Az új Kira félreállítva, és az emlékei is visszatértek – Light grandiózus tervei lassan formát öltenek. Soha nem volt ennyire közel a győzelemhez, és soha eddig nem játszott ilyen előnnyel. Csakhogy az új helyzet váratlan fejleményeket is tartogat – olyanokat, melyek még Light éles eszét is próbára teszik!
A halállista 7. – Helyzet (Death Note 7.) 52 csillagozás

Kedvencnek jelölte 4
Most olvassa 1
Várólistán 7
Kívánságlistán 15
Kölcsönkérné 2
Népszerű értékelések
Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.
Neeeeeeee! Nem, nem, nem akarom. Gyűlölöm Lightot, amiért ezt tette, de közben még mindig imádom, mert egy tök jó karakter, és ezért haragszom rá meg az íróra, meg magamra is. Ez annyira nem ér. És mivel már előre tudtam, hogy ez fog történni, nem volt akkora hatása, mint vártam. Még csak annyira drámai sem volt, én ennél sokkal több drámaiságot vártam. Sírni akarok és kiabálni, és dühöngeni, kétségbeesetten a sarokba bújni, de a könyv ezt nem engedi, mert túl hamar túllépett a dolgon, pedig nem kellett volna. Ennek igenis iszonyú nagy jelentősége volt. És imádtam L-t… nagyon.
Amúgy meg imádom az ábrázolást, ahogy Light visszakapja az emlékeit, ahogy megváltoznak a vonásai, mintha egy teljesen más ember lenne. Mindenesetre most már nem szurkolok neki annyira, mint a könyv elején.
Kira győzni látszik… nem tudom ennek örüljek, avagy ne… Ha valaki győz, valaki veszít, és súlyos árat fizet…na ez nem tetszik. Akár hogy is van, szerintem L a legjobb karakter az emberek közül. Komolyan kár érte.
Nem szeretem ezt a részt. De nagyon nem. Ezért leginkább úgy szeretek gondolni rá, mint L személyiségének a kettéhasadására. Hoppá. Light is visszakapja az eltorzult vonásait, és rohamlépésekkel halad az őrület felé, egyre kevésbé morális. Persze hogyan lehetne az, amikor L tudathasadt két feléről is leomlanak a morális kétségek és most már mindenki szó szerint mindent hajlandó felhasználni a cél elérése érdekében. (Jó, még nem itt, de majd) L-lel együtt pedig kiíródott az emberi élet fontossága.
Innentől jobb egyébként, ha az ember befejezi az anime nézését és áttér a manga olvasására, mert míg előbbi összecsapott, és annyi lyukas folt marad benne, hogy egy Bay-film is megirigyelhetné. (Jó, ez talán túlzás volt.) De tény, ami tény, a mangában ez a rész sokkal jobb.
Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.
L miatt kicsit morcos vagyok :( Meg szomorú is, mondjuk Near is aranyos és okos, Mello meg egy őrült :D Még nem döntöttem el kinek drukkolok, de ez az L-es húzás akkor is….Kira egy számító dög!!
Ezeket a részeket már az animében sem szerettem :(
Innentől kezdve nagyon nem fogom bírni Lightot!!!
És jaj, Ryuzaki :'(
Na meg persze ami kedvenc részem volt az animében, az itt pont kimarad a manából :(
Kevés embernek van olyan édes és véres oldala egyszerre, mint Yagami Lightnak. A grafika elképszető, de a történet kezd nyomasztó lenni. Persze ez nem csapolja meg a zsenialitását, mert a téma is nyomasztó, amit boncolgat.
Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.
Ez a rész is igen izgalmas volt. Valahol sajnáltam L halálát, és hiányozni is fog szerintem,de így legalább új szín jön a történetbe, Near, és Mello képében. Bár nem tudom mennyire fog tetszeni így. Az emlékeim innentől már meg vannak kopva, ami az anime-t illeti, eddig emlékeztem a történetre, most már nem annyira, úgyhogy kíváncsian vágok bele a következő kötetbe.
Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.
Ami izgalmat az előző részből hiányoltam, azt meg jól megkaptam. Körülbelül dupla dózisban. Egyszerűen sokkolt! Jó, persze belelapoztam a 10. részbe, úgyhogy voltak sejtéseim, hogy L… :'( De hogy ilyen hamar! Ez nem fair! Kaptunk cserébe két fontos szereplőt, de akkor is. Kira meg elérte, hogy most már nem is drukkolok neki.
Nem is baj, hogy nem volt esős jelenet. Én nem hiányoltam. Viszont a folytatásra nagyon kíváncsi leszek. Remélem több lesz Near kockája.
Az esős jelenet nekem is hiányzott :)
És nem tudom, az animében is itt valami megszakadt bennem, és most is… Hiába no… ENYHE SPOILER – Túlságosan elhúzták L-lel a küzdelmet, és sajnos frissíteni kellett :(
Az anime innentől nekem annyira nem tetszett, de azért remélem a manga megcáfol majd és jó lesz :)





































