Elpusztítva, ​felperzselve 57 csillagozás

Wells Tower: Elpusztítva, felperzselve

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

Csak ​Amerikában gazdagodhat meg valaki azon, hogy amilyen idióta, nem képes lemenni egy lépcsőn. Egy fiatalember az apja halála után elveszíti feleségét és állását is, valami isten háta mögötti szigeten éldegél, és különleges halakat gyűjt egy akváriumba, amíg egy tengeri uborka az összeset meg nem mérgezi. A kötet nyitó elbeszélésének sötét, már-már nihilista hangulata az egész kötetet jellemzi: egy fiatal ingatlanspekuláns megvesz valami hegyet New Englandben, és odacsábítja élhetetlen és utált öccsét, akivel aztán jól összevesznek, egy New York-i fiatalember találkozik az apjával, aki öregkori agylágyulásában már meg sem ismeri őt és így tovább: a történetek jórészt olyan férfiakról szólnak, akik valamit – vagy mindent – elrontottak az életükben, s a megalázó kudarcoknak sosincs végük. Aztán az utolsó elbeszélés váratlan fordulattal a távoli múltba viszi az olvasót: egy viking rablóbanda rajtaüt a híres angolszász keresztény szigeten, a kolostoráról és egyházi kincseiről híres… (tovább)

Eredeti megjelenés éve: 2009

Tartalomjegyzék

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Európa Modern Könyvtár Európa

>!
Európa, Budapest, 2010
280 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789630788991 · Fordította: M. Nagy Miklós

Enciklopédia 3


Kedvencelte 11

Most olvassa 1

Várólistára tette 64

Kívánságlistára tette 42

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

gesztenye63>!
Wells Tower: Elpusztítva, felperzselve

Halleluja véreim, ímhol vagyon a reinkarnáció csodája. Eljövend közibénk újra Raymond Carver, áldassék az ő neve, s az ő csodálatos minimalista prózája, történetei az emberről, aki „csendes kétségbeesésben” éli le életét.
Csak valaki szólhatna már ennek a Wells Tower nevű „újjászületésnek”, hogy mingyá' ötvenéves lesz, jó lenne rákapcsolni.

Mit nekünk a posztmodern (bocs :), amikor itt vannak az ilyen végtelenül egyszerű, leíró prózában patikamérlegen kimért tiszta, szép mondatok. Ez a kötet a rövidforma ünnepe.

9 hozzászólás
giggs85 >!
Wells Tower: Elpusztítva, felperzselve

Az egyik legerősebb és egyben legegyenletesebb novelláskötet, amit valaha olvastam. Kár, hogy anno nem írtam róla hosszabban. Aki teheti, ne hagyja ki!

2 hozzászólás
Nikolett_Kapocsi P>!
Wells Tower: Elpusztítva, felperzselve

9 sötét, borongós, nagyon karcos történet.

Vagyis inkább 9 történettöredék, mivel a legtöbbjük in medias res kezdődik és gyakran a befejezés is elmarad, mégis mindegyik kerek, lezárt egész.

A főszereplők többnyire kiábrándult, csalódott, végletekig frusztrált férfiak. A mindig vesztes oldalon állók, akiknek egyetlen konfliktuskezelési módja az erőszak.

Válás, rossz testvéri kapcsolat, féltékeny barátok, szeretet nélküli szülő-gyerek viszony. Félresiklott életek, aszimmetrikus, megbomlott családi kapcsolatok fekete humorral tálalva.

Egytől egyig nagyon jól felépített, átgondolt novellák. Már az első sorokban ott lappang a nyomasztó feszültség, a baljós előjel, hogy valami történni fog, mert történnie kell. És történik is, bár többnyire nem pont az, amire az olvasó először számít, de vérrel, könnyekkel, veszteségekkel jár.

Véleményem szerint a két legkiemelkedőbb A leopárd és a Vad Amerika, a legnyomasztóbb pedig a Vurstli, amelyben az ironikus humor helyét átveszi az erőszak és a mocsok.

Kényelmetlen, kellemetlen témák remek köntösben tálalva.

Köszönöm @giggs85, hogy nemrégiben ajánlottad a könyvet, ezidáig teljesen ismeretlen volt számomra Wells Tower.

Kár, hogy az író azóta nem jelentkezett újabb kötettel.

4 hozzászólás
Porcsinrózsa>!
Wells Tower: Elpusztítva, felperzselve

Nem talált meg engem ez a novelláskötet, de azért négy csillagot adtam rá, mert irodalmilag kiváló. Nem a női léleknek való. Durva, nyers, vulgáris, nem az én világom.
A szereplők önbecsülésüket vesztett, céljukat tévesztett férfiak, akik kapaszkodót keresnek az életben, bár ezt nyíltan beismerni méltóságukon alulinak tartják. A történetekben megromlott emberi kötődések sejlenek fel : szülői, testvéri, házastársi „bomlások”. Mindenütt jellemző az érzelmi kiszolgáltatottság, a gyengébb veszít, mert az erősebb megalázza, cserben hagyja vagy megszégyeníti, kihasználva a másik gyengeségét.
Mintha valamilyen elektromos töltéssel lettek volna teli a novellák. Nagyfeszültség, minden egyes alkalommal, amelyből semmi jó nem sül ki. Azért nem adtam fel a reményt.Hátha jön a feloldás. Talán az utolsó, címadó novellában. E helyett durván arcul csapott a nyersesége, mélyről jövő, állatias kegyetlensége.A Biblia igéjét juttatta eszembe : „Amint akarjátok, hogy az emberek veletek cselekedjenek, ti is akképen cselekedjetek azokkal.” (Lukács 6 : 31 )

Morpheus>!
Wells Tower: Elpusztítva, felperzselve

Nem egy nagy durranás, de nem voltak rosszak ezek a novellák.

Natalie_Danaisz IP>!
Wells Tower: Elpusztítva, felperzselve

Minden novella olyan pontos, kidolgozott mint egy vers. Ez valami remek, valami igazán különleges, vagy éppen mondhatom, egészen rendkívüli. Közben pedig megvan benne az a tudatosság is, amivel bekalauzol egy-egy történet közepébe, hogy konkrétan az az érzésed, tudod te, kik ezek az emberek itt a kiszámítható rezdüléseikkel, vagy aljas szándékaikkal, de amikor ezt gondolod, még a közelében sem vagy annak, amit majd szépen rád pakol menet közben, és amivel egy tökéletes forgatókönyvet követve, mindig magadra hagy. Néhol egészen pontosan olyan érzésem volt, hogy szívesen közbe vágnék egy-egy kérdéssel, mert irtó picit többet szerettem volna tudni egy-egy szereplő előéletéről, de hát ez is a játék része, hogy nem lehet. Volt olyan írás a kötetben, amiről konkrétan az a véleményem, hogy jó alapja lehetne egy regénynek.
A Vad Amerika és az Elpusztítva, felperzselve című írások értek bennem legmélyebbre, más-más lélek-nyavaják okán.

entropic P>!
Wells Tower: Elpusztítva, felperzselve

(Önplágium 2010-ből.
Még most is jó könyv.)

A kötet kilenc novellát tartalmaz. Nem tudom, ez véletlen-e, de erről én egyből Salinger Kilenc történetére asszociáltam, és olvasás közben félig tudatosan kerestem a párhuzamokat Salingerrel, s találtam is néhányat, pl. a novellák címeit. Nincs erre racionális magyarázatom, mégis olyan érzésem van, hogy akár Salinger is írhatott volna novellákat ilyen címekkel, mint hogy Vad Amerika, Lefelé a völgyön át, vagy éppen A vurstliban.

(Egyébként szeretem azt hinni, hogy egy irodalmi műben semmi sem véletlen, hanem mindennek jelentősége van, a címeknek meg különösen, és Wells Tower elég okos írónak tűnik ahhoz, hogy a tudatos írás fontosságával tisztában legyen, úgyhogy én inkább úgy gondolom, hogy a novellák címei nem véletlenül keltenek salingeri hatást.)

Ezek a novellák jók. Nem mindig falhoz kenősen jók, hanem amolyan intelligens, kigondolt, tudatos módon jók. Tower jól ismeri a világot, amiről ír: Amerika mélyét, az ilyen-olyan okokból kifolyólag kívülálló alakokat, a gyengéket, a balekokat, az önbizalom-hiányosokat, a krónikus szeretethiányban szenvedőket. (A világ, amit ábrázol, Hal Hartley filmjeire, pl. a Henry Foolra emlékeztet.) Ráadásul a novellák témái is érdekesek: kapcsolatok felbomlása, újrakezdés, kamaszkori útkeresés és kaotikus családi viszonyok. Én pedig szívesen olvasok ilyesmikről.

A novellák persze nemcsak azért jók, mert érdekesek a témák, hanem azért is, mert jól vannak megírva. Szerintem Tower minden egyes mondatát ezerszer átgondolta és a végletekig tökéletesítette: mindenesetre úgy érzem, hogy ezekben a történetekben minden szó a helyén van: nincs itt semmi fölösleges cicomázás vagy túlmagyarázás, egyszerűen csak megvan minden, aminek meg kell lennie.

A történetek egyébként nem is igazi történetek: nagy hirtelen elkezdődnek, majd ugyanolyan hirtelen véget is érnek, az első és az utolsó oldal között pedig megrajzolják a főszereplő életének egy apró, talán nem is különösebben jelentős szakaszát, de közben mégis sikerül érzékeltetniük a karakterek személyiségét és életútját.

Bár, mint mondtam, a történetek tanulsága (már ha van nekik olyan) nincs az olvasó szájába rágva, azért a felhasznált szimbolikát néha egy kissé túl egyértelműnek érzem. Szerintem nem nehéz rájönni, hogy mire utal pl. az, hogy az első novellában (A barna part) a házassága válságát kiheverni igyekvő főhős spoiler. S ugyanígy a második történetben (Menedékhely): mégis mit jelenthet az, hogy a főhős a sok éven keresztül elhanyagolt öccsével közösen lő egy jávorszarvast spoiler

Szerencsére nem mindegyik történet ilyen egyszerű, a kedvenceim, a Vad Amerika és A vurstliban pl. igazán finom és sokrétű írások, amelyekben nem fenyeget az a veszély, hogy a szerző mindent túl egyértelműen mond el.

Szóval nem rossz sztorik ezek, az biztos, bár már 2010-ben is kicsit meglepődtem azon, hogy milyen ígéretes tehetségnek tartják már most az egyelőre egykötetes szerzőt. Gondolom, nehéz nekem tetszeni, mert az alapján a kötet alapján én nem mondanám azt, hogy egy igazán korszakalkotó íróval állunk szemben. Okos, jó, hatásos és érdekes, de azért elolvasnám még legalább egy könyvét, mielőtt eldöntöm, hogy pontosan mennyire korszakalkotó.

De mint kiderült, azóta sincs új könyve. Kár.

sebzek>!
Wells Tower: Elpusztítva, felperzselve

Erős. Ez a szó jut eszembe, ha megpróbálom rendszerezni a könyv körüli gondolataimat. A novelláknak ugyanis kőkemény szorításuk van. Már az első oldalakon satuba fognak, és a végéig nem eresztenek el. A metaforák, a párbeszédek, és a tájleírások egy összefüggő tömbbé állnak össze, egymás hatását erősítik. Meggyőzően egységes. A mondatok szépen, tömören csordogálnak. Történetei pedig nyomasztóak, de végtelenül élvezetesek.

Az értékelésekben olvastam, hogy erőteljesen elreszeli a végeket. Szerintem hiba lett volna ellaposítani őket. Egy regényben elvárható a teljes lezárás, viszont egy novellában kifejezetten frissnek hat, ha bead egy gyomrost, aztán elvágja a képet.

A kedvenceim:
Menedékhely: A rossz testvéri viszony pontos ábrázolása miatt. Főként az eleje fogott meg.

Fontos energiák irányítói: Merész témaválasztás. Egy apáról, akinek erőteljes memóriaproblémái vannak, a fia pedig elmegy hozzá, és a mostohaanyjához látogatóba. Hamar kiderül, az apával egy légtérben lenni nagy kihívás. „Burt, harcolj az utolsó leheletedig, de ne engedd, hogy valaki betegyen a kocsijába. Valószínűleg így is, úgy is meghalsz, de hidd el nekem, jobb elpatkolni, még mielőtt kipróbálják rajtad a kreativitásukat.” Tisztán átjött a novella kilátástalansága.

Vad amerika: azok a leírások… Két hajdani barátnő együtt tölti a nyári szünet egy apró szeletét. A múltat Jacey visszaemlékezésein keresztül szemléljük, amik annyira ötletesek, és szórakoztatóak, hogy csak lestem. Egy-egy bekezdés simán lepipálta Salingert. (Mondjuk ez elég megragadó: https://moly.hu/idezetek/1232551) Aztán persze szorul a hurok. Ez a novella erős kapcsolatban van A vurstliban-nal. Ami itt nem történik meg, az a nyitókép a másikban.

Elpusztítva, felperzselve: Szép metaforikus történet, és nagyon passzol a nyelvezet is.
Ha Tower írna egy Fantasyt, vagy egy Coming of age könyvet, én lennék az első vevő.

iniesta>!
Wells Tower: Elpusztítva, felperzselve

Mesterien ügyes. Ezen szerintem kifejező értékelés-zippel egyenértékű két (három) számozott gondolat:

1. Az világos, hogy formálóként vagy újraformálóként Hemingway-nek, Capote-nak vagy Updike-nak nagyon is szerves köze van a legjobb amerikai hagyományokhoz* – igazából részint ők maguk képezik ezt a sokszínűen összetett, legjobb hagyományt –, ennél már csak az világosabb, hogy Hemingway-nek, Capote-nak és Updike-nak alig van köze Towerhez**. Illetve fordítva: Towernek hozzájuk szinte semmi. Carver és Cheever viszont elégedett volna.

2. Mégsem tudom megállni: muszáj rögzítenem, hogy konkrétan hogyan is jön össze ez az egész (kurzívval:) Elpusztítva, felperzselve mint erős ötös. Kilenc történet – egyébként elbeszélés, nem novella, mert szolidan (de ravaszul irányítottan!) császkál –, egy kötet: és tényleg, mindkét tény áll, nix kisprózai betegség. Pedig halmozottan lehetne, ugye: általában aki ilyennel jön ki, annak sem kilenc története nincs – tehát még csak nem is az egyenetlenség a gond, hanem az, hogy a kellő súly sincs meg, márpedig ha 8-10-ből (itt: kilencből) kiesik egy-kettő, mert rossz, akkor már csak zavaróan kevés marad, már rögvest nevetségesnek tűnik belőle kötetet csinálni –, sem pedig kötete – mert, ha meg is van a kellő tőkesúly, akkor az csak lebeg, nem koherens, nem egész, nincs vezérlőelv: igen, ez azért ritkább –, Towerre pedig egyik sem igaz: szerencsére. Az első problémát marha jópofa, érett huszárvágással oldotta meg: egyszerűen megvárta – dolgozni csak pontosan, szépen, ugye –, míg megvan a kellő súly, megmérte, (gondolom) újrafaragta, (gondolom) újramérte. Sok (rengeteg!) stilisztikai munka van benne (ez látszik). A mérleg, szerintem: 6-3, hat remek és három nagyon jó. Nix rossz, nix közepes sem, hisz akkor – mint már előbb kinyilvánítottam volt véleményem – bukna is a kötet, de a perfekcionizmus ezen hajszolása mégsem eredményez rigid konformizmust, sőt, két bámulatosan lázadó elbeszélés is rejlik a borító mögött***. Ami pedig a másodikat, a kötet problémáját illeti, Tower egy finoman elegáns trükkel él: nem az elejétől kitaposott a koncepció – bár, ugye, a jó köteteknél ez a címből egy kicsit mindig megsejthető, így persze itt is –, hanem csak a legvégén van az egész összehúzva, és egyben megcsavarva. Sokan kiemelték már előttem a záró elbeszélést, hogy ti. az önmagában remek volna. Abszolút nem értek egyet: persze remek önmagában is – ez tehát a hatból egy –, valóban, de nem ezért igazán érdekes és zseniális, hanem mert ezen keresztül van megadva egy bámulatos, új perspektívát adó kulcs a kötethez, ami egyedivé és autonómmá szervezi ezt az egészet a már említett, valóban tetten érhető irodalmi hagyomány eszményéhez képest.

Hiszen mit is lehetne várni ennyi lappangó magánytól, tehetetlenségtől, sértéstől, kegyetlenségtől, ha az egész díszleteként szolgáló társadalmi berendezkedés érzelmi kultúrájának alapja éppen ugyanilyen sok száz éves magányon, tehetetlenségen, sértésen és kegyetlenségen épült fel?

És – csakhogy remélhetőleg elkezdjem végre direktben élesztgetni a már mindenkibe elhintett kíváncsiság tüzét – arról még nem is szóltam, hogy ezen zárás még többdimenziós is, allegóriája kétirányú, és a másik irány egy szellemesen akár a jövőbe mutató ars epica-i hittétel is lehet, és elképesztő teret hagy Towernek az életműve következő lépéséhez.

Ez így túl enigmatikus? Hát majd a kötelező olvasás abszolválása után világos lesz, ígérem.

(3. Fordította M. Nagy Miklós. Tessék kiélvezni ezt az immáron szokásosan eredeti magyar nyelvű gördülékenységet! Kettő szóhibát ezért nem is vettem észre…)

* Ahogy az előttem szólók itt említették. De öööhm, khm, ööö… Szóval, izé: Sillitoe angol, bazz.

** Egyébként Sillitoe-nak sem. Pont.

*** Ezekből A vurstliban című, a nyolcadik, általam rég látottan friss, izgalmas, vakmerő eszményt követ: a főszereplő tulajdonképpen nem a tartalom, nem is a forma – hanem a ritmus! A szöveg kószálóan delíriumos, félvéletlen ritmusa, ami a cím és a tartalmi paletta játékának kettősségét-kölcsönösségét hivatott visszaadni. A leopárd, a minden értelemben középső, ötödik, pedig a legjobb humortalanul lázadó kispróza, amit az elmúlt időkben – értsd: kb. egy év, ez kelt: 2014. október 15. – első kézből olvastam.

bestelelke>!
Wells Tower: Elpusztítva, felperzselve

A legjobb (értsd: számomra legkedvesebb) amerikai hagyomány folytatása: az alap Hemingway egyszerű, macsó lírája (Wolf persze inkább olyan meglazított nyakkendősen macsó- plusz feltűrt ingujj), a figurák szálkásan hasított, csupasz alakja Sillitoe-tól, whiskyszaguk és a középkorúság sikerek v/rágta ráncai Heller-től, a történetek borzongató, már-már balladai töredékessége a fiatal Updike-tól, az intelligencia és végletes érzékenység a szintén ifjú Capote-tól… Az viszont a vitathatatlan tehetség ellenére sem derül ki, hogy hova kell ülnöm a szövegben ahhoz, hogy kifüleljem a a szerző saját hangját, és azt sem tudom, hogyha már ráengedte a hajóját egy ilyen remek áramlatra, miért nem ment végig a folyón pl az urbánus-globális őrület felé a Kölyökfalka barokkosan hisztérikus tripjeitől az X generáció szintén tág spektrumú magakutató útjaiig (oké, Douglas Coupland kanadai, de ide kívánkozik, és milyen szép, hogy az ’Elveszett generációtól az X generációig’). Vagy ha már lehorgonyzott egy ponton, miért nem jelzi legalább, hogy a térképen azért még tovább kanyarog a vonal, vagy hogy egyáltalán, létezik egy térkép ehhez a korántsem maga teremtette univerzumhoz. Mintha valami konzervatív restaurátor lenne, aki szabadidejében a saját Holbein-idézeteit fösti. Ügyes meg minden – szívesen kiteszem otthon-, ráadásul interakítv is: kell hozzá a buzgón töltögetett olvasói spiritusz.
Az utolsó novella azonban kirívó mássága, már-már a lebutítás gyanúját keltő egyszerűsége ellenére is sejtet valami önerőt a végén- a gyilkolásban megfáradt barbár bizonytalansága, amint saját életén kívül is védenivalója akad olyan fájdalmas nyíltsággal, kiszolgáltatottan és üresen cseng-bong, mint valami lélekharang.
De pont ezért hallunk mi még harangozni Tower-ről. Remélem.

2 hozzászólás

Népszerű idézetek

Natalie_Danaisz IP>!

A nap a fák mögé ereszkedett, és darabokra tört a fény.

210. oldal

gesztenye63>!

[…] de amikor Pilának meg nekem megszülettek az ikreink, és igazi család lettünk, megértettem, milyen borzasztó tud lenni a szerelem. Azt kívánod, bárcsak gyűlölnéd ezeket az embereket, a feleségedet meg a gyerekeidet, mert tudod, miket fog művelni velük a világ, hisz te magad is efféléket műveltél valamikor. Beleőrülsz, de akkor is mindeneddel kapaszkodsz beléjük, és becsukod a szemed minden mással szemben. De akkor is fölébredsz késő éjszaka, és csak fekszel, s fülelsz, nem hallod-e evezők nyikorgását és csobogását, acél csörgését: az otthonod felé evező emberek hangjait.

180. oldal, Elpusztítva, felperzselve

Kapcsolódó szócikkek: aggódás
Nikolett_Kapocsi P>!

Nem olyan fajta testvéri kapcsolat van köztünk, amit másoknak kívánnék, de meg vagyunk áldva egy egyszerű adottsággal: a boldogságnak ezekben a ritka pillanataiban olyan szenvedélyesen és önfeledten tudjuk megosztani egymással az örömünket, ahogy máskor a gyűlöletet. Ahogy suhantunk át a homályba merülő tavon, láttam, mennyire jó érzés neki, hogy derűsnek lát, s hogy a saját örömét arcom megsokszorozva tükrözi vissza. Senki nem szólt semmit. Ez volt számunkra a szeretet, vagy a legtöbb, amit a szeretet adhatott.

75. oldal

Kapcsolódó szócikkek: szeretet · testvér
lencsemate I>!

Szép lány volt. Annyira szép, hogy elsőre észre se vette az ember, hogy hiányzik a fél karja.

271. oldal - az Elpusztítva, felperzselve c. elbeszélésből

3 hozzászólás
Natalie_Danaisz IP>!

Szavamra, bolondok azok az emberek ott Lindisfarne-ban, hogy ott élnek kint egy csöpp szigeten, ahol nincsenek magas sziklák, vagy más természetes védelem, és olyan közel hozzánk, meg a svédekhez és a norvégokhoz is, hogy egyszerűen nem tehetjük meg, hogy ne menjünk oda időről időre, s ne fosszuk ki őket. Ám amikor a fényes kis öbölbe értünk, mindannyiunkra nagy csönd telepedett. Még a süvölvények is abbahagyták a handabandázást, és figyeltek. Lila bogáncs burjánzott mindenfelé, és amikor fújt a szél, úgy rángott és hullámzott a bogáncsmező, mint valami álmában meg-megrázkódó fantasztikus állat bundája. Kövér, piros foltokban virítottak a vadvirágok a hegyoldalon. Almafák sorakoztak a parton, és volt valami szomorúság abban, ahogy mélyen lelógatták gyümölcstől roskadozó ágaikat. Láttunk egy embert, amint a fehér falú kunyhók fürtje felé igyekezett, mögötte megpakolt szamara ügetett. A távoli hegyen ki tudtam venni a kolostor sziluettjét. Nem építettek rá tetőt azóta, hogy leégettük, és ahogy meredeztek belőle az árva tetőgerendák, úgy festett, mintha valami órjásmadár fészke volna, melynek lakója elrepült távoli partok felé. Annyira szép volt ez a hely, hogy azt reméltem, tán csak marad belőle valamennyi, amiben gyönyörködni lehet, az után is, hogy kiszállunk a hajóból, s mindent földúlunk benne.

264-265. oldal

Natalie_Danaisz IP>!

Talált egy szarvasállkapcsot, kiszedte belőle a barna zápfogakat, és mindkettejüknek adott belőle, hogy legyen emlékük erről a napról.

199. oldal

1 hozzászólás
mzs>!

Amit hallottam a zenéjéből, az nyomasztó volt, az a fajta aláfestő zene, amire egy veszteglő autóban vágyik az ember, miközben a kipufogóból egy csövön jön be a füst…

Európa, 2010, 43.p.

mzs>!

– Csak azon járt az agyam, hogy mi is az, amikor meglövik az embert. Hogy tulajdonképpen csak megérint valami kis dolog, de nagyon gyorsan érint meg. Ha lassan jönne, kutya bajod se lenne tőle. Nem számít más, csak a sebesség.

Európa, 2010, 172-173.p.

mzs>!

Még be sem tudtam kötni a cipőfűzőmet, amikor már olyan bölcsességekre okított, hogy „Burt, harcolj az utolsó leheletig, de ne engedd, hogy valaki betegyen a kocsijába. Valószínűleg így is, úgy is meghalsz, de hidd el nekem, jobb elpatkolni, még mielőtt kipróbálják rajtad a kreativitásukat.”

Európa, 2010, 98.p.

mandarina>!

A szerelem olyan, mint a kanyaró, mondogatta, jó korán túlesni rajta, mert később már meg is ölhet.


Hasonló könyvek címkék alapján

Ruby Saw: Valóság
Ruby Saw: Shell Shocked
Carlos Ruiz Zafón: A szél árnyéka / Tűzrózsa
Narine Abgarjan: Égből hullott három alma
Ruby Saw: Beleszeretni
Elizabeth Strout: Bármi megtörténhet
Whitney G.: Utálattal: Ethan / Utálattal: Rachel
Stephen King: Minél véresebb
Stephen King: Atlantisz gyermekei
Daniel Kehlmann: Hírnév