meg: Helikon Kiskönyvtár Helikon
Enciklopédia 1
Kedvencelte 16
Most olvassa 11
Várólistára tette 177
Kívánságlistára tette 112
Kiemelt értékelések
Ha valaki könnyen, világosan érthető írásra vágyik az alapból kerülje ezt a regényt, vagy ha magyaros virtusból (vírusból?) mégis nekiveselkedik, az alaposan kösse fel a gatyáját, miegyébjét, mert lehet, hogy vért izzad mire megvilágosodik előtte, hogy ki kicsoda a regényben, s éppen mit csinál. Ha idáig eljut az olvasó onnan már mondhatnám, hogy könnyű lesz. De nem. Csak másképpen nehezebb. Nehezebb, mert szinte felfoghatatlan a szegénységnek, primitívségnek, archaikus viszonyoknak, vallási tébolynak és zsigeri fukarságnak az a különös elegye, mely mocsárként öleli körül, s béklyózza le a könyv szereplőit. Maga a történet rém egyszerű, egy éhenkórász farmer felesége elhalálozik, s a farmer ígéretéhez híven szülőföldjére viszi neje holttestét, hogy ott temessék el. Az út normál körülmények között nem túl hosszú, ám a kalandos út végére már nem éppen virágillatú koporsóval érkezik a gyászoló család. Közben képet alkothatunk valamennyiük titkolt bűneiről, kisszerűségükről, ám eltökéltségükről is, mely minden visszataszító jellemvonásaik ellenére kivívja az olvasó elismerését. Faulkner írásaiban eddig sem édenként jelenik meg a Dél, de itt egészen brutális képet fest róla. S az elesettséget csak fokozza, hogy szereplői amolyan átlag körüli fehérek azon a vidéken, ahol egy fekete még a legsilányabb fehér mellett is csak másodrendű lehet. Nem kell Faulknernek egy szót sem írnia a feketékről, hogy elképzeljük, hogy milyen szörnyű lehet az ő világuk, ha a fehér kisemberről ezt a pokoli képet mutatja fel.
Azt mondtam, nem javaslom senkinek ezt a regényt, ha könnyű olvasmányra vágyik. De ha valaki hajlandó megküzdeni az értelmezés nehézségeivel, s valami egészen különlegesre vágyik, mellbevágó élményre, annak ez kihagyhatatlan darab. Egy olyan realista regény, mely úgy groteszk, hogy az már szinte a groteszk paródiájának hat. Igazi kihívás ínyenceknek.
Ez könyv úgy múlt ki, hogy még lélegzik. Ebben a könyvben az élők holtabbak annál, mint aki a koporsó mélyén fekszik. Ebben a könyvben mindenki a saját bűneit cipeli a hátán, csak a bűz közös, amit maguk után húznak. Ez a könyv egy 15 kameraállásból rögzített családi sorstragédia. A könyv, amiben senki nem normális, de csakis egy lehet közülük a befutó az aljassági sorversenyben, miközben végig biztosak lehetünk benne, hogy a halott járt a legjobban, akinek már nem kell megszabadulnia ettől a nyakába varrt mocskos élettől.
Röviden az egyik legjobb könyv, amit valaha olvastam.
Nem szeretem elkoptatni a szót, de ez tényleg valami zseniális, a borító pedig közel tökéletesen
megteremti az alaphangulatot.
Minden fejezet megállná önmagában is a helyét, de együtt van értelmük, csakúgy, mint a megjelenő család tagjainak.
Az emberi állapot, sorsok rettenetét veti fel a könyv, groteszken nevetséges momentumokban bemutatva mindezt, de ahogy haladunk előre, úgy lesz egyre kevésbé mulattató, képeit könnyű elképzelni, mert zsigeriek, szívbemarkolóak, az író karakterei pedig az egyik legemberibbek, amikről eddig olvastam, minden hibájukkal egyetemben.
Hangulat kell hozzá, de a legjobban úgy működik, hogyha belemerülünk a könyv világába és magunkba szívjuk a 20. század eleji USA déli államainak atmoszféráját és közben más könyvet nem olvasunk.
Örök érvényű mű, amelyet szerintem majdhogynem bármilyen életkorban olvashat bármely nem képviselője, annyi minden bele van sűrítve, pedig nem hosszú, aprócska könyv ez.
Először gondolom úgy egy írásról, hogy ezt mindenkinek el kéne egyszer olvasnia.
Olvassátok hát :)
Először is a fordításról: az eredeti megjelenés 1930-as, a magyar 1971-es, a fordító 1940-ben született. Nem volt könnyű beleszokni a nyelvezetébe, de nagy örömömre szolgált, amikor egy-egy rég nem hallott kifejezést olvashattam, pl. kisikeredett a tészta, odalett valami, azt találta mondani, máma, mikorára, soseisvót, stb. Azt hiszem, Géher István igen jó munkát végzett.
A szereplők nemcsak hogy tanulatlanok, de visszamaradottak értelmükben, érzelmeikben meg mindenképp, és egész egyszerűen nincsenek szavaik, amikkel kifejezhetnék magukat. Így aztán nem csoda, ha egyik-másik résznek se füle se farka; pont annyi értelme van, mint amennyit a szereplő gondol.
A történet groteszk, de tökéletes háttér ahhoz, hogy lassan megismerjük a család életét, jellemüket, drámáikat. A tragédia pedig abban áll, hogy az egész idegenségében is ismerős.
Egy ígéret, és annak következménye. A családanya még meg sem halt, egyik fia már készíti a koporsóját, mert tudják, hogy azonnal indulni kell. Mégsem érnek oda időben a közeli városba, ahol a kívánsága szerint majd eltemetnék. A természet közbeszól, az elemek összeesküsznek a család ellen. A koporsót könyörtelenül körüllengi az oszló hulla szaga. Az emberek néha segíteni próbálnak, mások elhúzódnak tőlük, és ők csak cipelik tovább a terhüket.
Közben pedig mindenki hozzátesz valamit a történethez a maga szemszögéből nézve. Remek regény.
Érdekes utazás egy foszlásnak indult hulla társaságában. A tanulatlan, beszűkült, együgyű emberek minden sztereotípiájával rendelkeznek a szereplők, főleg az apa. Mégis megindító, érdekes és elgondolkodtató volt a történet. A szereplők által előadott cselekmény pedig zseniális volt. Eleinte kuszának tűnt, de amikor belejön az ember a különböző nézőpontok gyors egymás utáni cserélődésébe, utána nagyon magával ragadóvá válik a stílus.
Nehéz szülés volt, de ez nem a könyv hibája. Amolyan biztonsági tartalék volt a mérete miatt (ha éppen kifogynék az aktuális olvasnivalóból, akkor még mindig ott van ez a táskában), de így sokszor nehezen tudtam visszarázódni a történetbe -és ezt a különféle nézőpontok sem könnyítették meg (persze a nézőpontozást meg alapból csípem, úgyhogy nem zavart, de azért néha elkelt volna egy „Ki-Kicsoda?”).
Szóval a könyv jó: erős hangulat és emberi drámák néha olyan rövidke fejezetekbe sűrítve, hogy az ember mire elmerülne bennük, már véget is értek.
Népszerű idézetek
Ahogy belépünk, az asszony odafordítja a fejét, ránk néz. Élő halott, legalább tíz napja. Gondolom, azért, hogy olyan sokáig volt egy test Anse-zel, azért nem képes arra a kis változásra se, ami még hátravan. Ha változás egyáltalán. Emlékszem, fiatal koromban azt hittem, hogy a halál testi valóság; most már tudom, hogy pusztán csak az elme játéka – csupán a gyászolók elméjében játszódik. A nihilisták azt mondják, hogy ez a vég, a fundamentalisták, hogy a kezdet; pedig igazában annyi az egész, mintha egy bérlő vagy család egyszer csak kiköltözne egy lakásból vagy egy városból.
Emlékszem, fiatal koromban azt hittem, hogy a halál testi valóság; most már tudom, hogy pusztán csak az elme játéka – csupán a gyászolók elméjében játszódik. A nihilisták azt mondják, hogy ez a vég, a fundamentalisták, hogy a kezdet; pedig igazában annyi az egész, mintha egy bérlő vagy család egyszer csak kiköltözne egy lakásból vagy egy városból.
Néz ránk. Csak a szeme mozdul. Szinte belénk ütközik a szeme, de nem attól, hogy lát vagy felfog, hanem úgy, mint ahogy egy gumicsőből kitörő vízsugár beleütközik az emberbe: egy vízsugár, mely az ütközés pillanatában oly véglegesen elválik a csőtorkolattól, mintha soha ott se lett volna. Anse-re nem néz. Engem néz, meg a gyereket. A dunna alatt nem mutat többet, mint egy nyaláb korhadt gally.
Apám járt az eszembe, ahogy annyit mondogatta: azért élünk, hogy hozzákészüljünk ahhoz, amikor majd jó sokáig halottak leszünk. És ahogy el kellett néznem őket nap mint nap, a sok kis titkos, önző gondolatot, a sokféle vért, ami mind idegen a másikétól, idegen az enyémtől, és azt kellett gondolnom, hogy számomra, úgy látszik, ez az egyetlen módja a hozzákészülésnek, hogy majd halott legyek, akkor gyűlöltem csak igazán az apámat, amiért a világba plántált engem. Vártam az alkalmat, mikor valami rosszat tesznek, hogy megverhessem őket. Ahogy lecsapott a pálca, az én húsom érezte; ahogy a hurkák mentén felhasadt a bőr, az én vérem csordult ki, és azt gondoltam akkor minden pálcaütésnél: Most tudhatod, hogy vagyok! Most jelentek valamit abban a kis titkos, önző életedben, mert eljegyeztem a véredet az enyémmel, örökkön örökre.
Ezt a könyvet itt említik
- Cheryl Strayed: Vadon
- Justin Cronin: A tizenkettek
- Mónica Gutiérrez: A Holdsugár könyvesbolt rejtélyei
- Nina George: Déli fények
Hasonló könyvek címkék alapján
- Harper Lee: Ne bántsátok a feketerigót! 93% ·
Összehasonlítás - Vladimir Nabokov: Lolita 83% ·
Összehasonlítás - John Steinbeck: Édentől keletre 94% ·
Összehasonlítás - Alice Walker: Kedves Jóisten 92% ·
Összehasonlítás - John Steinbeck: Egerek és emberek / Lement a hold 92% ·
Összehasonlítás - Alice Walker: Bíborszín 91% ·
Összehasonlítás - Anne Rice: Lestat, a vámpír 90% ·
Összehasonlítás - Fannie Flagg: Sült zöld paradicsom 90% ·
Összehasonlítás - Stephen King: Állattemető 90% ·
Összehasonlítás - Stephen King: Kedvencek temetője 90% ·
Összehasonlítás