Hozsánna néked, Leibowitz! 87% 95 csillagozás

Holden Caulfield (Zabhegyező): Igen, olvastam. A könyvtárból vettem ki, nem ezt kértem, de tévedésből ezt nyomták a kezembe, azt hittem tré lesz, de nem. Egész jó könyv.
Én az olyan könyveket szeretem, amik humorosak is, meg lehet filózni is rajtuk, és ha elolvastad, akkor kedved támad felhívni a szerzőt, hogy beszélgess vele.
Mondjuk, ezt a Millert nem hívnám fel, mert lehet, hogy már olyan vallásos tébolyult, fanatikus vagy mi. Amikor a könyvet írta, már akkor látszott rajta.
Van aki nem bírja elviselni a háborút, bekattan tőle. Úgy hallottam. Miller bombázótiszt volt a II. világháborúban, részt vett a Monte Cassino-i bencés kolostor szétbombázásában, és ez eléggé megviselte. Biztosan ezért írta a könyvet.
A történetét nem mesélem el, utálom azokat az okostojásokat, akik elmesélik a könyv történetét, és akkor már nem marad semmi izgalom, amikor olvasod. Azért annyit mondok róla, hogy tudd, hogy mire számíts, hogy a jövőben játszódik, egy atomháború után, amikor az embereknek újra kell kezdeni a civilizációt, ami nem egyszerű dolog. Szerzetesek a főszereplői, akik megőrzik a tudást, egy Leibowitz-rendi kolostorban. A Leibowitz egy tudós volt, akit szentként tisztelnek. Ezek a szerzetesek egészen jó figurák, néhánnyal igazán szívesen elbeszélgetnék. Van közöttük egy apát, aki, amikor nagyon nem tetszik neki valami, elveszti a fejét, és jól bemázol egyet egy palinak, akit nagyon utál. Ezt meg tudom érteni, én is ilyen vagyok, ha elvesztem a fejem. Pedig utálom az erőszakot, de van olyan, amikor már nem tud az ember mást csinálni.
A filozófiai szövegek egy része kicsit magas volt, amikor olyanról beszéltek, hogy a zsidó kiválasztottság tudat, meg a keresztény eredendő bűn okozta felelősségérzet. Az ilyen szövegek nekem túl elvontak, meg különben is, megvan az embernek a saját baja ezek nélkül is. Van két ismerősöm, Franny és Zooey, na, ők tudnák értékelni az ilyeneket.
Viszont az a része egészen jó volt, amikor tudósok felelősségéről vitatkoztak, meg arról, hogy a vallás nélkül mit ér a tudomány. Persze, a szerző úgy állította be, hogy a vallás a legfontosabb, de ezt megbocsátottam neki. Talán azért, mert látszott, hogy őszintén gondolja, és nem mismásol, meg hazudozik. Én utálom az álszent szentfazekakat, akiknek csak a dumájuk van, de ez nem ilyen.
A történet izgalmas, és elég sok humoros jelenet van benne, és a filozófia is párbeszédekben van leírva, amikor a szereplők vitatkoznak, ezért érdekes.
Elég kemény könyv, a szerző nem bánik kínéletesen a szereplőivel, időnként folyik benne a vér, szóval nem olyan széplelkeknek való. De mondom, jó könyv.

Szokás szerint a könyv olvasása előtt nyomoztam egy kicsit Miller után.
– Aki olvasta Hellertől a 22-es csapdáját, az valószínűleg tudja, milyen lehetett a II. vh idején az olasz fronton az amerikai légierő kötelékében több mint 50 bevetést teljesíteni. Az, hogy valaki „becsavarodik” tőle, nem meglepő. Valami ilyesmi történt Millerrel…
– Talán arról is olvastatok, vagy láttatok filmet, hogy mi történt Monte Cassino ostrománál, ahol a Nursiai Szent Benedek és követői által 530 körül alapított monostort az amerikai bombázások a földdel tették egyenlővé – csak a kripta, Szent Benedek sírjával együtt maradt épségben – majd a romok között a németek beásták magukat és még sokáig tartott a harc. A bombázásban Miller is részt vett, ami később igen csak megviselte. Ennek és későbbi kutató munkájának köszönhető Miller egyetlen regénye, remekműve, ami három novella összefűzésével lett az, amit ma Hozsánna néked, Leibowitz!-nak ismerünk.

Nem nehéz észrevenni a Monte Cassino monostor, majd kolostor és a Leibowitz rend kolostora közötti hasonlóságot. Monte Cassino az évszázadok alatt többször elpusztult, kirabolták, felégették, – ugyanez igaz a környező vidékre – de mindig talpra álltak a bencések. Főleg a korai évszázadokban a tudományos kutatás tevékeny színtere volt a kolostor, a szerzetesi könyvtár kódexállománya felbecsülhetetlen értékeket őrzött meg az utókornak. Ezek természetesen kézzel írt, másolt kódexek voltak. Szerencsére a német tisztek az amerikai bombázások előtt ezeket az anyagokat elküldték a Vatikánba, így az 1964-es újjáépítés után a kódexek nagy része visszakerült eredeti helyére. Miller a háború után katolikus hitre tért és miközben nem tudott szabadulni a Monte Cassinoi emlékektől folyamatosan kutatott. Szinte rögeszméjévé vált az, amit akkor és ott tett, illetve látott. A regény első részét alkotó novellát – ami eredetileg a Hozsánna néked, Leibowitz! címet kapta – 55-ben írta. Ezt követően jött évente az újabb két rész. Mintha csak a Monte Cassino-i monostor évszázadai elevenednének meg, persze beleszőve az új kor konfliktusait, mint pl. az eutanázia. Könyv formában, a lazán egymáshoz kapcsolódó novellákat egybefűzve 1959-ben jelent meg a regény, Miller egyetlen önálló regénye.
Egyértelműen a vallást tekintette az emberi értékek megőrzőjének, ami bár maga is változik a nagy Tűzözön utáni majdnem 2000 év alatt, de mindig, minden körülmények között betölti hivatását.
A filozófiai mélységű párbeszédek nemegyszer hirtelen humorban olvadnak fel, hogy aztán „véres” vége legyen a fejezetnek, vagy résznek.
Furcsa, hogy amikor írta, egyértelműen az öngyilkosság – és annak egyik formája, az eutanázia – ellen volt. 1996 januárjában – felesége halála után – aztán pisztollyal vetett véget saját életének…
Ilyen körülmények között született ez a remekmű, ami 61-ben nem véletlenül nyerte el a Hugó-díjat!

Azt kell mondjam életem legjobb könyvei közé kell sorolnom e művet. Az a regény amit, ha úgy adódik ajánlani fogom az embereknek. Olyan mű, mely 50 év alatt nem kopott meg, de biztos vagyok benne, hogy 100 év múlva is a mondanivalója változatlan hatást kell majd az olvasóban.
Az első oldalaknál féltem a sok latin szövegtől, de rá kellett jönnöm, hogy a könyv szegényebb lett volna nélkülük. A 3 egybefüggő novella tökéletesen mutatja be az apátság (és ezáltal a vallás), és a világ egymáshoz fűződő viszonyát a különböző korokba. Az egész elmélkedés,filozófia annyira érthetően van fejtegetve, az olvasó elé tárva, hogy nem teszi nehézzé a könyv olvasását. A történet egy percre se laposodott el, elolvastam volna még jó pár 100 oldalon keresztül, de lehet így volt tökéletes. A könyv jól mutatta be a különböző korok embereit, és fontosabb karaktereit, az atomháború utáni sokkot, a tudósok megjelenését, majd végül az elmaradhatatlan világégést.
Sajnálatos számomra, hogy Miller csak ezt az egy könyvet írta, nem számítva a novelláit, ahogy írt az megfogott, olvastam volna még tőle. Bár lehet ez az egy könyv, olyan tartalmat jelent, hogy így is beírta magát az irodalomba. Méltán lett Hugo-díjas a könyv.
Külön köszönet a kiadónak, és rajtuk keresztül a szerkesztőnek, mert még a héber betűket is lenyomtatták, mert többféle karaktert használtak a nyomdába. Élvezetesebbé tették vele a könyvet.
Azt kell mondjam nem vagyok újraolvasó típus,de ezt a könyvet még biztos újraolvasom.

Egy borzasztó, de sajnos teljesen hihető utópia…
A történelem durván 2000 évét írja le egy szerzetesrend történetén keresztül. A könyvben igazából nem történik semmi, a tanulsága mégis borzalmas. Nem elég a tudás, de nem elég a tapasztalás sem, az emberi faj gőgje, önzése és hamis büszkesége olyan erős, hogy képes szinte (?) teljesen kipusztítani magát, csak hogy bebizonyítson valamit, amit igazán maga sem ért és nem fogad el. Nagyon remélem, hogy a könyvben leírtak megmaradnak a fikció szintjén…
Ami a könyvben a borzalmak ellenére megmosolyogtatott nem egyszer, az a Lázár féle fricska. Végülis… :)

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

Hű, rendkívül felkavaró könyv, nagyon izgalmas, és mégis nehéz olvasni, mivel nagyon nyomasztó.
Az emberiség Sziszüphosz-mítosza elevenedik meg: lassan szárnyra kap az emberi szellem, hogy aztán kényszerűen visszahulljon a sötétségbe, és úgy látszik, ez a kör ciklikusan ismétlődik, nincs menekvés, eredendően csak ez lehet a nemezisünk. A Monostor sorsa tulajdonképpen allegóriája ennek az egésznek. Őrjítő és elszomorító a mindentudó elbeszélő távlatából végigkövetni ezt az évszázadokon átívelő ördögi kört. Úgy érzem, ezután feltétlenül le kell darálnom valami „limonádét”, esetleg chick-litet, hogy elhessegessem a keselyűként rám telepedő sötét árnyakat, amelyek a regény olvasása közben settenkedtek körém. (És most nem véletlen a képhasználat.)
Nem szeretem azokat az elemzéseket, amelyek a szerző életéből indulnak ki, túl pozitivistának tartom, viszont itt én is utánanéztem az írónak, ami sok mindenre rávilágított. Horribile dictu – hogy stílszerű legyek a sok latin vendégszöveghez –, engem nyomasztott ez a túlzott katolikus perspektíva, a harmadik részben felmerülő eutanázia-vitánál meg úgy szorítottam ebook-readert, hogy féltem, már kettétörik… Szóval hatással volt rám, az biztos.

Mégis van itt egy kis zavaró ellentmondás. A rend őrzi a Memorabíliákat, bennük a veszélyes tudást. A második részben lesz nyilvánvalóvá, miként asszisztálnak ahhoz, hogy ez a tudás kikerüljön a monostor falain túlra… Persze, nem tehetnek mást, az embereknek joguk(?) van ehhez. Én mégsem adtam volna egy kisgyerek kezébe gyufát, hogy aztán felgyújtsa vele a házat, és önmaga is ott lelje halálát. A szent küldetésük – így vagy úgy –, de elősegíti azt, hogy az emberiség minél hamarabb elpusztuljon megint. Végül továbbviszik a vallást és a Memorabíliákat egy idegen bolygóra, kolóniára, mert persze nem lehetnek meg ott papok nélkül a nyáj bárányai. (Előre őszintén elnézést kérek attól, akit bánt az iróniám, én már csak ilyen vagyok…) Ott majd megint nagyon lassan szárba szökik a technikai fejlődés, felfedezik újra az őrzött tudást, és megint, mi lesz a vége…? Az egyik legfőbb tanulsága a regénynek, hogy ez egy őrült faj, amely folyton elpusztítja önmagát. Ahogy ez végül ki is mondatik. A kolónián sem lesz másképp. Tehát bármely méltóságos és tiszteletreméltó feladata is van a szerzetesrendnek – és nem tehetnek róla, hogy az ember olyan, amilyen –, végül a tevékenységük katalizátorként funkciónál a következő Tűzözönhöz. Rendkívül pesszimista sugalmazás ez, de kiolvasható.

Csak a három rész címe és eleje, mint idézet, többre nem futja:
"I. RÉSZ: FIAT HOMO
1. FEJEZET
Az utahi Francis Gerard testvér talán soha nem fedezte volna fel az áldott dokumentumokat, ha nem találkozik a felövezett ágyékú zarándokkal, aki az ifjú novícius nagyböjti próbatétele idején tűnt fel a sivatagban."
"II. RÉSZ: FIAT LUX
12. FEJEZET
Marcus Apollo bizonyos lett benne, hogy a háború a küszöbön áll, mihelyt véletlenül meghallotta, amint Hannegan harmadik felesége azt mondta egy szolgálóleánynak, hogy kedvelt udvaronca ép bőrrel érkezett vissza küldetéséből, Vad Medve törzsének sátrai közül."
"III. RÉSZ: FIAT VOLUNTAS TUA
24. FEJEZET
Abban az évszázadban már újra voltak űrhajók,…"

Sic transit mundus!
Legete!

(Nagy hatással volt rám ez a könyv, ezért értékelést nem tudok írni, és nem is akarok, olvassátok a többiek értékelését, abban minden benne van, pl. amit az íróról tudni lehet: http://moly.hu/ertekelesek/932764, amilyen hatást tesz az olvasóra: http://moly.hu/ertekelesek/1118672, etc. Egyik kedvenc könyvem lett, nagyon jó könyv. Olvassátok!)

Nem fogok elmesélni semmi többet a történetből, sem tovább magasztalni a könyvet – jó bornak nem kell cégér alapon csak még annyit, hogy ezt MINDENKINEK ajánlom, még iskolai kötelező olvasmányként is akár! Ez nem egy olyan regény, amit elolvasunk egyszer, majd azt is elfelejtjük, hogy valaha is láttuk, ez nyomot fog hagyni!
Nagyon megérdemelte a HUGO díjat!

Újabb könyv, ami miatt nem akarózott aludni. Érdekes történet arról, vajon tényleg kinyírja-e magát az emberiség. Meg könyvmániás szerzetesekről. Elgondolkoztató. Nagyon.

SPOILER
A bolygó zsidóért külön köszönet.

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

Ez egy nagyszerű könyv!
A cselekmény teljesen emberi, hihető. Minden életszerű. Nincsenek csodálatos megmenekülések vagy egyéb csodák (leszámítva a zsidó remetét).
Nagyon jó eszmefuttatás az emberi faj kudarcairól, és arról, hogy mennyire nem tanulunk önnön hibáinkból.

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

Először nem is gondoltam,hogy ennyi ennyire tanulságos könyv lesz, amelynek nagyon tetszett a szerkezeti felépítése. Lépésről-lépésre nyomon követhetjük az atomkatasztrófa utáni helyzetet,majd az újjáéledést és végül a pusztulást. Bár még bőven nem éltem az 50-es években,de a könyv utolsó részében lévő hangulat,nekem nagyon hasonlított erre az időszakra.
Említenék egy aprócska hibát is. A könyv nagyon sok kérdést hagy,ami persze nem baj,de azért néhány alapkérdésre lehetett volna valami válasz.
Ám ettől még bátran ajánlom mindenkinek,aki akar egy jó kis sci-fi társadalomkritikát olvasni,bár néha átmegy a könyv egy kis elmélkedésbe,ez cseppet sem zavaró.