Trenka Csaba Gábortól ez a harmadik könyvem, és most már körvonalazódik bennem, hogy mire számítsak, ha esetleg egy negyedik is a kezembe kerül. A Place Rimbaud ugyanazon az alternatív idősíkon játszódik, mint a La Grande Image. Ha rövidre akarnám fogni az értékelésemet, akkor egy ahhoz hasonló, sokkal szűkebb, ám valamivel pörgősebb eseményfolyosót használ a szerző, mint ott, cserébe a lezárást kissé kurtán-furcsán dobta össze. Ami viszont kétségtelenül közös az összes Trenka-regényben, hogy nagyon erős képeket használ, és jellemzi a struktúrák változatlanságába vetett hit.
Ha találomra kinyitunk egy oldalt a könyvből, garantáltan belefutunk egy érzékekre ható pillanatképbe. Ezek biztosan valamilyen hőséggel terhelt, fülledt vagy párás éghajlatú, de legalábbis nyári környezetet mutatnak be, ahol az emberek évszázadok óta próbálnak túlélni egyik generációról a másikra. Romos házak, füstös kocsmák, beszívott figurák, gyarmattartók és gyarmatlakók, korrupt hatósági közegek és csempészek sokan másokkal együtt keverednek össze valami sajátos képpé. Ezek sorozata áll össze regénnyé.
Ezek az erőteljes képek azonban lehetnének egy alternatív idősíkon is, ugyanúgy néznének ki ott is. Trenka Csaba Gábor tapinthatóan hisz abban, hogy az emberi struktúrák egyfajta állandóságot hordoznak, bármerre is fordul a történelem kereke. Kommunizmus helyett fasizmus, angol helyett francia, kereszténydemokrata helyett iszlámdemokrata, tulajdonképpen mindegy. A felszínen ugyan mutathatnak különbséget, de a társadalom felépítménye változatlan marad. Ugyanazokat az alakokat, akikkel Dzsibutiban vagy Goában találkozunk akkor is megtalálnánk, ha történetesen Napóleon nem aratott volna győzelmet Oroszország felett.
Az a fajta mélységes cinizmus, ami a La Grande Image-t jellemzi, itt is megtalálható, de a jelenléte kevésbé intenzív. Néha átadja a helyét egy kis rejtői humornak, amely azonban ritkán tart sokáig, hiszen a szereplők élethelyzete nem mindig engedi meg a szatirikus ábrázolást. Trenka figurái persze mindenütt olyanok, mintha csak átköltöztek volna a jelenből az alternatív idősíkra. Látunk az egyedüllétbe belefáradt szingli nőt, magyar egészségügyiseket, arab csempészeket, meghatározhatatlan nemzetiségű titkosszolgálati alkalmazottakat, a világ bármelyik táján dolgozó korrupt tisztségviselőket, és sorolhatnám tovább.
Mindig szívesen fogok olvasni a szerzőtől, mert az alternatív idősíkokon játszódó történetei igazából cinikus kritikát rejtenek a mi világunkra nézve.