Az ​agyag géppuska 123 csillagozás

Viktor Pelevin: Az agyag géppuska Viktor Pelevin: Az agyag géppuska

Az ​elmúlt évek orosz irodalmának legnagyobb világsikere Az agyag géppuska, s az orosz Playboy szerint ez a XX. század második felének legjobb orosz regénye. Főhőse, Pjotr Puszta egy elmegyógyintézet lakója valamikor a kilencvenes években, s „hamis személyisége” szerint valójában a tizenhetes forradalom után, a polgárháborús Oroszországban él, éspedig ő Csapajev híres komisszárja, Petyka. A két valóságszint a regényben egyenlő mértékben valós (vagy virtuális): hol az elmegyógyintézeti ápoltak között vagyunk, hol a polgárháborús frontokon, ahol Csapajev és Petyka mély filozófiai beszélgetéseket folytat (a regénybeli Csapajev ugyanis nem annyira egy vörös hadvezér, mint inkább keleti guru). A mintegy számítógépes virtuális valóságokat létrehozó mű azonban a részleteiben vaskosan s gyakran parodisztikusan realista: Pelevin remekül ábrázolja mind a polgárháború Oroszországát, mind az elmegyógyintézet világát, ahol Pjotr a többi beteg hallucinációit is végighallgatja, s ezek… (tovább)

Eredeti megjelenés éve: 1996

>!
Európa, Budapest, 2013
456 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789630795654 · Fordította: Bratka László
>!
Európa, Budapest, 2002
464 oldal · ISBN: 9630771004 · Fordította: Bratka László

Enciklopédia 35

Szereplők népszerűség szerint

Vaszilij Ivanovics Csapajev · Henrik Ibsen · Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij · Friedrich Nietzsche


Kedvencelte 31

Most olvassa 10

Várólistára tette 142

Kívánságlistára tette 107

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

Bélabá>!
Viktor Pelevin: Az agyag géppuska

Pelevin és az ő Petykája azaz a regény főhőse úgy került nálam listára, hogy részint M. Nagy Miklós áradozott az író stílusáról, kiemelve ezen könyvét, mint remeket. Másrészt meg kicsit belefásultam a klasszikus Karamazovba, kellett egy kis változatosság. Harmadrészt korábban ajánlották a hasonló nevű polcomra.
Viktor Pelevin stílje már nem ért engem újdonságként, de a tömény groteszk humora, az igen. Nem gondoltam hogy ez a könyve is ennyire bizarr, abszurd, akárcsak a Rettenet sisakja.
Na, ilyen előzményekkel, remek kezdéssel megvett magának ez a fickó, akit, ha össze szeretnék más íróval mérni, akkor azt mondhatom light Szorokin és Vonnegut keverék. A könnyedebb jelző azért illeti, mert nem olyan elvont, mint a fenti urak, ellenben van olyan meghökkentő, kacagtató vagy furcsa, mint ők.
Bizarr oroszos világa van, tisztára Szorokin, a furcsaságok meg Vonnegutot idézték számomra.
Külön tetszett, amikor a japános részeket beleírta, ami tulajdonképp Petyka egyik hosszabb rémálma volt. Petyka amúgy nem volt színjózan, sok volt a kokó és az elméje se volt épp szegénynek. Pont ezzel teremtett olyan fura hátteret az egésznek Pelevin, amivel vagy magához vonja az olvasót vagy pedig elűzi magától. Szerintem nincs középút vagy beleszeret az olvasó ebbe a furcsa világba vagy nem. Nekem sikerült, mivel kedvelem az ilyen stílusú írásokat. A helyenként túlzásba vitt zagyvaságok és agyzsibbasztás miatt nem adnék ötöst. Voltak részek, mikor már soknak tűnt, noha olvastatja magát a könyv mégis ki tud lökni magából emiatt. A tagolás is lehetne olvasóbarátibb, itt az 50-60 oldalas fejezetekre gondolok, 20-30 oldalnyi bőven optimális lett volna.
Summa 4,5 csillag (4,6 pont), elég jó kis agymosás, jó kikapcsolás, ha valaki szereti a groteszk kortárs irodalmat. Példának mondhattam volna még a műfaj orosz zsenijét, Gogolt is, de hozzá nagy merészség mérni azt a fickót, akit az orosz Playboy az elmúlt évtizedek egyik legjobb regényének szerzőjeként említ. Nos, nem vagyok híve az ilyen magasztos jelzőknek, és próbálok a földön ragadni, azért ez nem volt piskóta. Viktor, lesz még folytatás!

Littlewood IP>!
Viktor Pelevin: Az agyag géppuska

Még nem sikerült eldöntenem, hogy ez most mi volt, blöff vagy nem blöff. A filozófia, ami súlyosabb (és hosszabb) benne, mint a cselekmény, vajon átadásra volt szánva? Pelevin tényleg hisz ebben, a buddhizmustól a vonzás törvényén(TM) át a szubjektivizmusig, megtámogatva a biztonság kedvéért egy kis Valhallával, bölcsen gondolva arra az esetre is, ha az olvasó kard által vész, mert kardot ragad? És mintegy világnézeti agitátorként történettel adja át az üzenetet? Eljön-e a nap, amikor a facebook agyaggéppuska-idézetekkel telítődik, és Csapajev kurzívval szedett mondásai mögött delfinek ugrálnak át szivárványokon? Lehet, hogy az összetettebb mondatokat értelmezni képes emberek lelkében egy üres Coelho-formájú piaci rés tátong, betömésre várva? Ha igen, a nehezebb fogyaszthatóság vajon változtat-e a jelenség lényegén? A kinyilatkoztatós bonyi kevésbé ciki, mint a kinyilatkoztatós egyszerű, mert kevesebben férnek hozzá? Vagy pont ellenkezőleg? A könyv arra akar ironikusan rámutatni, hogy ez a nagy rakás, egymás mellett békétlenül, de végül is megférő okosság – Pjotr kezdeti meglátásának megfelelően – csak szofisztika, és bőven elég annyit megérteni belőle, hogy a megvilágosodás állandó betépettséggel jár? Vagy csak a Balaton fehérre mosta az agyamban a szürkeállományt, és inkább próbálkoztam volna női magazinokkal. Ez a legvalószínűbb. Szóval ilyen kérdések merültek fel bennem. De azon apróságtól eltekintve, hogy lövésem sincs, mit, vagy minek az ellenkezőjét olvastam, ez egy kiváló könyv volt. Csapajev nekem eddig könyvben és filmen kimaradt, csak a Mindenki sztár c. tudományos igényű műből következtettem arra, hogy elég komoly badass lehetett partizán-vonalon. Szerintem a könyvben is volt egy csomó utalás, amit nem értettem meg a történelmi személyiség és a rárakódott mitológia ismeretének hiánya miatt. De így is nagyon élveztem. Pelevin stílusa olyan, amit akármeddig elolvasgatnék. A humora is beütött, nem csak mosolyogtam, még nevettem is. A japán állásinterjús rész pedig kivágva, minden magyarázat és filozófiai háttér nélkül mehetne egyenesen a világirodalom remekei közé, már ha szerkeszteni is lehetne az ilyesféle listák összeállításakor.

Ha pedig valaki esetleg – beleunva Müller Péterbe – lájkügyi világkarriert elérni képes idézetet keres ehhez a derűs naphoz, a következőt ajánlom:
„Én az abszolút szeretet feltételes folyójának nevezem. Hol ezzé a folyóvá válunk, hol különböző formákat öltünk, de valójában nincsenek se formák, nem vagyunk mi, sőt Urál sincsen.” ~Pelevin~
A delfineket megtalálja hozzá a google.

1 hozzászólás
SteelCurtain >!
Viktor Pelevin: Az agyag géppuska

Bizonyára bennem van a hiba, hiszen oly sok moly, köztük olyanok, akiknek különösen adok a véleményére, kedveli Pelevint, s különösen ezt a művét. Korábbi találkozásom az orosz íróval – P5 – nem váltott ki belőlem egyöntetű lelkesedést, de a novellák többsége sokat ígérő volt. Ezt viszont szenvedve olvastam. Széteső, koncepciótlan agymenés. Nagyrészt még elmebeteg lázálomnak sem tudtam elkönyvelni. Illetve két galakszisnyi jóindulattal annak még elmegy. Úgy érzem nemcsak a mű kerete, hanem maga az egész mű egy moszkvai diliház a kilencvenes években, valószínűleg a vodka védőszentjének, Borisz cárnak az uralkodása alatt. Kb ennyi realitást találtam a könyvben. És igen, nyilván voltak Moszkvában japán üzletemberek és gengszterek is, de ez nem egy sci-fi, nem is egy disztópia, úgyhogy ennyi realitás édeskevés. Annyi realitás, amennyi ebben a könyvben összesen van, még egy mágikus realista mű előszavába is kevés. Ha mákszemnyi realitás sincs, akkor nincs hova lehorgonyozni a mondavivalót. Már persze ha van egyáltalán.
Csak szilánkok ragadtak meg bennem.
Maria, aki azon elmélkedik, hogy mekkora és milyen a terminátor micsodája. Ilyen is csak egy nőnek juthat eszébe, gondolnám, de hamar kiderül, hogy Maria, nevével ellentétben, mégsem nő, s ugye a szerzőről elejétől fogva tudható, hogy férfi. Az adódó következtetések levonását nagylelkűen meghagyom másoknak.
Aztán belemerülünk a múltba. A polgárháborús Oroszországba, ahol tulajdonképpen nincs is polgárháború. Fehérek és vőrősők kizárólag a kokóra hajtanak, egész Oroszország egyetlen nagy kokaintanya. A totális tolerancia: minden szín együtt szippant. Nyilván a sztyeppén csupa ortodox muzsik: Pablo, Carlos és José tombol a kertészkedés lázában, valamennyien megszállottként hajtanak a megtisztelő; Hónap Kokaincserje Termelője címre. Fehérek és vörösök lovagiasan osztoznak kokón és területen, mégha olykor egyesek belépője szabványos westernt idéz is. De még ez sem veri ki a biztosítékot, nem kezdődik általános lövöldözés, nem tör ki bandaháború, csak az ásítás veszi kezdetét. Mindezt olykor félbeszakítja némi kocsmafilozófia objektív valóságról és tudatról. De a tudatot jobb ha kikapcsoljuk az olvasásból, mert valóság sincs. Objektív főleg nem. Nem mintha teljesen értéktelen lenne mindaz ami a lapokról felénk bámul, mert van néhány jó mondata Pelevinnek, amin el lehet gondolkozni. Ha ezeket száz, – de inkább ötven – oldalon, legalább félig normális körítéssel tálalja, akkor leborulok előtte. Így, hogy két gramm aranyat elrejtett egy Himalája méretű szemétlerakó alatt, nincs miért hálásnak lennem. Gazdaságtalan ekkora meddő tömeget megmozgatni annyi értékért, ami kinyerhető belőle. Antikapitalista nézeteim dacára ezúttal nagyon is el tudom fogadni a gazdaságosságnak eme kapitalista álláspontját.

10 hozzászólás
Goofry>!
Viktor Pelevin: Az agyag géppuska

„Minden látszólagos abszurditása, kegyetlensége és értelmetlensége ellenére is létezik ez a világ, vagy nem?”
(445.o.)

Бaссуш! – Na szó, mi szó van ebben kakaó! He. Tán több is a kelleténél. Nincs hely, arra hogy ilyen egyáltalán még csak létezzen is! Hehe. De mekkora húzás egy vigyorgóra konstruálni ezt a valóságot kergető álomvilágot. Hoppácska, hát ebből a mondatomból egyből kitűnik a tu(r)pisság, miszerint nem vagyok bennfentes a keleti filozófiában. Sebaj, majd bosszúból levonok egy csillagot. Hehehe. – Ámbátor meglehet, innentől fogva jobb lesz, már nem buddháskodnom…

Szóval piszkosul imponál nekem a Pelevin -féle áthallásos stílus, még úgy is, hogy a finnyás ínyemre a kevesebb többet adhatott volna. De hát ilyen egy szabadelvű látásmóddal megvert író: biztosan sokkal szívesebben alkalmazott volna szeptikus szepukut még önnönmagán is, minthogy bármit kihagyjon a cifraságaiból. Nem vonok le semmit. – Szórakoztatónak találom azt az álomszerű könnyedséget, ahogy néhány percre beépül a valóságba ez a fantazmagória. Ez van. Vagy nincs. (Jáj, bizton különb színben föstenék itt, ha a ta(h)oizmusomat semnem erőltetném ide)…

Nos tehát, minden fel nem sorolt kifogásom ellenére is ötös. Mit bánom én, csak hadd látszódjék minél messzebbre az a részrehajló elfogultságom, amivel – immáron második fogásra – az író munkáival !birok!
Végezetül és miheztartásként művészi hitvallás következik:

„Istenem, hát nem ez az egyetlen, amire képes voltam – töltőtollal lőni ennek a hamis világnak a tükörgömbjére? Milyen mély szimbólum, és milyen kár, hogy a teremben ülők egyike sem képes méltányolni a látottakat. Bár ki tudja?”
(454.o.)

Ui.:(http://moly.hu/kihivasok/pelevin-eletmu-olvasas-avagy-ismerjuk-meg-alaposan-a-kiberkor-pszichedelikus-nabokovja-t : Ez a hivatkozás meg arra vonatkozik, hogy felvettem a kesztyűt.)

4 hozzászólás
Equimanthorn>!
Viktor Pelevin: Az agyag géppuska

Nehéz volt vissza találnom a végén, mert a kezemben a könyv már nem volt könyv, sőt én sem voltam Én, így bonyolult volt meghatározni, hogy ki mit olvasott, azt pedig hol és milyen időben. :)))))

Na jó, fogalmam sincs, hogy mi jön át ebből a könyvből annak, aki nem ismeri a buddhista tanításokat és a hozzájuk tartozó szimbólumokat, de tartok tőle, hogy a fele se. A fekete báró, a túlvilági vidék a tüzekkel, ami mindenkinek más, de igazából tisztán ragyogó fény…és még sorolhatnám. Ezeket nem igazán fejti ki, és más fogódzó sincs nagyon.
Ennek a műnek darabokra kellene hullania a rengeteg témától, utalástól, vallásbölcseleti kérdéstől, bizonytalan valóságábrázolástól, orosz életérzéstől, a sötét humortól, és hogy mégsem teszi, ez legnagyobb bizonyítéka Pelevin zsenialitásának.
Felesleges, ugyanakkor lehetetlen vállalkozás is belemenni a történetbe. Igazából végig az ürességet vesézi, még a főszereplő neve is „Puszta”, ez is okozza látszólagos pszichózisát. Pedig semmi sem rendelkezik önálló lényegiséggel. Azt mondhatjuk: Ott egy autó, de az az autó csak tömérdek alkatrész összessége, egy bizonyos formába öntve. És ha valaki a szemünk láttára darabokra szedné, és megkérdezné, hogy most hol van az az autó? Egy érző , gondolkodó lénnyel kapcsolatban már nehezebb ezt végigvezetni, de nem reménytelen, és nagyon jó gyakorlat. :)

Ahogy az a Szív szutrában áll, ami a buddhista tanítás egyik legrövidebb, legszebb foglalata:

„Sáriputra, szólt, a forma nem különbözik az ürességtől, az üresség nem különbözik a formától. Ami forma, az üres, ami üres, az forma. Ugyanez igaz az érzésekre, érzékelésre, hajlamokra, tudatosságra.
Sáriputra, szólt, minden dharma természete szerint üres. Nincs születés és halál, nincs tisztaság vagy tisztátalanság, sem növekedés vagy csökkenés. Ezért az ürességben nincs forma, nincs érzés, nincs érzékelés, nincsenek hajlamok, nincs tudatosság. Nincs szem és fül, orr és nyelv, test és értelem, nincsenek színek, hangok, illatok, ízek és nincsenek tapintható és tudatilag érzékelhető tárgyak. Nincs szenvedés, és a szenvedésnek nincs kezdete, sem megszűnése, sem meg nem szűnése. Nincs megismerés, és nincs hová eljutni, sem el nem jutni. A bódhiszattva ezért az észt meghaladó tudásra hagyatkozik, és mivel tudatát semmi sem akadályozza, nincs benne félelem. Hamis képzeteit legyőzve a Nirvánába lép. A három világ valamennyi Buddhája az észt meghaladó tudásra támaszkodva így tisztul meg és így éri el a teljes világosságot. Ezért tudd: az észt meghaladó tudás a legnagyobb mantra, a legteljesebb bölcsesség mantrája, a legfelső mantra, a páratlan mantra, amely minden szenvedést megenyhít. Igaz és hazugság nélkül való. Ezért mondja ki a mantra, az észt meghaladó tudás mantrája, hogy:

Gate, gate, paragate, paraszamgate, bódhi szvaha.”

2 hozzászólás
Chöpp >!
Viktor Pelevin: Az agyag géppuska

Azt mondom, hogy Pelevin eme könyve majdhogynem tökéletes. Éppen nekem való. Ahogy belekezdtem, azonnal éreztem, hogy iszonyúan fogom szeretni. Egész végig nem tudtam, mi fog következni, merre halad a történet, ha Petyka felébred, hol és mire nyitja rá a szemét? Elképesztően színes, hihetetlenül értékes filozófiai beszélgetések, és fantasztikus humor jellemzi. Imádtam szinte minden lapját!
8 hónap elteltével első Pelevin olvasásomat 5-ösre értékelem. (Javítva @Chöpp által 04.18)

kvzs P>!
Viktor Pelevin: Az agyag géppuska

Be kell hogy valljam, hogy én ezt a könyvet nem értettem. Lehet, hogy azért, mert orosz, vagy mert fogalmam sincs a polgárháborús Oroszország történelméről. De az is, lehet, hogy csak a buddhizmusban nem mélyedtem el annyira, hogy megértsem a mondanivalóját. Ami átsejlett a rétegeken az a lét és nemlét (ki vagyok én?, mi a semmi?) kérdéskörét járja körül eléggé szokatlan módon.
A szöveg nagyon tömör, a történetben a rétegeket meg sem tudom számolni, a humora furcsa, a cselekménye… Amikor olvastam, akkor a szemöldököm felszaladgálása mellett alapvetően élveztem az agymenését, amikor azonban nem volt a kezemben a könyv, akkor nem vágytam a folytatására.

12 hozzászólás
Maya>!
Viktor Pelevin: Az agyag géppuska

Tökéletes könyv, csak én épp nem a tökéletes időben olvastam. Ezért most nagyon lefárasztott. (Nem is tudok utána mást olvasni, csak Agatha Christie-t és Rejtőt.)
Tulajdonképpen csak az volt a bajom vele, hogy teljesen kivetítettem az én mostani helyzetemre. Tudathasadásos könyv – egyik kedvenc témám. Valahol elalszunk, máshol ébredünk, nem tudjuk melyik a valóság, melyik az álom. Én is épp így bolyongok két valóság közt, és mindig az az érzésem, hogy lemaradok valamiről. Hol vagyok önmagam? Valahol útközben. Valamiért mégis épp most kellett elolvassam ezt a könyvet. Ha azt mondom róla, hogy időutazás, az még semmi, mert ez az utazás sok mindent érint. Én sokszor úgy éreztem, nekem is szükségem lenne egy nagy adag vodkára vagy bundapálinkára (esetleg hagymával), hogy körbeutazhassam a saját elmémet, megvíhassam a belső csatáimat, megnyerjem, vagy elvesítsem azt a háborút, ami bennem zajlik.

nagy_anikó>!
Viktor Pelevin: Az agyag géppuska

Első könyvem Viktor Pelevintől, de a dicsérő fülszöveg és az elég magas öt csillagok ellenére sem tudtam megszeretni a könyvet, mondanám megszenvedtem vele. A történet nem rossz, csak valahogy a jelen és a múlt annyira keveredett számomra, hogy nem tudtam élvezni az olvasást. Igaz nehéz megérteni, mi is megy végbe egy zavarodott elmében, de valahogy nekem ez az írásmód nem tetszett. Sok volt a géppuska, az alkohol és a kokain mámor is, de sikerült megtudnom, hogy mi a címadó „agyag géppuska”. Nem hiszem, hogy még próbálkozom Pelevin könyvvel.

tengshilun I>!
Viktor Pelevin: Az agyag géppuska

Az üresség valóban forma. A forma valóban üresség.
Létünk nézőpontja általában azon az alapon áll, hogy úgy létezünk, és olyan formában tesszük ezt, ahogyan azt „megtanultuk”. Valakik vagyunk, egy névvel, címkékkel, foglalkozással, rengeteg érzéssel, tulajdonságokkal, jellemzőkkel teleaggatott valaki. De amint mélyebben beletekintünk a ránk aggatott dolgok mögé, észrevesszük, hogy kialakult/kialakított énképünk nem felel meg a valóságnak.
Az üresség valóban forma. A forma valóban üresség.
Mindenről, amiről gondolkodunk, fogalmak útján gondolkodunk, amik lehatárolják az eredetében végtelen és felfoghatatlan létezést. Van, aki ezt hosszú évek meditációja, van, aki pedig masszív alkoholizmus és/vagy drogok útján „éri el”. Ha egyáltalán van olyan, hogy „elérés”. Mert mi az., amit elérünk, és ki az, aki elér? És mit ér el tulajdonképpen?
Talán egy „elmebeteg” tud válaszolni erre a kérdésre. Egy olyan elmebeteg, aki valóságait úgy teremti és semmisíti meg, mint más issza a reggeli kávéját.
Vagy a vodkáját. Egyre megy.
Minden érdemet, amit jelen szöveggel elnyerni lehetséges, az érző lényeknek ajánlom fel.
Már ha van kinek mit felajánlani.

AUM MANI PADME HUM

6 hozzászólás

Népszerű idézetek

Chöpp >!

A világon minden csak gondolatok örvénye, és a körülöttünk lévő világ csak azért változik reálissá, mert te magad változol ezzé az örvénnyé. Csak azért, mert ismered.

401. oldal

2 hozzászólás
Chöpp >!

Nagyon sok lelki kincset gyűjtöttem az életem során. És sokkal nehezebb megszabadulni tőlük, mint a szart kitisztítani a bordázott cipőtalpból. Úgyhogy rendszerint egy lelki szegényt küldök előre, hogy jusson keresztül a tű fokán és nyissa ki belülről az ajtót.

366. oldal

Chöpp >!

Régebben sokat utaztam, és aztán megértettem, hogy bárhová megyek is, csupán egyetlen térben mozgok, és ez a tér én magam vagyok.

386. oldal

Chöpp >!

Egyesek templomba járnak, de alapjában persze tévét néz az ember, aztán meg a pénzre gondol.

228. oldal

Kapcsolódó szócikkek: pénz · templom
1 hozzászólás
Chöpp >!

Egyébként sohasem értettem különösebben a verseimet, és rég rájöttem: a szerzőség kétséges valami, s attól, aki tollat vesz a kezébe és a papír fölé hajol, csak annyi kívántatik meg, hogy a lelkében szétszórt számtalan kulcslyukat egy vonalba rendezze, úgy, hogy hirtelen a papírra essen rajtuk keresztül a napsugár.

377. oldal

Goofry>!

…az ember személyisége ruhatárra hasonlít, amelynek darabjait egymás után veszik ki a szekrényből, és minél kevésbé reális az ember valójában, annál több ruha van a szekrényben.

429. oldal

Kapcsolódó szócikkek: személyiség
bazsalikom>!

– És itt kezdődik a legérdekesebb. Ha bármelyik viaszdarabka azt gondolja, hogy azzal a formával azonos, amelyet felvett – akkor halandó, mert ez a forma elpusztul. De ha megérti, hogy ő – a viasz, akkor mi baja történhet?
– Semmi – válaszoltam.
– Pontosan – mondta Kotovszkij. – Akkor halhatatlan. Csak az a bökkenő, hogy a viasz nagyon nehezen érti meg, hogy ő viasz. Gyakorlatilag lehetetlen, hogy megismerje őseredeti természetét. Hogy vehetné észre azt, ami az idők kezdetétől közvetlenül a szeme előtt volt? Már akkor is, amikor még szeme sem volt? Ezért önnön ideiglenes formája az egyetlen, amit a viasz érzékel. És azt hiszi, hogy ő ez a forma, érti? A forma viszont kötetlen – minden alkalommal ezer és ezer tényező hatására jön létre.
– Nagyszerű allegória. De mi következik belőle? (….)
– Az következik, hogy a halhatatlansághoz vezető egyetlen út a viaszcsepp számára, hogy megszűnik cseppnek hinni magát, és megérti, hogy viasz. De mivel csöppünk csak önnön formáját képes megfigyelni, egész rövid élete alatt azért imádkozik a Viasz Istenhez, hogy őrizze meg ezt a formát, bár ha belegondolunk, ennek a formának semmi köze hozzá.

275. oldal

Morpheus>!

A világ, amelyben élünk, egyszerűen csak kollektív vizualizáció, amelynek művelésére születésünktől fogva tanítanak bennünket. Tulajdonképpen a vizualizáció az egyetlen, amit egyik nemzedék átad a másiknak. Amikor elegendő számú ember látja ezt a sztyeppét, füvet és nyári estét, létrejön számunkra a lehetőség, hogy ugyanezt lássuk velük együtt. De bármilyen formákat írt is elő számunkra a múlt, valójában úgyis csak saját lelkének visszatükröződését látja mindegyikünk a világban.

3 hozzászólás
csengettyű_úr>!

– Ej, Petyka, Petyka – mondta Csapajev –, ismertem egy Ce Csuang nevű kínai kommunistát. Gyakran álmodta, hogy ő egy fűszálak közt röpdöső vörös pillangó. És amikor fölébredt, föl nem foghatta, hogy a lepke álmodta, hogy forradalmi tevékenységet folytat, vagy az illegális pártmunkás álmodta, hogy virágok közt csapong. Úgyhogy amikor Ce Csuangot letartóztatták Mongóliában szabotázs miatt, a kihallgatáson azt mondta, hogy ő valójában egy lepke, aki mindezt álmodja. Mivel maga Jungern báró hallgatta ki, ő pedig igencsak érti a csíziót, a következő kérdés az volt, hogy ez a lepke miért állt a kommunisták oldalán. Ce Csuang pedig azt válaszolta, hogy a lepke egyáltalán nem áll a kommunisták oldalán. Erre megkérdezték, hogy miért folytat felforgató tevékenységet a lepke. Ce Csuang pedig azt válaszolt, hogy annyira torz minden, amivel az emberek foglalkoznak, hogy teljesen mindegy, kinek az oldalára áll.

283. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Mongólia
Szelén>!

– […] Mondd csak, hol él ez a mondád?
– A tudatomban.
– És a tudatod hol van?
– Hát itt – mondtam, és megkopogtattam a fejem.
– És a fejed hol van?
– A nyakamon.
– És a nyakad hol van?
– Eben a szobában.
– És a szoba hol van?
– A házban.
– És a ház?
– Oroszországban.
– És Oroszország hol van?
– Bajban, Vaszilij Ivanovics.
– Hagyd ezt! – förmedt rám szigorúan. – Majd akkor viccelsz, ha a parancsnokod utasít rá! Válaszolj!

195. oldal (Európa, 2002)


Említett könyvek


Hasonló könyvek címkék alapján

Murakami Haruki: Kafka a tengerparton
Narine Abgarjan: Égből hullott három alma
Belinda Alexandra: Zafír égbolt
Borisz Akunyin: A gyémántszekér I-II.
Vaszilij Akszjonov: Moszkvai történet
Ljubov Barinova: Bosszú
Guzel Jahina: Szerelvény Szamarkand felé
Ljudmila Ulickaja: Daniel Stein, tolmács
Nermin Bezmen: Kurt Szejt és Sura
Kate Quinn: Alice hálózata