Nabokov 1969-ben megjelent regénye elragadóan romantikus s ugyanakkor zavarba ejtően különös történetet mesél el: két testvér, Van Veen és Ada szerelmét, testi és lelki lángolását gyerekkoruktól hosszú életük végéig. S az Ada egyben ágas-bogas családregény is, amellett filozófiai mű és áradó fantáziával megalkotott sci-fi.
A történet ugyanis nem a mi Földünkön játszódik, hanem annak ikerbolygóján, Antiterrán (vagy Demonián), melynek lakói közül egyesek sejtik a mi Földünk – a Terra – létezését. Sőt némely beteg elmék a Terra bolygó fogalmát a „másvilággal” vagy a Valódi Világgal azonosítják. Vagy épp afféle idilli utópiának sejtik, bár Van Veen, az efféle hallucinációk pszichológus kutatója és szakértője szerint „az emberi értelem és az emberi test azon a testvérbolygón talán még keservesebb kínzásokat szenved el”, mint Demonián. Mi, terralakók mindenesetre otthonosan érezhetjük magunkat Antiterra világában, jóllehet a geográfiája sok mindenben különbözik a miénktől: az… (tovább)
Ada 29 csillagozás
Eredeti megjelenés éve: 1969
Enciklopédia 4
Kedvencelte 5
Most olvassa 5
Várólistára tette 59
Kívánságlistára tette 48
Kiemelt értékelések
A Nézd a Harlekint! -nél elkezdtem el azon merengeni, hogy miért rajongok annyira Nabokovért. Attól eltekintve, hogy ha nyelvi bűvészkedésekről és/vagy (túl)díszítésről van szó, különösen orosz módra, akkor én finoman szólva is easily amused vagyok, nem sok magyarázatot találtam, viszont lassan már a karaktereivel is megbarátkozom (nagy szó, Nabokovot eddig anélkül istenítettem, hogy a legkevésbé is szimpatizáltam volna a szereplőivel, kivétel persze a jó Pnyin). Végül a merengést lezártam azzal, hogy menthetetlen Nabokov fan vagyok és pont.
Na, most már az Adáról. Ugyan itt is megvolt valamennyi az „ezekről senkinek nem kellene olvasnia” és „ez senkinek nem kellene, hogy tetsszen” érzésekből, de mire a lelkes olvasó észbe kap, Nabokov már régen eladta neki ezeket a részleteket. Itt sokkal, de sokkal jobban, mint a Lolitában. (Ada és Van kapcsolata például nem tűnik kevésbé természetesnek Ada rovarkeltető és lepkegyűjtő kísérleteinél.)
Ennél a regénynél sokkal inkább megbékélek azzal is, hogy a cím az adott kishölgy neve, ugyanis ez tényleg róla szól. Ada ellentmondást nem tűrően ural közel 700 oldalt, ráadásul sokszor úgy, hogy nincs is ott, máskor pedig úgy, hogy komolyan elgondolkodtam, hogy egyáltalán valahol van-e, mert időről időre hol Lucette-tel, hol Vannal alkot olyan egységet, mint egy képzeletbeli barát a kitalálójával, vagy egy tükörkép a tükörbe nézővel. Szóval a szöveg sokszor inkább csak úgy „át van itatva” a készségessége és ragaszkodása ellenére megfoghatatlan Adával, aki persze sokat szerepel is, de gyakran csak érződik.
Állítom, hogy az Ada megéri a belefektetett energiát és időt, de azért hazudnék, ha azt mondanám, hogy nincsenek benne baromira fárasztó és tömény részek. A humora néhány rettenetes szóvicctől* eltekintve finom, sokszor irodalomtörténettel ötvözve: Van például, mint tisztességes, valamire való regénybeli regényíró, Jolls-Joyce-on jár (most persze több ilyen kaliberű játék nem jut eszembe, pedig akad jócskán).
Igazából, ha valaki arra kíváncsi, hogy milyen élmény a regényt olvasni, de nincs rá elég ideje, egyszerűen és gyorsan megtapasztalhatja, ha néhány határozott mozdulattal a homlokához csapkodja a kötetet (a keményfedeles kiadást). Körülbelül ilyen érzés végigolvasni is (ez abszolút bók!), ezért gondoltam arra is, hogy az Ada a Galaxis Útikalauz pángalaktikus gégepukkasztójának regényváltozata (az egyik legalábbis), citrom helyett mondjuk egy szakajtóra való társalgási szótárral és még több regénnyel, esetleg néhány pillangóval.
Egyébként csak annyit akartam mondani, hogy megint le vagyok nyűgözve (ez abból is látszik, hogy már akkor beiktattam a kedvencek közé, amikor kb. a felénél jártam) :)
* a fordítás viszont ezeken a helyeken különösen jól teszi a dolgát, de mindenhol máshol is, M. Nagy Miklós előtt le az összes kalappal!
Angolul hallgattam a hangoskönyvet, ha olvasom, nem biztos, hogy eljutottam volna a végéig. Az elbeszélés közben Nabokov ezerfelé elkalandozik és hallgatva sem volt mindig könnyű vele tartanom. Hangoskönyvként is meggyűlt vele a bajom: a gyakori orosz és francia nyelvű mondatok miatt és mert sajnos Nabokov választékos kifejezésmódjához sokszor nem volt elég a nyelvtudásom.
Jót is mondok azért: a mindenféle filozófiai és biológiai elkalandozásokat lehámozva maga a történet egyáltalán nem rossz, szerintem remek film lenne belőle. És hát a maró vágyat, az édes-savanyú tiltott szerelmet senki nem képes úgy érzékeltetni, mint Nabokov. Emellé jön még a bácsi óriási, iróniával fűszerezett bölcsészhumora, amit nagyon élveztem, szóval kicsit sem ment el a kedvem Nabokovtól.
Még úgy sem, hogy…
…értem én, polgárpukkasztás meg minden…
…de a harmadik könyvet olvasva tőle meg kell jegyeznem, hogy a bácsi kicsit túlzásba viszi a nimfácskák dícséretét.
Azért mégiscsak többről van itt szó, mint hogy ennyi pajzánsághoz ki kellett találni egy másik bolygót. Talán képtelenség ezt a szöveget teljesen befogni, minden rejtvény, játék, fejtörő, nyelvi trükk, egzisztenciális kenó végére járni, de annyi van belőlük, annyi a felfedezni- és csodálnivaló, hogy mindenki így is bőven kielégülhet. Persze ez a féktelen áradás sokszor már fárasztó, ahogy egyes mondatok kibogozása is az lehet, de ez leginkább azért van így, mert Ardis tüzei végig ugyanazon a magas hőfokon égnek. Az is nagyjából stimmel, hogy a Lolita felturbózott verziójáról van szó, de Nabokov nem vált eszközeiben és megoldásaiban önismétlővé, bírta volna patronnal még bőven ezek után is. Voltak regényei, amiket jobban élveztem, de az Ada minden csodálatot mohón magáénak követel, és persze ellenállhatatlan.
Átrágtam magam a könyvön, nekem tetszett, kivéve egy részt, ahol elkezdett filozofálni, nem volt sehová sem köthető igazán, ráadásul halálosan unalmas volt. Olyan érzésem volt, mintha tudta volna, hogy ezt az unalmas fejtegetést soha senki nem olvasná el, de belecsempészve ebbe a könyve, hátha igen…
Kellett 100 oldal bemelegítésnek, a többi már könnyebben ment…
Megsemmisítő az a sok nyelvi és művelődésbeli-irodalmi utalás, ami felhalmozódik a cselekmény során! Fárasztó az ide-oda lapozgatás és a soron következő utalásra való figyelés, no meg a narráció folyamatos ugrálásai, de azért érdemes elolvasni ezt a nem mindennapi történetet. Ha már a zeneszerzők is tesztelték közönségük figyelmét hangerő- és dallamváltásokkal, miért ne tehetné meg egy író? A részletes botanikai leírások és filozófiai fejtegetések között búvópatakként követhetjük a szerelmesek történetét évtizedeken keresztül. Időnként gazi kihívás visszatalálni a történet vezérfonalához…
Tömény Nabokov. Tele irodalmi utalásokkal, idegen szavakkal, hosszú, többszörösen összetett mondatokkal (amelyeknek elfelejted az elejét, mire a végére érsz), előre-hátra ugrálások a történetben, finom poénok, pillangók, nimfácskák. Olykor fárasztó az olvasása, de aztán újra és újra magával ragad a regény. Végig az volt az érzésem, hogy még mindig nem ismerem eléggé Adát, Lucette karaktere számomra sokkal emlékezetesebb volt… Aki még nem olvasott semmit Nabokovtól, az kezdje inkább valamelyik másik művével.
Népszerű idézetek
„A boldog családok mind többé-kevésbé különböznek egymástól; minden boldogtalan család többé-kevésbé egyforma”, mondja egy nagy orosz író híres regényének elején (Anna Arkadievitch Karenina, angolra fordította R. G. Stonelower, Mount Tabor Ltd., 1980).
(első mondat)
– Az ember úgy érzi… Úgy érzi… – mondta –, hogy csupán valami szerepet játszik, és elfelejtette a következő mondatait.
237. oldal
[…] azon kapta magát, hogy egyelőre még bizonytalanul és haszontalanul kóstolgatja azt a tudományt, amely érett éveiben fogja rabul ejteni – a tér és idő problémáit: tér versus idő, idő által elgörbített tér, tér mint idő, idő mint tér – és az időtől elszakadó tér az emberi megismerésnek abban a végső, tragikus diadalában: meghalok, tehát vagyok.
182. oldal
Az emlékek membránjai, mint Rembrandt vásznai, sötétek, de ünnepélyesek. Az emlékben megidézett alak az alkalomhoz öltözik, s mozdulatlanul ül. Az emlékezet nem más, mint exkluzív fényképészműterem a végtelen Ötödik Hatalom sugárúton.
123. oldal (Európa Könyvkiadó, Bp., 2008)
A harmadik s egyben utolsó előadáson, mely a Jövőről (avagy "Hamis Időről") szólt, titokban fölvett hangom, miután néhány percen át tökéletesen működött, valami homályos mechanikai katasztrófát szenvedett el, és úgy láttam jobbnak, ha szívrohamot szimulálok, és örökre kivisznek az éjszakába (mármint ami az előadásokat illeti), mint hogy próbáljam sorba rendezni és kisilabizálni a halvány ceruzával írt gyűrött jegyzetlapok halmát, melyek az őrületbe kergetik szegény előadókat az ismerős álmokban (melyeket a signy-mondieu-mondieu-i dr Froid annak tulajdonít, hogy az álmodó gyerekkorában olvasta házasságtörő szüleinek szerelmes leveleit).
641. oldal
Ezt a könyvet itt említik
Hasonló könyvek címkék alapján
- Kurt Vonnegut: Az ötös számú vágóhíd 88% ·
Összehasonlítás - Kurt Vonnegut: Az ötös számú vágóhíd / Slaughterhouse-Five 87% ·
Összehasonlítás - David Mitchell: Felhőatlasz 85% ·
Összehasonlítás - Jevgenyij Zamjatyin: Mi 82% ·
Összehasonlítás - Michael Crichton: Jurassic Park 91% ·
Összehasonlítás - Isaac Asimov: Én, a robot 89% ·
Összehasonlítás - Philip K. Dick: Ubik 89% ·
Összehasonlítás - Douglas Adams: Galaxis útikalauz stopposoknak 88% ·
Összehasonlítás - Philip K. Dick: Szárnyas fejvadász 87% ·
Összehasonlítás - Audrey Niffenegger: Az időutazó felesége 86% ·
Összehasonlítás