Nincs könnyű dolgom ezzel a könyvvel. [/bizonytalan sóhaj?] Nem mostanában fordult elő, hogy ennyire nem tudtam; hányadán is állok az olvasottakkal.
Egyfelől nagyon izgalmas az ábrázolt világ és a társadalmi sajátosságaiból adódó filozófiai kérdések, amelyek elkerülhetetlenül felvetődnek az olvasóban, másfelől viszont annyira lagymatagon nyugodalmasan, csordogál a szinte nem is létező cselekmény, mint valami kis hegyi csermely, melynek a vize ugyan kristálytiszta és zamatos, de miután kortyolt belőle az ember, hajlamos megfeledkezni róla, és sodrás hiányában állóvíznek tekinteni, ám mégsem elégedetlen, mert a környező „táj” gyönyörű.
Most hirtelen így érzem, de könnyen lehet, sőt valószínű, hogy nem érzékeltem a könyv mondanivalóját teljes mélységében. A Rege egy nagyon komplex valami, elsőre egy, a vallások hagyományos értelemben vett dogmatizmusától megfosztott, idealisztikusan romantikus, leginkább talán a buddhizmussal és annak erkölcsi „eszköztárával” rokonítható, a hagyományt és az Életet feltétel nélkül tisztelő valóságpercepció-módozatnak tűnt számomra. Szimpatikus, még úgy is, hogy bizonyos elemei működésképtelennek tűntek a rohanó világunkhoz szokott agyamnak. Lehet, hogy ezt csak én látom bele, de Le Guin szerintem belefáradt a Földünk világvallásainak demagógiával és képmutatással jócskán „szennyezett” katekizmusába, és megalkotott egy olyan „vallást”, ami félelem vagy lelkiismeret-furdalás keltése, zengzetes ígéretek, fenyegetések nélkül nyújt elemózsiát a léleknek. Ahogy ezt a történetmesélés narratív gyönyöreinek és a könyvek már-már szakrális ereklyékké való felmagasztalásával valóságos életfilozófiává mossa össze, nagyon látványosan döbbenti rá az olvasót, hogy mi hiányzik a mai ember életéből.
Aka rejtett világának rokonsága a keleti filozófiákkal tagadhatatlan, szinte a nepáli hegyi barlangokban éreztem magam olvasás közben, még az ottani népek temetkezési szokási is visszaköszönnek a könyvben. A regényben taglalt társadalmi harcok, elnyomás, üldöztetés, Szatí fejlődéstörténete (akit egyébként szerénysége és jóindulata ellenére valahogy mégsem sikerült megkedvelnem) számomra mind-mind egyazon üzenetet hordozzák: az emberi történelem újra és újra ismétli önmagát, az ember újra elköveti ugyanazokat a hibákat, legyen bármelyik bolygón, bármilyen fejlettségi szinten vagy történelmi korban. Sugárzik a bölcsesség a könyvből, ám nem egyszerű feldolgozni és befogadni, nekem legalábbis nem volt az, de ha körülnézek a világban, akkor ezzel szerintem nem vagyok egyedül.