Flush 84% 189 csillagozás

Amikor májusban előkerült a polc hátsó sorából a Portugál szonettek, akkor találtam ki, hogy Elizabeth Barrett Browningról nekem olvasni kell, mégpedig pont ezt a feldolgozást. Hiszen az alaptörténetet ismerem, talán még vizsgáztam is belőle annak idején, akkor lássuk, mit tesz hozzá Woolf.

Részletes értékelés a blogon:
https://gyujtogeto-alkoto.blog.hu/2020/03/20/virginia_w…

Elválasztva, elrekesztve egymástól s mégis ugyanegy malomban őrlődve tán mindketten azt végezték be kölcsönösen egymásban, ami a másikban csak szunnyadt.

A legkedvesebb hangulatú Woolf-regény, tele eleven bűbájjal, zamatos megfogalmazásokkal, és fűszerként az okosan adagolt gúny tüzes, csípős ízvilágával. Mert Woolf azért a bőréből nem tudott sose egészen kibújni, szeretett csipkelődni. Malíciára való erős hajlama minduntalan előbújt belőle, ha akarta, ha nem. Ennek ellenére érző-vérző lelke fájdalommal, élettel és szeretettel tele mindenben megmártózott, mindenből vett egy kicsit. Legalábbis, amikor írt, ez biztosan így lehetett. Mások bőrébe könnyen belehelyezkedett, legyen szó akár egy kutyáról. Ebben a nevezetes esetben konkrétan egy spánielről.

Ám Woolf nem érte be holmi egyszerű, találomra kiválasztott, elképzelt kutyával. Neki a nemesek nemese kellett, persze. A híres költőnő, Elizabeth Barrett Browning hűséges társa, Flush megfelelő alapanyagnak bizonyult. Minden okom megvan rá, hogy azt gondoljam, inkább a költőnő iránti mélységes tisztelete inspirálta ennek a kisregénynek a megírására, mintsem a spánielek iránti feltétlen csodálata. Ettől függetlenül ötletes, szeretetteljes főhajtási kísérlet ez: merő humor és játékosság. Méltó emléket állít nőnek és kutyának egyaránt.

Woolfhoz képest szórakoztató, bár stílusa a tőle megszokott. Mégis ez a legkönnyebben emészhető műve. Kétségtelen tény, hogy az írónő ritkán szólt a közhöz alkotásaiban. Önálló, szárnyaló elme volt, kissé talán zavaros, hiszen köztudottan beteg volt, ám varázslatos gondolatokat tudott kiötölni, és ezeket varázslatos egységgé volt képes szőni. Írásai szőnyegek: nem fejeződnek be igazán, inkább csak véget érnek. Gondolatainak árama olyan ellenállhatatlan erővel zúdul az olvasóra, hogy azt kevesek képesek befogadni maradéktalanul.

Ezért ajánlom én a Flusht azoknak is, akik Woolfot kevésbé tudják értékelni. A Flush kutyául emberi, szórakoztató drága kincs. Egy kedves kiskutya kalandjai születésétől a halála pillanatáig. Gondolatai, érzelmei, félelmetes, önfeláldozó, rajongó hűsége gazdái iránt. Évekig tartó raboskodása a zord Londonban, melyet méltósággal visel. Azután szabadsága éveinek mámoros liezonjai a napfényes Itáliában. Emberi családjához való viszonyulása, feltétlen hűsége, ölebsége története, melyben mégis megmaradt kutyának.

Megható, már-már aranyos történet. Egy apró bekacsintás Woolf ritkán látott, játékos énjébe.

Nem tudtam a könyvről nagyon semmit, így nagyon furcsa volt olvasni egy (valószínűsíthetem) nem tipikus Woolf kötetet egy nem tipikus helyzetről, egy nem tipikus narrációról.
A történet érdekes volt, ahogy a kutyán keresztül élhetjük át az egészet. Így kutyaszemszögből jobban érezzük a fájdalmat, lemondást, a cseppnyi élet (egyfajta) tönkretételét. Mert mi lehetne rosszabb egy spánielnek, ha nem mehet futni, ha vécézni is kis időre engedik ki, ha folyamatosan feküdnie kell. (emiatt az aspektusa miatt éreztem egy nagyon enyhe párhuzamot az akkori női élettel is, hiszen a férj is így börtönözte be akkoriban a feleségét).
Érdekes volt történeti szempontból is: akkoriban mekkora értéke volt a kutyának, és hogyan viszonyultak hozzá. Vissza-visszatérő téma volt a könyvben, és nagyon érdekes volt a társadalomkritika, amely megjelenik benne, az emberekre levetítve is.
Érdekes volt a könyv, bár nem a kutyaszemszög volt a legelőnyösebb benne, mégis érdekes, és szórakoztató olvasmány volt számomra. Egy-két Woolf kötet már várakozik itthon, remélem azok még jobbak lesznek :)

Zseniális ötlet, hogy Elizabeth Barrett és Robert Browning egymásra találását, elszökését és közös életüket a spániel szemével nézhettük végig. Woolf gyönyörűen tudja kifejezni magát, mondataiban a szavak olyanok, mint a tenger hullámai, az ember felfekszik rájuk és hagyja magát ringatni. Érdekes, hogy pont ennek a két embernek a története hatott rá annyira, hogy kikerekítsen belőle egy meglepő biográfiát. Tetszett, hogy nem vitte túlzásba a kutyaélet szemléltetésében az emberi vonásokat. Nem aggatta tele a szokásos elcsépelt dolgokkal. Az is kiváló ötlet, hogy beleszőtt Mrs Browningtól eredeti, gondolom én, naplóidézeteket. Nem értem, olvasva a többieket, miért nem tetszik a befejezés. Biztos meglepő, de egyik pillanatban vagyunk, másikban meg nem. Szerintem tökéletes az, ahogy vége van.

Egy másik könyvre várakozva – amit a kedvenc kihívásomra szerettem volna elolvasni, de kiderült, hogy szokásomhoz híven elfelejtettem megrendelni – döntöttem emellett az apró gyöngyszem mellett. Woolftól nagyon régen olvastam, már arra sem emlékszem, hogy mit. Szóval tekintsük úgy, hogy tiszta lappal indultam. Azt hiszem, pont jó is volt a választásom kezdésnek.

Egy nagyon szerethető történet, ami látszólag egy kutya és gazdája életéről szól. Kedves, szerethető, és sajnos a szomorúság sem marad ki belőle, ami persze azért jóra fordul.
Bár engem leginkább a rejtett társadalomkritika fogott meg benne. Annyira elevenen mutatja be a nők helyzetére vonatkozó gondolatait, hogy nem lehet szó nélkül elmenni mellette. A társadalmi kötöttségek béklyójából pedig nem csak a gazdi gondolatai törnek ki, hanem Flush élete is egyfajta lázadás ezek ellen. Én nagyon élveztem.

Amit már sajnos kevésbé élveztem, hogy ez az aranyos kis cukiság – amit mikor először megláttam a csomagot kibontva, azt hittem, valami reklám-ajándékféle, mert nem emlékeztem, hogy ilyesmit rendeltem volna – minőségileg kifogásolható. Gyakorlatilag már a legelső kinyitásnál sajnos eleresztette magát egy részen a ragasztás, ezért végig úgy kellett rá vigyáznom, mint a hímes tojásra, hogy ne essen szét, amíg elolvasom. Ez már kissé szomorúvá tesz, bár tény, hogy a történet szempontjából nem mérvadó. Szóval, aki ugyanezt a kiadást birtokolja, vigyázzon vele, nehogy szétessen, mire a végére ér. :)

Korábbi olvasásaimból okulva kicsit aggódtam, amikor leemeltem a könyvtár polcáról ezt a regényt. De mivel itáliai utazásról is írt benne, belevágtam az olvasásba. Nem is csalódtam, az eddig olvasott négy írása közül ez tetszett a legjobban.
Már eleve a kutya-szemszög is vonzott, a viktoriánus korszak nehéz sorsú angol költőnője és az akkori angol nagyvárosi élet megismerése már csak extra volt. Még akkor is, ha ennek fordítva kellett volna lennie.
Hangulatosak az életképei. Szinte borzong az ember, amikor a whitechapeli viskóváros lecsúszott embereiről és életmódjukról olvas. Ennek ellenpontja a napsütötte Itália, a főszereplő spániel is sokkal jobban érezte magát olasz földön. (Nem utolsósorban egy Firenzéhez kapcsolódó kihíváshoz is megfelelő olvasmánynak ígérkezett.)
Kutyabarátoknak és a viktoriánus kor kedvelőinek garantáltan nem okoz csalódást.

Szóval én ezt azért vettem meg, mert le volt értékelve, és mert a szerzőtől még egyetlen könyvet sem olvastam. Nem tudtam előre, miről szólhat, de nem is érdekelt, hiszen úgyis el akartam olvasni.
Nagyon tetszett a hangulat és a kutyaszemszög. Ezek a történetek mindig eszembe juttatják, hogy melyik korban szerettem volna én igazából élni.

Mindig is nagyra fogom tartani az olyan történeteket, amiben okos állatok élettörténetét ismerhetni meg.
Főleg a háziállatok sorsa imponáló, ahol nyomon követhető, ahogyan szervesen összefonódik az élete a gazdájával/felügyelőjével.
Csodálni való az a ráhangolódás a másikra, az a ragaszkodás, az az őszinte önzetlenség, amivel az állatok képesek működni.
Nagyon imádom és becsülöm őket ezekért. Rengeteget tanulhatunk tőlük 'emberségből'.

Kiültem az udvarra és elmélyültem az olvasásban, a pöttöm kutya pedig a térdhajlatom szeretettől áradó nyalogatásában. Akkor arra gondoltam, hogy még feltétlenül meg kell tanítanom ennek a kis jószágnak, hogy ahol nyúl van, ott kutya is; illetve azt, hogy a kutyák pórázon való vezetése nem történik más egyébért, mint a cilinderes férfiakért. Én pedig megtanultam, hogy véletlenül sem hagyom, hogy Whitechapel kutyarablói orvul ketrecbe zárják hőn szeretett ebemet. Ha esetleg úgy döntenék, hogy felcsapok indiai kendős angol kisasszonynak. Mert ki tudja…

Nem gondoltam, hogy valaha is adok négy csillagot Virginia Woolf-ra. Azért az írásmódjával még nem sikerült teljesen megbarátkoznom, viszont ez a történet nagyon tetszett. A történet Flush, a cocker spániel, illetve Elizabeth Barrett költőnő igaz történetét meséli el. Flush a beteg Miss Barrett mellé kerül, hosszú évekig jóformán a lakást se hagyják el. Aztán Miss Barrett elkezd levelezni egy férfival és akkor az állapota is javulásnak indul. Onnantól fogva pedig Flush-sal jó sok kalandban lesz részük.