A ​virágok nyelve 90% 83 csillagozás

A gyerekkor meghatároz bennünket, de nem jelenti azt, hogy nincs lehetőség változtatni.

Vigyazat, mert nagyon konnyen magaba szippant ez a tortenet! :) En ezt egy percig sem bantam, hisz egy igazan kulonleges konyvrol van szo! Minden sorat imadtam, minden oldala elgondolkodtatott. Tokeletes sorrendben valtott az idosik, es semmi csuszas nem volt. Kicsit feltem ugyan, hogy mi lesz a vege, de az is tokeletesre sikerult! Koszonom Vanessa Diffenbaugh, hogy keszitettel egy viragszotarat is *.* imadom!

Teljesen beszippantott Victoria világa: a reményvesztettsége, a bizonytalansága, a kishitűsége és persze a virágok iránti rajongása. Egy lány története ez, aki rengeteget csalódott, sokszor elhagyták, akit nem szerettek, aki azt gondolta, őt nem is lehet szeretni és ő maga sem képes a szeretetre. Hatalmas falakat emelt a szíve köré, amit aztán nagyon nehezen képes csak ledönteni.
Nagyon szerettem.

Különleges történet, megható és szívszorító, lélekérintő!

A kőkemény igazságot, hogy szeretet nélkül nem lehet élni, az írónő becsomagolta, virágok közé rejtette, ezzel is tompítva, lágyítva Victoria nehéz, megrázó életútját.
Gimnazista koromban az irodalomtanárunk minden év elején bevésette velünk a füzet elejére Sütő András szavait és olvasás közben végig ott kattogott bennem ez a pár sor:
„E földi vándorúton ama bizonyos hamuban sült pogácsa: a család. Jó szava, szelleme, védőszentje a mesebeli hősnek. Aki enélkül indul: nagyobb veszedelmek közé kerül, sebezhetőbb minden tekintetben…”

A regény szomorú, elgondolkodtató, tele érzelmekkel. Mivel az írónő maga is árva gyerekek oktatásával és nevelésével foglalkozik kitűnően ábrázolja az árvaházban nevelkedett, nevelőszülők kénye-kedvének kitett, ide-oda hánykolódó Viktória tüskésségét. Viktória maga is egy virág, egy bimbó, aki megfelelő talajban, szerető gondoskodás mellett virágba szökken. Meg kell tanulnia szeretni, elfogadni önmagát, bízni másokban és saját magában. Ez egy nehéz út, melynek során sok-sok hibát elkövet.
Diffenbaugh olyan fantasztikusan szövi bele a történetbe a virágokat és azok jelentését, hogy elhisszük azok fontosságát, ráhatását életünkre. Ezentúl ha virágot választok vagy kapok fellapozom Victoria virágszótárát.

A könyv egy gyönyörűen bemutatott keserédes fejlődéstörténet. Egy állami gondozott lány kábé két évét mutatja be, aki a teljes érdektelenségből, fásultságból és bizalmatlanságból eljut oda, hogy felelősséget mer vállalni a tetteiért, hibáiért, és hajlandó még egy esélyt adni, főleg önmagának. Ezzel párhuzamosan a múltját is megismerjük. A történet végén tökéletes csomóba fonódnak össze a szálak. Nehéz, kicsit fájdalmas volt olvasni, de megérte.

Ha nem lett volna Victoria a főhős, aki egy felnőtt testében ragadt kislány – aki maga sem tudja mit akar – akkor talán még élveztem is volna.

18 éves és fogalma sincs róla, hogy a tetteknek következményei vannak: ha „lesz*rom” döntést hoz, akkor szívás jön utána. És ő rendre szív. Szívott gyerekkorában, szívott tinédzserként és nincs ez most felnőttként sem másként. Elvonul a saját kis világába, mindenki más pedig húzzon el a retkes fenébe. Soha nem tanul, soha nem gondolkodik előre és a virágokon kívül semmi sem érdekli. Egyetlen pillanatig sem drukkoltam neki, nem vártam, hogy jobbra forduljon az élete, csak figyeltem, hogy hány oldal van még hátra, mikor szabadul meg végre ő is meg én is a szenvedéstől. Az ő sorsa baromira nem érdekelt, Elizabethről ellenben szívesen olvastam volna még.

Egyedül az utolsó 1/3 miatt kap 3 csillagot, ha az egész regény ilyen ütemben és szellemben íródott volna, akkor sokkal de sokkal jobban tetszett volna.

Így meg csak annyi emlék marad, hogy volt egy Victoria nevű csaj, akinek élete baromira nem érdekelt, de a virágok jelentései legalább érdekesek voltak.

Ennek sem írtam értékelést, de szupi, így, hogy most már nem sokra emlékszem, írok egyet…
Nos, nekem ez a könyv elég lassan ment, de nem azért, mert untam volna. Nem tudom, miért. Fura volt a könyv felépítése, és kis betűkkel volt nyomtatva, szóval keveset haladtam egyszerre. Nekem a múltban levő dolgok jobban tetszettek, a jelenben túúúl sok volt a kérdőjel, alig vártam, hogy új fejezet jöjjön, és még többet tudjak meg.
Victoria hol ellenszenves volt, hol fura, hol egészen kedvelhető…
Nekem nagyon tetszett, ez az egész virágok nyelve dolog. Azóta még jobban szeretem a virágokat, és érdekel mindegyik jelentése, amit csak látok, és ha valamelyiket nem ismerem, mindig megkérdem valakitől, aki tudja, mi az… ez ennek a könyvnek a hatása. Külön virágszótár is volt a könyvben, ami rendesen meglepett, de szerintem nagyon jó dolog.
Különleges hangulata van a könyvnek, szerintem megérte elolvasni.

Páratlan, gyönyörű történet!
Sosem gondoltam volna, hogy a virágokra így is lehetne gondolni és bevallom, így sokkal jobban tetszik, ráadásul már én is rászoktam arra, hogy így üzengetek.
A hosszas, izgalmas, ugyanakkor fárasztó sorozatok után szeretem a lágy történeteket, amelyekben beleszövődnek a szerelmi szálak mellé a baráti, családi, illetve a testvéri kapcsolatok, és ezekre nagy hangsúlyt fektet az adott író.
Ez is ilyen volt egy jó adagnyi botanikával megfűszerezve, de legjobb a virágszótár a legvégén.

Victoria sorsa tragikus, megviselt, tetteit megértettem, ám viselkedését olykor nem tudtam hova tenni, de ahogy haladtunk a titkok rejtelmei közt, annál közelebb kerültünk a moha igazságához. Nagyszerű karakter, hibái ellenére is nagyon szimpatikus volt és úgy vélem, ő a tökéletlen tökéletesség – mármint, ami a mohát illeti.

Ezzel a virággal jellemezném a könyvet:
„Gyöngyvirág (Convallaria majalis) … Visszatér a boldogság”

Tetszett. Jó kis könyv volt. Aki a virágokat szereti rossz ember nem lehet. Bár kicsit megharagudtam annál a résznél ahol elhagyja a gyerekét (valószínüleg mert kicsi gyermekem van), de aztán a happyendnél kiengesztelődtem.