Ember ​az országút szélén 104 csillagozás

Wass Albert: Ember az országút szélén Wass Albert: Ember az országút szélén

Ennek a könyvnek nincsen fülszövege.

Eredeti megjelenés éve: 1951

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Wass Albert életműve Kráter

>!
Kráter, Pomáz, 2003
152 oldal · ISBN: 9639472492
>!
Kráter, Pomáz, 2003
152 oldal · keménytáblás · ISBN: 9639472484
>!
Kráter, Pomáz, 2003
152 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789639472495

3 további kiadás


Kedvencelte 20

Most olvassa 2

Várólistára tette 28

Kívánságlistára tette 17


Kiemelt értékelések

jagoka1984 P>!
Wass Albert: Ember az országút szélén

A megszokott igazi Wass Albert mű. Egyedülállóan ábrázol az író mindent ami szép, ami örömöt ad, mindent ami jó, vagy épp mindent ami rossz, csúnya vagy bánatot ad. Egyedülállóan mutatja be az erdélyi emberek életét, Erdély szépségét felhasználva erre.

Mollika>!
Wass Albert: Ember az országút szélén

Szeretem Wass Albert műveit, mert csodás hangulatot tudnak teremteni, mely mindig tartalmas mondanivalóval párosul.
Ez a regény sokszor keserű hangvételű, nehéz témákat boncolgat, azonban mégis nagyon szép, emberi, és mély gondolatokat, érzéseket tartalmaz. Egyszerre szívszorító és szívet melengető.
Csodálatosan ír Wass Albert az életről, az érzésekről és azok fontosságáról és összefüggéseiről.
Gyönyörű hasonlatokat és képi megjelenítéseket alkalmaz, hogy szinte magam előtt láttam a tájakat, történéseket, hallottam a hangokat.
Wass Albert nagyon szépen ír a természetről, a tájról, azonban ez a könyv egy kicsit kevesebb tájleírást tartalmaz, kevesebb szót ejt a természetről, ezért kapott tőlem most csak 4 csillagot.

Baba082>!
Wass Albert: Ember az országút szélén

Aki ismer tudja, hogy egy komplett dráma tagozat lakik a lelkemben, így azt hiszem aki nem csak ismer, de olvasta is a könyvet, az tisztában van vele, hogy ezen a könyvön bizony én úgy zokogtam, ahogy egy anya zokog gyermeke elvesztésén.
Mit sirattam? Az emberiséget. Az első világháborút, a csonka Magyarországot, majd a második világháború előtti kibővült Magyarországot, aztán pedig a második világháborút, s az azutáni rendet, pontosabban rendetlen embertelen világot, a rossz döntéseket, a gonosz tetteket, amiket végrehajtanak egymáson az emberek.
Igaza van Albert bácsinak, ezeknek a gaztetteknek semmi értelme. A politikának sincs semmi értelme, marakodásnak, rombolásnak. Miért? Mert a sors keze mindegyikünket van, hogy a mennyek felé emel, majd váratlanul, vagy tán kissé megjósolhatóan, de hatalmas lendülettel földre csap. Aztán megint fel, s így megy ez míg bírja szívünk, míg van dolgunk a világban. Minek ez a nagy napra forgás, az eszmék követése, miközben egyetlen dolgot vetkezik le az emberiség, a legfontosabbat, amiért itt vagyunk : egymást segítsük, szeressük, ki-ki legjobb tudása szerint.
Albert bácsi majd' minden regényében arra próbálja felhívni a figyelmet, hogy soha nem az ember származása dönti el, milyen is valójában, hanem a lelkének jósága, vagy épp romlottsága. Minden írása útravaló nekünk, az utána jövőknek, hogy ne feledjük, hogy vannak értékek és ezekkel az értékekkel élni kell. Ezek nem az arany, nem a különböző osztogatott rangok, nem is a föld, bár az utóbbi nagy érték, de csak akkor, ha megvan a kellő alázat is hozzá. Hanem a becsület, jóság,tisztesség, hűség, megértés, igazságszeretet, emberszeretet, amennyiben ezek a szívünkben laknak, akkor nagy baj ugyan történhet velünk, de az biztos, hogy értékes emberek leszünk. Minden más esetben csak kétes, rövid életű ragyogásban lehet részünk az életben.
A nagy dolog ebben a kötetében talán az, mikor épp ő maga írja le, hogy sajnos hiába is papol erről bárki, hiába hajtogatja az igaz ember az igazát, ha valakiben ez nincs, mert csíráját is kiölte annak, amivel útra engedte őt a Jóisten, akkor ezek a szavak, tanítások nem maradnak meg bennük. Ezt nem lehet tanítani, csak csiszolni.
Hát Albert bácsi művei ilyen csiszoló papírok, s ellenzői mondjanak bármit, az ő megmaradt írásai bizony hogy nem húznak se jobbra, se balra, csak nyíl egyenesen középre, szív tájékra.

9 hozzászólás
Roszka>!
Wass Albert: Ember az országút szélén

Emberek, sorsok, életek. Keserűség, szomorúság. Valahogy ez nem érintett meg annyira. Talán a rövidsége miatt, vagy nem jókor olvastam.

Szamღca>!
Wass Albert: Ember az országút szélén

Nem talalok szavakat…. Nagyon tetszett.
A konyv elejevel volt egy kis problemam – egy kicsit tul keserunek ereztem de egy ido utan teljesen magaba szippantott – egyszeruen ha nem olvastam is a konyv jart a fejemben es az utolso oldalakat vegig sirtam…. Csodalatos, igaz gondolatok voltak benne tele szeretettel, szepseggel.
Hiaba volt szomoru a konyv befejeztevel nem azt ereztem, hogy elszomoritott inkabb azt hogy feltoltott – olyan volt mint egy balzsam a lelkemnek…..

aram76>!
Wass Albert: Ember az országút szélén

Egy igazi Wass Albert. Ezzel talán mindent el is mondtam. Fájdalmasan szép és elborzasztó történések, öröm és bánat, szeretet és gyűlölet. Minden ami szép, minden ami jó és minden ami csúf, minden ami rossz. Emberi sorsokon, Erdély szépségén keresztül bemutatva az erdélyi magyarság életet, mindennapjait, üldöztetését, hol ide hol oda tartozását. A hányattatott sorsú igaz erdélyi ember hite az őseiben, az őshazában, a hagyományiban és önmagában. Gyönyörű és mégis keserédes, az olvasóban a könyv végén ott marad az űr, a fájdalom.

Szédültnapraforgó>!
Wass Albert: Ember az országút szélén

Ez is egy remek regény, egy romániai magyar család és három gyereke sorsát mutatja be (Jancsi, Lajos, Ilonka).
Szívbemarkoló idézetekkel, tájleírásokkal, ahogy azt megszokhattuk.

„Az egyetlen örökség, amit az ember a gyermekeinek hátrahagyni köteles, az a fegyverzet, amivel ezt a harcot megharcolhatja. S ez a fegyverzet az iskolázás, a szakképzettség. (…) Egyéb örökség nem szükséges, csak lustává és elbizakodottakká teszi az embereket.”

„Apróságok, amikre az ember nem is emlékszik már vissza egy idő után, csak éppen valami keserű íz marad meg utánuk, és apró kis szurkálások emléke.”

robinson P>!
Wass Albert: Ember az országút szélén

Megrázó, elgondolkodtató. Fájdalmasan szép, emberi sorsok a történelem viharában.

Sárhelyi_Erika I>!
Wass Albert: Ember az országút szélén

Összességében ezt is szerettem, ahogy Wass Albert minden művét. Azért nem lett kedvenc, mert a könyv egy része annyira keserű, kiábrándult és szinte szárazan távolságtartó, hogy majdnem félretettem. De örülök, hogy kitartottam mellette, mert a sokszor mélyen elgondolkodtató, súlyos mondatok, gondolatfolyamok mellett megtaláltam ebben is az általam szeretett szerző szívmelengető, sokszor torokszorítóan, fájón szép stílusát.

Trudiz >!
Wass Albert: Ember az országút szélén

Sok igaz gondolatot osztott meg az író -hovatartozás-kasztok, emberi sorsok-, de nem érintett meg olyan mélyen, mint az Adjátok vissza a hegyeimet! vagy a Funtineli boszorkány című művei révén.


Népszerű idézetek

ritusss>!

A rosszat könnyebb elviselni egyedül, mint kettesben. De a jót egyedül hordozni lehetetlen.

Mollika >!

Csak a csönd maradt, s a tenyeremen, gyűrött, sárguló papíron, két porladó virág. Egy ember ereklyéi, melyeken keresztül valami szépnek, nagynak és igaznak a gondolata átmentődött a jövendőbe, hogy ott csírába szökkenve új élet rügyeivel takarja el a romokat.

ritusss>!

Az ember önmagában képtelen arra, hogy maradandóvá tegye az élet szépségeit. Hogy megfogja és kiértékelje azt, ami az életben szép, jó, kellemes és megnyugtató. Nem mintha nem látná meg. Meglátja, csakhogy nincs mit kezdjen vele. Nem leli meg a helyes szemszöget, ahogyan nézni kellene. Valahogy így. Mint ahogy nem tudunk örvendeni az örömnek sem, ha nincs akinek elmondjuk. Megkeseredik az öröm az ember szájában, ha sokáig ott ül és nem tud kijönni. Ugyanígy fonnyad el az élet szépsége is, ha az ember egymagában van vele. Legalább két ember együttes érzése kell ahhoz, hogy a szép szép legyen, s az öröm öröm.

Pezy>!

A hazaszeretet ott kezdődik, amikor egymást szeretik azok, akik egy hazában élnek. De ezt olyan nehezen értik meg az emberek.

Mollika>!

Nem tudom ismeri-e azt: amikor ősszel a szarvasbikák bőgnek. Abban a hangban van valami. Valami ősi, valami, ami hatalmas és felüláll azon, amit mi emberek életnek nevezünk. Talán emlékeztet valamire, ami ősi és amit elfeledtünk. Nem tudom. De van abban a hangban valami felségesen szép és hatalmas.

ritusss>!

Az ember tervez, és tervez az ember egész életén keresztül, mind csak tervez. Ezt, meg azt. Mert szép az, tervezni. Az életben aztán úgysem az történik, amit az ember tervez, de az már szinte mindegy. A tervezésről úgysem szokunk le soha. A tervezés maga az élet. Addig él az ember, amíg tervezni tud. Mikor már az sincs meg, akkor…

Holdgyermek>!

Az emberek játszanak a szavakkal. Úgy éppen, mint a gyermekek a játékkockával. Csakhogy a szavak veszedelmesebbek, mint a játékkockák. Nem lehet összeszedni őket és elrakni a ládába, ha rosszul sikerült a játék. A szavak örökre ott maradnak, ahova az első pillanatok hangulatában helyeztük őket. Láthatatlanok és megfoghatatlanok, és ezért nem lehet kijavítani a hibát, amit elkövettünk velük. Az emberek hihetetlenül könnyelműen játszanak a szavakkal.

Baba082>!

Ezek az emberek, akik írónak nevezik magukat, sokmindenfélét összeírnak, érdekeset és kevésbé érdekeset, de rendszerint felesleges dolgokat írnak. Úgy értem ezt, hogy ami fontos, azt többnyire nem írják meg. Az többnyire kimarad. Elsikkad a történések között.Valószínűleg azért, mert akik a könyveket írják, maguk sem tudják, hogy mi fontos és mi nem. Leírják, mondjuk, egy ember életét. Hogy ezt, meg ezt csinálta, ez meg ez történt vele. De hogy belül mi történt vele, miket érzett, vagy miket nem érzett… azt a belső életet, ami tulajdonképpen a lényeges élete az embernek, arról nagyon ritkán írnak valamit. Valószínűleg azért, mert nem foglalkoztak még önmagukkal sem eleget, az önmaguk belső életével, és ezért nem értenek hozzá.

17. oldal (Kráter 2003)

4 hozzászólás

Hasonló könyvek címkék alapján

Szilágyi István: Kő hull apadó kútba
Karácsony Benő: Napos oldal
Kemény János: Víziboszorkány
Dragomán György: Máglya
Dragomán György: A fehér király
Bodor Ádám: Sinistra körzet
Sütő András: Anyám könnyű álmot ígér / Engedjétek hozzám jönni a szavakat
Tamási Áron: Ábel az országban
Karácsony Benő: Utazás a szürke folyón
Bálint Tibor: Zokogó majom