A ​290. számú auschwitzi fogoly 143 csillagozás

Wiesław Kielar: A 290. számú auschwitzi fogoly Wiesław Kielar: A 290. számú auschwitzi fogoly

Ami ​ebben a pokoljárásban vonzó – különös, hát a borzalomnak is lehet bája? –, az maga a szerző személye, a vézna, szőke fiúé, aki öt esztendőt töltött a halál árnyékában. Tizenkilenc éves volt, amikor a 290-es számot kapta Auschwitzban, s az érkezéskor még azt kérdezte magától: „Auschwitz? Az ördög hallott róla. És milyen lehet egy koncentrációs tábor? Hamarosan megtudom.”

Ami azt illeti, alaposan megismerhette öt esztendő alatt. Megtanulta a túlélés művészetének minden „naprakész” csínját-bínját, a fogarany, a cigaretta, a krumpli csereértékét, illetve az emberélet értékének teljes semmibevételét.

És megismerte Kielar a halál minden fajtáját, mielőtt megismerhette volna a szerelmet, az életet. Alvilági útikalauz ez a fekete memoár; felsorol minden pokolbeli látnivalót, és mint minden jó útikalauz, végül a halál glosszáriumát is közli, azt a német társalgási nyelvet, amelyet rabok és rabtartók egyaránt beszéltek.

Az olvasót magával ragadja a szerző… (tovább)

Az auschwitzi halálgyár rémtettei és Anus Mundi címmel is megjelent.

Tartalomjegyzék

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Szivárvány Kossuth

>!
Kossuth, Budapest, 1981
368 oldal · puhatáblás · ISBN: 9630916967 · Fordította: Murányi Beatrix
>!
Kossuth, Budapest, 1978
398 oldal · puhatáblás · ISBN: 9630909553 · Fordította: Murányi Beatrix

Enciklopédia 6


Kedvencelte 17

Most olvassa 5

Várólistára tette 169

Kívánságlistára tette 91

Kölcsönkérné 3


Kiemelt értékelések

Rákhely_Mónika P>!
Wiesław Kielar: A 290. számú auschwitzi fogoly

„A táborban normálisan folydogált az élet. Normálisan, vagyis a megszokott módon: a többség keményen robotolt, állandóan kitéve a kínzásnak, verésnek, szelekciónak, elgázosításnak, agyonlövésnek, kihallgatásnak a Politischén, ette a marharépa- vagy csalánlevest, és rettegett az SS-ektől, élet és halál uraitól, akik kényük-kedvük szerint bántak a sok ezer védtelen fogollyal. Senki sem volt biztos abban, hogy megéri a másnapot. Még a kiváltságosak sem, akikhez csaknem négyévi lágerélet után én is tartoztam. ”

Sorstalanság, másféle megfogalmazásban.
Szavak nemigen vannak erre a tömény borzalomra, amit ezt a könyvet olvasva 'átéltem', bármilyen könnyedén (?) is van fogalmazva.
Respekt minden embernek, aki ezt túlélte és ezzel az 'élménnyel' élni tudott tovább, és soha ne felejtsük el a milliókat, akik egyénenként így vagy úgy életüket vesztették ebben a felfoghatatlan pokolban vagy túlélték, de nem tudták feldolgozni és nem tudtak továbblépni (hogy is lehet ezt ép ésszel feldolgozni?).

Chöpp >!
Wiesław Kielar: A 290. számú auschwitzi fogoly

Borzasztóan nagy hatással volt rám ez a könyv annak idején. Ettől az olvasástól fogva datálható az életemben a „rákészülés” az egyes számomra lelkileg megterhelő regények olvasására. Hasonló volt még ez is. Ahogy Olivander mondaná, a „borzalmas, de nagy tettek”, melyeknek szemétdombján való szemezgetés nekem „Halál”. És mindig kicsit bele is halok az effajta történetekbe.

nope P>!
Wiesław Kielar: A 290. számú auschwitzi fogoly

Annyi kiadást megérnek egyes koncentrációs táborokról szóló regények, nem értem, hogy merülhetett ennyire feledésbe A 290. számú auschwitzi fogoly. Ha nem figyel apukám régi könyvei között és ő nem javasolja az olvasását, valószínűleg soha nem találkoztam volna vele. És milyen kár lett volna érte.
Wieslaw Kielar valami egészen különleges stílusban írta meg ezt a könyvet. Ír a borzalmakról, amik vele történtek és amiket végig kellett néznie, de mindezt annyira tárgyilagos, gördülékeny stílusban közli, mintha csak a krumplis tészta receptjét diktálná a szomszédjának. Részletesen bemutatja az életet a lágerben, a különböző blokkokban, különböző pozíciókban, kitérve mindenféle rémségre, de nem megbotránkoztatni akar. Ő csak elmondja. A rosszat főként, mert hát mi mást lehetne, de azért a kevés jó dolgot sem hagyja ki. Mesél a revírben töltött időről, amikor melegben volt és viszonylag rendesen tudott enni, az organizálásról, a kapott csomagokról. A lapokat forgatva egy alapvetően pozitív életszemléletű, kitartó és szerencsés – igen szerencsés, mert ahhoz, hogy 5 évig túléljen Auschwitzban jó nagy adag szerencsére is szüksége volt – férfi elevenedik meg az ember szeme előtt, aki leült és olyan módon írta meg a történetét, amit a legjobb regényírók is megirigyelhetnek. Olvasmányos, végig fenntartja az ember érdeklődését és hiába tudtam, hogy túléli, folyamatosan izgultam érte.
Az év egyik legmeghatározóbb olvasmányélménye lett számomra.

1 hozzászólás
ppeva P>!
Wiesław Kielar: A 290. számú auschwitzi fogoly

„…elveszítette az ember a hitét mindenben, még Istenben is. Ha létezik – és én gyerekkoromtól fogva ebben a hitben nevelkedtem –, hogyan engedheti meg, hogy tömegesen gyilkolják a védtelen embereket, ráadásul olyanok, akik a Gott mit uns feliratot viselik katonai derékszíjuk csatján?”
Hát hány Isten van?!
És hány lépcső, hány fokozat van a pokolban? Milyen lehet érezni, hogy rúgnak-vágnak-éheztetnek, de még mindig jobb, mint a többieknek, akik zsidók?!
Öt év egy haláltáborban. Letehetetlen könyv a lehetetlenről. A túlélés könyve. Csak az a kérdés, hogyan lehet élni ezután.
Sok hasonló témájú könyvet olvastam már. Ez a legjobbak közül való.

n P>!
Wiesław Kielar: A 290. számú auschwitzi fogoly

Sohasem hittem, hogy ilyen sokáig lehet haldokolni…" – az első néhány nap élménye a táborból.
Tényszerű alvilági útikalauz, részletes és pontos beszámoló a lét elviselhetetlenségéről.
Belépsz te is vele, ott élsz-halsz velük. Neked is fáj.
Éhezel, fázol, rühes és tetves leszel, ütnek és vérzel…belül.
A …lelked vérzik miközben olvasod.
Érzelemmentes írás. Mert nem volt már mit érezni?
Azt mondja: – Auschwitz? Az ördög hallott róla – s legyint.
Azt mondom:-Auschwitz? Az ÖRDÖG hallott róla!
Ahol a szökés sem megoldás, mert van kollektív felelősségtudat…
Ahol a „jóképű Mengelével'” találod szembe magad.
Embercsapda.
A haláltábor utáni nemzedéknek íródott? Foglalkoztatja-e őket, minket a láger lét?
Van már azóta Irak, Irán, szerbek, kurdok, tálibok, amit akarsz ha az embertelenség érdekel.
Mégis csak a saját életedet akarod túlélni.
Világvégétől félsz.
Van, aki már azt is megélte, túlélte. A saját világának végét.
„Búcsúzom Auschwitz, túléltelek, de mi lesz ezután?”
Az ördög nem csak hallott Auschwitzról, hanem ott volt.

És mindezek után, emlékszem, valaki egyszer ezt mondta:
„Isten az embert a saját képére teremtette.
– nem egy hibás isteni lény és nem egy javított állat.”

pikkupilvi P>!
Wiesław Kielar: A 290. számú auschwitzi fogoly

Itt, a molyon szereztem tudomást erről a könyvről, és milyen jó, hogy így volt! Ez egy borzalmas könyv. És borzalmasan jó. Szerény ismereteim a lágerek belső működéséről, hierarchikus viszonyairól, a túlélés minden fortélyáról jelentősen kibővültek.
400 oldal sűrű gyomorba rúgás érzés olvasni, igaz, néha csak pofozkodássá szelídül, de van, hogy majd' belepusztulsz.

Erzsébet_Szászi>!
Wiesław Kielar: A 290. számú auschwitzi fogoly

Első kézből származó, döbbenetes beszámolót kaptam az auschwitzi koncentrációs tábor mindennapi életéről. Minden sallangtól, erőteljes érzelmektől mentesen, tárgyilagosan mutatja be a szerző saját és társai szenvedéseit, a kínzásokat, az éhínséget, a sajnos gyakran bekövetkező halált. Döbbenetes, hogy ilyen dolgok megtörténhettek. Döbbenetes, hogy mire képesek emberek. Döbbenetes, hogy sokszor milyen apróságokon múlnak életek. Döbbenetes, hogy mindez igaz…

Ildó>!
Wiesław Kielar: A 290. számú auschwitzi fogoly

Ez a könyv mutatja, hogy a legegyszerűbben megfogalmazott mondatoknak is, mekkora erejük lehet. Egy nagyon részletes, érzelemmentes, tényszerű leírást kapunk mindenféle borzalmakról, amely mégsem vádol, csupán a túlélés lehetőségeit részletezi. Öt év egy koncentrációs táborban, melynek olyan váratlan a felszabadítása, hirtelen nem is tud mit kezdeni ez ember a rátörő szabadsággal. Mihez is tud kezdeni ezután egy ember, aki még élete elején jár, de a legrosszabbat már megtapasztalta, látta?
Ennyire embertelen körülmények között is foglalkoztatják őket az olyan emberi érzések, mint a szerelem.
A maga egyszerűségével számomra mégis különösen sokkoló élményt nyújtott. Minden eddiginél határozottabban csapott arcon, hogy ez a valóság, ez tényleg megtörtént, embereket semmisítettek meg emberek, vagy inkább „emberek”.
Gondolkodtam a csillagozáson is, lehet feljebb kellene vinnem.

Páncélpillangó>!
Wiesław Kielar: A 290. számú auschwitzi fogoly

Wiesław Kielar lengyel szerző, filmkészítő és fogoly volt az Auschwitz koncentrációs táborban, amely időszakot a 290. számú auschwitzi fogoly című művében örökítette meg az utókor számára. Az 1919-es születésű Keilarot 1940 elején tartóztatták le Jarosławban, és az auschwitzi koncentrációs tábor egyik első foglya lett, akinek az azonosító száma a címben szereplő 290-es szám lett. Majdnem öt évet töltött a komplexum különböző részein, mely idő alatt különféle tisztségeket töltött be, beleértve többek között az ápolói, az írói és a börtön vezetői státuszt is. A második világháború után a Łódźi Nemzeti Filmiskolában tanult, és filmkészítőként dolgozott.
A könyv megindító volt. Még mindig nem tudom elhinni, hogy mindez megtörtént, megtörténhetett… A mű által betekintést nyerhettünk a táborok életébe, kegyetlenségébe, a borzalmakba, a poklok poklába, az embertelenségbe, hierarchiájába.
"A SS csak a „tiszta” munkát végezte. Ők csak gyilkoltak. A többi, a „piszkos” munka a sonderkommando dolga volt, több száz fiatal és erős zsidóé, akiket még élni hagytak, azon az áron, hogy elégetik a lányukat, feleségüket, gyermekeiket, szüleiket. Szemtanúi voltak a legszörnyűbb bűnténynek, amelyet valaha kiagyalt az emberiség, sőt arra kényszerítették ezeket az embereket, hogy tevékenyen részt vegyenek benne. A krematórium vetkőzőhelyiségében ők adták át az újonnan jötteknek a törölközőt és a szappant, azt mondták nekik, hogy a fürdőbe mennek, azután őket a gázkamrákba, s onnét hamarosan csak az iszonyat üvöltése, a haldoklók jajgatása hallatszott ki. A sonderosok már nem emberek. Minden emberi érzés lefoszlott róluk, és elégett azokkal a lényekkel együtt, akik a legdrágábbak voltak nekik, a legközelebb álltak a szívükhöz – érzéketlenné váltak az emberi fájdalom iránt. Mások halála már semmilyen hatást sem tett rájuk. Tudták, hogy a kövérek jobban égnek, mint a soványak, hogy a nyugati transzportokkal kevesebb baj van, mint a hazaiakkal: azok elhiszik a törölközőt meg a szappant. A sonderosok tisztában voltak vele, hogy amíg lesz mit égetni, addig ők élni fognak, mert szükség van rájuk. Egyetlen érzésük maradt: a félelem saját haláluktól, s ez annál nagyobb lett, minél alaposabban megismerkedtek az egész bestiális gyilkoló gépezettel. Jól ismerték az élet árát, s mindegyik azzal áltatta magát, hogy megmenekülhet, ha serényen, hibátlanul dolgozik, ha végrehajtja, amit parancsolnak. De valahol a lelkük legmélyén izzott a gyűlölet lángja, ha egyelőre elfojtotta is a halálfélelem."
Fogalmam sincs hogyan lehetett mindezzel túlélőként megbirkózni, tovább élni, emlékezni. Megrendítő, és tanulságos emlékeztető, hogy mire képes az ember, és mi az, aminek nem szabad megismétlődnie…

mrtrent>!
Wiesław Kielar: A 290. számú auschwitzi fogoly

Túlélni a túlélhetetlent…
Olvastam már 1-2 holokauszt témájú regényt, közel sem tartom magam hozzá szakértőnek, érdekeltnek is csak feleségem nagyszülei révén.
A regény az összes szörnyű szenvedést megjárt írója hihetetlen, hogy miket átélt! Érzelmi katarzis volt számomra, bár az első oldalakon olyan gyorsan pörögtek az események, hogy nem tudtam követni. Olyan sok név szerepelt benne, hogy megjegyezni is lehetetlen. A sorsukat megismerve lehet, hogy nem véletlenül…
A részletes leírások, nélkülözések egyszerűen pofonvágnak, hogy hogy lehettek az emberek „csak” 80 évvel ezelőtt ennyire civilizálatlanok, ennél még a sötét középkor is jobb lehetett…
A másik dolog amire szinte szégyenkezve gondolok, hogy nekünk ma mennyire jó dolgunk van, amikor akár élelmiszert kell vennünk; ezentúl háromszor meggondolom, hogy mire van szükségem…
Ezt a könyvet mindenkinek el kell olvasnia, mert a végére más ember lesz ezt garantálom…


Népszerű idézetek

spoiler>!

Járműveken utaznak a fogságba. Mi gyalog vánszorgunk a szabadság felé.

Ildó>!

Aznap este buzgón imádkoztam, hálát adtam Istennek, hogy elvitte az auschwitzi tábor egyik legnagyobb hóhérját. Csak így tovább! Remény költözött a szívembe. Hátha túlélem a lágert? – gondoltam először úgy, mintha teljesen lehetséges dologra gondolnék.

150. oldal

R_Kingaa>!

Nehéz megmenteni valakit, aki nem akar élni.

60. oldal, Nem mindenkit sikerült megmenteni

Ildó>!

– Szerelmesek!… – folytatta Staszek. – Hadd jusson még nekik valami ebből a vacak életből!…

156. oldal

R_Kingaa>!

Csak holnapig!- ahogy a régi lágerjelszó mondja.

192. oldal, Csak a kéményen át lehet kijutni

Diosz P>!

– Fel a fejjel! Holnap megint benézek hozzátok… ha még élek! – tette hozzá filozofikusan, és becsukta maga mögött az asztalosműhely ajtaját.

213. oldal

Diosz P>!

A lágerben egyik napról a másikra éltünk, az volt az egyetlen cél, hogy holnapig kihúzzuk.

85. oldala

nope P>!

A sonderosoknak, akik megszokták, hogy naponta látnak effajta jeleneteket, mindennapos dolog volt ez, de nekünk, pedig sok mindent átéltünk és láttunk már a lágerben ez alatt a több mint három év alatt, minden alkalommal olyan óriási megrázkódtatás volt, hogy elveszítette az ember a hitét mindenben, még Istenben is. Ha létezik – és én gyerekkoromtól fogva ebben a hitben nevelkedtem, – hogyan engedheti meg, hogy tömegesen gyilkolják a védtelen embereket, ráadásul olyanok, akik a „Gott mit uns” feliratot viselik a katonai derékszíjuk csatján? […] nincs Isten. Legalábbis itt, ezen a kis földdarabon, amely úgy látszik, kicsúszott az ellenőrzése alól.

212. oldal

Ildó>!

Amikor beráztam a krumplihéjat a nehezen szerzett vízbe, nem vettem észre, hogy a zsebeim mélyén dugdosott szappandarab is belepottyant. Barátaim csodálkoztak, hogy a fővő leves milyen habos. Gondosan leszedtem a habot, sejtettem, hogy a szappanomat főzöm. Szerencsére kis darabka volt, beosztóan gazdálkodtam vele. Persze nem árultam el a dolgot a fiúknak. A „leves” szappanszagú volt, de azért egy fél vödörrel megettünk belőle.

346-347. oldal

Kapcsolódó szócikkek: szappan

Hasonló könyvek címkék alapján

Viola Stern Fischer – Veronika H. Tóth: A Mengele-lány
Robert Merle: Mesterségem a halál
Kertész Imre: Sorstalanság
Andrzej Szczypiorski: A szép Seidenmanné
Thomas Keneally: Schindler bárkája
Rudolf Höss: Auschwitz parancsnoka voltam
Thomas Keneally: Schindler listája
Rosella Postorino: A Farkas asztalánál
Annette Hess: A Német Ház
Erich Maria Remarque: Szikrányi élet