Apák könyve 90% 293 csillagozás

Jó könyv. Nagyon tetszett!
És közben ceruzával otthon írogattam, hogy ki kicsoda, ki kinek a fia, mit csinált, és hogyan halt meg.
Érdekes volt ez az előre-látás dolog. Nem mondom jóslatnak, mert az más. Tudták, hogy mi fog történni, csak azt nem, hogy hogyan.
Hogy milyen lesz az út, amíg oda eljutnak.
És a lényeg éppen ez volt.
Szeretem a Napfény ízét, sokszor láttam, szeretem a Sorel-házat, szeretem Médea gyermekeit is.
Most ezt is hozzájuk teszem magamban.

Meglátni és megszeretni , azután elveszni vagy elveszejteni, az a családi sors. A gyermekek leendő anyjáért ha kell zsidóvá lesznek, ha kell katolikussá az elsőnek érkező férfiak. A Prófétikus Tudás ott van a génekben. Meg a könyvben. Az Apák könyvében, ahová nemzedékeken át gyűlik az apák bejegyzése. Az elsőszülöttek története utólag előrevetít, a végzetük előremutatóan visszahat. A jövőt megmutatja a múltból örökölt emlékezet. A sorból kilépni lehetetlen, mert ugyan egy ízben megszakadni látszik az örökletes végzetében állandó családlánc, de egy dévaj mellékszál visszarendezi a hiányzó szemet a sorba.
Mindeközben meg zajlik a nagyszínpados történelem a nyelvi és a nemzeti függetlenségben szerepet vállaló nagyjaink főszereplésével. Markánsodik a Magyarság a magyarságáért, korlátozódik a Zsidóság a zsidóságáért. Pogromok jönnek, pogromok mennek. Örökölt ősi nevek keresztelődnek meg, át és ki. Évek századai évezredet váltanak. A haladás szikrafénye lehagyja a maradiság kormoló füstjét. De mégis marad a maradhatatlan, mert akármelyik korban is fut a családi sors, az évezredes sorstalanság tüze mindig lángra kap, és öröktől fogva táplálja valami megmagyarázhatatlan őrület. De minekutána az aktuális korok tébolya nem az emberségesen fenntartható logikáról és a rendeltetés nem a meglepő változásokról ismerszik meg, így a sors csak azért adja meg a túlélést, hogy újra csak beteljesülhessen a kor családra mért fintora meg a tradicionális végzet. Hiába minden meglepő változásnak induló újélet, hiába az újvilág. A rendeltetés mindig a történet kezdetéhez lejt. A világ másik oldaláról is visszaforog az a darab föld, amin az Apák állnak.
Az fátum ellen nincs medicina. Az Úr azon akaratából, amely a mindenható mivoltával a földen es az egen ural,eljöve az esztendeje ama szemvilági káprázatnak, amikor megest elsötétül napvilág idején az égnek a boltozata… egy Macintosh apró fájljában újra indul a szétszaggatott történet.

Nagy írói tudásnak a bizonysága ez a könyv. Úgy halad korhű párhuzamban a nyelvezet a telő regényidővel, hogy szinte észrevétlen, de mégis érzékelhető marad a simuló szóhasználat és írásmód, amint áthalad a történet az évszázados változásokon.

Nézegettem, lapozgattam, szagolgattam, elkezdtem olvasni és az első néhány lap után teljesen magával ragadott. Köszönöm @Niki_, @OlvasóMókus, @Heloise, @Gelso, @Hiranneth és @matraimelinda, hogy meggyőztetek ;) és igenis lehet nagyon jó könyveket is találni a kortárs magyar írók művei között, csak nyitott szemmel kell járni.

12 Csillag = 5 csillag
Érdekfeszítő, sodró történetek, és bár nem mindegyik szereplő nőtt egyformán a szívemhez, mindegyikkel együtt éreztem, különösen fájt a sok értelmetlen halál. A múltba nem szeretnék belelátni, de egy Apák (anyák) könyvét szívesen olvasnék a családomról… Úgy tűnik, nekem kell elkezdeni…

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

Nekem nem volt meglepő ez a múltbalátás (meg jövőbe néha), férfinemzedékeken keresztül, olvastam már ilyet. Ennek ellenére nagyon élveztem meg amúgy sincs új a nap alatt. Akik olvassák az értékeléseimet úgyis tudják, hogy engem a jellemek vesznek meg
Kornél a korai olvasással, kutyaszeretettel, Bálint az énekléssel, a halált okozó szerelemmel, Stern ne égess könyvet István, kell magyarázzam? Vilmos története fogott meg talán a legjobban a szeretethiányos rockandroller, aki nem érti apja hidegségét. Szép történetek apákról, fiúkról, szeretetről, közben finoman átlapozzunk a történelmet is. Szeretem a körforgós történeteket, az ismétlődéseket, és április 14-én megszületik Zizzer Konrád, aki bezárja a (zodiákus) kört. így kerek.

Ezt a könyvet élmény volt olvasni. Mindent szerettem benne, az első sorától az utolsóig. A 12 generáció élete úgy fonódik össze a magyar történelmünkkel, hogy közben a csodálatos nyelvünk fejlődését is nyomon követhetjük. Végig azt érezhettem közben, hogy magyar írótól, magyar nyelven a legjobb olvasni a világon, ezt nem tudja felülmúlni semmi..

Főleg hiszti:

Szépirodalom? Erre a meghatározásra az első zsigeri reakcióm az volt, hogy hatásvadász giccs. Ez így persze túlzás. Szórakoztató irodalom, bestseller? Inkább. Viszont újra meghozta a kedvemet a történelemhez (rá kellett jönnöm, hogy legalább két évtizede nem vettem a kezembe valódi történelmi munkát, pedig régen szerettem őket), a régi magyar írókhoz (Mikszáth, Móricz, Jókai, stb), mert rájöttem, hogy hiába próbálom őket kikerülni, tetszik, nem tetszik, így csak a közös kultúrkincsünkből zárom ki magam, ami butaság.
Az Apák könyve viszont nem szórakoztatott, inkább idegesített, például a merev szerkezete, az ügyetlen koppintások. A mágikus realizmus része a legkevésbé sem tudott elvarázsolni. A nyelvekhez, tudományokhoz, könyvekhez való viszonya tetszett volna, aztán sikerült az írónak valahogy ezt is túlmisztifikálnia. A New Ages blabla nálam a végére már egészen kiverte a biztosítékot, de hát nem vagyunk egyformák. Miközben olvastam, folyton az járt az eszemben: most, ehelyett a rész helyett éppen mit olvasnék inkább, szívesebben – hol jobbat, de hasonlót, hol valami egészen mást. A rajongó kritikák miatt sajnos már nagyon kíváncsi voltam a könyvre, annál nagyobbat koppantam ismét végül. Mást vártam, többet. Ez egy bestseller. Akinek tetszik A katedrális, vagy minden, ami Dan Brown, annak ez is tetszeni fog. Egy csillaggal mindenképpen többet érdemel (tőlem), mint Fejős vagy Coelho, bár egy Fejős könyv legalább nem akar(?) másnak látszani, mint ami.
Kevesebb több lett volna? Már ezt sem tudom. Nem szeretem a történelmi regényeket? Nem szeretem a mágikus realizmust? Még ezt sem hiszem, ez így mind sarkítás.
Néha volt egy olyan érzésem is, hogy talán sokan azért nem merik nem szeretni a könyvet, mert azonnal zsidóellenes érzülettel gyanúsítanák őket, de nem hiszem, hogy kedvenceim közt Joseph Hellerrel, Bellow-val, Roth-tal, Voneguttal, Malamuddal stb., stb. engem érhetne ilyen vád. Ott van aztán a gyökerek kérdése: ez megint roppant szubjektív dolog, kit hogyan érint valójában, – viszont kétségtelenül divat manapság a gyökereinkkel foglalkozni, egy újabb csillagot hozhat hát látatlanban, ha haladni akarunk a korral.
Szintén illő és trendy elérzékenyülni gyerekszerető apákon, akik kétségtelenül léteznek, viszont vannak másmilyen apák is, ez szerencsére ugyan a könyvből is kiderül, mégis van bennem egy olyan gyanú, hogy sokan csak meglátják a címet, könnybe lábad a szemük és már nyomják is az öt csillagot. Ezért éreztem úgy, hogy hatásvadász: annyira az arcomba tolja az evidens értékeket, hogy ne mondhassak nemet rá. Nem is ezekre mondok nemet, csak erre a könyvre. Nem szeretem, ha túl átlátszóan manipulálnak.
Még valami, ami ideg tépő, és haj meresztő volt számomra: tényleg nem léteztek anno a magyar nyelvben összetett szavak, vagy ez csak olyan játékos modorosság, hogy az író eleinte mindent külön ír, mindent külön ír az író? (Igen, a könyvben az ismétlődéseknek is nagy szerepük van, ezeket sajnos halálosan untam.)
Mindezek ellenére megértem a könyv sikerét. Ha valakit érdekel az ezotéria, megszállott módon érdeklik a saját vagy mások gyökerei, szereti a kalandos történelmi regényeket, fontosnak tartja, hogy egy regényben legyen tanulság és építő mondanivaló, az sem zavarja, ha ezek a tanulságok magától értetődőek és egy mondatban/szóban összefoglalhatóak, annak a könyv biztosan tetszeni fog.
Az is elképzelhető, hogy valakinek minden különösebb indok nélkül egyszerűen csak tetszik. Nem vagyunk egyformák.
Engem viszont még most is idegesít, és bosszant, hogy elolvastam. Lapozok is tovább.
(Röviden: rémes volt, bár elvétve voltak jó pillanatai is. Kéretik ezért még nem kövezni, tudom, hogy amúgy borzasztóan népszerű.)

Nem tudom, hogy mikor barátkoztam meg a könyv nyelvezetével. Az elején nagyon nem tetszett, főleg amiatt, mert éppen az Apák könyve előtt olvastam a Fanni hagyományait, ami ugye autentikus kétszáz éves szöveg, és annyira elütött a kettő, hogy Vámoson csak nevettem. De ez tényleg csak az elején volt zavaró, kicsivel tovább olvasva már biztos voltam abban, hogy pont úgy jó a nyelvezete, ahogy azt az író gondolta.
Nagyon jó könyv. Olvasmányos, magával ragadó. Generációk identitáskeresése, annak többszöri váltása, apák bűnének és fiak kötelességének kérdése alkot egy folytonosságában megszakíthatatlan egészet.
Azt hiszem, hogy azért képes ennyire magával ragadnia az olvasóját ez a regény, mert akár valóság is lehetne, talán nem is lehetne, az is. Valakinek. Mind a hétmilliárd földlakó valakinek a szülöttje, akinek egy egész sor elfeledett vagy emlékekben megőrzött élettörténet-sorozat a tulajdona. Talán e regény optimista végkicsengésének (ami egyébként igazán kellemes meglepetésként ért, a jelenkor a vártakkal ellentétben mégsem az út vége) hatására az is elgondolkodik azon, miből lett, aki egyébként nem érzékeny a múltra.
Az én apáim könyve nem leírt szavakból áll, hanem fényképekből, melyek két üveglap közé fogva az ágyam fölött figyelnek engem már sok-sok éve. Kopott kucsmás szépapám, pedrett bajszú ükapám, mosolygós, katonaruhás dédim, sosem látott nagypapám, fiatal lányként nagymamám és néhány név nélküli, ám rám megszólalásig hasonlító felmenőm súgják fülembe minden éjjel azt, ami vagyok.

"Én úgy vagyok, hogy már száz ezer éve
nézem, amit meglátok hirtelen.
Egy pillanat s kész az idő egésze,
mit száz ezer ős szemlélget velem.

Látom, mit ők nem láttak, mert kapáltak,
öltek, öleltek, tették, ami kell.
S ők látják azt, az anyagba leszálltak,
mit én nem látok, ha vallani kell.

Tudunk egymásról, mint öröm és bánat.
Enyém a mult és övék a jelen.
Verset irunk – ők fogják ceruzámat
s én érzem õket és emlékezem."
(József Attila)

Kicsit furcsa volt nekem. Tetszett a korhű ábrázolás az adott korokban, hogy végigmentünk egy nemzedék elsőszülött férfijain, sőt, még ez a múltba-jövőbe látás sem zavart bár nem azért, de az milyen már, hogy szex előtt a saját őseit látja szintén szex előtt?!. Meg tudom én, hogy férfi írta, kicsit valahogy mégis mást vártam. Hogy valami szorongasson meg, kavarjon fel teljesen. Nem mondom, hogy hatására nem kezdtem el ismét én is a ősökön elmélkedni (az ilyen történetek mindig kihozzák belőlem, aztán a megfelelő személyt nem merem kérdezni), viszont nem kerített a hatalmába. Hiányzott belőle az érzelem. Nem tudott meghatni, örömet sem tudott okozni. Azért élveztem az olvasását, csak hát a hiányérzet megmaradt.
Viszont az ötletért le a kalappal Vámos Miklós előtt.

Hát…hmmm…
Csak hümmögök és hümmögök magamban, mert most tévútra szaladtam.
Vámos Miklós érezhetően profi, nem bízta a véletlenre a dolgot, az állam leesett az igen pontos történelmi helyzetábrázolásoktól, a korszakokat nyelvileg is alátámasztó szóhasználattól és magától a gondolatvezetéstől.
Az ötlet maga szerintem igazi unikum, nem emlékszem, hogy olvastam, vagy hallottam volna olyan műről, melyben ilyen gazdag családfa, ilyen fantasztikummal vegyített sztorija hömpölyögne. De…
…de, ez nem családregény, ez kérem szépen családtörténet. Nekem. Nem volt benne ugyanis semmi regényes, érzelmes, szívet facsaró, lélekmelengető, magával rántó. Mert, ha az ember lánya azt olvassa: Apák könyve, akkor valami sokkal-sokkal személyesebbre számít. Valami Sorel-ház féle, szívemet szétszakító gondolatmagvakat vártam, és csak vártam, és vártam.
Túl száraz. Talán túl férfias (?), nem tudom.
Az egyedisége és Vámos írói stílusa (meglepően könnyedén és gördülékenyen ír) miatt egyáltalán nem bántam meg, hogy elolvastam, csak becsapott, amit hallottam róla, amiket olvastam felőle. Mert ez inkább a Múltak Kútja, mint Apák könyve.