Sors-algoritmus 82% 18 csillagozás

(másfél csillag az ötből)

Ha Asimov kiberpunkot írt volna…

… akkor egyáltalán nem ez lett volna a végeredmény.
Úgy gondoltam, stílszerű lenne egy teljesen haszontalan információval kezdeni az értékelést, ennek a könyvnek ugyanis ez a specialitása. Fölösleges részletek elsöprő áradata, a főszereplők masszív önsajnálata és időnként egy adag rejtélyeskedő melodráma – ez az indokolatlanul hosszúra nyúló regény receptje. (Nagyon kevés SF szerzőnek van olyan fantáziája, hogy még a főhős bevásárlólistájával is közölni tudjon valami érdekeset az adott regény világáról. És most szólok, hogy ezek közül egy se magyar.) Különösen irritáló, ahogy fétisként kezeli minden mellékszereplő személyazonosságát – nem érdekel, hogy hívják a második jelenetben a harmadik alabárdost! Kedvencem egyébként Kovács Ajtony, csak azt nem tudom, hogy ki volt ő és ugyan mi a bánatért szerepelt a neve a könyvben. Stílus terén ez a regény már az elején megbukott.

Az alapötlet is kidolgozatlan. Van egy KÉPLET, amit csak nagybetűkkel szabad kimondani (facepalm no.1), és ami egy globális jövőképet vázol fel. És van egy (vagy sok) algoritmus, amivel az egyes emberek jövőjét lehet befolyásolni. De hogy a kettőnek mi köze egymáshoz? Ha globális érvényű KÉPLETük van, akkor miért nem a globális tendenciákat próbálják befolyásolni? Miért kell a jövőbe látni ahhoz, hogy kiválogassák a potenciálisan zseniális embereket? És ha megtalálják őket, miért kell eltitkolni előlük? Azért, mert akkor néhány lelkileg kiegyensúlyozatlan titkos ügynök nem tudna az egzisztenciális angstban dagonyázni 450 oldalon keresztül? Vagy egyszerűen csak amatőrök bandája az egész JövőVédelem – ezt mondjuk alátámasztani látszik, hogy még a legfelső vezetőik is inkább keménykedni próbáló maffiózókra emlékeztetnek egy vígjátékból.
A jelenkori valóságra tett célzások érdekesek ugyan, de csak küszködnek az érvényesülésért. A szomszédból áthallatszó szappanopera mindig elnyomja a hangjukat. Az utolsó 20-30 oldalon már hiába érkeznek a kalapból előrángatott, az előzményekhez szervesen nem kapcsolódó válaszok, ezen a ponton a könyv már rég menthetetlen.

Depresszióra hajlamos olvasóknak nem ajánlanám. Hogy miért? Mert a megjelenített világ annyira nyomasztó, hogy az ember lelkét csavargatja. Egy preapokaliptikus világ, ahol pattanásig feszült a helyzet. A harmadik világháború küszöbén, ahol a természet is az emberiség ellen van, a JövőVédelem egy matematikus képlete alapján próbálja elkerülni a végzetet.
A világ, amit Vékony Krisztián teremtett, egyszerűen magába szippantja az olvasót és úgy érzi, hogy nincs menekvés. Minden sz@r, és egyre rosszabb lesz csak. Persze remény az van és Szilárd ezt a reményt védelmezi, akinek a neve Réka.
Minden mocsok és reménytelenség ellenére feltűnnek a regény lapjain a pozitív emberi tulajdonságok, amik felfénylenek és áttörnek a sötétségen. Érzi az ember, hogy a remény ott bújik meg a sorok között.
De ne hanyagoljuk el a thriller szálat sem, mely átszövi az egész történetet. Izgalmas és kifürkészhetetlen. És ami a lényeg, nem sablonos! Vannak benne csavarok, de mindig a megfelelő helyen és a megfelelő mennyiségben.
Az öt csillaghoz szükséges fél ott veszett el spoiler.
Egy érdekes, izgalmas regény, aminek a hangulata rohadtul megfogott.

Eleve tetszett az alapötlet, és szerintem a megvalósítás is elég jól sikerült.
Tetszettek a jövőben már meglévő kitalált technológiák: lapgép, tenyérgép, ételszállító drónok, láthatatlanná tévő „pizsama”…
Azt is pozitívumként értékelem, hogy habár sok olyan elem szerepelt benne, ami már unásig előfordult más könyvekben és filmekben is (fekete ruhás védőangyalok, föld alatti titkos bázis, folyamatosan káromkodó vezetőség, stb.) mégis adott hozzá annyi saját gondolatot az író, hogy több lett egy klisé történetnél.
Ami számomra negatívum volt, hogy egy kicsit száraznak éreztem a stílust, és a szereplőknek sem volt igazán jellemük, emiatt nem tudtam őket megkedvelni és izgulni értük.
Egy kicsit tömörebbre lehetett volna fogni az egészet, különösen a végét, akkor jobban lehetett volna fokozni a feszültséget, és hatásosabbak lettek volna a csattanók is.

Az aktualitásával (terrorfenyegetettség, menekültválság) csalogatott magához ez a könyv, de az erősebb húzóerő az a szabad döntés témája volt, ami ugye nagyon adja magát az alapötlet alapján, és szerencsére foglalkozik is ezzel az író.

Amit végül kaptam, az egy fiatalos, ambiciózus elsőkönyves író regénye. Ha általánosságban nézem a Sors-algoritmust minden megvan benne, ami kellhet egy szórakoztató olvasmányhoz: érdekes, jó tempóban haladó történet, kidolgozott háttér/világ, és gondolatok. Van egy legalább kétszálon futó történet (aminél először furcsa volt, hogy Budapesten játszódik, de meg lehetett vele barátkozni) bűnüggyel meg akcióval, ami aztán a végefelé eléggé klísés lesz (az én ízlésemnek mindenképpen), de legalább lezárt. A cselekménnyel párhuzamosan pedig megkaptuk a tudományos, de közérthető magyarázatokat a Brozkov-képletről, a JövőVédelemről, az új Európa működéséről, a balkáni háborúról és még sok másról, ami szerves része ennek a fiktív jövőnek.
Személy szerintem engem Vékony Krisztián nem ezekkel örvendeztetett meg igazán, hanem sokkal inkább apróbb dolgokkal, mint a macedón kisfiú, a 4-es metróról szóló funfact, BME-s sors (még ha ebben nem is osztozok), a fiatal szereplők útkeresése és céltalansága stb. Ezek az apróságok még külön színesítették a regényt és meg is mosolyogtattak.

Összességben jó élmény volt a Sors-algoritmus, elsőregénynek pedig nagyon jó kezdés. A fél csillag levonás csak a fogalmazás miatt (nagyon sokszor voltak a keresztnevek használva és kizökkentő káromkodások is jócskán akadtak az elbeszélő részekben) és a vége miatt.

Mindenféle szempontból tetszett a könyv. Érdekes téma, felépítés, karakterek, cselekmény. Futurisztikus események melyek Budapesten játszódnak – ez egy külön bravúr. És meglepően jól illeszkedik a történetbe, ami amúgy globális témát érint. Itt a hősök és antihősök magyarok, magyar nevekkel.

Számomra a fentieken kívül rendkívük szimpatikus ahogy a történeten keresztül érződik az író intellektusa, világszemlélete, humán gondolkodása. Minden a helyén van, nincs papolás, mértékkel irányítja figyelmünket különböző emberi magatartásokra, helyzetekre, helyenként humorral meghintve a dialógusokat, de egyébként komoly és még komolyabb kérdéseket felvetve, amivel mindannyian szembesülhetünk életünk során, hisz emberek vagyunk, sosem elégszünk meg azzal amink van, mindig keresünk valami mást, újat és többett…

Azoknak ajánlom, akik szeretik az elgondolkodtató könyveket.

Intelligens, izgalmas.
Vékony Krisztán okosan, nagyon jó érzékkel alakítja a szálakat, dobja be a fordulatokat, ezzel folyamatosan fenntarva az olvasó érdeklődését. Külön plusz pont jár az aktuális bevándorlás-téma szerepeltetéséért. Voltak dolgok amik zavartak, de összességében ez egy nagyon szép munka egy elsőkönyves szerzőtől.

Nagyon örülök, hogy a Galaktika bevállalta ezt a start-sorozatot – és kíváncsian várom a folytatást.

Minden megvan benne, ami egy jó könyvhöz kell: eredeti ötlet, pörgő cselekmény és dialógusok, fordulatok, kapcsolatok, mondanivaló, reláció a valósággal, jelennel, múlttal, jövővel. Elgondolkodtató, érdekes, letehetetlen.

    A Sors-algoritmus egyáltalán nem tökéletes regény. Elég sok műfajba és „alkategóriába” (vagy hogy mondjam) próbál beleilleni, aminek a végeredménye, hogy önmagában egyikbe sem elég jó. Sci-finek nem ördögtől való, de kicsit kevés, amúgy is disztópia átmenettel; kriminek végképp kevés; filozofálgatás is van azért, bár ez nem kifejezetten műfajspecifikus, de az is csak módjával. Azt hiszem, hogy talán a romantikus regény műfajában nevezném nagyon kivételesnek, és mellette jónak, de teljesen biztos vagyok benne, hogy a cél nem ez volt. És emiatt sokan vannak relatíve elmarasztaló kritikával a könyvről. – DE ez engem nem érdekel, mert ettől függetlenül minden egyes pontján imádtam az egészet! Gondolkodtam egy darabig, hogy mi volt az, ami miatt a kezdőkötetes „betegségeken” képes voltam túltenni magam. Talán az, hogy minden apróságra kitér, mindent észrevesz, mindenen gondolkodik, és minden mindennel összefügg – pontosan egyezik azzal, ahogy az életemet is nagy többségében művelem. Szóval…mérhetetlenül ismerős volt ez a szemléletmód. Mint ahogy a Köszönetnyilvánításban leírt pár mondat is bizonyítja, ez valószínűleg Vékony Krisztián saját szemléletmódja: „Nincsenek nagy igazságaim, nem tudok örök érvényű mondatokat mondani a világról. Minden egyes beszélgetéstől, olvasmánytól, filmtől átértékelem a környezetemet, és azt, ahogy ez a végtelen univerzum működik.” (451)
    De ezen túl is szerintem sok pozitívum van a könyvben, még ha nem is feltétlenül találtuk fel megint a spanyol viaszt a legtöbb elemmel.
A pesti helyszíneket imádom, főleg, hogy rendszeresen járok arrafelé. spoiler Egyébként is hajlamos vagyok kötődni helyekhez, nyolcvanadszor is valami újra felfedezni bennük – ez is plusz egy élmény, hogy a könyv cselekménye jut helyekről eszembe.
    Nagyon mai a könyv – ez látszik abban, hogy bár kicsit rejtve, de aktuális kérdésekben is találhatunk elejtett megjegyzéseket. És most nem arra gondolok, hogy -nem is olyan rejtetten- foglalkozik a menekültek, bevándorlók kérdéskörével.
    A szerelmi szál is annyira szép volt. Bizonyos értelemben direktnek érződhet, meg „miért éppen ez maradna ki belőle, ha már minden benne van?!”. De máshonnan nézve viszont triviálisspoiler
    Globálisan annyit tudok mondani, hogy nekem minden egyes perc megérte, amit a könyvvel töltöttem. De inkább a kis apróságok fogtak meg nagyon, amik közül néhány dolgot a teljességtelenség igényével soroltam csak fel.
    Oh, és még egy apróság…a fő karakterünk fedőneve, a Zsolt_91.11. Érdemes felcsapni a világ egyik legnagyobb „bestsellerét”, és kikeresni ezt a részt – ez sem véletlen.

Nagyon elgondolkoztató történet, lebilincselő, tele váratlan fordulattal. Imádtam a történetet az első oldaltól az utolsóig!
Aki szeret egy icipicit is elrugaszkodni a valóságtól ajánlom Neki! Talán nincs is annyira elrugaszkodva…