Mondanivaló
Egy magyar könyvvel megint több; – hanem azért kérek mindenkit, hogy puszta hazafiságból meg ne vegye, hogy felvágatlanul a sarokba lökje; – hanem ha már megveszi, legalább olvassa el, aztán mondjon ítéletet róla, legyen az az íróra kedvező vagy kedvezőtlen, s vagy ösztönt kap jobbat is írni, vagy lemarad a térről, hova ma már annyian tódulnak.
Fájdalom, dicsekedni szoktak, hogy megveszik a könyvet, mert magyarul van írva; hanem azért elolvasni egyet sem akarnak.
Édes jó barátom, tedd vissza pénzedet, – elhiheted, nincsen isten áldása az ilyen filléren, – tengődtet ez, de nem táplál; és inkább öljük meg az irodalmat, mint tengődésben hagyjuk; mert inkább nézem a parlagot, melynek televényében reményem van, – mint a sivár földet, melynek egynéhány satnya szála oda mutat, hogy az alap nem ád életerőt.
Ma már nem filléráldozatot követelünk, az irgalom koldusfalat, s én nem vágyom a koldus címre, még akkor sem, ha olyan osztály lenne is,… (tovább)
Mondanivaló
Egy magyar könyvvel megint több; – hanem azért kérek mindenkit, hogy puszta hazafiságból meg ne vegye, hogy felvágatlanul a sarokba lökje; – hanem ha már megveszi, legalább olvassa el, aztán mondjon ítéletet róla, legyen az az íróra kedvező vagy kedvezőtlen, s vagy ösztönt kap jobbat is írni, vagy lemarad a térről, hova ma már annyian tódulnak.
Fájdalom, dicsekedni szoktak, hogy megveszik a könyvet, mert magyarul van írva; hanem azért elolvasni egyet sem akarnak.
Édes jó barátom, tedd vissza pénzedet, – elhiheted, nincsen isten áldása az ilyen filléren, – tengődtet ez, de nem táplál; és inkább öljük meg az irodalmat, mint tengődésben hagyjuk; mert inkább nézem a parlagot, melynek televényében reményem van, – mint a sivár földet, melynek egynéhány satnya szála oda mutat, hogy az alap nem ád életerőt.
Ma már nem filléráldozatot követelünk, az irgalom koldusfalat, s én nem vágyom a koldus címre, még akkor sem, ha olyan osztály lenne is, melyet a nemzet koldusainak neveznek; hanem itt az ideje, hogy a közvélemény saját ösztönéből határozzon íróinak érdeme fölött, – és amit érdemesítni akar, azt karolja föl, – a silányt pedig felejtse ott, ahol senki meg nem leli.
Minden ember vállalkozzék saját szerepére; én sajátomul azt vallom, hogy a múltnak képeit elmosódni nem engedem, – megmentem azt, mit a cím megmenthet, s a regényalakban mindenütt a valót helyezem el, hogy olvasóm a múltnak rajzában ne csupán mulatságot leljen; hanem tudatot, mire elég szükségünk van.
A régi jó időkben megmondám, hogy az irodalom sokkal adós a nemzetnek, melynek nagy része ma is ájulásban van még, és nem bírja elgondolni, hogy a végzet jónak látta megállítani egy időre az utat, hogy hátra nézzünk, hol oszlopok maradtak el, melyekre történetünk van írva, – s ezen oszlopok egyes elhunyt jeleseink, kiknek tetteit úgy kell ismételnünk, mint a gyermeknek a leckét, hogy a jövendőért el ne feledhesse.
Ne feledjük el őseinket, nehogy egykor minket is elfeledjen az utánunk jövő kor.
Kelt Pesten, April 9-én 1856.