Ezüstegér 83% 186 csillagozás

A stílus bejött, a humort is többnyire bírtam, de sajnos itt vége a pozitívumoknak. Az ezüstegér első felbukkanásakor még úgy éreztem, tetszeni fog, aztán eltűnt az egér, jött helyette minden más látszólag random esemény, én meg hiába vártam, hogy a fent említett szál folytatódjon, teljesedjen ki végre.
Nem értem, ha már volt egy jó ötlete, miért nem dolgozta ki jobban, és miért nem erre fűzte fel az egész történetet? Láthatóan volt pár jó sztorija az írónőnek, melyekből remek novelláskötet lehetett volna, ehelyett hajszálvékony kapcsot erőltetve közéjük regénnyé erőszakolta őket. Csakhogy így folyton kidob magából a történet, nem tudok elmerülni benne, számomra egy nagy katyvasz az egész. Kár érte. Az utolsó 30-40 oldal miatt 3 csillag, különben nekem sajnos ennyit sem érne.

Meseanyó könyveinek nagy többsége számomra hosszú évek óta biztos védőbástya, tökéletes menekülési útvonal, amelynek a végén ott van a várva várt beteljesülés, boldogság, ragyogás. És lehet azt mondani, hogy ilyen szerelmek csak a könyvekben vannak, meg hogy tizen-huszon-harmincadik alkalommal is már megint a saját, jól bevált sablonjait pufogtatja, akkor sem érdekel. Pár napig tökéletesen elszórakoztat, gyönyörködtet és kikapcsol, olyan világba repít el, ahol legszívesebben tölteném a mindennapjaimat. A legjobb kifejezés rá az, hogy varázslatos.

Amennyire ettől a regénytől féltem, annyira meglepett az, hogy milyen durván magával ragadott. Habár a burleszkek, bohóságok kategóriába van sorolva, jómagam azért nem feltétlenül ezt a bélyeget sütném rá, hiszen akad benne egy leheletnyi fantasy, csipetnyi akció, rengeteg finom érzés – amit csak Fable tud így átadni a lapokon keresztül –, valamint mindezek tetejében egy teljesen bolond falu, nem mindennapi lakókkal. Mégis szerethető itt mindenki – még a gonoszak is –, a főszereplő Gratia kifejezetten emlékeztet valakire, akit valaha nagyon is jól ismertem. Most pedig már érteni vélem, miért ez a kedvenc könyve.

Nos, anyó meséi itt számomra már kezdtek opálossá kopni. Nincs igazi történet, nincs igazi cselekmény, nincs igazi lélek legmélyére ható mondanivaló. Csiribi csiribás történet valahol, valamikor, valakikről. Számomra ez a történet gyengécske a többi jósághoz mérve. Vannak könyvei, amiket újra és újra elolvasok, mert sokadjára is kapok tőlük valamit, ez a könyve biztosan nem lesz újraolvasós.
Talán saját szavait tudnám idézni: Amit túladagolnak, az megmérgez.
Sajnálom.

Megjelenéskor már olvastam, az maradt meg bennem, hogy szerettem. Azóta eltelt 17 év, most újraolvasás után is azt tudom mondani, hogy szeretem ezt a könyvet.
Idilli környezet, a városka nekem StarsHollowt juttatta eszembe a Gilmore girls sorozatból, ahol mindenki kicsit lökött, kicsit elvarázsolt, de tud szeretni, összefogni, örülni, ünnepelni. Mindenhol van falurossza, de aztán megkapja a magáét.
Gratia a széplelkű lovászlány figurája példakép, Glendonnal való szerelmük szintúgy. Pont annyi varázslat van benne, amennyit még elvisel a nagyon realista énem. Ami néha sok volt a falu régi történeteinek sorolása, de önmagukban ezek is remek sztorik.

Feküdtem reggel az ágyon, próbáltam éledezni, aztán az egyik pillanatban beugrott: nekem most Fable kell. Méghozzá az Ezüstegér, mert én azt már régen olvastam, és vannak benne pacik meg lovaglások, és ha ezeket így mind szépen összerakjuk, az tuti gyógyír az épp' kissé borús hangulatomnak. Szóval letámadtam a polcot, majd egy ültő helyemben kivégeztem a könyvet is.

Maximálisan visszahozta az életkedvemet, tudtam én, hogy nekem most Fable kell (meg ló).

Nem tudnék egyhuzamban sok Fablét olvasni, kicsit talán sok lenne, de egyesével, a régieket is elővéve meg tudják menteni az embert. Most a legnagyobb bajom max. az igazi ló hiánya lenne, de majd valamit csak kitalálok ellene :)

Szóval feladatát ellátta, sírós-szívkitárós-megkönnyebbülős-életbevisszahozós könyvnek tökéletes.

Ezüstegér ide vagy oda, az tényleg nem baj, ha az ember lánya (fia) hamarabb átgondolja, hogy egy-egy kívánsága teljesülésének, milyen következményei lehetnek, mint ahogy a kívánság elhagyja az ajkait. Nem mintha olyan egyszerű lenne kiszámolni, melyik lépésünk, mások melyik lépésével vajon hová is vezet. Gratia életöröme és természetessége nemcsak Glendont, és a környéket, engem, mint olvasót is feltölt és elvarázsol. És ezekre az apró varázslatokra manapság, minden eddiginél nagyobb szükség van. A nagy és igaznak érzett szenvedély pedig, ami rájuk talál és minden nehézségen át velük marad, talán a legnagyobb varázslat…

Bár megkopott az egykori fénye, még mindig elvarázsol, hiába telt el 20 év, mióta olvastam.

A Fable könyvek időről időre kezembe kerülnek és mindig ugyan azt a hatást kelltik: kiragadnak a jelenből és határozottan elvarázsolnak.

Teljesen ellentétes véleménnyel vagyok mint a negatív vélemények. Rám ismét hatással volt, elvarázsolt, és a lelkemig hatolt. Meseanyó írásai mindig akkor „találnak meg”, amikor a legnagyobb szükségem van rájuk. Gondolkoztam, hogy mit is kellene olvasni, és csak úgy levettem a polcról egy könyvet. Ezt. Nem túlzás a romantika szál benne, és igencsak tűzdelt humorral is. Ez nem Harlequin regény, hanem Fable. Nem csöpög, nem megy az ember gyomrára. Épp csak annyi romantikát tartalmaz, amennyire az ember lelkének szüksége van néhanapján, és vegyíti humorral, ami felszabadítja az embert. Aki olvasott már Fable-t, az tudja miről „beszélek”. Olvasd előítéletek nélkül, és hagyd hogy elvarázsoljon téged is Meseanyó.

Az egyik nagy kedvencem, amikor órákat álltam sorba dedikálásért, és az eredetileg három könyvre méretezett aláírást lecsökkentették egyre, akkor ezt a könyvet adtam oda. Lehet, hogy kissé elrugaszkodottabb a valóságtól, de teljesen más hangulata van, a sok vérben tocsogást és emberi aljasságot is meg lehet ám unni! Üdítő érzés, hogy az elősorjázó gusztustalanság fiókó, lányokat, nőket verő, gyújtogató férgek megkapják a magukét. A szeretetem a könyv iránt nem csökkent, pedig nagyon rég olvastam.