„Art várta, hogy befusson a lány, akit a Zanzibárban ismert meg két napja. Várta, de nem túl izgatottan. Egy ilyen bárkapcsolat eléggé kiszámítható ívű. Tíz évvel ezelőtt Art még tisztára takarította a lakást, virágot tett az ólomkristály vázába, s megpróbálta beszerezni az illető nő kedvenc italát, ha tudta. Ha nem, igyekezett kitalálni. Most hason feküdt a szőnyegen, s egy rondán gépelt kéziratot olvasott. Kortárs magyar író – Art látásból ismerte, kötözködő mitugrász – novellája volt, melyet holnap kell fölolvasnia a rádióban, húszezer forintért. Megéri. Bár a szövegtől tarkótájt fájni kezdett a feje. A kortárs magyar író végtelen párbeszédekben nyilvánult meg, két hőse mögé bújva. Minden megszólaláshoz szolgálatkészen odabiggyesztette: – mondta Béla. – mondta Bella. – mondta Béla. – mondta Bella. Istenem, ki a fene mondaná, ha összesen két szereplő van? Miért nem egyénítette őket inkább? Egy nő másképp fejezi ki magát, mint egy… (tovább)
bár 57 csillagozás
Eredeti megjelenés éve: 1998
Kedvencnek jelölte 8
Most olvassa 2
Várólistán 10
Kívánságlistán 7
Elcserélné vagy eladná
Népszerű értékelések
Nagyon régen olvastam már Vámost, van annak már 10 éve is tán így csak remélni tudtam, hogy színvonalas, szép-írást kapok. Igen, azt kaptam, amit vártam.
Szívből ajánlom, mindenkinek, aki szereti a bennünket körülvevő, "utca porában" heverő történeteket, amelyeknek akár mi is lehetnénk szereplői, mert ő nemcsak meglátja a porban, de le is nyúl értük, és elénk festi, hol bárok füstjéből áradó, bennünket beburkoló letargiaszürkén, hol reménytelen-gyászfeketén, hol izzasztó és vakító napsárgán, hol sz@arbarnával fröccsentve-tarkítva, hol hűvös-erdőzölden, hol krétafehéren, hol (szilvás)gombócaranyszínével, hol az útlevél kékszínén, tábortűz ill. pörkölt-pirosan, fiatallány-rózsaszínen stb. stb. ezeket a kis sztorikat.
Letargikusak, szomorúak, sokszor reménytelennek tűnő élethelyzetek tárulnak elénk – én valahogy mégis érzem az írásokból áradó a bárfüsttel tartósított keserédes íz kísérőjeként az író optimizmusát – hogy mindezek ellenére van remény egyszer boldognak lenni, vagy arra, hogy életünk jobb irányba terelődik, párt találunk, (vagy végre elveszítjük) vagy akár végre szabadnak, felszabadultnak érezhetjük magunkat. Vagy akár ledobálva/levetkőzve "mindent" magunkról észleljük végre önmagunkat.
Sok szép történet, szerettem Ámbár tanár úrét, mert önfeledten megkacagtatott, de akár a bárkapcsolat, ami Halász Margit Átlagéletkor-át idézte fel bennem; és a sok közül talán legmélyebben a gombóc*, a könyvbár, botvinnik és tal, a híd, a milibár vagy akár a báró ahol tud, segít érintettek meg.
A könyvet (nem újraolvásként) az Egy tavasz Vámos Miklóssal c. kihíváshoz olvastam.
*Látom, most már, hogy az sem véletlen, hogy a főszereplő ifj. Ahács Vérus, és Eszter – http://hu.wikipedia.org/wiki/Eszter
(+Idézet)
Most már elmondhatom, hogy odavagyok a különálló, de valahol mégis összefüggő történetekért. A kis kövér gyerekért, Botvinnik és Tal-ért, az összes esendő emberért. Muszáj. Kedvenc.
Érzések… kapcsolatok… sorsok… Mindenki kicsit olyan, mint a kavics, amelyet vízbe dobnak, hullámokat vet, fényt tör, a maga módján befolyásol számtalan dolgot.
Minden apró karcnak szeletnek megvan a mondanivalója, az önálló története, mégis az utolsó darabbal forr össze egyetlen egésszé.
Minden szereplő hozzáteszi és elveszi a maga részét a teljességből. Akarva-akaratlanul olyan sorsokat is befolyásol, amelyeknek talán tudatában sincs.
Nem gondoltam volna, hogy Vámos ennyire jó író. Anélkül, hogy pszichológiai fejtegetésekbe, didaktikus monológokba bonyolódna, csodálatos egyszerűséggel ábrázolja az emberi sorsokat. Abszolút 5/5.
"Abban biztos voltam, hogy a legelső mondat a legfontosabb, az egész mű sorsát eldöntheti."
Végig azt éreztem, ezt az elvet követi az író. Az írásainak a kezdő sorai a legtöbb esetben odaszögeznek a fotelba. Nagyon erős ebben. Ám ezzel együtt is, a végére mintha elfáradnának egy kicsit.
A kezdő novella viszont zseniális (irni). Úgy akartam, hogy végig csak ilyenek legyenek!:)
10év után újraolvasva is nagyon tetszett!Még mindig megfog,elvarázsol,olyan "régimódi ,mesélős"keserédes,mint az élet.Nagyon valós.
http://moly.hu/kihivasok/konyv-es-zene
6.A könyv Vámos Miklós:bár című novelláskötete.Annyifélék vagyunk,olyan színes,hol vidám,hol szomorúak,emberiek.Sok kedves történet,ami akár veled,velem is megtörténhetett…emberiek. Nagyon tetszett a gombóc, barbár, csehov a padon, madárlátta ház,könyvbár,főmozi,kínai hó,bárkapcsolat,botvinnik és tal története.Lélekmelengető,elgondolkodtató,néhol humoros,néhol nagyon szomorú,olyan ,mint az élet.
A dal pedig ,ami mindenkiről,rólunk emberekről szól Koncz Zsuzsa :A város fölött slágere.
http://youtu.be/N36F_EP6W2k
keserédesen szomorú,mint az élet.
Hmm, lehet hogy csak velem van a baj, de ha egy könyvet már megjelöltem „korábban olvasott'-nak, akkor újra már nem is tudom "most olvasott”-nak? Mert hogy ez a kötet nekem tipikusan az, amit időről időre előveszek, bele-bele lapozom, egy-egy kedvenc novellát újraolvasok belőle, még akkor is, ha már szinte kívülről tudom, nem azért mert olyan egetrengető nagy igazság lenne, vagy valami efféle, hanem egyszerűen mert jól esik…
Nagyon szerettem!
Az ámbár tanár úr meglepetés volt számomra, nem tudtam, hogy Vámos szerzemény, ámbár a vége nagyon más lett a filmnek.
Nem akarok egyet sem külön kiemelni, de volt benne hangosan nevetés és igazi szomorúság is.
A karcolatokat nagyon szeretem általában, így ez a kötet is kifejezetten tetszett, annak ellenére, hogy talán kissé túl borongós, szomorkás a hangulata a legtöbb történetnek. Szórakoztató, elgondolkodtató, kedves és egyben brutális :) Ez volt az első olvasásom a szerzőtől, de biztosan lesz még több is! :)
Népszerű idézetek
könyvesboltban mindig olyasfajta izgalom fogta el, mint az alkoholistát, mikor a bárpulthoz lépve szemébe ötlenek az üvegek, így volt ő, ha megpillantotta a polcokon a téglaformájú tárgyak seregét, melyeket hétköznapi nyelven könyveknek hívunk, azonnali heves vágyat érzett, hogy levegye, fölüsse, megtapintsa valamennyit
könyvbár; 85. o.
Eladdig sosem jártam templomban, nem hallottam vallásról, Istenről, feszületről. A sarló és kalapács évei voltak azok. Ma már kiszámíthatom, 1956 nyarán történt.
Kiáltás készülődött bennem, de megbénított a félelem. Ekkor vettem észre az odaszögezett ember talpa alatt a négybetűs föliratot. Hófehéren fénylett.
IRNI
Az ékezethibán átsiklottam. Természetesnek véltem, hogy éppen ezt írták a vaskos könyv fölé. (Talán ha azt olvasom: SIRNI, alanyi költő lesz belőlem.) Világos: irni kell. És persze olvasni. Legyen meg az ő akarata.
irni, 8. oldal (Ab Ovo, 1998)
Pusztán azért, mert valakinek a mondataiból olykor hiányzik az állítmány, még nem biztos, hogy nem állít semmit. Esetleg épp ellenkezőleg: túl sok mindent szeretne kifejezni egyszerre.
156. oldal (ámbár tanár úr)
