Harmadik ​kakasszóra 6 csillagozás

Vaszilij Suksin: Harmadik kakasszóra

Suksin lírai és szatirikus kisregényeiben és elbeszéléseiben – mindegyik egy-egy ballada – szibériai parasztok, nagyvárosi emberek, közönséges bűnözők, rafinált „organizátorok” és a népmesék alakjai kelnek életre. A lebilincselő, drámai feszültségű írásokat lankadatlan érdeklődéssel olvassuk végig.

Tartalomjegyzék

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Európa Zsebkönyvek Európa


Enciklopédia 2


Várólistára tette 3

Kívánságlistára tette 2


Kiemelt értékelések

SteelCurtain>!
Vaszilij Suksin: Harmadik kakasszóra

Kedvelem Suksint, de ezek a novellák meglehetősen vegyes képet nyújtottak. Volt közöttük zseniális és olyan is, amelyen különösebben jó szimat nélkül is érződött a hatalomnak megfelelés izzadtságszaga. Szerencsére utóbbiak voltak a ritkák. Többnyire jól elkapott életképek a Szovjetunió élhető időszakából. Ugyanakkor kissé megkoptak ezek az írások. Legalábbis a mi szemünkben. Más kérdés, hogyan viszonyulna ehhez egy korombeli orosz olvasó, aki az átlagos kelet-európaihoz képest sokkal nagyobb sokkot élt át a rendszerváltás és az azt követő évtizedek alatt.

ppeva P>!
Vaszilij Suksin: Harmadik kakasszóra

Suksin Vörös kányafája régi szerelem volt. A hetvenes években olvastam is, láttam a filmet is, és nagyon mély benyomásaim maradtak róla.
Ebben a kötetben voltak olyan novellák is, amiket még nem olvastam, ezért nemcsak újraolvastam a régieket, de újakkal is megismerkedtem.
A kötet csalódás volt. A régi szókimondás (persze a korra jellemző, bújtatott szókimondás) mára kevésnek bizonyult, és a figurák egy része eléggé sematikusnak tűnt. Bár nagyon szeretem az orosz/szovjet irodalmat, és a Hej, haj, galambocskám, fáj a lelkem! típusú bekezdések nem szoktak se zavarni, se idegesíteni, sőt, itt egy idő után unalmas lett a sóhajtozás. A szereplők egy része egyszerűen nem érdekelt. Sajnáltam, hogy így lett.
Szerencsére azért voltak a kötetben olyan történetek is, amik tetszettek.


Népszerű idézetek

kalypso>!

– Élj, fiam, élj és sírj és táncolj! Ne félj attól, hogy majd csak a másvilágon nyalhatod ki a lábost, mert már itt a földön megkapod a mennyországot is, a poklot is. – A pap hangosan beszélt, arca izzott, homloka gyöngyözött. – Azért jöttél, hogy megtudd, miben higgy? Jól sejtetted, a hívőknek nem fáj a lelkük. De miben higgy? Csakis az életben. Hogy mindez mivel végződik, nem tudom. Még azt sem tudom, hogy merrefelé tart. De roppant érdekesnek tartom, hogy együtt futhatok a többiekkel, és még meg is előzhetek másokat, ha bírom tüdővel… Ja igaz, a rossz. Nahát, ha ebben a nagyszabású versenyfutásban valaki elgáncsol, föltápászkodom, és pofán törlöm. Semmi „tartsd oda a jobb orcádat is”! Pofán törlöm és kész.
– És ha az ő ökle keményebb?
– Akkor az a sorsom, hogy mögötte fussak.
– De hova futunk?
– Kukutyinba. Nem mindegy neked, hová? Mindenki ugyanoda. A jók is, a rosszak is.
– Én valahogy nem érzem, hogy törekednék valahová.
– Akkor gyönge a lábad. Akkor az a sorsod, hogy egy helyben vinnyogj.

320. oldal

kalypso>!

– Vannak, akik sajnálják Jeszenyint: szegény, keveset élt. Csak egy dalra futotta. De ha ez a dal hosszabb lett volna, nem lenne ilyen szívfájdító. Hosszú dal nincs.
– Bezzeg, ha ti rákezdtek a templomban…
– Az nem dal, hanem nyöszörgés. Nem, Jeszenyin pont annyit élt, amennyi a dalhoz kellett.

321. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Szergej Alekszandrovics Jeszenyin
ppeva P>!

Ez a történet arról szól, hogy Mihail Alekszandrovics Jegorov, a tudományok kandidátusa, ez az ösztövér akkurátus könyvmoly, kis híján megnősült.
Volt egy lány… egy nő, aki bizonyos idő elteltével gyengéden Michelnek szólította. a könyvmolyt kissé feszélyezte, hogy Michel lett belőle. Értelmes orosz ember lévén undorodott és szégyellte magát, ha ilyen idegen csengésű, hangzatos neveket hallott, mint a „Michel”, „Basil” és „Ange”. De úgy határozott, hogy alkalomadtán majd figyelmezteti a barátnőjét, legyen egyszerűbb. Egyelőre tűrte a „Michel”-t és még sok mást. Barátnőjével jól érezte magát, és fesztelenül. Kátyának hívták, illetve, az ördög vinné el – Kate-nek.

244. oldal, Tiszteltetem Hókát

Kapcsolódó szócikkek: könyvmoly
2 hozzászólás
ppeva P>!

Estére megírták a táviratot Moszkvába. Surka írta, a nagymama diktálta.
– Drága fiacskám, Pása. Ha már olyan nagyon szeretnéd, hogy elmenjek hozzád, akkor persze elmehetek, bár az én koromban…
– Gratulálok! – mondta Surka. – Hát ki ír így táviratot?
– Miért, szerinted hogy kell?
– „Érkezünk”, pont. Vagy így: „Újév után érkezünk”, pont. Aláírás: „Mama”. És kész.
Nagyanyó valósággal megsértődött.
– Hatodik osztályba jársz már, Surka, és még mindig nem nőtt be a fejed lágya. Meg kéne már egy kicsit komolyodnod!
Surka is megsértődött.
– Kérlek szépen – mondta. – Tudod, hogy mit fogunk így fizetni érte? Legalább húsz rubelt, régi pénzben számolva.
Nagyanyó összecsücsörítette a száját, gondolkozott.
– No, akkor írjad úgy: „Fiacskám, én itt némelyekkel megbeszéltem a dolgot…”
Surka letette a tollat.
– Így én nem tudom. Kit érdekel az, hogy te itt némelyekkel mit beszéltél meg? Kinevetnek a postán.
– Írd, amit mondok! – adta ki nagyanyó a parancsot. – Mit képzelsz, hogy sajnálok húsz rubelt a saját fiamtól?
Surka fogta a tollat, és leereszkedően ráncolva homlokát, a papír fölé hajolt.
– „Drága fiam, Pása, megbeszéltem a dolgot a szomszédokkal, mind azt tanácsolta, hogy utazzak. Persze az én koromban félős egy kicsikét az ilyen út…”
– A postán úgyis átírják – jelentette ki Surka.
– Csak próbálják meg!
– Te nem is tudsz majd róla!
– Írd tovább: „Nekem persze félős egy kicsikét, de… bánom is én. Újév után megyünk. Pont. Surkával. Már nagyfiú. Szófogadó, nemigen van baj vele…”
ezeket a szavakat Surka kihagyta – mármint azt, hogy ő már nagyfiú és szófogadó.
– „Vele nem annyira félős az út. Addig is a viszontlátásra, fiam. Én magam is erősen…”
Surka az „erősen” helyett azt írta be, hogy szörnyen.
– „…búsulok utánatok. legalább egyszer megnézem a gyerekeidet. Pont. Mama.”
– Számoljuk meg – mondta Surka kárörömmel. Tollával a szavakra böködött, és suttogva számolta magában: Egy, kettő, három, négy…
Nagyanyó a háta mögött állt, és várt.
– Ötvennyolc, ötvenkilenc, hatvan! Igen? Hatvanat megszorzunk harminccal – az ezernyolcszáz. Igen? Elosztjuk százzal, az annyi mint tizennyolc… Egy kicsivel több, mint húsz rubel, látod? – jelentette ki ünnepélyesen.
Nagyanyó elvette a táviratot, és a zsebébe dugta.
– Magam megyek a postára. Te itt jól kiszámolgatod, nagyokos.
– Csak tessék. Ugyanennyi lesz. Legfeljebb egypár kopejkát tévedtem.

298-299. oldal, Falusiak

kalypso>!

– Megmagyaráznám, mert most már tudom: az ember a természet gyönyörű, fájdalmas kísérlete arra, hogy megismerje önmagát. Terméketlen kísérlete, én mondom nektek, mert a természetben velem együtt él az… aranyér is. A halál!… Az elkerülhetetlen halál, és mi ezt soha nem fogjuk megérteni. A természet soha nem fogja magát megérteni. S dühében bosszút áll önmagáért az ember személyében. Milyen gonosz…

294. oldal

kalypso>!

– Csak azt az egyet kérdezd meg tőlem: kit utálok legjobban a világon? Azt fogom felelni: akinek nincs lelke. Vagy akié hitvány.

315. oldal

ppeva P>!

Nyikitics szeretett városi emberekkel társalogni. Igaz, lenézte őket, mert a tajgán gyámoltalanok: előfordult, hogy anyagi meggondolásból elvállalta néha egy-egy kutatócsoport vezetését, közben mulatott magában az expedíció tagjainak viselkedésén. Viszont szívesen és érdeklődve figyelte beszélgetéseiket, és maga is kedvét lelte benne, hogy beszéljen nekik. Elérzékenyítette, hogy az emberek olyan kedvesek hozzá, és tudományukban bízva, elnéző fölénnyel hallgatják – de hagyják csak magukra őket, elpusztulnának, akárha újszülöttek lennének. Meg érdekesebb dolog volt, ha a csoportban egy-két lány is akad. Türelmesek, nem nyafognak. És mintha nem is nők lennének – az istennek se hagyják, hogy bármiben is segítsen nekik. Egy rakáson alszanak, és nincs semmiféle helytelenkedés. ami viszont a falusiakat illeti – róluk jobb nem beszélni. De ezek – akár az angyalok… Pedig hát… nem lenne csoda. Maga a látvány is… Szűk nadrágot, feszes kardigánokat vagy mifenéket viselnek, kendőbe burkolóznak a szúnyogok ellen, csupa gömbölyűség mindenütt – igazi babucik… A fiúk meg, nagyon okosan, rájuk sem hederítenek.

204-205. oldal, Az élet szerelme


Hasonló könyvek címkék alapján

Nikodémusz Elli (szerk.): A slepp
Alekszandr Sztyepanovics Jakovlev: Kegyetlen éjszaka
Ilja Ilf – Jevgenyij Petrov: A szórakozó egyed
Ljudmila Ulickaja: Elsők és utolsók
Anton Pavlovics Csehov: Szibéria
Stefan Zweig: Ámok
Vladimir Nabokov: Egy naplemente részletei
Osztovits Levente (szerk.): Amerikai elbeszélők I-II.
Ilja Ilf – Jevgenyij Petrov: Hogyan született Robinson
Várakozás