Wass Albert: A funtineli boszorkány

Ott volt a tavasz. Minden fa látta már. Minden fűszál. A kövek. A vizek. A bükkök alatt egy hóvirág óvatosan elődugta a fejét. Körülnézett. Aztán egészen halkan elkezdett csilingelni.

Mire a fejéssel elkészült, és újra kieresztette az állatokat legelni, már a nap a gerincen ült, és véresre sebezte magát a fenyők csúcsaiban.

Meghal. És ha Ő nem lesz, én se leszek. Hogyan lehetnék én, ha ő nincsen…

– A láda… – bólintott halkan az asszony.
– Miféle láda?
– Nem vetted észre? Az emberek ott lent nem tudnak a láda nélkül meglenni. Először csinálnak egy kicsit, és úgy hívják, hogy bölcső. Aztán csinálnak egy nagyot, és úgy hívják, hogy ház. És benne élnek. És benne élnek a szokásokban és a törvényekben, és nem tudnak mozogni a ládától. És az utolsót úgy hívják, hogy koporsó. És azt hiszik, hogy ezek nélkül a ládák nélkül nem is lehetnének emberek. Ládából ládába. Mindég egyik ládából a másik ládába. És a végin a földbe, és ott is csak ládába. Ennyi az egész életük. Azért olyan keserűek, és azért tesznek annyi gonoszat, mert keserűek. A láda sohasem engedi mozogni őket úgy, ahogy szeretnének. Nem tudnak mozogni,jól…Érted?

Harmadik kötet, 119. oldal

És írja meg, hogy nagyon hosszú volt a tél, de most már vége van, és a juhok is bárányoznak már, és… és írja meg, hogy én is várom már, hogy visszajöjjön onnét… és hogy… lehet, hogy ott minden sokkal szebb, mint itt, de itt most már tavasz van, ezt írja meg, hogy tavasz van, és… a virágokról írjon neki, meg a madarakról, meg hogy este… írja meg, hogy egy kis ökörszem fészket rakott a tűzifa között, és máshonnan kell vegyem a fát, és hogy már csak ő hiányzik egyedül… ezt írja meg, Birtalan bácsi. Hogy már csak ő hiányzik egyedül.

Gondoltál már arra, milyen lenne, ha a nap egyszer csak megállana az égen?
Megállana, és nem mozdulna többet. Minden megállana: a patak, a szél, a fű
növése, az ember lába, minden. A madár a levegőben. A hal a vízben. Amit az
ember gondol, és minden. Milyen lenne? Úgy elgondolkoztam ezen néha:
semmivel sem lenne több, mint amikor egy ember meghal. Valaki. Nem is egy
ember, csak úgy: egy ember. Valaki. Aki hozzád tartozik. Aki minden. Aki a
mindennél is több. Én azt hiszem, ez olyan egy kicsit, mint amikor a világnak vége
van.

Második kötet

Rendre kinyílt a tavasz is, mint egy imádság.

95. oldal

Nem vetted észre? Az emberek ott lent nem tudnak a láda nélkül meglenni. Először csinálnak egy kicsit, és úgy hívják, hogy bölcső. Aztán csinálnak egy nagyot és úgy hívják, hogy ház. És benne élnek. És benne élnek a szokásokban és a törvényekben, és nem tudnak mozogni a ládától. És az utolsót úgy hívják, hogy koporsó. És azt hiszik, hogy ezek nélkül a ládák nélkül nem is lehetnének emberek. Ládából ládába. Mindég egyik ládából a másik ládába. És a végin a fölbe, és ott is csak ládába. Ennyi az egész életük. Azért olyan keserűek, és azért tesznek annyi gonoszat, mert keserűek. A láda sohasem engedi mozogni őket úgy, ahogy szeretnének."

Tudod, milyen az, amikor egy ház üres? Félelmetes az. Az ember áll benne és érzi, hogy a ház nem él. Halott.Üres.

II.kötet 298.o.

A lány csak ült. Némán, mozdulatlanul. Mint aki tudja, hogy jön valami szörnyűséges, valami elkerülhetetlen, és nem lehet ellene tenni semmit.

I.kötet.223.o.