Mesterkulcs (Winie Langton történetek 1.) 753 csillagozás

Vivien Holloway: Mesterkulcs

„Gyerekkoromban ​számtalanszor hallottam a Mesterkulcsról, amely valójában nem igazi kulcs. Egy szerkezet, amely előtt nem léteznek bezárt ajtók, és sem az acéllal bélelt páncéltermek, sem az őrséggel védett birtokok falai nem jelentenek akadályt. A Mesterkulcs mindent nyit, és mindenhová bevisz, akár a tömör falon is keresztüljuttat, ha kell. Minden magamfajta álmodott már róla, hogy a kezében tarthatja az eszközt, amely elől lehetetlen elrejteni bármilyen kincset.”

Winie Langton a 2900-as évek New Yorkjában él, száz évvel az ötödik nagy világégés után. Egy nagy és befolyásos tolvajcsalád leszármazottja, akit már egészen kiskorától apja tanított a mesterség fortélyaira. Ebből kifolyólag Winie már kamaszként jobban verekszik, mint a fiúk többsége és mindent tud a fegyverekről. Amikor a legendás Mesterkulcs felbukkan a városban, a Langton család azonnal a nyomába ered, s természetesen Winie-re is fontos feladat hárul a titokzatos műtárgy megszerzésére kiötlött… (tovább)

Eredeti megjelenés éve: 2014

Tagok ajánlása: 12 éves kortól

>!
Főnix Könyvműhely, Hajdúböszörmény, 2014
78 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789637051586

Enciklopédia 11

Szereplők népszerűség szerint

Winie Langton · William R. Conrey · Woolf Langton · Audrey Langton · Elvira Langton


Kedvencelte 52

Most olvassa 3

Várólistára tette 370

Kívánságlistára tette 288

Kölcsönkérné 8


Kiemelt értékelések

FairyDust P>!
Vivien Holloway: Mesterkulcs

Ó igen! Imádtam!
Korábban már olvastam az írónőtől, és már akkor is megállapítottam, hogy igen, ő tud valamit, amit sok író nem.
Ez a nyúlfarknyi kis novella több örömöt és jókedvet adott, mint egy 300 oldalas társa!
A karakterek nagyon jók, komolyan mondom, mindegyik kidolgozott és egyedi. Kérem szépen mi ez ha nem profizmus?! 78 oldal, és mégis rétegelt karaktereket kapunk, elnézést az ömlengésért, de ez szenzációs a mostani könyvpiachoz mérten. :D
Winie a legjobb, instant landolt a kedvenc szereplőim között. Belevaló, talpraesett, rafinált „kiscsaj”.
A felépített világ magával ragadó, nem gondoltam volna, hogy a tolvajélet ennyire le fogja kötni a fantáziámat.
És ami az egész novella és Vivien védjegye, az a humor. Atya ég, de jó humorérzékkel dolgozik! Engem a szellemes megjegyzések és az ironikus csipkelődés éltet, és ez az állítás tökéletesen körbeöleli a novellát.
Folytatni fogom, sőt szeretném kivégezni az összes Holloway könyvecskét, és azt ajánlom
ti is tegyétek ezt, mert ha kihagyjátok, nem tudjátok
milyen jó pillanatokat veszítetek!

2 hozzászólás
Mulán>!
Vivien Holloway: Mesterkulcs

Magyar szerző és még is tök jót írt, én eddig ezzel miért nem találkoztam?
Nagyon könnyen tudtam olvasni és tartotta a figyelmem simán megugorja a külföldi szintet, teljesen jó világ felépítés jó szereplők és kellő izgalom néha meg nevetés, nem is kellett ennél több.
Imádom New York ot és most már Winie-t is, alig várom hogy a következő könyvet olvassam.

Bea_Könyvutca P>!
Vivien Holloway: Mesterkulcs

Ami engem megfogott legelőször benne, az a humor volt, ami végigkísérte a történetet és Winie személyét. Nagyon szimpatikus volt a Langton család, a felépített világ, az egy kupacba tömörített tolvajdinasztia. A Mesterkulcs zseniális találmány, már így is, hogy még nem láttam működésben.
William is teljesen a helyén volt, kedveltem, hogy nem volt túlbonyolítva a történet, sem a kettejük megismerkedése, sem a későbbiek. Az is igen szimpatikus dolog volt, hogy Winie nem omlott egyből a karjaiba.
Nagyon jó, olvasmányos stílusa volt a történetnek, annyira, hogy nem tudtam letenni, egy szuszra el kellett olvasnom.
Azt hiszem már sokan leírták előttem, hogy az egyetlen probléma ezzel a könyvvel a rövidsége volt. :)
Legközelebbi könyvtárazásunk alkalmával természetesen hozzuk magunkkal a második részt.
Bővebben:http://konyvutca.blogspot.co.ke/2016/02/vivien-holloway…

6 hozzászólás
klara_matravolgyi>!
Vivien Holloway: Mesterkulcs

Nagyon élném ha ez a 80 oldalas kis kötet 800 oldalas lenne. :) A steampunk mint műfaj eddig ismeretlen volt számomra, de nagyon elnyerte a tetszésemet, egy érdekes világot ismerhettem meg. Természetesen mindez semmit sem érne az írónő szórakoztató fogalmazásmódja és kitűnő humora nélkül. Külön plusz pont jár neki a cinikus és kemény főszereplő csajsziért, akit azonnal megkedveltem lázadó de tisztességes személyiségéért.

vikcs>!
Vivien Holloway: Mesterkulcs

Atyaég! :) Hát ez ilyen jó?! Ha tudtam volna, hamarabb magamhoz veszem!
Egyáltalán nem is olvastam még ehhez hasonló könyvet, sem ilyen témában, sem ilyen stílusban. Egyszerűen fantasztikus! Az írónőtől sem olvastam még mást, de ezek után fogok! :)
Már az első oldalon magába szippant az egész történet, megismerjük a főszereplőnket, Winie-t, aki egy igazán tökös, belevaló csaj, nem riad meg senkitől és semmitől, közben a lelke mélyén pedig egy nagyon törődő és értékes ember.
Bírtam a családját is, főleg az apját, aki annak ellenére hogy szigorú, hihetetlen jófej!
A humor nagyon tetszett, jól átszőtte és összetartotta az egészet.
Össze-vissza beszélek, de bocsássátok meg, mert annyira hatással volt rám, hogy még mindig a világában ragadtam.:)
Egyetlen problémám volt vele: TÚL RÖVID!
Szóval megyek is a többi részért.:)

6 hozzászólás
Cicu>!
Vivien Holloway: Mesterkulcs

Ó, igen! Ez most nagyon jólesett!
A Végtelen horizonttal @Wee a szívembe lopta magát, így nem volt kérdés, hogy olvasnom kell még Tőle.
A Mesterkulcs egy izgalmas kalandregény, remek karakterekkel és remek humorral.
Megkedveltem a Langton családot. Winie igazi nagyszájú belevaló csajszi nagyon bírtam, ahogy William-et is, kíváncsi vagyok mi lesz még kettőjükkel. Nagy kedvenc lett még Woolf Winie apukája.
Összefoglalva: Imádtam! :)
Úgy látszik a steampunk-ot felvehetem a kedvencek közé :)
Most pedig jöhet a folytatás ;)

5 hozzászólás
MissFortune>!
Vivien Holloway: Mesterkulcs

Ez nagyon ígéretes kis sorozat.

Attól függetlenül, hogy csak 78 oldal, elég sokat megtudtunk a szereplőkről, akik nagyon jól kidolgozottak. Winie nagy kedvenc lett, meg nekem William is szimpatikus már most is.
Amit még ki kell emelnem, az a világ, amit elénk tár. Tulajdonképpen nem gondoltam, hogy nekem ennyire tetszeni fog egy posztapokaliptikus. Több ilyen címkével kéne olvasnom.:D Maga a 2900-as évek New Yorkjában azért nem élnék, mert elég nagy káosz uralkodik, ettől függetlenül ötletesnek tartom. A Langton család nagyon kis kedvesnek, összetartónak tűnik.
Jöhet a következő.:D

Niitaa P>!
Vivien Holloway: Mesterkulcs

Reggel nem tudtam aludni, de mocorgásommal a páromat sem szerettem volna felkelteni, így neki ugrottam egy kis novellának, mely minden elvárásomat felül múlta.
Imádtam ezt a választékos fogalmazásmódot, hihetetlen felüdülés volt a lelkemnek, rég nem volt már ilyen ez szerencsém.
A rövidsége ellenére tökéletesen ki van dolgozva. A karakterek leírása pontosan elég, jól megismerhetőek a szereplők.
Maga a történet elragad és fogva tart, nem ereszt. Alig várom már, hogy elkezdhessem a következő részt.

Lanore P>!
Vivien Holloway: Mesterkulcs

Kedves Írónő… hát mégis hogy tehet ilyet az ember lányával? 80 oldalnyi imádnivaló, humoros, izgalmas alapsztorival, egy titkokat rejtő családtörténettel, egy belevaló, vagány főszereplő csajszival, és egy titokzatos ficsúrral beengedett engem ebbe a világba, elhúzta előttem a mézesmadzagot, és persze most csak pisloghatok a következő részig. Azt kell mondjam, kezdi kihúzni a gyufát, amiért mindig csak sorozatokat ír, ráadásul ilyen jól :P

7 hozzászólás
Nikolett0907 P>!
Vivien Holloway: Mesterkulcs

„Rám ne terítsd a kabátodat, rám ne terítsd!
Rám terítette a kabátját. El kellett nyomnom egy kelletlen sóhajt, és a vágyat, hogy lerázzam magamról. Semmi sem dühített fel jobban, mint mikor úgy bántak velem… nos, mint egy nővel. Apám nem így nevelt.”

Vivien Holloway írónő stílusát most is imádom.
Eddig amiket olvastam tőle, mind kedvenc lett és vártam a folytatásokat.
Nos a türelmem végtelen ha valami jó…

Ez a kötet messze se lett kedvenc, számomra négy csillagnál nem ér többet.
Bár az írásmód kiváló és a főszereplőnk is egy igen csak kedvemre való, belevaló hölgyemény, de két dolog felett egyszerűen nem tudok elsiklani.

Az első a könyv mérete, túl vékonyka.
A második a méretéhez képest képviselt ára.

Nyilván egy nagyon jó akcióba vettem meg a sorozat pár részét, de ha ez nem lett volna nem valószínű olvasom. Egyszerűen unom a lehúzást.

A történet nagyon jó kezdése egy különleges sorozatnak.
Érdeklődve várom, mit tartogat még számomra.

Egy olvasásnak tökéletesen megfelelt.


Népszerű idézetek

Cicu>!

– Az én lakásom, az én szabályaim.

11. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Winie Langton
5 hozzászólás
Vivi_>!

– Kicsit körbejárok, beszélgetek, te csak maradj itt.
– Jó, majd szóba elegyedem ezzel a fikusszal – böktem meg a mellettem zöldellő növényzetet. – Olyan szimpatikusnak látszik.

38-39. oldal

Wee IP>!

Mikor egy mítosz hirtelen kézzelfoghatóvá válik, elgondolkozol rajta, hogy biztosan jó lesz-e neked, ha megérinted.

Wee IP>!

Rám ne terítsd a kabátodat, rám ne terítsd!
Rám terítette a kabátját. El kellett nyomnom egy kelletlen sóhajt, és a vágyat, hogy lerázzam magamról. Semmi sem dühített fel jobban, mint mikor úgy bántak velem… nos, mint egy nővel. Apám nem így nevelt.

48. oldal

szaniko62>!

A becsület olyasmi, amit utólag már nem tudsz visszaszerezni, és ha elveszíted, az egy életre megbélyegezhet.

74. oldal

Kapcsolódó szócikkek: becsület · Woolf Langton
szaniko62>!

– Azt akarjátok, hogy lánynak öltözzek? – a hangom magas és vékony lett az iszonyattól, kivert a jeges veríték, mikor elképzeltem azt a sok kényelmetlen, hosszú és teljes mértékben funkciótlan ruhadarabot magamon. Könyörgő tekintetem körbejárattam állítólagos szeretteim kárörvendő ábrázatán. Hát ezt nevezik családnak? Ezt?!

21. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Winie Langton
Cicu>!

– Az ördög a részletekben rejtőzik.

32. oldal

Cicu>!

Az egészséges gyanakvás még nem ölt meg senkit.

75. oldal

holle>!

Ne tévessze meg a foglalkozásom, William! A tolvajoknál jobban senki sem tudja, mi az a becsület.

73. oldal

Kapcsolódó szócikkek: William R. Conrey · Winie Langton
Cicu>!

– Ha az embernek kimeríthetetlen anyagi forrásai vannak, előbb-utóbb megkapja, amit akar.

71. oldal

Kapcsolódó szócikkek: William R. Conrey

A sorozat következő kötete

Winie Langton történetek sorozat · Összehasonlítás

Hasonló könyvek címkék alapján

Jennifer A. Nielsen: The False Prince – A hamis herceg
J. Goldenlane: Napnak fénye
Rick Riordan: A vörös piramis
Fróna Zsófia: Démonok közt
Brodi Ashton – Cynthia Hand – Jodi Meadows: Lady Jane
Emily Millier: Eurielle
Stephanie Garber: A soha többé balladája
Lilian H. AgiVega: A Bermudák királynője
Jenny Carroll: Tudom, hol vagy!
Gimesi Dóra – Jeli Viktória – Tasnádi István: A körző titka