Iván Csonkin közlegény élete és különleges kalandjai 94% 28 csillagozás

1963-ban kezdte el a könyvet írni, ennek fejezeteit csak illegálisan adták ki. Közben kikerültek nyugatra is, ahol 1969-ben jelentek meg. Ettől kezdve az írót nem publikálták, sőt üldözték, én csak azon csodálkozom, hogy utána még élt egyáltalán. Vojnovics szerint a huszadik századi orosz história a kopasz és a hajas pártvezérek végtelen párviadala, így nem csoda, hogy 1980-ban elhagyta az országot, ekkor Brezsnyev megfosztotta állampolgárságától. Utána tanított a Princeton Egyetemen is, majd Münchenben telepedett le.

A humor a könyvben néha klasszikus, néha monty python-os, néha szarkasztikus, néha meg semmihez nem fogható és zseniális.
De…
számomra végig szomorú is. Mert ott motoszkált egész idő alatt a fejemben ez a keserű rendszer, amiben csak “törvények” és utasítások léteznek, amiben mindenki csak túlélni akar, de közben elfelejtenek emberként létezni, lassan mindenki elveszíti önmagát. Hatalommal ruháznak fel, azzal mit kezdeni nem tudó, tudatlan embereket. Így a kitartó idiotizmus megöl minden ésszerűséget és emberséget…egy egész országban, sőt fél Európában, sőt…
Na jó, a könyv viszont nagyon szórakoztató, ha kellően ellazulunk. Ajánlom minden abszurd humort is jól viselő betűfalónak:))
Menzel filmjét sem érdemes kihagyni, bár nem meglepő módon a könyv a jobb.

Soha nem gondoltam, hogy egy, a második világháború, a sztálinizmus dühöngésének időszakában játszódó történeten ilyen jól szórakozom. Néha azon kaptam magamat, hogy hangosan felnevetek. Mindezt annak köszönhetem, hogy Vojnovics a szatíra eszközeivel valami elképesztően abszurd képet rajzol az akkori szörnyűséges állapotokról. Tulajdonképpen a társadalmi élet minden területét górcső alá veszi, és kifigurázza mindazt, ami összességében a Sztálin nevével fémjelzett korszakot jellemzi. A népes szereplőgárda tevékenységének, jellemének ábrázolásával mutat rá az önkényuralom kiszolgálói nevetséges, egyben szánalmas voltára. Különösen emlékezetes marad számomra a kisember Csonkin vörös katona és élettársa Nyúra, Golubov kolhozelnök, Gladisev „növénynemesítő”, Revkin párttitkár és a hatalom, „az orosz Gestapo” képviselői Drinov tábornok, Miljaga százados alakja.

Mindenkinek ajánlom a könyvet, de azoknak, akik még szolgáltak a szocialista hadseregben különösen figyelmükbe ajánlom. Ők ugyanis rájöhetnek arra, hogy nincs új a nap alatt. Az akkori parancsnokok jelentős részét a Szovjetunióban képezték ki, de ismereteik biztosan onnan származtak. Ott viszont – mint a könyvből kitűnik – volt kitől és volt mit tapasztalatként átvenni. Emlékeznek majd saját élményeikre, a „semmihajtásra” és az olyan kiszólásokra, mint például a „nem ésszerű, de roppant katonás”.

Nagyon jó könyv, az a fajta humor, ami bármikor fel tud vidítani úgy, hogy közben átérezhető a sztálini korszak (amit más, hasonló könyvekből elég jól ismerünk). Hasonló témájú könyvek (és filmek) gyakran esnek abba a hibába, hogy erőltetett poénkodással, közhelyekkel, az eredetiség hiányával, vagy túlzott szigorúsággal beszélnek a rendszerről; Vojnovics elkerüli ezeket a csapdákat. És elfogadnék egy Szerjozsához hasonló malacot, aki szereti, ha vakargatják.

Humorba ágyazott társadalomkritika. Számomra nagyon szórakoztató volt, próbáltam sok idézetet megosztani veletek, de azért mindenkinek érdemes lenne kezébe venni. :)

Letehetetlenül zseniális, illetve, amikor a röhögéstől leesem az ágyról, vagy összepisilem magam, csak le kell tenni.
Mégiscsak enyhe volt a brezsnyevi rendszer, mert Sztálin alatt el sem jutott volna Szibériába.
Gyilkosan zseniális humor.

Miközben olvastam a könyvet, egész végig azon töprengtem (persze hangos mosolygás közepette), hogy az írót ezért a könyvéért hogyhogy nem nyírták ki azonnal. Merthogy olyan elképesztő humorral parodizálja ki a sztálini rendszert, amiért minimum életfogytig tartó kényszermunka vagy azonnali kivégzés járt volna. Szerintem. Merthogy én a saját kis életemben már csak a szocializmust végét éltem át, Magyarországon. Kisdobos meg úttörő még voltam, de aztán ennyi. A Pártba már nem kellett belépnem, nem kellett megfigyelnem vagy besúgnom, vagy épp attól rettegnem, hogy megfigyelnek, lehallgatnak. Ettől függetlenül, amit láttam, hallottam vagy tanultam arról a rendszerről, az mind megjelenik ebben a könyvben csak épp felnagyítva, eltorzítva, kifigurázva. Rendkívül szellemes olvasmány, de ugyanakkor elgondolkodtató is.

S ezzel egy új könyv került a kedvencek közé…

Valahonnan ismerős volt a címe. Pedig nem olvastam korábban, de biztos beszélt róla valaki; akkor ez kult könyv. Az elejétől nagyon Svejkes, de ez a műfaj hatalmas és visszamegy legalább Sancho Panzáig, nem beszélve a regényeknél régebbi folklórról… Eredeti könyv, és a népi naiv hős, a szerencse fia kifordítja sarkaiból az ostobán szigorú katonai rendet, a humortalan és paranoid totalitárius elnyomást. Öröm figyelni, a jól sikerült (és fordított) mondatokat ízlelni, idönként szívelszorulni, máskor tele szájjal röhögni. Remek olvasmány, és olyan kedvencek ugrottak be róla, mint a már említett Svejk, a Mester és Margarita, a 22-es csapdája, és a többiek… Nagyon klassz, újraolvasható.

Van sok irodalmi társa, de a szovjet környezetben játszódó, abszolút felesleges feladatot ellátó közkatona kalandjain ritka jókat derültem!
Sajnos a film a nyomába sem ér… Hiába Menzel…

Fájdalmasan nevettető,nevettetően fájdalmas.
Ez jutott eszembe miután befejeztem. Engem a hangulata egy kicsit A Tanú című filmre em-
lékeztetett. Ebből tudtam meg igazán hogy mit is jelentett a hétköznapi Sztálinizmus.

Mintha svejk orosz tesója lenne. Iszaphülye. Csak azt csinálja, amit mondanak neki és valahogy mégis…. Ja és nagy filozófus! „A tömeggyűlés olyan rendezvény, ahol sok ember gyűlik össze, és a szónokok azt mondják el, amit nem gondolnak, a tömeg pedig azt gondolja, amit nem mond el.”