Zalán ​futása 62% 33 csillagozás

Bűbájos volt, a szó szoros értelmében! Azért választottam, mert édes jó anyám kedvenc költője alkotta a 'pszeudo-mitológiai' verses eposzt, és tudtam, hogy Vörösmartyban nem fogok csalódni. Nem is értettem, miért ilyen népszerűtlen.

Szerettem, mert eleve begyöpösödött eposzolvasó vagyok, és mert mesés elemekkel alkot mítoszt, ha az nem is autenikus. De magyar. És van olyan jó, mint más külföldi, e korból származó darab, gondolok itt most főleg a lettekére, ami legalább annyira álmítikus, mint ez. Viszont a cél az volt, hogy a néphagyomány, az őshagyomány alapján alkotni valami csak magyaroknak szólót, amire csak magyarok lehetnek büszkék, és ami mindenképpen a mienk, magyaroké, mert a lelkünk nagyonis benne van.

Én büszke vagyok arra, hogy Vörösmarty a miénk!

Az egyik középiskolai irodalomkönyvben a következőket olvashatjuk:

A nemzeti függetlenség kivívásának reménye és az Etelka-szerelem kínzó reménytelensége ihlette Vörösmartyt „eposzának”, a Zalán futásának írására. Az irodalmi közvélemény abban az időben semmit sem óhajtott inkább, mint egy nemzeti eposzt, a dicső múltat a sivár jelen kárpótlásául. Ösztönzést jelentett Vörösmarty számára, hogy 1823 elején a Hébe című zsebkönyvben megjelent Aranyosrákosi Székely Sándor négyénekes hexameteres eposza, a Székelyek Erdélyben. 1823 őszén már a Zalán futásából is elkészült néhány ének.

Babits Mihály Az ifjú Vörösmarty-ról 1911-ben írt tanulmányából az alábbiakat tartom érdekesnek:
    „Vörösmarty elfeledett költő, és nagyságát csak sejthetjük.”
Majd olvasmányairól szólva megállapítja:
    „De olvasott külföldi költőket is, és kétségkívül megvolt benne a vágy, amelyről Arany beszél, mindig a leghíresebbet és nem a legélvezetesebbet olvasni; a növekvő szerénysége ez, a fejlődés előérzete, az ízlés akarata önmagán felülemelkedni, szükséges és természetes ösztöne az emelkedésnek. Shakespeare, Homér, Tasso voltak a kiválasztott könyvek: és íme, az ifjú talál egy kort a magyar történetben, mely hasonlatos a Shakespeare historiáiban rajzolt világhoz, és drámát ír róla; azután hexameteres eposzt ír Árpádról.”
És mindazt, amit így összegyűjtött, magáévá is tette. Babits ezt észrevette:
    „És ez a kincs teljesen az övé, maga gyűjtötte. […] Történelmi, mondai anyaga Zalán-hoz nagyon kevés volt: mese, divina machina, minden a saját kincseiből termett. S a nyelv is onnan tellett, a nyelvet is maga csinálta, vagy legalább azt a mély barnaszín szőnyeget, melyet örökölt Berzsenyitől, átszőtte a legcsodálatosabb, legtarkább színekkel, hogy nem lehetett többé megismerni. Ahol sok a képzet, ott sok a szín, sok a szó, gazdag a nyelv. Valóban, ha valahol, úgy Vörösmartynál a nyelvkincs egy a képzetkinccsel; elég gazdag, soha kevesebbet, elég erős (mert a nyelv fegyelmezéséhez is férfierő kell), soha mást nem mondani a kellőnél. […] Mindez magyarázza a Zalán vegyes hatását: végigolvasni majdnem lehetetlenség; az ember elveszik e tömkelegben. […] Vörösmarty hexameterei semmit sem klasszikusak: ez egészen modern vers: Vörösmarty zenéje.”

    A Zalán futása című nagyeposz 10 énekből áll, s e 10 ének összesen 6683 hexametert foglal magában. Az 1. ének 839 sorából az első 34 sor alkotja az előszót.
Az előhangban a költő legelőször is azt mondja el panaszosan, hogy a ’régi dicsőség késik’, aztán megmondja, miről fog énekelni: párducos Árpádról. A régi formától Vörösmarty eltért, megváltozott a klasszikus eposzi kellék: az invokációban kötelezően megszólított Múzsa helyett a segítségül hívás a nemzethez szól, s ezt jól tette, mert így azonosul hazájával.
    Az előhang után in medias res kezdődik az eposz cselekménye. Vörösmarty forrása minden bizonnyal Anonymus Gesta Hungaroruma volt.
    (Ez a mű a 13. fejezetében tudósít Ungvár elfoglalásáról, a 14.-ben pedig Borsova várának bevételéről, amelyet Zalán katonái védtek, s ez szerinte 903-ban történt. Zalán követség útján megfenyegeti a magyarokat: ne merjenek átkelni a Bodrog folyón, mert különben görög és bolgár segítséggel úgy kiirtja őket, hogy hírmondó is alig akad belőlük. Mire Árpád szintén követeket küld Zalánhoz nagy ajándékokkal, például 12 fehér lovat, 12 nagyon ügyes orosz leányt stb. Majd Árpád tovább hódít: Sátoraljaújhely, Szerencs, Borsod, Bihar, Szabolcs, Zilah, Erdély következik. Ezután a 30. fejezetben Árpád ismét követséget küld Zalánhoz, s kéri tőle a Zagyva folyóig elterülő földet. Zalán megrémül, és átengedi a kért területet. Ezután következik Eger, Nógrád, Nyitra elfoglalása.)
    Így érkezünk el a Gesta Hungarorum 38. fejezetéhez, mely arról tudósít, hogy Zalán segítséget kért a görögöktől és a bolgároktól. Miután e segítség megérkezett, Zalán követséget küldött Árpádhoz azt üzenve, hogy hagyja el földjüket, és induljon haza szülőföldjére. Árpád azt válaszolja, hogy a Duna és Tisza között levő földet már megvette tőle, ezért Zalán távozzék onnan a bolgárok földjére, „ahonnan ősapja idetelepedett a mi ősapánknak, Attila királynak a halála után. Ha pedig ezt meg nem teszi, tudja meg, hogy mi ellene rögtön hadat indítunk”. Ezután Árpád Alpár alá vonul. A 39. fejezetben Zalán vezér a görögökkel és a bolgárokkal elindul Titelről Árpád ellen. A két sereg egymás közelében éjszakázik, lovaikat felnyergelve virrasztanak. Árpád, „akinek a mindenség Istene volt a segítője,” könnyhullatva imádkozik Istenéhez, majd rövid buzdító beszédet mond. Ezután Lél megfújja kürtjét, Bulcsú meg felemeli zászlaját, s megkezdődik a csata: sokan elesnek a görögök és a bolgárok közül, Zalán pedig, miután látja, hogy vesztettek, futásnak ered, s Bolgárfejérvárba siet. A maradék görögök és bolgárok a Tisza felé menekülnek, s ott a Tisza vizébe vesznek; attól kezdve azt a helyet Görög révnek nevezik.
(Ezután folytatódik a honfoglalás. De az már nem tartozik az eposz témájához.)
    Vörösmarty tehát a Zalán futása cselekményét Anonymus 38. és 39. fejezetének adatai alapján építi föl. Így valóban in medias res kezd, az események közepébe vág: a honfoglalás eseményeinek csak egy kis szeletét dolgozza fel, ám különféle utalásaiból, például a költői reflexiókból, kommentárokból, a szereplők által előadott hősénekekből és jóslatokból mind a múlt, mind a jövő föltárul az olvasók előtt – a klasszikus eposz műfaji követelményeinek megfelelően.

     végigolvasni majdnem lehetetlenség; az ember elveszik e tömkelegben
Nekem is kissé lassan ment, de bőven megérte!!!

Huh, ez nehezen ment.
Hálát adok, hogy nem volt kötelező a gimiben. Szegény Vörösmarty, ez most nagyon nehezen volt olvasható. Pedig amúgy érdekes lett volna a történet, de sokszor többszöri nekifutásra sem értettem, hogy miről van szó, vagy éppen kiről… Na igen… Miért kell egy magyar vitéznek 3 különböző név, 3 különböző nyelven?
Tudni érdemes róla, látom benne miért korszakalkotó, ezért nem is mondom, hogy nem értékes, csak azt mondom, hogy ha valami újra kéne „fordítani" a magyar irodalomból, akkor, ha már a Bánk bánnal megtettük, tegyük meg ezzel is.

Be kell vallanom, hogy Vörösmarty az utóbbi időben az egyik kedvencemmé vált és ez a Zalán futásának köszönhető. Fantasztikus kritikák olvashatóak róla, részletes elemzések, szóval az órákig tartó dicshimnuszt és a (néhol jogos) kritikákat most kihagyom és megpróbálom leírni, hogy miért is érzem egyedinek és különlegesnek.
Imádom a kettős hős koncepciót, az eredeti Isteneket, szóval tobzódva a Zalán-Ete-Árpád és Hadúr-Ármány jelenetekben már nagyon hamar megvett. Odavoltam a mellékszereplőkért is, az eposzi hősök, a Délszaki Tündér, Hajna, még Csorna jeleneteit is faltam. A szövegezése nem a legkönnyebb, magamhoz képest kifejezetten lassan is haladtam vele, de megérte, hatalmas élményt adott.
Plusz jó volt felfedezni itt is az égi-földi szerelem koncepcióját. Na, Vörösmarty nagyon tud.

Hihetetlenül nehéz olvasmány volt!
A keret történeten kívül nagyon nem is értettem belőle semmit. Vagy magasabb szinten kellene értem az irodalmat, vagy a régies és eposzi nyelvezetet kellene jobban művelnem, de ez az eposz nem csúszott.
Sokszor nem értettem, hogy kerültünk A-ból B-be. Halottnak hitt (értelmezett) karakterek jelentek meg a csatában. Olyan cselekmény szálak indultak el, amik végül nem futottak befejezésbe, vagy legalábbis nem találtam konkrét lezárást. Úgy éreztem, mintha töredékeket rendeztek volna nagyjából kronológiai sorrendbe.

Nagyon nehéz olvasmány volt