!

Pixel 246 csillagozás

Tóth Krisztina: Pixel
Könyvtár

Egymással ütköző emberek és sorsok kavarognak térben és időben, véletlenszerűen találkoznak, ám mégis olyan érzésünk van, mintha egy közös testhez tartoztak volna egykor, csak ezt a testet szétszakította volna valami, ahogyan a könyvben fel-feltűnő párokat is. Fej, szív és kéz: minden testrészhez egy történet tartozik. Humor és keserűség regiszterei váltogatják egymást, hol a közelítés fájdalmas pontossága, hol a távolítás iróniája jellemzi az egymásra épülő történeteket.
Tóth Krisztina új könyvében a fejezetek önálló pixelkockákként működnek: önmagukban is egyedi színűek és izgalmasak, de ha észrevesszük közöttük a kapcsolatok összetett rendszerét, vagyis, ha hátrább lépünk egy lépéssel, valami új és lenyűgöző, nagy történetté állnak össze. Állandó közelítés és távolítás, kicsinyítés és nagyítás váltakozása rajzolja meg szemünk előtt ezt a sajátos és időközben nagyon is élővé váló szövegtestet.

„Este kiültek a kis ház tornácára, és a doktornő elégedetten nyugtázta,… (tovább)

Eredeti megjelenés éve: 2011


Enciklopédia 6

Helyszínek népszerűség szerint

Párizs


Hirdetés

Kedvencelte 30

Most olvassa 16

Várólistára tette 115

Kívánságlistára tette 60

Kölcsönkérné 2

Elcserélné vagy eladná

>!
1.000 Ft ★★★★★ Eladó
dedikált
Jean könyve Tóth Krisztina: Pixel
>!
800 Ft ★★★★★ Eladó
vargajudit könyve Tóth Krisztina: Pixel

Kiemelt értékelések

+
>!
stippistop SMP
Tóth Krisztina: Pixel

„Csak még egy fejezetet… csak még a következőt… na még egyet!” -győzködtem magam az utóbbi két napban. És olvastam metrón (mert négy megálló épp egy történet), buszmegállóban, konyhában és evés közben, majd elalvás előtt és ébredéskor. Nem mindig esett jól, de mindig hatott. Olyan volt, mint amikor félálomban összefolyik a valóság, mindenből lehet minden, rejtélyes módon összekapcsolódnak addig összekapcsolhatatlannak hitt dolgok, majd ébredéskor kikristályosodik az egész. Olykor fájt, hogy olyan éleslátó, hogy tényleg ilyenek vagyunk, megcsalunk/megcsalatunk, elmaszatoljuk az életünket és végül az egészben nincs semmi pátosz. Mégis szívesen nekiállnék most újra, hogy olvassak csak még egyet és még egyet, na meg a következőt.

8 hozzászólás
+
>!
Bubuckaja P
Tóth Krisztina: Pixel

Bevallom a kortárs magyar irodalom nekem eléggé fehér folt. Egyrészt, mert nem érdekelt, másrészt, mert… hát hogy mondjam?
Ha rákeresek egy kmí-re (kortárs magyar író röviden), valahogy elmegy tőle a kedvem. (Akkor is, ha érdekesnek tűnik a könyve.) És ez azért van, mert általában a kmí-knek akkora arcuk van, hogy rá se fér a fotóra. (Tisztelet a kivételnek, őket keresem) Ebből pedig arra következtetek, hogy valószínűleg magukról írnak, vagy magukat is beleírták a könyvbe, vagy egyszerűen csak ők írták, ezért a könyvbe se fér bele az egójuk. Én meg nem vagyok kíváncsi más egójára. A mai magyar irodalom szerintem nem emberközeli. Nem velünk olvasókkal foglalkozik, hanem az írókkal. Legalábbis látszólag. Persze erről olvasás hiányában nem tudok nyilatkozni, ezért ez csak előítélet. De van bennem annyi tisztesség, hogy ne olvasatlanul ítéljek meg írókat (ahogy bizonyos bhöhcsészek csinálják, a szerintem szimpatikus és közvetlen írókkal – ennek megvan szerintem a maga oka, de azt most nem fejtem ki), szóval majd átszenvedem ezeket a slágerbhöhcsészszépirodalmkortársműveket, akkor is, ha az íróikat messziről kikerülném. És, ha ez megtörténik, akkor lehet, hogy a fenti szövegelés tárgytalan lesz. Lényeg, hogy le kell vetkőzni ezeket az előítéleteket. Mert nem szabad az írót a feje és az olvasótábora alapján megítélni.

Nos, Tóth Krisztina számomra nagyon fura nőnek tűnt. Habár ő nem tartozik a bhöhcsész-írók közé az én elképzelésem szerint. Aztán elmentem a Pillanatragasztó bemutatójára, és rájöttem, hogy (feltehetőleg) több közös van bennünk, mint gondolnám. Persze magamból indulok ki én is. Gond az, hogy ha magamat is keresem egy műben? Na, mindegy.
Nos, előítéleteim által épített kép darabokra, pardon pixelekre esett. Már a Pillanatragasztóból felolvasott novellák is előrevetítették, hogy nekem ennek a nőnek az írása bizony tetszeni fog, ezért bátorkodtam kézbe venni tőle egy kötetet.

Hú és milyen jól tettem!
Már az elején rájöttem, hogy bizony a szereplők körbe-körbe járnak. (A fülszöveget nem olvastam el.) Az elején még követtem, hogy ki kicsoda, a végén már nem. A kötet felénél úgy döntöttem, hogy nem érdekel, ezek képek, önállóan is érthetők, nem kell nekem minden szereplő előzmény-utó életét fejben tartanom, elég azt látnom amit éppen látok. Az is eléggé megfekszi az ember gyomrát, amit éppen olvas, nem kell keresgélni, hogy ki-mikor-mit is szenvedett még el az adott pillanaton kívül. Szóval a pillanatnak éltem.
Mondhatnám azt, hogy a pixelek összeálltak képpé, de nem. Legalábbis nekem nem rajzolódott ki egy egész test. Részleteket látok még mindig. Részleteket, amik imitt-amott összefüggnek, összekapcsolódnak.
„Egy-két méter közelségből az ember csak pixeleket, kiszáradt teafilterket lát, távolabbról azonban mindez egyetlen testté mosódik össze”
Nekem az egy test nem látható, de lusta olvasóként eldagonyázom a részletek által kiváltott hatásban is.

Az elbeszélő hang is tetszett. Hallottam az írónő hangját a fejemben, ami nem biztos, hogy jó, de legalább tudtam, hogy kitől olvasok éppen (ez most nem volt komoly). Egyébként tényleg hallottam a belső fülemmel Tóth Krisztina jellegzetes hangját és beszédstílusát. Tetszett, hogy kiszólt az olvasóhoz, vagy amikor felülbírálta önmagát. Ez egy mindentudó, de közben tapogatózó elbeszélő volt. Főleg a metrós rész tetszett ebből a szempontból. Amikor az ember áll vagy ül a metrón és azon gondolkodik, hogy az előtte ülő kicsoda és hova megy, honnan jön. Ilyenkor több variáció is lehetséges, és mégsem jövünk rá a valóságra.

Szerintem Tóth Krisztina emberközeli, nem az egó sugárzott a könyvből, és az emberekről szólt. Találtam egy kivételt. Remélem lesz több is. :)

3 hozzászólás
+
>!
Sapadtribizli
Tóth Krisztina: Pixel

Néhány évvel ezelőtt elkezdtem, de nem fejeztem be. Úgy emlékzetem rá, hogy furcsa, és, hogy sokat nem adott az olvasása, ezért el is felejtettem. Aztán, ahogy most újra a kezembe vettem, a már olvasott novellák egy-két mondat után teljes egészükben eszembe jutottak – ami, őszintén szólva, nagyon meglepett.
Rengeteg féle érzést váltottak ki belőlem… Ugyanakkor, ami eszméletlen vagány még ebben a könyvben, az az, hogy nem csak az érzelmi világra hat, hanem a szellemire is! Élvezetes kihívás kirakni a puzzle – a pixel darabjait, az időben –, helyeken utazni, és szereplőket, helyzeteket, stb. elhelyezni az addig megismert világba.
A szikár stílus most is furcsa volt, de mivel rajongok a játékokért, a kirakósokért, a fejtörőkért és az emberi élet (sors?) kifinomult ábrázolásáért, végül teljesen meggyőzött a könyv. spoiler
Számomra azok az igazán jó könyvek, amelyek magába tudnak szippantani az aktuális olvasás abbahagyása után is – és ez itt most sikerült. Sétáltam a városban két novella között és mind csak az addig olvasott történetek jelenetei voltak a szemem előtt! ahhoz, hogy összefussak a több mint 300 000 lakossal rendelkező városban egy olyan emberrel, aki a 300 lelkes szülőfalumból származik! Mintha a Pixel elevenedett volna meg egy kis részletében :)
Ez a könyv kesernyés csemege! Érdemes többször is elolvasni!

2 hozzászólás
+
>!
Gelso 
Tóth Krisztina: Pixel

Kell nekem mások értékeléseit félreérteni, és abból egy félreértelmezett képet kialakítani…
Olyan volt, amilyennek képzeltem, és mégsem…
Tetszett az új írói ötlet ill. technika, az egyik történet szereplőjének egy másik és egy x-edik történetben való felbukkanása…
Működött is a puzzle-játék – az utolsó novell történetben jól éreztem magam, mert tényleg helyére került az utolsó puzzledarab; de mégis hiányérzetem alakult ki az én saját téves képzetem miatt…ui. én a végére annyira odaillőnek képzeltem volna egy „nagytotált”… egy olyan képet, amelyben az összes szereplő így vagy úgy (élesen, homályosan, színesen, feketén-fehéren, csak egy-egy testrész erejéig, határozottan, és bizonytalanul, felénk magasodva ill. morzsányi parányian) de jelen van – nekem ez nagyon hiányzott frissen befejezve a könyvet.
Krisztina játékossága amúgy magával ragadott, mert cerkát ragadtam, és jegyzetelgettem, rajzolgattam, hogy melyik testrész-melyikkel lesz kapcsolatban: Biztosan sokan végigkísértétek már, hogy hogyan juthat el pl. a kéz a hüvelyig a szemen és a vállon keresztül? Vagy az az érdekesség, amit hétköznapi ismereteinkből tudunk, és itt nem simán, csak nehézségek árán, és csak egy pillanatra jön össze: hogy a fej, végre jó nyakra talál, de a fül (és a szív is) eltávolodik tőle? Nagyon kétségbeejtő, mennyire magányos tud maradni egy tenyér, de árulkodó, sőt inkább áruló is egyben… És elgondolkoztatok már azon, hogy vajon ugyanazt a feladatot (szerepet) tölti-e be a tenyér, ha arcra csattan, ha nyomot hagy valahol/valamiben, ha megsimogat, vagy ha éppen tart, avagy tartana benne valamit? És hogy magányos-e ezekben a szerepekben, hiányolja-e egyik tenyér a másikat? Ha azt mondjuk, hogy a fül és a haj a fej gyerekei, melyik az, amelyik inkább elszakadhat (=megválhat) tőle? A haj? Vagy a fül? Melyikkel szorosabb a fej kapcsolata? Újabb dilemma, hogy a boka, hogy jut el a comb árnyékában addig, hogy elérje (és szétroncsolja) az orrot???! És itt folytathatnánk a végtelenségig a játékot a testrészekhez kapcsolódó történetekben, átjárhatnánk mi is egyik történetből a másikba, kutatván a kedvenc szereplőnk sorspuzzledarabja után… Tudtátok, hogy a gyönyörű haj is tud ellenszenvet kelteni? És tudtátok, hogy egy férfi képes összecsuklani egy kozmetikában egyszerűen csak belepillantván a szemetesbe? És gondoltatok már a vállak tragédiájára? Egy helyen élnek, de nem egymásnak, csak egymás mellett; és sosem találkoznak, sohasem érintik meg egymást, két külön irányba néznek, két irányba húznak, és maximum csak annyi az összhang köztük, ha véletlenül párhuzamosan mozdulnak meg tanácstalanságunkban?
Én most továbbjátszadozom a saját puzzlemmal – mert én most kreáltam magamnak harminc puzzledarabot azokból a szavakból, amelyeket előhívott belőlem egy-egy történet elolvasása.
1/ zavar (Kéz), 2/ arcpír/szégyen (Nyak), 3/ találgatások (Szem), 4/ vándorlás (Láb), 5/ alkonyat (Fej), 6/ arculcsapás/becsapás (Tenyér), 7/ lemondás (Váll), 8/ hiábavalóság (Fül), 9/ gyökértelenség (Ujjak), 10/ jövőtlenség (Hüvely), 11/ kölcsönös segítségnyújtás (Boka), 12/ halogatás/döntésképtelenség (Haj), 13/ pártalanság (Szív), 14/ felelőtlenség/hév (Comb), 15/ elzárkózás/bezártság (Köldök), 16/ Sors (Mell), 17/ félreértés (Nyelv), 18/ üres (Has), 19/ kétségbeesés (Pénisz), 20/ közöny/közömbösség (Fog), 21/ elszigeteltség (Áll), 22/ mellőzöttség (Talp), 23/ reménytelenség (Száj), 24/ tanácstalanság (Íny), 25/ Carpe diem (Tarkó), 26/ halálra ver (Hát), 27/ bosszú (Orr), 28/ vezeklés/alkotás öröme (Térd), 29/ 7 (=hét) (Anyajegyek), 30/ révbe érés (Fenék)
Jó kis játék volt ezt a könyvet játszva olvasni és olvasva játszadozni; de talán a Vonalkód marad tőle a kedvencem.
Akinek van kedve és affinitása, puzzlezzon ebből a 30 (harminc) szóból egy történetet – ha komolyan veszitek, megjutalmazom a számomra leginkább tetszőt egy Pixellel. Augusztus elsejéig küldhetitek el történeteiteket.

Kedvenc történeteim: Fej, Tenyér, Fül, Szív, Köldök, Mell, Pénisz, Fog, Térd – ez nagyon szép.

Ez az írás a Könyvmolypárbaj 2012-re szükséges olvasónaplónak is készült.
                            __
Az alábbi kihívásokra olvastam el:
1/ Csökkentsd a várólistádat 2012
2/ K~i~R~a~K~ó~S ~ Tóth Krisztinával

10 hozzászólás
+
>!
Maya 
Tóth Krisztina: Pixel

Teafilterekből összerakott életek. Kinek sötétebb, kinek világosabb pixelek-napok jutnak. A „mai”, rohanó világot mutatja be, ahol csak egy-egy kép marad az emberek után. A közepe felé arra gondoltam, hogy az nem lehet, hogy ennyi depis ember van, sehol semmi vidámság, minden sors félrecsúszik. Ha akad is egy-egy vidámabb „testrész”, az mintha csak zárójelben lenne emlegetve. Aztán arra kezdtem figyelni, hogy majdnem minden ismerősömhöz tartozik egy-egy ilyen, vagy hasonló történet. A valóságban is kivisszük a nagymama „füles foteljét” a nyaralóba (persze felújítva, áthúzva), de arra nem mindig akad időnk, hogy telefonon beszéljünk vele. Rossznak, tolvajnak könyveljük el a „laposon” élő cigánygyerekeket, ha éhségükben leszedik a cseresznyénket. Hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy máshol jobb az élet és elhagyjuk otthonunkat. Ezek a rövid írások pillanatképek a saját életünkből, még akkor is ha elég fanyarul az orrunk alá vannak dörgölve.

+
>!
gab001 P
Tóth Krisztina: Pixel

Nagyon tetszett ez a könyv, mert tele volt meglepetéssel. Egy idő után már szinte vadásztam rájuk, s próbáltam memorizáltam a részleteket, hogy utána felismerjem az összefüggéseket. Mindenez olyan stílusban, ami olvastatja magát. Annyira találó a cím. Minden pixel külön életet él, s mégis kapcsolódnak egymáshoz és kiadnak együtt egy egészet. A szereplők és a helyszínek mellett az idő is változóként szerepelt. Még érdekesebbé tette a történeteket, hogy az írónő olykor kilépett az elbeszélő szerepéből, s rámutatott olyan összefüggésekre is, ami másképp nem derült volna ki. Különleges élmény volt.

>!
Magvető, Budapest, 2011
166 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789631428681
+
>!
clarisssa 
Tóth Krisztina: Pixel

Ráfáztam ezzel a könyvvel, elhavazódás okán ugyanis arra gondoltam, novelláskötetbe kezdek, elvégre egy-egy novellára elegendő időt csak tudok majd valahogy lopni a napjaimból. Mert olvasni, azt ugye KELL! :) A könyvet elővéve nem olvastam el újra a fülszöveget és már nem emlékeztem rá, hogy ezek a történetek összefüggenek. Eleinte csak láthatatlanul, óvatlan szemlélőnek talán fel sem tűnő módon, de ahogy haladunk előre a testrészekkel (egy-egy történet ugyanis egy-egy testrészhez kapcsolódik), úgy áll össze szépen, lassan a kép, aprócska pixelekből… Azon se lepődjünk meg, hogy időnként sorrendjük sem követi az időrendet, de hát miért is tenné? Az életben sem úgy követik egymást az átélt, megismert helyzetek, színek, testrészek és történetek, hogy azonnal láthassuk a teljes képet. Nem-nem, ezeket mindig előbb el kell rendeznünk magunkban, aztán visszanyúlni az aktualitást nyert, megértett kockához, hogy végső helyére illeszthessük.
Eleinte úgy éreztem, hogy Tóth Krisztina mesélőként kicsit szárazon, tárgyszerűen fogalmaz – legalábbis a karácsony utáni hangulatomhoz és ahhoz a két novelláskötethez képest, amiket múlt hónapban olvastam. Úgy éreztem, hogy azokhoz a szív kapcsolható (persze véletlenül sem romantikus értelemben véve). Ezekről a történetekről viszont inkább a szem jut eszembe, a megfigyelés miatt, a homlok, a ráncolás miatt, és az arc, hiszen néha el-el mosolyodunk olvasás közben, de ezúttal nem felfelé kunkorodó szájzugokkal tesszük, inkább csak megránduló arcizmokkal. Lassan azonban rájöttem, miért érzem távolinak, komornak az elbeszélőt: azért, mert ő tényleg csak a testrészekről beszél. Érzéseket szinte nem is említ. Sőt, általában történetei végére időzíti a legnagyobb érzelem-bombát, egyenesen rárobbantva az olvasóra. És ez így nagyon erőteljes, nagyon nem kellemes: a történet véget ért, így nekünk kell megélni a szereplők helyett ezeket a kimondatlan érzelmeket.
A kötet tehát több szempontból is nagyon eredeti, nagyon eltalálja az olvasót, ha az hagyja neki. Nálam olyan sikerrel járt, hogy szinte kedvem lenne most azonnal elkezdeni újra elölről, mert bennem van az a bizonytalan érzés, hogy még nem teljes a kép: talán vannak még olyan picike részletek, apró, árulkodó összefüggések és lehetőségek, amikre elsőre nem figyeltem fel…

>!
Magvető, Budapest, 2011
166 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789631428681
+
>!
robinson P
Tóth Krisztina: Pixel

Szívem szerint, ha lenne rá mód, örömmel beszélgetnék Tóth Krisztinával.
Illetve hallgatnám, meséljen. Életről, pillanatokról és a véletlenekről. Bármiről.
Tetszett a megvalósítás, ahogy az egyes fejezetcímek egy – egy testrészéből a végére összeállt az ember. Stílusa is remek. Ez volt a második olvasásom tőle, az Akvárium után. Lenyűgöző, ütős.
http://gaboolvas.blogspot.hu/2014/01/pixel.html

22 hozzászólás
+
>!
borga
Tóth Krisztina: Pixel

Ijesztően életazonos, néha meleg, sokszor hideg, kicsit furcsa, de közeli, nagyon is, itt van a következő lépésben, a másik pixelben. Az egymást át- és átfonó életek, pillanatok azt az érzést adják, hogy ez a világ kikerülhetetlenül itt van körülötted, sorsszerűen. Ez sokszor ki is mondatik, azzal, hogy a lehetőségeiből a valóság mindig a legrosszabbat választja.
Nem vidám, de szépen van megírva.
Plusz a zárókép, ahogy a filterpixelekből összeáll az ember, igazán hatásos. A mozaik-emberek mind távolságot tartanak egymással, de ezer szállal össze vannak bogozva, eggyé.

+
>!
just_aGirl P
Tóth Krisztina: Pixel

Harmadik könyvem Tóth Krisztinától. Idáig az Akvárium című regénye tetszett a legjobban, de a Pixel című novellás kötete messze felülmúlja azt. Kedvenc lett azonnal. Nem vagyok benne biztos, hogy minden apró gondosan megtervezett és a megfelelő helyre rakott „pixelt” sikerült felfognom és megértenem.Újraolvasós könyv mindenképpen. Tóth Krisztina zseniális író, elképesztő novellákat írt ebben a művében, melyek önmagukban is megállják a helyüket, mint egy-egy képpont az általa képviselt szín segítségével, de kicsit távolabbról, összességében vizsgálva a pixelek sokaságát, egy remekművet szemlélhetünk. Szomorú, megdöbbentő, szívfacsaró, fájó, életszagú. Mégis gyönyörű!


Népszerű idézetek

+
>!
Dora

Akkor a sors – még utoljára – többféle lehetséges történetet felkínált. A valóság pedig a legrosszabbra bökött rá, hogy jó, haladjunk, akkor legyen ez. Mindig a legrosszabb történet íródik jelenné, és ezt mindig csak utólag lehet látni.

83. oldal - Tizenhatodik fejezet, avagy a mell története

+
>!
Miamona

– Az ember nem valaki miatt tanul meg egy nyelvet – mondja a tanárnő, és már a kimondás pillanatában is érzi, hogy ez hazugság, hiszen dehogynem. Csak amiatt. Az anyánk miatt tanulunk meg beszélni, hogy aztán soha többé ne hallgasson ránk és ne értsen minket, aztán idegen nyelveket tanulunk, hogy továbbra is idegenek maradjunk. Egyre több nyelvet, egyre idegenebbül a világban.

45-46. oldal (Kilencedik fejezet, avagy az ujjak története)

+
>!
Miamona

Mindig a legrosszabb történet íródik jelenné, és ezt mindig csak utólag lehet látni.

83. oldal (Tizenhatodik fejezet, avagy a mell története)

+
>!
Miamona

Tulajdonképpen a férfi semmi másra nem vágyott, mint minden kötelezettség nélkül a nő mellett lenni, lehetőleg állandóan. Azt is írhatnánk, sokkal rövidebb és elegánsabb volna, hogy szerette ezt a nőt. Ám rögtön hozzá kellene tennünk, hogy a maga módján, bár ez se jelent semmit, hiszen mindenki csak a maga módján képes kapcsolódni egy másik, a maga módján ezt váró és megengedő lényhez.

30. oldal (Hatodik fejezet, avagy a tenyér története)

+
>!
mdmselle IP

Láthatóan megdöbbent, amikor a lány mosolyogva közölte, hogy a fülbevaló gyönyörű, de neki sajnos nincs kilyukasztva a füle. A szikh zavartan bámult rá, mintha ez idáig abban a hitben élt volna, hogy a nők eleve lyukkal a fülükön születnek.

Nyolcadik fejezet, avagy a fül története

1 hozzászólás
+
>!
olvasóbarát

Az emberi test felbukkan és alámerül az időben, aztán ismét felszínre tér az emlékezetben, föl-le, föl-le, mint a tű, és közben szorosan összeölti a múlt és a jelen szétfeslő rétegeit. És miden egymáshoz varródik, miközben láthatatlan a cérna.

164. oldal

+
>!
Tiger205

A férjek mindig azt hiszik, hogy a feleségek nem tudnak a szeretőikről. az ölében a kislányával szánkózó apa is halálos biztos volt benne, hogy a felesége semmit sem sejt, pedig a nő (aki maga is volt már szerető az imént hallottuk) hónapok óta mindent tud.

160. oldal

+
>!
csillagka P

A nőnek zöld szeme van, és csak átmenetileg vak, mint a szerelem.

15

+
>!
Tiger205

A képernyőn pont bejelentkezett az indiai férfi. Három hónapja leveleztek, Lutonban lakott, és abban az évben született, mint Curt Cobain. Ági hirtelen eldöntötte, hogy ad neki egy esélyt, elvégre az eddigi jelentkezők közül még mindig ő tűnt a legnormálisabbnak. A harmincegy már majdnem negyven, Luton viszont már majdnem London.

38. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Kurt Cobain · London
8 hozzászólás
+
>!
robinson P

…, de az öregség alatt egyikük se szó szerint azt értette, amire gondolni szoktunk. Hogy akkor mit?
Magányt, szorongást, otthontalanságot, amelyet nem oldhat fel a másik test.

100. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján


Ha tetszett a könyv, olvasd el ezeket is