!

Pixel 176 csillagozás

Tóth Krisztina: Pixel

Egymással ütköző emberek és sorsok kavarognak térben és időben, véletlenszerűen találkoznak, ám mégis olyan érzésünk van, mintha egy közös testhez tartoztak volna egykor, csak ezt a testet szétszakította volna valami, ahogyan a könyvben fel-feltűnő párokat is. Fej, szív és kéz: minden testrészhez egy történet tartozik. Humor és keserűség regiszterei váltogatják egymást, hol a közelítés fájdalmas pontossága, hol a távolítás iróniája jellemzi az egymásra épülő történeteket.
Tóth Krisztina új könyvében a fejezetek önálló pixelkockákként működnek: önmagukban is egyedi színűek és izgalmasak, de ha észrevesszük közöttük a kapcsolatok összetett rendszerét, vagyis, ha hátrább lépünk egy lépéssel, valami új és lenyűgöző, nagy történetté állnak össze. Állandó közelítés és távolítás, kicsinyítés és nagyítás váltakozása rajzolja meg szemünk előtt ezt a sajátos és időközben nagyon is élővé váló szövegtestet.

„Este kiültek a kis ház tornácára, és a doktornő elégedetten nyugtázta,… (tovább)

Eredeti megjelenés éve: 2011

Helyszínek népszerűség szerint

Párizs

Hirdetés

Kedvencelte 23

Most olvassa 13

Várólistára tette 88

Kívánságlistára tette 62

Kölcsönkérné 3


Kiemelt értékelések

+
>!
stippistop SMP
Tóth Krisztina: Pixel

„Csak még egy fejezetet… csak még a következőt… na még egyet!” -győzködtem magam az utóbbi két napban. És olvastam metrón (mert négy megálló épp egy történet), buszmegállóban, konyhában és evés közben, majd elalvás előtt és ébredéskor. Nem mindig esett jól, de mindig hatott. Olyan volt, mint amikor félálomban összefolyik a valóság, mindenből lehet minden, rejtélyes módon összekapcsolódnak addig összekapcsolhatatlannak hitt dolgok, majd ébredéskor kikristályosodik az egész. Olykor fájt, hogy olyan éleslátó, hogy tényleg ilyenek vagyunk, megcsalunk/megcsalatunk, elmaszatoljuk az életünket és végül az egészben nincs semmi pátosz. Mégis szívesen nekiállnék most újra, hogy olvassak csak még egyet és még egyet, na meg a következőt.

8 hozzászólás
+
>!
Gelso
Tóth Krisztina: Pixel

Kell nekem mások értékeléseit félreérteni, és abból egy félreértelmezett képet kialakítani…
Olyan volt, amilyennek képzeltem, és mégsem…
Tetszett az új írói ötlet ill. technika, az egyik történet szereplőjének egy másik és egy x-edik történetben való felbukkanása…
Működött is a puzzle-játék – az utolsó novell történetben jól éreztem magam, mert tényleg helyére került az utolsó puzzledarab; de mégis hiányérzetem alakult ki az én saját téves képzetem miatt…ui. én a végére annyira odaillőnek képzeltem volna egy „nagytotált”… egy olyan képet, amelyben az összes szereplő így vagy úgy (élesen, homályosan, színesen, feketén-fehéren, csak egy-egy testrész erejéig, határozottan, és bizonytalanul, felénk magasodva ill. morzsányi parányian) de jelen van – nekem ez nagyon hiányzott frissen befejezve a könyvet.
Krisztina játékossága amúgy magával ragadott, mert cerkát ragadtam, és jegyzetelgettem, rajzolgattam, hogy melyik testrész-melyikkel lesz kapcsolatban: Biztosan sokan végigkísértétek már, hogy hogyan juthat el pl. a kéz a hüvelyig a szemen és a vállon keresztül? Vagy az az érdekesség, amit hétköznapi ismereteinkből tudunk, és itt nem simán, csak nehézségek árán, és csak egy pillanatra jön össze: hogy a fej, végre jó nyakra talál, de a fül (és a szív is) eltávolodik tőle? Nagyon kétségbeejtő, mennyire magányos tud maradni egy tenyér, de árulkodó, sőt inkább áruló is egyben… És elgondolkoztatok már azon, hogy vajon ugyanazt a feladatot (szerepet) tölti-e be a tenyér, ha arcra csattan, ha nyomot hagy valahol/valamiben, ha megsimogat, vagy ha éppen tart, avagy tartana benne valamit? És hogy magányos-e ezekben a szerepekben, hiányolja-e egyik tenyér a másikat? Ha azt mondjuk, hogy a fül és a haj a fej gyerekei, melyik az, amelyik inkább elszakadhat (=megválhat) tőle? A haj? Vagy a fül? Melyikkel szorosabb a fej kapcsolata? Újabb dilemma, hogy a boka, hogy jut el a comb árnyékában addig, hogy elérje (és szétroncsolja) az orrot???! És itt folytathatnánk a végtelenségig a játékot a testrészekhez kapcsolódó történetekben, átjárhatnánk mi is egyik történetből a másikba, kutatván a kedvenc szereplőnk sorspuzzledarabja után… Tudtátok, hogy a gyönyörű haj is tud ellenszenvet kelteni? És tudtátok, hogy egy férfi képes összecsuklani egy kozmetikában egyszerűen csak belepillantván a szemetesbe? És gondoltatok már a vállak tragédiájára? Egy helyen élnek, de nem egymásnak, csak egymás mellett; és sosem találkoznak, sohasem érintik meg egymást, két külön irányba néznek, két irányba húznak, és maximum csak annyi az összhang köztük, ha véletlenül párhuzamosan mozdulnak meg tanácstalanságunkban?
Én most továbbjátszadozom a saját puzzlemmal – mert én most kreáltam magamnak harminc puzzledarabot azokból a szavakból, amelyeket előhívott belőlem egy-egy történet elolvasása.
1/ zavar (Kéz), 2/ arcpír/szégyen (Nyak), 3/ találgatások (Szem), 4/ vándorlás (Láb), 5/ alkonyat (Fej), 6/ arculcsapás/becsapás (Tenyér), 7/ lemondás (Váll), 8/ hiábavalóság (Fül), 9/ gyökértelenség (Ujjak), 10/ jövőtlenség (Hüvely), 11/ kölcsönös segítségnyújtás (Boka), 12/ halogatás/döntésképtelenség (Haj), 13/ pártalanság (Szív), 14/ felelőtlenség/hév (Comb), 15/ elzárkózás/bezártság (Köldök), 16/ Sors (Mell), 17/ félreértés (Nyelv), 18/ üres (Has), 19/ kétségbeesés (Pénisz), 20/ közöny/közömbösség (Fog), 21/ elszigeteltség (Áll), 22/ mellőzöttség (Talp), 23/ reménytelenség (Száj), 24/ tanácstalanság (Íny), 25/ Carpe diem (Tarkó), 26/ halálra ver (Hát), 27/ bosszú (Orr), 28/ vezeklés/alkotás öröme (Térd), 29/ 7 (=hét) (Anyajegyek), 30/ révbe érés (Fenék)
Jó kis játék volt ezt a könyvet játszva olvasni és olvasva játszadozni; de talán a Vonalkód marad tőle a kedvencem.
Akinek van kedve és affinitása, puzzlezzon ebből a 30 (harminc) szóból egy történetet – ha komolyan veszitek, megjutalmazom a számomra leginkább tetszőt egy Pixellel. Augusztus elsejéig küldhetitek el történeteiteket.

Kedvenc történeteim: Fej, Tenyér, Fül, Szív, Köldök, Mell, Pénisz, Fog, Térd – ez nagyon szép.

Ez az írás a Könyvmolypárbaj 2012-re szükséges olvasónaplónak is készült.
                            __
Az alábbi kihívásokra olvastam el:
1/ Csökkentsd a várólistádat 2012
2/ K~i~R~a~K~ó~S ~ Tóth Krisztinával

10 hozzászólás
+
>!
Maya
Tóth Krisztina: Pixel

Teafilterekből összerakott életek. Kinek sötétebb, kinek világosabb pixelek-napok jutnak. A „mai”, rohanó világot mutatja be, ahol csak egy-egy kép marad az emberek után. A közepe felé arra gondoltam, hogy az nem lehet, hogy ennyi depis ember van, sehol semmi vidámság, minden sors félrecsúszik. Ha akad is egy-egy vidámabb „testrész”, az mintha csak zárójelben lenne emlegetve. Aztán arra kezdtem figyelni, hogy majdnem minden ismerősömhöz tartozik egy-egy ilyen, vagy hasonló történet. A valóságban is kivisszük a nagymama „füles foteljét” a nyaralóba (persze felújítva, áthúzva), de arra nem mindig akad időnk, hogy telefonon beszéljünk vele. Rossznak, tolvajnak könyveljük el a „laposon” élő cigánygyerekeket, ha éhségükben leszedik a cseresznyénket. Hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy máshol jobb az élet és elhagyjuk otthonunkat. Ezek a rövid írások pillanatképek a saját életünkből, még akkor is ha elég fanyarul az orrunk alá vannak dörgölve.

+
>!
robinson P
Tóth Krisztina: Pixel

Szívem szerint, ha lenne rá mód, örömmel beszélgetnék Tóth Krisztinával.
Illetve hallgatnám, meséljen. Életről, pillanatokról és a véletlenekről. Bármiről.
Tetszett a megvalósítás, ahogy az egyes fejezetcímek egy – egy testrészéből a végére összeállt az ember. Stílusa is remek. Ez volt a második olvasásom tőle, az Akvárium után. Lenyűgöző, ütős.
http://gaboolvas.blogspot.hu/2014/01/pixel.html

22 hozzászólás
+
>!
Pável P
Tóth Krisztina: Pixel

Tökéletlen mint az élet és tökéletes mint amilyen csak egy könyv lehet.
5*
Újraolvasni, újraolvasni, újraolvasni!
————–
újraolvasom: még mindig tökéletesnek tűnik :)

„nem simíthatjuk fényes bojttá a valóság széttartó, kusza szálait”

Tökéletlen mint az élet és tökéletes mint amilyen csak egy könyv lehet. Újraolvasni, újraolvasni, újraolvasni!- írtam első olvasása után. Azóta nem bírok, nem bírtam betelni vele. Sokszor érzem, hogy ezt vagy a könyvet újra kell olvasnom, és nem csak amikor már fogmosó pohárból szedem elő a fogaimat reggelente, hanem most azonnal. Így ez most kétszázzal előzött be a várakozó könyvek hosszú, torlódó listáján, ebben persze az adottságai is segítették, igazi zsebkönyv, akarom mondani férfitenyér (avagy, Szabólőrincesen: női mell) méretű, mióta nyárelőn legelőször elzsongított és magába habarított, többször is leelfeküdtem vele…

Mármint a könyv. Tóth Krisztina korábbi kisprózái is nagyon erősek voltak, érezni, ezzel a kötettel most szinte besűrűsödött a szöveg, mint a fővő szilvalekvár, azt hiszem, innen már nincs tovább, innen lejjebb és kijjebb és feljebb már csak Tar Sándor van, Bodor Ádám van, Bartis Attila van. Illetve dehogy is, ők együtt, Krisztástul együtt hintaszékeznek egy nagy, napsütötte ámbituson, a keserűen göcögő Mikszáth felvidéknyi potrohának árnyékában, Krisztina talán csak málnaszörpözik, míg az urak feleseznek és feleselnek egymással, és tán még más egyéb író úrhölgy is akad a társaságban, de ennyi ideáig biztos.

folyt. http://pavelolvas.blog.hu/2011/08/08/toth_k_pixel

8 hozzászólás
+
>!
havas
Tóth Krisztina: Pixel

"A világ csendéletszerű; kicsi, és minden részletével, zsúfoltan összetartozik."
És mindezt Márai fogalmazta meg. Egyik kedvenc idézetem, és ez volt az egyik első gondolat, ami eszembe jutott, miközben a Pixelt olvastam.
"Egy-két méter közelségből az ember csak pixeleket, kiszáradt teafiltereket lát, távolabbról azonban mindez egyetlen testté mosódik össze."
Ühüm. A szövegek testet raknak össze, a testrészek (történetei) szöveget. Odavissza hatás. És ráhatás. A lelkemre. Mondjuk. Talán így összehangolható már a Márai-idézettel ez a posztmodern irodalmi szövegtest. Számomra még inkább felértékelődik a jelentősége, a mondanivalója a hivatkozott idézetnek, mert a Köldök története akarva akaratlanul előhívott bennem egy Kar történetet. Ami szorosan tart (mondjuk egy lakodalmi táncban). És ami összeköt a múlttal. És egy másvalakivel.

A könyv, igen. Ő is ezt teszi. Összeköt embereket, miközben felépít egy testet. Borzasztó jól kigondolt az egész. Amit nem tudok, de nagyon érdekelne, hogy van-e jelentősége a harmincas számnak? Harminc történet. "Az van odaírva a fekvő férfitestre, hogy Thirty years". Két női szereplő is (akik hirtelen eszembe jutnak) harmincéves (pl)… Hmmm…

Újraolvasós könyv ez (is). De csak finoman. Mert ütős. Amilyen rövidek a történetek, olyan ütősek.
(Teszem a lakásban vándorló könyveim közé: József Attila, Márai társaságában kitudja mikről mesélnének éjszaka egymásnak – ha mondjuk életre kelnének -.A szövegek. És hát a szerzők, persze.)

4 hozzászólás
+
>!
Rits P
Tóth Krisztina: Pixel

Szemernyi kétségem sincs afelől, hogy Tóth Kriszta nagyon jó iró és hogy szépen ír.
De egyébként meg a válaszom sok-sok nem.

“Akkor a sors – még utoljára – többféle lehetséges történetet felkínált. A valóság pedig a legrosszabbra bökött rá, hogy jó, haladjunk, akkor legyen ez. Mindig a legrosszabb történet íródik jelenné, és ezt mindig csak utólag lehet látni.”
Ez a rész sokszor visszatér a könyvben, és mélyen nem tudok azonosulni vele.
Már a Vonalkódnál is írtam, hogy nem tud megbocsátani, így nincs feloldozás, sem megkönnyebülés, és ez még ebben a könyvben is így van. Persze ebben van azért humor és irónia amolyan magyarosan.
A szereplők amennyire csak lehet nem beszélnek egymással semmilyen fontos érzésükről, az életükről, a fájdalmukról, a kétségeikről. Mindenki egyedül van, még a kapcsolataiban is.
És egy olyan világban, ahol mindig a legrosszabb történet íródik jelenné, ahol nem nyitunk senki felé, ahol nincs megbocsátás, ott marad az agyvérzés, a szívinfarktus, az alkoholizmus, és az öngyilkosság.
Szóval a válaszom NEM, ez nem az én világképem…
Persze írjátok többen, van a valóság, nem lehet csukott szemmel elmenni mellette, nem is kell. De lehajtott fejjel, cipő orrot bámulva, vagy egy keserű mosollyal a szánk szélén tovább csoszogni sem lehet, vagyis lehet, abból születnek ezek a történetek …
Szóval a sok nem miatt, -1 csillag az ítéletem.

10 hozzászólás
+
>!
Kuroshio
Tóth Krisztina: Pixel

Tóth Krisztina profi. Nincs kétség effelől. Számomra felfoghatatlan, hogyan tudja ilyen természetességgel megírni azokat az érzéseket, titkokat, bánatot és vágyakat, amiket az olvasók csak gondolnak, illetve nem is tudják, hogy gondolnak. Rengeteg pozitívumot tudnék most írni a könyvről, ami tetszett benne. Mégis inkább ezúttal nem bántam annyira, hogy befejeztem. Megmondom őszintén, nekem a végére már túl sok volt az „epe” benne, túl sanyarú végkicsengésű az összes novella. Mintha szigorúan csak az élet borús, deprimáló oldalát kellene meglátnunk minden tettben és történésben. Amikor olykor végre valami humort csempészett a sztoriba, a következő mondatnál már szuicid hajlamaim lettek. Ami miatt azt éreztem, hogy a novellák egymást követve nem tartogatnak meglepetést, az a szerkezetük volt. Mindnél ugyanazt éreztem: viszonylag hosszadalmas felvezetés, aztán hirtelen ereszkedés, a végén kis felkunkorodás, és gigászi csattanó, amit filmes berkekben vörös faroknak hívnak. Nekem kicsit hatásvadásznak tűntek ezek a végződések. De ahogy a szereplők és a történetek összefonódnak egymással, professzionális. Az élethelyzetek is nagyon reálisak és zavarba ejtőek voltak mind. Mindent egybevéve, ha nem is az eddigi kedvencem, nagyon jó kis novelláskötet, pöttyet hatásvadász befejezésekkel.

+
>!
fülcimpa
Tóth Krisztina: Pixel

Nagyon fasza! Hát én ezt még nagyon sokszor! Köszi Krisztina!!!!

60 hozzászólás
+
>!
Zizz
Tóth Krisztina: Pixel

Nehéz szavakba önteni a könyv körül forgó gondolatokat, még nehezebb elkerülni a sablonokat, közhelyeket. Mégsem tudok mást mondani, mint azt hogy……. húúúú! Ez olyan „ütős” könyv, amit eleinte lehet hogy nem értesz, talán le is akarod tenni. De eljön az a pont, amikor minden összeáll, valóban egy testté, és attól kezdve teljesen elnyel, és nem tudsz tőle szabadulni, mert rabul ejt.
30 történet, 30 finom kapcsolati háló, melyet egyenként átsző a szomorúság, a magány, a meg nem értettség. Mind-mind egymásba illeszkedik. Csak lehet, hogy a szereplők ezt nem tudják. De mi, olvasók felülről szemléljük, és megdöbbenve csodálkozunk rá életük pixeljeire.

Tóth Krisztina könyve a maga egyszerűségével, letisztultságával megnyert magának.

3 hozzászólás

Népszerű idézetek

+
>!
Dora P

Akkor a sors – még utoljára – többféle lehetséges történetet felkínált. A valóság pedig a legrosszabbra bökött rá, hogy jó, haladjunk, akkor legyen ez. Mindig a legrosszabb történet íródik jelenné, és ezt mindig csak utólag lehet látni.

83. oldal - Tizenhatodik fejezet, avagy a mell története

+
>!
Harpe

Vigyázat! Felnőtt tartalom.

A fiú lassan mozog. A lány érzi, hogy hamarosan elélvez. Mindeközben az agya valahogy függetleníti magát az ágyékától és az jut eszébe, hogy milyen érdekes a nyelv. Hogy magyarul azt mondják, elmenni, franciául, meg azt, hogy érkezni. Nem is sejti, hogy ennek most mekkora jelentősége van, hogy a helyzet bizony éppen fordított, mert ő mostanra érkezett meg a kapcsolatukba, David viszont menthetetlenül el fog menni.

52

44 hozzászólás
+
>!
Miamona

Tulajdonképpen a férfi semmi másra nem vágyott, mint minden kötelezettség nélkül a nő mellett lenni, lehetőleg állandóan. Azt is írhatnánk, sokkal rövidebb és elegánsabb volna, hogy szerette ezt a nőt. Ám rögtön hozzá kellene tennünk, hogy a maga módján, bár ez se jelent semmit, hiszen mindenki csak a maga módján képes kapcsolódni egy másik, a maga módján ezt váró és megengedő lényhez.

30. oldal (Hatodik fejezet, avagy a tenyér története)

+
>!
Miamona

Mindig a legrosszabb történet íródik jelenné, és ezt mindig csak utólag lehet látni.

83. oldal (Tizenhatodik fejezet, avagy a mell története)

+
>!
mdmselle ISP

Láthatóan megdöbbent, amikor a lány mosolyogva közölte, hogy a fülbevaló gyönyörű, de neki sajnos nincs kilyukasztva a füle. A szikh zavartan bámult rá, mintha ez idáig abban a hitben élt volna, hogy a nők eleve lyukkal a fülükön születnek.

Nyolcadik fejezet, avagy a fül története

1 hozzászólás
+
>!
Miamona

– Az ember nem valaki miatt tanul meg egy nyelvet – mondja a tanárnő, és már a kimondás pillanatában is érzi, hogy ez hazugság, hiszen dehogynem. Csak amiatt. Az anyánk miatt tanulunk meg beszélni, hogy aztán soha többé ne hallgasson ránk és ne értsen minket, aztán idegen nyelveket tanulunk, hogy továbbra is idegenek maradjunk. Egyre több nyelvet, egyre idegenebbül a világban.

45-46. oldal (Kilencedik fejezet, avagy az ujjak története)

+
>!
Tiger205

A férjek mindig azt hiszik, hogy a feleségek nem tudnak a szeretőikről. az ölében a kislányával szánkózó apa is halálos biztos volt benne, hogy a felesége semmit sem sejt, pedig a nő (aki maga is volt már szerető az imént hallottuk) hónapok óta mindent tud.

160. oldal

+
>!
olvasóbarát MP

Az emberi test felbukkan és alámerül az időben, aztán ismét felszínre tér az emlékezetben, föl-le, föl-le, mint a tű, és közben szorosan összeölti a múlt és a jelen szétfeslő rétegeit. És miden egymáshoz varródik, miközben láthatatlan a cérna.

164. oldal

+
>!
Tiger205

A képernyőn pont bejelentkezett az indiai férfi. Három hónapja leveleztek, Lutonban lakott, és abban az évben született, mint Curt Cobain. Ági hirtelen eldöntötte, hogy ad neki egy esélyt, elvégre az eddigi jelentkezők közül még mindig ő tűnt a legnormálisabbnak. A harmincegy már majdnem negyven, Luton viszont már majdnem London.

38. oldal

8 hozzászólás
+
>!
Harpe

A nőnek zöld szeme van, és csak átmenetileg vak, mint a szerelem.

15


Ha tetszett ez a könyv, akkor ezeket is olvasd el