Tavaly ilyentájt kezdtem el ezt a regényt és most fejeztem be, azaz egyszer eljutottam a 185. oldalig, aztán csak hánykódott ide-oda az ágy mellett, majd most hogy újra rákaptam az olvasásra, elkezdtem a legelejéről.
Egy éve ilyentájt Dán Heteket tartottak felénk, s mivel Trisse épp Magyarországon vendégeskedett, ezért rendeztek egy beszélgetést, ahol próbáltak párhuzamot vonni Karen Blixen és az ő munkássága között. Ez elég nyögvenyelősre sikerült, hogy úgy mondjam támadt némi hiányérzet a sorok közt, mert amúgy pár mondat alapján rögtön szimpatikussá vált a szerző, így az történt, hogy a levonulás után a közönségből páran meginvitálták a dán írónőt egy összeülős, oldottabb beszélgetésre, csak úgy spontán.
Na ebből lett az, hogy Trisse feljegyezte a jegyzetei közé Krasznahorkai nevét, mint ajánlást tőlem (\m/), az akkori Fliegauf-filmet a Csak a szelet, beszélgettünk a hazai állapotokról, előítéletekről, a muzulmánokról, a magyarok pesszimizmusáról, a dán egészségügyi rendszerről, művészetről és még ki tudja mikről.
Na de ekkor még nem olvastam a Pátriárkát, ő meg épp csak pedzegette, hogy miről is szól a könyve.
Tartalmaz önéletrajzi elemeket is a könyv, bár egy emailváltás kapcsán az kiderült, hogy ezzel Trisse nem sokat törődik, de tudja, hogy az olvasók szeretik ezeket összelegózni.
A könyvről:
A megcsömörlött öregúr számomra Kjell Askildsen szereplőit idézi, Helle lányáról, Minnáról pedig a nemszeretem Doris Lessing fiúcska, Ben jutott eszembe, már olyan értelemben, amennyire elhanyagolták, bár bevallom ezek nem tökéletes fogodzkodók ehhez a könyvhöz.
A könyv eleje, a finom csatározás apa és lánya közt tetszett a legjobban, ezért nem is bántam hogy újraolvastam majdnem a fél könyvet még egyszer, aztán amikor már Soós Anita (a ford.) is elírta a whisky szót (lett belőle whysky, mókás főleg ha kettészedjük), akkor éreztem hogy már kicsit sok az alkoholból.
A főszereplők folyamatosan egyensúlyoznak a kifeszített szeret-nem szeret kötélen, mert hát Helle írónő (szeret), de nem tud megbocsátani az apjának (nem szeret), Harald elűz mindenkit maga mellől (nem szeret), de amikor megjelenik az unokája, Minna, akkor minden megváltozik (szeret). Birgittét nem lehet hova tenni, törekvő, de erőfeszítései mindig célt tévesztenek vagy harmatgyengék, a két férj meg végeredményben mint ha nem is lenne jelen.
Ó, és itt van nekünk Iben, a dokinő, ő mintha Sejer felügyelő párjának barátnője lenne. Ott van Harald mellett, egyengeti az útját, persze Harald ennél önfejűbb, nem mindig hagyja magát.
..és itt van Minna, az egyik legfontosabb szereplő, Helle lánya, aki ha innen nézzük akkor furcsa kislány, ha onnan, akkor meg a családi hagyományok követője, adott környezetben freak, máshol meg egy befogadó közösség elismert tagja.
Ebbe a keresztmetszetbe sűrítette bele Trisse valamiképp Dániát is, ami ha Harald szemüvegén át nézzük akkor bezárt, ha Helle szemszögéből, akkor nyitott társadalomra enged következtetni. De vajon hol az igazság?