Steve Jobs életrajza 83% 52 csillagozás

Útban hazafelé folyamatosan ötleteltek. Felvetődtek olyan tipikusan műszaki kifejezések, mint például Mátrix, vagy olyan új szavak, mint Executek, de olyan igazán unalmas nevek is, mint a Personal Computers Inc. Másnapra dönteniük kellett, mert Jobs már ki akarta tölteni a szükséges papírokat. Végül Jobs javasolta az Apple Computer nevet. „Éppen megint gyümölcsdiétán voltam – magyarázta –, és egy almaültetvényről tartottam hazafelé. Ez a név pedig vicces volt, szellemes. Nem volt benne semmi félelmetes, az alma szó elvette a számítógép szó élét. Ráadásul, ezzel a névvel előrébb kerültünk a telefonkönyvben, mint az Atari.” Megmondta Wozniaknak, hogy ha másnap délutánig nem jut eszükbe ennél ütősebb név, akkor az Apple- nél maradnak. Így is lett.

Megértettem a zen mondás igazságát, mely szerint, ha körbe akarnád utazni a világot, hogy találj egy tanítót, megjelenik a szomszédban.

Amikor Jobs, úgy, ahogy volt, szandálosan belépett az Atari előcsarnokába és munkát követelt, Alcornt hívták segítségül. „Szóltak nekem, hogy »Itt van egy hippi gyerek az előcsarnokban. Azt mondja, addig nem megy innen, amíg fel nem vesszük. Hívjuk a rendőrséget, vagy engedjük be?« Kértem, hogy hozzák be hozzám!”
Így lett Jobs az első ötven Atari-alkalmazott egyike, és dolgozhatott 5 dolláros órabérért technikusként. „Visszagondolva, furcsa volt egy kibukott bölcsészhallgatót alkalmazni – mondta Alcorn –, de láttam benne valamit. Nagyon intelligens volt, nagyon lelkes és izgatta a technika.” Alcorn egy szigorú erkölcsű mérnök, Don Lang mellé osztotta be munkára. Másnap Lang így panaszkodott: „Ez a fickó egy istenverte hippi, egy büdösbogár. Miért teszed ezt velem? Nem lehet megmaradni mellette.” Jobsnak meggyőződése volt, hogy a főként gyümölcsökből álló vegetáriánus étrend nem csak a nyálka kialakulását előzi meg, de a testszagot is, így aztán nem kell dezodort használnia vagy rendszeresen zuhanyoznia. Ám ez hibás elméletnek bizonyult.

Azt gondolom, hogy a különféle vallások különféle ajtók ugyanazon a házon.

[Steve Wozniak, Apple társalapító]
Tizenkettedikben épített egy metronómot – egy olyan ketyegő szerkezetet, amely a zeneórán segít tartani a ritmust –, és észrevette, hogy olyan a hangja, mint egy bombának. Levette a címkét néhány nagyobb elemről, ragasztószalaggal összefogta azokat, a szerkezetet pedig betette az egyik iskolai szekrénybe. Úgy állította be, hogy a „bomba” a szekrény kinyitásakor gyorsabban kezdjen ketyegni.
Amikor megtalálták a ketyegő szerkezetet, hívták az igazgatót, aki bátran megragadta azt és a melléhez szorítva kiszaladt vele a futballpályára, ahol kitépte belőle a huzalokat. Woz próbálta ugyan visszafojtani a nevetését, de nem sikerült. Még aznap behívatták az igazgatói irodába. Azt hitte, azért mert már megint ő nyerte az iskolai matekversenyt, ám ehelyett rendőrök vártak rá.
Az éjszakát a fiatalkorúak börtönében töltötte. Emlékezetes élmény volt ez számára. Megtanította a többi rabnak, hogyan kell a plafonon forgó ventilátorok villanyvezetékét úgy a rácshoz vezetni, hogy az áram megcsapja azt, aki megfogja.

Amikor Jobs bejelentette az Atarinál, hogy Indiába megy, Alcorn jót derült a dolgon. „Bejön, rám bámul és azt mondja: »Elmegyek, megkeresem a gurumat.« Erre én: »Nem mondod?! Ez szuper! Majd írjál!« Erre azt mondja, szeretné, ha kisegíteném egy kis pénzzel, erre én: »A nagy szart!«„ Aztán Alcornnak támadt egy ötlete.
Az Atari alkatrészeket is gyártott, amelyeket aztán Münchenbe szállítottak, ott kész gépekké szerelték össze. De volt egy kis gond: a videojátékokat – az amerikai szabvány szerint – másodpercenként 60 képkocka megjelenítésére tervezték, ami komoly interferenciaproblémákat okozott Európában, ahol az elvárt sebesség csak 50 képkocka volt másodpercenként. Alcorn, Jobsszal együtt, felvázolt egy lehetséges javítási módot, majd felajánlotta, hogy kifizeti, ha Európába utazik és végrehajtja a javítást. „Olcsóbb lesz onnan Indiába jutni” – mondta, és Jobs beleegyezett. Alcorn azzal bocsátotta útjára Jobsot, hogy „Add át az üdvözletemet a gurudnak!”
Jobs néhány napot töltött Münchenben, ahol megoldotta az interferenciaproblémát, de közben alaposan megdöbbentette a sötét öltönyös, német menedzsereket. Panaszkodtak Alcornnak, hogy Jobs úgy öltözik és olyan a szaga, mint egy csövesnek, és bárdolatlan. „Kérdeztem tőlük: »Megoldotta-e a problémátokat?« Erre azt felelték: »Meg.« Amire én azt mondtam: »Ha van még valami problémátok, csak hívjatok, van még ilyen fickóm!« Erre ők: »Nem, nem, legközelebb magunk oldjuk meg a problémát.«„

Wozniak munka után minden nap hazament, hogy a tévé előtt elfogyassza a vacsoráját, majd visszament a HP-be, hogy dolgozzon a számítógépén. Szétterítette az alkatrészeket a kis fülkéjében, kitalálta, melyiket hova illessze, majd felforrasztotta őket az alaplapra. Azután elkezdte írni azt a szoftvert, amely alapján a mikroprocesszor majd képeket jelenít meg a képernyőn. Mivel arra már nem volt pénze, hogy számítógépidőt vásároljon, kézzel írta a programot. Néhány hónap múlva készen állt a készülék tesztelésére. „Leütöttem pár billentyűt a klaviatúrán, és sokkolt a látvány. A betűk megjelentek a képernyőn.” Vasárnap volt, 1975. június 29-e, mérföldkő a személyi számítógépek történelmében. „A történelem során legelőször történt meg, hogy valaki leütött egy karaktert a billentyűzeten és az megjelent a saját számítógépének képernyőjén, pontosan az orra előtt”

Akik elég őrültek ahhoz, hogy elhiggyék, meg tudják változtatni a világot – azok tényleg meg is teszik.

(első mondat)

Egyszer Jobs letámadta Atkinson egyik mérnökét, és a szokásos „ez szar” szavakkal illette, amit csinált. Atkinson így emlékezett vissza a történtekre: „A fickó azt válaszolta: »Nem, ez nem szar. Sőt éppen a legjobb megoldás.« Majd elmagyarázta Steve-nek azokat a műszaki megoldásokat, amiket alkalmazott.” Jobs megint csak visszakozott. Atkinson képzeletbeli szótárat készített Jobshoz. „Megtanultuk, hogy például az »Ez szar!« kijelentés igazából egy kérdés, ami annyit tesz: »Miért ez a legjobb megoldás?«„ De Atkinson fontosnak tartotta kiemelni a történet tanulságos csattanóját is. Az előbb említett mérnök végül ugyanis talált a Jobs által kritizáltnál jobb megoldást a problémára. „Jobban teljesített, mert Steve megkérdőjelezte, amit csinált – mondta Atkinson.

[a középiskolásban]
A gyerekeket a Felfedezők Klubjában arra biztatták, hogy kezdjenek saját projektbe, és Jobs elhatározta, hogy épít egy frekvenciaszámlálót, amely az impulzusok másodpercenkénti számát méri egy elektronikus jelben. Ehhez szüksége volt néhány alkatrészre, amelyeket a HP gyártott, így aztán fogta a telefont és felhívta a cég vezérigazgatóját. „Akkor még senki sem titkosította a telefonszámát, így aztán kikerestem Bili Hewlett számát a Palo Altó-i telefonkönyvben, és felhívtam otthon. Fel is vette, beszélgetett velem vagy 20 percig. Megkaptam az alkatrészeket, sőt munkát is adott nekem…