Füzetek 5 csillagozás

Évtizedek óta szerepelt a várólistámon a könyv, s most végre rátaláltam, szinte magától repült a kezembe egy polcról. Nizsinszkij sorsa sokban hasonlít Hölderlinéhez, részben ez az oka fokozott érdeklődésemnek irányába, hiszen ő írásos dokumentumot is hagyott ránk abból az időből, mielőtt végleg sötétbe borult az elméje, sőt rajzolt is – bár sajnos ezek kimaradtak a könyvből. 29 éves, mikor mutatkozni kezdenek nála a skizofrénia egyértelmű jelei, s hamarosan végképp el is nyeli értelmét a káosz, ám még további 30 évet él – testben. Kis ízelítőt kaphatunk róla, hogy milyen is az, amikor valaki teljes mértékben alárendeli magát az „isteni sugallatoknak”, és mintegy lemond a szabad akaratról… Más korban, más helyen tán még szentté is avatták volna érte. Az első füzet lóugrásossága után a másik kettő egész jól dekódolható. Ha nem is túl eredeti, meglepően jó gondolatokkal áll elő – és át is akarja adni azt az olvasóknak, hiszen többször hangsúlyozza, hogy mennyire vágyik rá, hogy kinyomtassák üzenetét: ő valóban át akarja adni az Érzést az embereknek, utolsó, kétségbeesett kiáltását az emberiségért. Ír, mint egy megszállott – hiszen az is volt.
Ma sem értjük teljesen a skizofrénia kialakulásának okait. A genetikai tényezők jelentőségére utal az, amit Nizsinszkij említ, hogy egyik fivére is bolondokházába zárva hunyt el. Nehéz gyerekkor, idegenségérzés (lengyelnek született, Oroszországban nőtt fel), a nemi identitás illetve a szexuális élet zavarai stb. mind hozzájárulhattak még ehhez.
Szomorú olvasmány ez, aminél azonban csak az szomorúbb, hogy milyen kevesen olvassák. Egy elfeledett ember könyve ez, aki csak megértésre (megÉrzésre) vágyott. Olvashatjuk posztmodern regényként, szürrealista kalandozásként, de egy szellemi leépülés dokumentációjaként is. Olyan, mint belebámulni egy szakadékba, amelynek mélyén hegyi patak örvénylik, gyökereket, hordalékot sodorva magával. Ennek a szövegnek is különleges, magával ragadó árama van. Olyan őrület, ami részben valószínűleg mindenkit megérint élete során – kívülről vagy belülről. A Szabad-ötletek jegyzékénél sokan megütköztek rajta, hogy szabad-e volt azt megjelentetni, szabad-e elolvasni (s mindezt persze úgy, hogy közben nyakig megmártóztak benne, haha). A Füzeteknél sajnos nem fognak kialakulni efféle viták. Pedig ez sokkal jobb annál. Ebben az írásban már semmilyen tudatos kontroll nincs: olyan automatikus írás, amit már nem befolyásol többé semmiféle gátlás.

Lehetetlen egy könyv. Tényleg tébolyító egy olyan naplót olvasni, amiben az író megőrülését követheti nyomon az ember. Emlékszem egyszer mesélte valaki, hogy az anyja – aki szintén olyan betegségben szenvedett, mint Nizsinszkij – hálóingben szaladgált az utcán és azt mondta ő Isten. Valahogy ez a valós történet jutott eszembe erről a könyvről, amikor olvastam. Nizsinszkij naplójának utolsó mondatai is ezt sugallják, s hirtelen vége is szakad a naplónak, mintha ezzel a kijelentéssel már nem lenne értelme folytatni, hiszen megszűnt ember lenni szegény..Valami olyan világba tévedt, ahova senki sem tudta követni. Életem egyik legmegrázóbb olvasmánya volt ez a könyv, de ugyanakkor a legnagyszerűbb is. Nizsinszkij egy csoda volt, minden értelemben.

ua. mint az Isten harca c könyv, csak a Füzetek a csonkítatlan szöveget tartalmazza.