!

Orlando 201 csillagozás

Virginia Woolf: Orlando Virginia Woolf: Orlando Virginia Woolf: Orlando Virginia Woolf: Orlando Virginia Woolf: Orlando Virginia Woolf: Orlando Virginia Woolf: Orlando Virginia Woolf: Orlando

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

Orlando, a költői hajlandóságú, gyönyörű nemesifjú az Erzsébet-kori Angliában látta meg a napvilágot. Életében szerepet kap Shakespeare, kalandjai során megismerkedik és kapcsolatba kerül egy szép, de csapodár orosz hercegnővel, magával a királynővel, a nagy Erzsébettel, a londoni alvilág számos tagjával, egy előkelő román hölggyel, a török szultánnal, egy csapat vándorcigánnyal. Törökországban nemet vált, majd Angliába hazatérve átcsöppen a XVIII. századba s a korabeli irodalmi szalonokba. A század nem nyeri el a tetszését, átvált a XIX.-be – mind közül a legálszentebbe, a dagályos építészet, a krinolinok és a jegygyűrűk világába. Férjhez megy, s végre kiadják több száz éven át készült remekművét, egy hosszú költeményt. Utoljára a XX. században látjuk, hever az ősi otthon tölgyfája alatt, próbál rendet tenni sokféle megtestesülése között, s várja haza férjét, a hajóskapitányt – akiről talán csak az utolsó pillanatban derül ki, hogy férfi-e valóban.
Különös, szertelen, merész… (tovább)

Eredeti mű: Virginia Woolf: Orlando (angol)

Eredeti megjelenés éve: 1928


Enciklopédia 10

Helyszínek népszerűség szerint

Anglia


Hirdetés

Kedvencelte 35

Most olvassa 17

Várólistára tette 147

Kívánságlistára tette 55

Kölcsönkérné 1

Elcserélné vagy eladná

>!
500 Ft Eladó Elcserélhető
zsofigirl könyve Virginia Woolf: Orlando
>!
700 Ft ★★★★☆ Eladó Elcserélhető
pirosalma27 könyve Virginia Woolf: Orlando
>!
1.200 Ft ★★★★★ Eladó Elcserélhető
pingvin1 könyve Virginia Woolf: Orlando
>!
600 Ft ★★★★★ Eladó Elcserélhető
Nesse könyve Virginia Woolf: Orlando
>!
900 Ft ★★★★★ Eladó
kate101 könyve Virginia Woolf: Orlando

Kiemelt értékelések

+
>!
n MP

Kedvelem V.W-t, kedvelem és mindig elképzelem, ahogy az ajtófélfának félvállal neki dőlve eltűnődik, vagy az íróasztalánál, megbillentve székét, hátradőlve elmereng azon, hogyan mondja el nekünk a gondolatait.
Ő, aki önmagát sem látta igazán, ő akar nekem-nekünk valamit adni magából. Vannak emberek, írók akikkel szívesen hallgatnék együtt. Ő is ilyen. Ülnék vele szemben és úgy érzem kölcsönösen fürkésznénk egymást. Mire jönnénk rá? Nem tudom. Nem tudom, s mivel e találkozás csak a képzeletben lehetséges, ezért olvasom őt. Orlandóval V.W. szárnyal az időtlenségben. 400 év (k)ám(b)ulatban. Száműzött életkeresés és az emlékezet bágyadt vágya. Mert mire is emlékezünk a régmúltból igazán? Mi marad meg bennünk? Mindig az, amit kaptunk attól a valakitől vagy valamitől. Orlandó is mosolyokra, vágyakra, tájakra,színekre emlékszik. Ezek az ő „sajátjai”, s ettől lett az élete megfejthetetlen. Azt hiszem, nem arra kell törekedni olvasás közben, hogy őt megértsük vagy megfejtsük, hanem arra, hogy úgy ahogy ő, elfogadjuk mindazt amit a sorsa őelébe hoz. Írják róla, „olyan mint Mona Lisa mosolya”. Van akinek az nem is mosoly. És azt is kérdezik, „mit akar mondani az író?” – s a válasz tökéletes: „ mindazt, amit senki se mondott őelőtte”. Woolf mély, megrendítően költői műve megosztja az olvasókat. Van aki a legfontosabb regényének tartja és van aki szóra sem méltatja.
De el kell olvasni.

15 hozzászólás
+
>!
Frank_Spielmann I

Szerb Antal (hadd kezdjem ezt az értékelésemet is az ő nevével) azt írja, Woolfban végső soron az a legmegragadóbb, ami minden nőírónak sajátja: a női báj. Nos, ezt a mondatot én eléggé hímsovinisztának gondolom, de erre a könyre igaz. Hihetetlenül bájos. Woolf játszik, nem szent neki semmi, folyton megnevetteti vagy elgondolkoztatja vagy elvarázsolja az olvasót, se füle se farka a regény, de hát miért kéne egy regénynek fül meg farok? Főleg ha egy nő írja, ugye. Farok egy regénynek? Milyen hímsoviniszta hozzáállás ez? ;)

1586-ban kezdődik a történet, egy néger-fejet vagdosó kisfiúval, Orlandóval, és 1928-ban ér véget, egy harminchat éves, autót vezető férjes és gyermekes asszonnyal, Orlandóval. Amikor Orlando mély álomból felkelve nővé változva találja magát, és Woolf leírja, hogy milyen gondolatok keltek benne első időkben, egy darabig annyira a hatása alatt maradtam, hogy meglepődtem, hogy férfi vagyok. Sosem éreztem magam még nőnek, de Woolfnak ezt is sikerült elérnie. Időn, téren, nemeken és kultúrákon átívelő humoros kalandregény ez, amelyből kiderül, hogy az élet egy nagy kaland, és hogy az irodalmi kritikusok, ha több száz évig élnek, akkor se fognak érteni az irodalomból semmit. Mellesleg megtudjuk, hogy mit is jelent férfinak vagy nőnek lenni, és hogy Woolf milyen gyönyörűen tud írni, senkihez nem hasonlítható mondatokkal. (Más könyveit [Mrs. Dalloway, Hullámok] már az első tíz-húsz oldal után a földhöz csaptam, hogy ennek tényleg se füle, se farka, de még íze vagy bűze sincs, legalább trágyaszagú lenne, ha már rózsaillatú nem tud lenni… És most Orlando elvarázsolt. Igaz, ezt nem Tandori fordította, lehet, hogy eredetiben vagy más fordításban kéne próbálkoznom vele.)

Szeretlek, Virginia. Te tudod, hogy s mint megy az élet ezen a földön, és csodállak, Virginia, mert bár egész életedben küzdöttél azzal a borzalmas betegséggel, amit depressziónak neveznek, és ma már divat a szimpla rosszkedvet is annak hívni, nem csak azt a mélységes sötétséget, amit te is átéltél rengetegszer, és te mégis ilyen csodálatosan könnyed tudtál lenni ebben a könyvben, néha Austen-i módon humoros, és kedvesen, de erőteljesen csipkelődő, és csodállak, mert bár feminista voltál, nem estél át a ló túlsó oldalára, és ugyanazzal az iróniával írtad le a buta nőket, mint a buta férfiakat, és köszönöm Virginia, hogy megerősítetted és minden fensőbbrendűségi érzés nélkülivé tetted a nők iránti tiszteletemet és szeretetemet. Te, aki a légynek sem tudtál volna ártani, és aki végül kövekkel a zsebedben besétáltál a tóba.

Orlando bája időtlen, van benne valami abból, amit női bájnak hívunk, de ami igazából bármilyen nemű emberben meglehet, de nem csak emberben, hanem akárminek, és olyan ritka, mint egy ezüstös fényű éjszaka kettesben a Szerelemmel.

31 hozzászólás
+
>!
volna P

áll az ember kövekkel a zsebében, amik húzzák lefelé, talpát a földhöz szorítják, miközben az élet körbecsapongja, nem találom erre a szót, de olyannak képzelem, mint az a pici forgószél, ami ősszel megpörgeti a lehullott leveleket. ha valaki gyorsan halad, az alig veszi észre, de aki egyhelyben áll, annak muszáj hunyorognia, úgy szúrnak azok a kis porszemek, amiket felkavar.
szóval állsz, mint egy fa, és közben jön-megy, hozzád vág ezt-azt az élet.
és mintha tudnád előre – végül egy fa alá temetnek a kertben.
*
gyönyörű mondataiért és a jól időzített pimaszságaiért megérte elolvasni, nagyon tetszik a humora, és az utolsó oldalakon valami fény gyúlt bennem, ami miatt újra kellene olvasnom, ezt mondom magamnak,miközben tudom,hogy jó ideig nem szeretném újra elővenni, az első két oldal többször visszariasztott már, és ez nem múlik el attól a sok csodálatosságtól, ami benne van.

8 hozzászólás
+
>!
Goofry

„Az élet – s ebben mindenki egyetért, akinek véleménye csak számít – minden regényíró és krónikás egyetlen méltó témája; az élet pedig – hogy ismét e tekintélyeket idézzük – nem abból áll, hogy csendben egy karosszékben üljünk és tűnődjünk. Az élet és a gondolat két egymástól menekülő pólus.” (…) „Élet? Irodalom? Egyikből leszűrni a másikat? De mily rettenetesen nehéz ez!”

Művészet és valóság; ha jól tévedek volt valami apróság erről, az időben már megfakult tanulmányaim során. Naná, hisz másról sem esett szó a humán tárgyak bel- és farvizein, mint észérvekről, meg kritikai hozzáállásról, nomeg viszonyítási és kapcsolódási pontok kereséséről. Nahát, oltott is vagyok én már ezzel az intézményesített keretek között beadott vakcinával rendesen. Volt, ami volt: a l’art pour l’art szérum, vagy a kritikus miegymás-szurka. Hagyjuk, fárasztó lenne ezekről most hosszasan értekezni, annál is inkább, mivel V.Woolf némileg másfajta metódussal ugyan, de a már kiformálódott, nemesített oltványokkal rendesen megtűzdelt és tarka flóráival túlnépesedett kis tavacskám hullámain csónak-ólt (odaless, spanyolviaszk!). :s
Csakhogy őnála az a bizonyos nagybetűs Valóság, az smafu.
Nem nyitok vitát.
Hisz a történetet kísérő önreflexióival az írónő óhatatlanul is bizonyítékokat szolgáltatott a két ellentétes lényegű dolog egymáshoz konvergáló kötődéséről, ott is, ahol ezzel játékosan sziporkázott, vagy amikor az író elődöket figurázta, és amint igazáért kiállván a beidegződött alkotói szokásokra ellenvetéseket halmozott, vagy ahogy szerzői hitvallásának szempontjait fejtegette…
Költői ihletettségű, kristály tisztaságú leírásai, lágy, lírai szavai feltárták előttem az idő feneketlen mélyét. Egymást váltották a lelki szemeim széles vásznára fölfestett színes, szebbnél szebb képek. Zenéltek a mondatok. Vibráltak az ábrándos és kusza hangulatok az érzelmek női-váltóáramkörében, és mindeközben valahogy mégsem vált dagályossá vagy túlzottan szentimentálissá a történet…

…Ott egye a fene! nem így kellene nekilátni ennek, hiszen annyira adja magát az a bizonyos szívósan terebélyesedő Tölgyfa-jelkép, hogy arra már sokkal inkább rá lehetne erőltetni egy ilyen botcsinálta fölpontozást… Mindegy, elhagyom a szabadon felkínálkozó képzettársító feladványokat, nem passzolnak ide az agymenő okoskodások. Kiváltképp, hogy Virginia Woolf nem az olvasói intellektust szeretné pallérozni. Hasztalan itt mindennemű műbírálat. – Prózájához elsősorban érzelmileg és átérzéssel kell viszonyulni. Nem szokványos könyv. Nem mindennapi a benne megnyilvánuló, törékenységében is masszív hatással bíró művészi alkotóerő.
Az írónővel való első találkozásom rögvest láthatóvá teszi számomra, hogy csupán két lehetséges eset jöhet számításba: vagy nagyon lehet kedvelni őt és azt a fajta stílus, amit képvisel, vagy nagyon lehet utálni és emiatt berzenkedni direkcióival szemben.

…és van, amikor már első látásra…

4 hozzászólás
+
>!
Gelso 

Az emberiség örök gondja, az élet értelmének, az életutunk céljának keresése és megtalálása – ezt teszi Orlando is, de hogy a regény végéig odaért-e a keresés végére? Örök dilemma marad.
Ez nem egy könnyű könyv – ha nem tudsz elmerülni, nyugtalan rezgéseidet, zizegéseidet leállítani, akkor ne is kezdj neki ennek a könyvnek. Ha viszont megpróbálod, és sikerül, ideges rezgéseid leállnak, plusz még egy nagy adag nyugalom is rád száll… mintha egy tenger, vagy tó közepén ringatóznál egy hajón a napsütésben. Ilyen hullámzó érzést keltettek bennem a regény szavai. Olvasás kezdetekor kellemes élmény volt a szép szavakkal megírt szöveg hullámain ringatózni, nagyon jól éreztem magam a szövegben, akárcsak egy ladikban ringva élveztem a szöveget, tini korom gondtalan strandélményei, önfeledt heverészés a napon jutottak eszembe. Aztán valami történt, megmaradt a hullámzás; de másféle: az unalom és az élvezet hangulatai hullámoztak, amelyet a néhol szentimentális vonásokkal tűzdelt romantikus regény néhány „kötelező” összetevője (kalandornő, kalóz, lányszöktetés éjjel, szakadó esőben; csalódás, visszavonulás, sebek örökös nyalogatása a kastélyban, hajókalandok, vihar a tengeren stb.) tarkított. (Maga a könyv sok helyütt lett unalmas, talán Orlando öregedő férfiként hasonlóan unalmas személlyé válhatott volna?…)
A regény férfi Orlandóról szóló részét olyan volt olvasni, mint egy jellegzetes romantikus regényt. Útkeresése férfiként nem volt sikeres. Semmiben nem talált örömet, és amiben igen, annak csalódás lett a vége. Ezen az „életmódváltás” sem segített. Hirtelen új válasz / helyzet áll elő: nőként ébred fel. Kezdetben mókásnak tartja a testi változások felfedezését (férfiként a lábszára volt legfőbb vonzereje, míg a kecses láb női tulajdonosaként, annak felvillantásával majdnem egy matróz halálát okozza), de végül nem is sikerül megbarátkozni női testével, nőként férfiruhát öltve néha megnyugszik. Megkezdi ezt az újfajta létet, de ez a lét nem napfürdőzés, kényelem, sokáig várat magára az önfeledt gondtalanság. Belülről örökös üldözés-üldözöttség, zavar, kapkodás, örökös próbálkozás, menekülés a régiből egy újabb ötlet, egy újabb mentsvár-lehetőség felé. Testi átalakulása igazi próbatétel számára, mert lelkileg nem kíséri ezt ezzel párhuzamosan lelki átalakulás. Lélekben kis fáziskéséssel még mindig férfi – a női lét útkeresési-felfedezési-életmegismerési jelenségei jelentenek számára újat, kalandos felfedezéseket, de szabadságot nem, hanem épp az ellenkezőjét: inkább hasonlított egy kalickába zárt madárka helyzetére, aki nem tudja, mi is van vele hirtelen a kalitkába kerülve. Vergődik, mert nő képében, még nem ébredt fel Csipkerózsika álmából, férfi öntudata még mindig lelkében él. Más nézőpontból gondolva pedig lehet akár az ellentéte is – ha az élet kudarc volt férfiként, talán nem lesz az nőként…
Milyen szerencsés helyzet – akartam párszor mondani, de valahányszor ki akartam mondani, visszavontam. Az orlandoi-létnek talán egyetlen pozitívuma lehet: a halhatatlanság, hiszen évszázadokon keresztül lehet tanúja környezete: emberek, táj, fejlődés, felfedezések (pl. lovon jár, majd kocsin végül már autót vezet), öltözködés, társadalmi szokások, irodalmi stílusok változásainak. Emellett klassz dolog, hogy létfenntartási gondjai nincsenek, hétköznapi problémák nem foglalkoztatják: hiszen ő kortalan és halhatatlan és kétnemű lényként ezeken felül tud emelkedni…
Nagyon pozitív meglepetés volt számomra a sziporkázó humor, irónia, enyhe gúnyos csipkelődés. Igen tetszettek Virginia Woolf ironikus kiszólásai. Nagyon is humoros nő lehetett. A könyvben kedvenc részem az elején a szerelmes férfi-Orlando, az útját kereső nővé vált-Orlando és az utolsó fejezet. Ez a legjobb rész.

A könyvet Virginia Woolf emlékére c. kihívás keretében olvastam el.

+
>!
Gab P

Olyanfajta érzettem volt,mintha egy képgalériában bolyonganék.Vannak képek,amelyekre ránézel és azonnal tudod,hogy igen,ez hozzám szól,megérint.Szinte már nyúlnál feléje,ha tehetnéd haza vinnéd,hogy mindig szem előtt legyen.Ezekhez a képekhez újból és újból visszatérsz. Vannak képek,amelyek viszont semmilyen fajta hatást nem váltanak ki belőled.Amelyek idővel elhalványulnak.Valahogy így voltam az Orlandóval is.Első könyv amit Woolftól olvastam.Van benne egy olyan fajta játékosság,játék a szavakkal,amely miatt csak apránként tudtam haladni.Néha már azt vettem észre,hogy bizonyos részeket hangosan olvasok,mert olyan ritmusos az egész,bárhogy is próbáltam visszatartani,egyszerűen nem lehetett csak hangosan,szinte szavalva. Nem mondom,hogy nem kalandoztam el olykor,de olyankor mindig letettem,mert oda akartam rá figyelni.Olvasni fogok még tőle,abban biztos vagyok.

+
>!
Bubuckaja P

Bécsy Ágnes szavaival élve ez a regény „írói vakáció” lehetett Woolf-nak a Mrs. Dalloway és A világítótorony után. Nem csak írói de olvasói vakáció is, ha az ember egymás után olvassa el ezeket a regényeket. Stílusa könnyed, humoros, ironikus és sokkal befogadhatóbb, mint az említett két regényé. Érdekes mód, sokkal jobban tetszett az a „korszak”, mikor még férfi volt, mint mikor már nő, a női Orlando-nál megjelenik a nemek viszonya, különbsége, amit én egy kicsit soknak is éreztem, aztán ez eltűnik.
Bécsy Ágnes írja szintén, hogy egyén és történelem, idő és pillanat kapcsolatáról is szól a regény, én hozzátenném az író és irodalom kapcsolatát is. Orlando alkotói vénája, mindig az adott korhoz idomul (ír-nem ír stb.), az irodalommal való kapcsolata és az írókkal stb. való kapcsolata is a korszakot tükrözi. Ebbe szerintem belecsepegtet némi irodalomtörténeti kritikát is (itt konkrétan gondolok Greene személyére, hogy ki-hogy-miként marad fenn az utókorban, azt nehéz eldönteni).
Egy szó, mint száz: jobban tetszett, mondanivalóját tekintve is ez a regény, mint, amit eddig olvastam az írónőtől. A vége számomra már eléggé követhetetlen volt, de összességeben élveztem.

+
>!
Katze

Annyira csodálatosan és szépen ír, imádok a világában élni… Orlando nagy szerelmem lett, nemétől függetlenül állandóan odavoltam érte.

+
>!
Belle_Maundrell

Azt hiszem, ez volt életem egyik legfurcsább könyve. De ez nem jelenti azt, hogy nem tetszett. (De ha nem tetszett volna, akkor is megérte volna megvenni, mert sikerült 390 Ftért hozzájutni)
Az Orlando a harmadik könyvem az írónőtől, korábban a Hullámokat és a Flusht ovastam, előbbit 2011-ben, utóbbit idén nyáron. A Hullámok óta eltelt idő alatt itt-ott belefutottam információkba az életéről, de mégsem emiatt, hanem a könyvei hangulatától érzem azt, hogy milyen jó is lenne igazán ismerni őt. Legszívesebb lekuporodnék vele egy téli estén a tűz mellé (minden más évszakban egy mezőre), hogy beszélgessünk, és a barátja szeretnék lenni. Mindegy, hogy Virginia miről írt, valahogy az ironikus és költői sorok között mindig meg lehet találni a lelkét, első pillantásra elkendőzve, de valójában védtelenül kitárulkozva.
Sajnos ezt a könyvet rosszul kezdtem el olvasni, aztán ki is zökkentem, amikor közben mást is elolvastam, magyarázatokat kerestem arra, hogy lett a főhősből egyik pillanatra főhősnő, de aztán rájöttem, hogy nem a történet a lényeg, hanem a hangulat. Nem értelmet kell benne keresni, csak élvezni, ahogy a szavak a lelkünkbe szállnak.

3 hozzászólás
+
>!
csend_zenésze

Woolf az Woolf, ez már valahogy az első könyv olvasásakor kiderült. Gyönyörű, belesüppedős mondatok, a sorok mögött folyton ott bujkál egy kis nevetés, de csak éppen, amennyire kell. A történet pedig meseszerű, nem veszem valóságosnak, de valótlannak se – a képzelet és a valóság tökéletes egybefonódásának határán táncol.
Szép, igazán jó olvasmányélmény. Lehet, hogy nem fogom egymás után falni a könyveit, de mindenképp akarok még, még, még.

8 hozzászólás

Népszerű idézetek

+
>!
csillagka P

Mert hisz van-e, lehet-e rettentőbb felfedezésünk, mint hogy a jelen időben élünk? S csak azért bírjuk ki e csapást, mert egyfelől a múlt védelmez, másfelől pedig a jövő.

195

+
>!
tasiorsi

Hogy zaj után mélyebb a csend, ezt a tudománynak még be kell bizonyítani. De hogy az egyedüllét nyilvánvalóbb, ha előtte szerelmet vallottak, erre sok nő esküszik.

Negyedik fejezet, 148. oldal

+
>!
tasiorsi

Vajon a halál ujjának azért kell időnként érinteni a mi zajgó életünket, nehogy még összeroppanjunk súlya alatt? Úgy születtünk, hogy naponként kell magunkba adagolnunk a halált, különben nem bírnánk tovább az élet fáradalmait?

Második fejezet, 50. o.

1 hozzászólás
+
>!
n MP

A természet ugyanis olyan bölcsen takarékoskodik, hogy a mi modern szellemünk beszéd nélkül is igen jól megvan; s ha nincs szüksége mondatokra, akkor a legköznapibb mondat is jó; a legközönségesebb beszélgetés ily módon sokszor a legköltőibb, s éppen a legköltőibbet nem lehet sosem leírni. Ezért nem írunk ide semmit, s épp ez a fehér folt jelzi, hogy a hely roskadásig megtelt.

181-182. oldal

+
>!
z

Ezer gyertya égett benne anélkül, hogy ő maga csak egyet is meggyújtott volna.

+
>!
BZsofi ×+SP

[Orlando] Megkérte Pope urat, hogy kísérje haza.
Mert ha vakmerő dolog csupasz kézzel lépni egy oroszlán barlangjába, ha merész dolog csónakban átkelni az Atlanti-óceánon, ha merész dolog egy lábon megállni a Szent Pál-templom legeslegtetején, még sokkal merészebb egy költővel egyes-egyedül hazamenni. Mert a költő egyszerre oroszlán és Atlanti-óceán. Az egyik darabokra szaggat, a másik elmerít. Ha kimenekülünk a karmokból, elmerülünk a hullámokban. Egy ember, aki szét tudja rombolni az illúziókat, vadállat és vad áradat egyben. Az illúzió az a léleknek, ami a légkör a földnek. Űzzük el a lágy levegőt, s a növény meghal, a szín elfonnyad. A föld, amelyen járunk, kihűlt parázs. Lábunkkal márgán taposunk, s tüzes kövek égetik talpunkat. A valóság megsemmisíthető. Az élet álom. Az ébredés gyilkos. Aki megrabolja álmainkat, megrabolja életünket, (és így folytathatnók még akár hat oldalon át, de ez a stílus unalmas, és így jobb, ha abbahagyjuk.)

145-146. oldal - Negyedik fejezet.

2 hozzászólás
+
>!
Evione

Talán nincs is erősebb szenvedély az emberi szívben, mint az a vágy, hogy hitünket másokkal is elfogadtassuk. Ha valaki földig rontja, amit mi égig emeltünk, boldogságunk romokban, s torkunkat gyilkos düh fojtogatja.

107. oldal, Harmadik fejezet

+
>!
tasiorsi

A természet valahogy természetes ellentétben áll az irodalommal; állítsuk csak őket szembe, s darabokra tépik egymást.

Első fejezet, 8. o.

5 hozzászólás
+
>!
tasiorsi

…hiszen az illúzió a leghasznosabb és legértékesebb kincs, és aki ezt tudja adni, a világ nagy jótevői közé tartozik…

Negyedik fejezet, 160. o.

+
>!
mama_gold

…minden férfinak s minden nőnek van egy életpárja, akit támogat, aki támogatja, míg a halál el nem választja őket.

175. oldal

3 hozzászólás

Hasonló könyvek címkék alapján


Ha tetszett a könyv, olvasd el ezeket is