Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.
Az állatoknak nincsen nyelve. Nekik természetük van. Érti? Tudják az utat, tudják, merre és hogyan kell menniük, követik a természetüket. Mi azonban természet nélküli állatok vagyunk. (…) Olyan furcsák vagyunk! Beszélnünk kell arról, hogyan induljunk útnak és mit tegyünk, gondolkodunk rajta, tanulmányozzuk, megtanuljuk. Eh? Értelmesnek, ezért tudatlannak születünk. Érti? Ha senki nem tanítja meg nekünk a szavakat, a gondolatokat, tudatlanok is maradunk. Ha senki nem mutatja meg a két-három éves kislánynak, hogy keresse az utat, az ösvény jeleit, akkor eltéved a hegyen, nem igaz? És meghal az éjszakában, a hidegben. (…)
Tehát a regélés nélkül a kövek, a növények és állatok jól megvannak. Az emberek viszont nem. Az emberek kóvályognak. Nem tudják megkülönböztetni a hegyet a tócsában tükröződő tükörképétől. (…) Minden összezavarodik. Mindenki beteg. Senki nem gondoskodik a beteg emberekről és dolgokról. De ez nagyon rossz, szörnyen rossz, eh? Mert a gondoskodás a dolgunk, eh? Vigyázni a dolgokra, vigyázni egymásra. Ki más tenné meg? A fák? Folyók? Állatok? Ők csak azt teszik, ami a természetük. Mi azonban itt vagyunk, meg kell tanulnunk, hogyan létezzünk itt, hogyan csináljunk ezt vagy azt, hogyan érjük el, hogy a dolgok úgy menjenek, ahogy kell. A világ többi része tudja, mit kell tennie. Ismeri az Egyet és a Miriádot, a Fát és a Leveleket. Mi azonban csak azt tudjuk, miként tanuljunk. Hogyan tanuljunk, figyeljünk, beszéljünk, regéljünk. Ha nem regéljük el a világot, akkor nem is ismerjük. Eltévedünk benne, meghalunk. De jól, hűen kell elregélnünk. (…) Ez romlott el. Odalent, Dovzában, hazugságokat kezdtek mondani. (…) Azt mondták az embereknek, hogy senki nem ismeri az igazságot, csak ők, senki nem beszélhet, csak ők, és mindenkinek ugyanazokat a hazugságokat kellett regélnie, amiket ők mondtak.
122.-123. oldal