Mosó Masa mosodája 286 vélemény

E könyv – mintegy a Gőgös Gúnár Gedeon című olvasó mesekönyv folytatásaként – a kisiskolások nyelvtanulását, illetve helyesírásuk fejlesztését segíti. A mesék elég rövidek ahhoz, hogy az olvasással épphogy barátkozó gyerekek örömüket leljék bennük, és a fokozott figyelmet követelő betűzgetés mellett követni tudják a történetek fordulatait is. Egy-egy mesén belül a pirossal kiemelt betűk vagy szavak mindig egy-egy helyesírási szabályt rejtenek, ezzel is segítik a megértést, a gyakorlást. A könyvet forgathatják már az első osztályosok is, hiszen a helysírás elsajátítása gyakran éveket vesz igénybe. A tartalomjegyzékben feltüntetésre került, hogy az egyes mesék milyen helyesírási szabály gyakorlására szolgálnak. A tanítás mellett Varga Katalin természetesen szórakoztat is rövid, tréfás történeteivel. Az F. Győrffy Anna eredeti színes rajzaival megjelenő kötet igazi iskolai segédkönyv, már nemzedékek nőttek fel rajta.
| Kiadás | ISBN | Oldal | Fordította | Illusztrálta | |
|---|---|---|---|---|---|
| 94 | Ugrás | ||||
| 9631172864 | 94 | F. Győrffy Anna | Ugrás |

Most olvassa
Most nem olvassa senki.
Várólistán 5
Kívánságlistán 4
Aktuális kihívások
| Kihívás | Résztvevők | Véget ér | |
|---|---|---|---|
| Katalin! | ★ | 51 | 2013. augusztus 30., 12:00 |
Népszerű értékelések
Azóta akárhányszor keresztülmegyek Pomázon, az első impresszió mindig az, h beugrik a kék kendős, karkosaras öreg hangya, meg a papsajt. Rémes. :D
Mennyire „cuki” egy könyv!
Én annak idején is szerettem, s a kisgyerekeimnek is imádtam olvasni belőle. Persze kedvencem a róka volt :)
Mikor a fiam kórházban volt( tízen évvel ezelőtt) akkor ezt a könyvet és a Gúnárt vittem be felolvasni neki, de nem csak a kicsik hallgatták tátott szájal hanem a 18 éves nagy legény is!!
A Gőgössel ellentétben, ez nagy kedvencem volt, a rajzokat is nagyon szerettem! Az óriásos mesét pedig különösen!
Népszerű idézetek
A hajóra csupa j-t ír. Az uszályra csupa ly-t fest. Sempely-sompoly nagy Sompolygó, milyen újabb tréfa készül?
Sempely-sompoly nagy Sompolygó utazása
Talán bizony Sempely-sompoly nagy Sompolygó házat épít?
Sempely-sompoly nagy Sompolygó utazása


