Énekek ​éneke 90% 20 csillagozás

Mint a Montblanc csucsán a jég,
Minek nem árt se nap, se szél,
Csöndes szívem, többé nem ég;
Nem bántja újabb szenvedély.

Körültem csillagmiriád
Versenyt kacérkodik, ragyog,
Fejemre szórja sugarát;
Azért még föl nem olvadok.

De néha csöndes éjszakán
Elálmodozva, egyedül –
Mult ifjuság tündér taván
Hattyúi képed fölmerül.

És ekkor még szivem kigyúl,
Mint hosszu téli éjjelen
Montblanc örök hava, ha túl
A fölkelő nap megjelen…

284. oldal Vajda János Húsz év múlva

Anakreón
Erós, mint kovács

Kalapácsával Erós tüzesre vert gorombán,
s belemártotta szívem a jéghideg patakba.

Szabó Lőrinc fordítása

13. oldal · Anakreón

Csillagokat nézel, szép csillagom. Ég ha lehetnék,
két szemedet nézném csillagom ezreivel.

18. oldal

Míg érte epedtem, s láng gyúlt szivemben,
    bókoltam is, édes volt az idill,    
ám végre, kinomban, vesztemre kimondtam:
    „Légy a feleségem, Shelah O'Neil!”    
Megvolt a lakodalmunk, vágyam hamar elhunyt,
    s húztam az igát, mit a marha se bír.    
A nyelve! Az ökle! Elmentem örökre.
    Ír-whisky, agyő! Agyő, Shelah O'Neil.    

Éljek nyomorultan? Inkább bevonultam
    Frigyes seregébe, hol élte vidám    
a közkatonának; már nem macerálhat,
    csak bomba-alakban, drága Shelah-m.    
Ott jártam a harcban, golyózivatarban,
    hol egy napon ezreket elnyel a sír,    
de nincs e veszélyes mezőn olyan éles
    kard, mint a te nyelved, Shelah O'Neil.    

145. oldal Burns: Shelah O'Neil

CSÓKOLJ MÉG, CSÓKOLJ,
CSÓKOLJ, EGYRE TÖBBET

Louise Labé

Csókolj még, csókolj, csókolj, egyre többet;
és öntsd csókodba minden ízedet;
és öntsd csókodba minden tüzedet,
és négyet kapsz, parázsnál égetőbbet.

Ó, panaszkodol? Nesze hát, nyugodj meg,
tíz másikkal csordítom mézüket.
Törje ez a csókverés-élvezet
boldog útját a féktelen gyönyörnek.

Életünk így lesz kétszer kétszeres:
kiki maga s a maga párja lesz.
Hadd legyek, édes, őrült olykor-olykor:

émelyít, betegít a fegyelem,
s nem örülök igazán sohasem,
csak ha valahogy kitörök magamból.

Szép vagy, óh szerelmesem, szép! Lábadat sarú diszíti, ritka drága gyöngyű;
tomporodnak körülete, mint a mesterek kezébül kikerült kösöntyü.

Lábadszára mint aranyszín fundamentumon szökellő karcsú oszlop, márvány;
a te két emlőd nyugalma, mint a liliommezőkön legelő két bárány.

Köldököd mint illatozó olajok nyomától síkos szép kerekded csésze
Hasad mint a zaffirokkal rakott elefánttetemnek drága tündöklése,

Hasad mint a liliommal köröskörül megkerített dús gabonaasztag;
karod ámbraszín pereccel, két kezed nehéz gyürükkel aranyosan gazdag.

Balkezed a fejem alatt, jobb kezeddel megölelgetsz, megcirógatsz, édes;
nyakad mint a karcsu torony kimagaslik hasonlóan Libanon hegyéhez.

Nyakad mint a Dávid tornya; méz csepeg nyelved hegyéről; ínyed édességes;
fogaid mint most fürösztött tiszta hófehér juhocskák; ajakad tömjénes.

Halántékod mint a sűrű selyem lomb közül kitetsző darab pomagránát;
szemed mint a kék halastó; arcod ékességeinek ki mondhatja számát?

Tégy engem mint egy pecsétet a te kebeledre, mint egy bélyeget karodra,
mert kemény a szerelem mint a koporsó, és erős mint nagy vizeknek sodra.

No, szerelmem, gyere menjünk a mezőre, illatoznak künn a mandragórák,
már a szőllő is virágzik, s kifakadtak ajtónk előtt a gyümölcshozó fák.

5. oldal Énekek éneke Salamon király (Babits Mihály)

Midőn esős napon az ég ködös sötétjén
vándormadár kiált vaktában valahol,
virágzó fák alól, lombok-bélelte fészkén
a fülemüle rá tűnődve visszaszól.

Sikoltásomra most lelked így válaszol,
hajdani szavaink meghitt hangát idézvén.
Édes kín, sajdulás az ember szíve mélyén:
múltunk kincseivel újra elhalmozol.

Te lettél volna az? Most jóságtól sugárzol,
megbánásról beszélsz és melankóliáról.
– De nem volt-e az én szívem is csupa seb?

Szeretni, bárhogy is, kissé mindig szamárság.
Ki hozza vissza, mondd, Ophélia virágát,
melyet a lomha víz valahol kivetett?

235. oldal Musset: Madame Ménessier-hez

Elájulni s mindent merni, dühöngve,
mint nyers, szelíd, forró és holtrasápadt,
merész, halott és új életre támadt,
csaló, hűséges, bátor, gyáva, gyönge,
és tőle távol nem találni csöndre,
mint víg, komor, őrjöngő, büszke, bágyadt,
megszökni hősként, csupa gőg s alázat,
s riadtan bújni sértődött közönybe.
Ha kiábrándulnánk, szemünk befedni,
édes borként mérget szívni magunkba,
a kárt szeretni, a hasznot feledni,
hinni, hogy a pokol visz égi útra,
létünket egy csalódásba temetni:
ez a szerelem. Ki próbálta, tudja.

95. oldal, Lope de Vega: A szerelem különféle hatásai (Nemes Nagy Ágnes fordítása) (Európa, 1973)

Imádlak. Ó hogy sír e csendes
csobogás: akár egy agyő!
Mindjárt elmégy, és mintha, kedves,
szemedben esnék az eső.

413. oldal, Francis Carco: Eső (Rónay György fordítása) (Európa, 1973)

Nehéz szivem föltartom néma búban,
mint egykor Elektra a gyászos urnát,
szemedbe nézek, és a hamu halmát
lábadhoz öntöm. Nézd hát, mennyi bú van,

nézd, mennyi kín gyült bennem rejtve dombbá,
s hogy ízzik még a vad zsarát pirossa
a szürke hamun át. Ha rátaposna
a talpad és kioltaná korommá,

jó lenne tán… De ha te álmodozva
vársz vélem itt, amíg a port a szél
föl nem lobbantja… akkor a babér

homlokodon, Szerelmem, meg nem óvja
fürteidet a sistergő parázs
marásától. Lépj arrább! Menj! Vigyázz!

213-214. oldal Elizabeth Barrett-Browning: Nehéz szívem