Büszke és önálló gondolkodású asszony Sethe, a szökött rabszolga, az anyaság megtestesítője – neve a bibliai ősatyára, Sétre utal –, akinek csak negyedik gyermeke születése után jut osztályrészül egy csöppnyi boldogság, összesen huszonnyolc nap. Számára a jövő értelme abban áll, hogy féken tartsa a múltat, miközben iszonyatos erőfeszítéssel igyekszik megmenteni gyermekeit a fizikai és érzelmi megpróbáltatásoktól… Megtörtént esemény, egy hatalmas vihart kavaró gyilkosság lobbantotta lángra a Nobel-díjas amerikai írónő képzeletét. Műve egyrészt történelmi regény sokszereplős sorsábrázolással, másrészt lélegzetelállítóan igaz kísértethistória – mert az igazság teljes feltárása során egymás mellé kell kerülnie a fantáziának, a valóságnak és a lehetségesnek. Toni Morrison remekművében ott van az Exodus robaja és az altatódal idilli csendje.
A kedves (Kedves-trilógia 1.) 95 csillagozás
Eredeti megjelenés éve: 1987
Enciklopédia 3
Kedvencelte 12
Most olvassa 4
Várólistára tette 266
Kívánságlistára tette 218
Kölcsönkérné 8
Kiemelt értékelések
Vannak olyan könyvek, amik annyira pofon ütnek, hogy szinte fáj, de még többet akarunk belőle. És vannak olyan könyvek is, amiről az ember még a vége előtt tudja, hogy óriási kedvenc lesz. A Kedves pont egy ilyen könyv.
Pedig nem indul könnyen, az elején nehéz megszokni ki kicsoda, mikor és hol járunk épp, de ha az ember túljut a 100.oldalon (nálam ez a lélektani határ a folytatás vagy abbahagyás dilemmában), akkor egy rettentően megrázó, de „csodálatos” élményben lesz része. A téma nagyon sokkoló, egy szökött rabszolganő megöli az egyik gyerekét, mielőtt elkapnák és visszavinnék gazdájához a Szököttrabszolga-törvénynek megfelelően. Ez egy borzasztó alapszituáció, amit Morrison egy újságcikkben látott, és bámulatos módon férkőzött be ennek a megbánást egyáltalán nem tanúsító nőnek az agyába és szívébe, hogy ezen a szörnyű tragédián keresztül meséljen szabadságról, rabszolgaságról, elnyomásról. A végére én is úgy éreztem, mint az egyik mellékszereplő: megértem miért tette, de elfogadni nem tudom.
Ez a történet százszor többet tanít a rabszolgaság félelmetes és kiúttalan valóságából mint 100 történelemkönyv együttvéve. Emellett gyönyörű, ahogy Morrison leírta, M. Nagy Miklós lefordította ezt a történetet, és nagyon szerettem azt a miszticizmust is, ami végig körüllengi.
Azonnal ment a kedvencek közé, az évem eddigi legjobb olvasása, sajnálom, hogy beszerezhetetlen kötet.
„Semmit sem lehet várni egy olyan világtól, ahol akkor is probléma vagy, ha te vagy a megoldás.”
A Nobel-díj 1993. évi díjazottja nagyon kemény könyvet ír azokról a változásokról, amelyek a négerek sorsát érintették. Észak és dél, a szabadság és a szolgaság küzdelme kemény harc volt, minden színes bőrű, férfi, nő, gyerek megszenvedte. A történet nem csak a négerekről szól, megemlíti az indiánokat is, az ő helyzetük sem volt irigylésre méltó. Egy valóban megtörtént bűnügyből indulva alkotó fantáziával hozta létre művét. Rengeteg, elviselhetetlen szenvedést ábrázol, de talál feloldást a szeretetben, az odafigyelésben.
„Az ember nem olyan, mint egy átkozott fejsze. Hogy csak üt vág, csapkod a nap minden átkozott percében. Vannak dolgok, amikkel nem tud megbirkózni. Dolgok, amiket nem tud kivágni, mert belül vannak.”
Nem könnyen olvasható kötet, többször éreztem azt, hogy ezt már ember nem bírhatja ki és azt is, hogy a fehér ember mennyi bánatot képes okozni és mennyi bűnt elkövetni.
A díj odaítélésének indoklása ez volt: „Regényeiben a gazdag képzelőerő és költői megjelenítés az amerikai valóság egyik lényegi vonatkozását kelti életre” – erre a kötetre ez mindenképpen igaz.
Végre egy „kortárs?” mű, ami anélkül brutális, kegyetlen és megrázó, hogy olvasóként közben kénytelen legyek térdig gázolni a hömpölygő vérfolyamban, Neo-t megszégyenítő akrobatikus módon elhajolni a különböző irányokból felém süvítő nemiszervek zápora elől, és ne kelljen minden utcasarkon lopva kilesnem, mikor tűnik fel egy újabb trancsírozós, kínozgatós pszichopata gyilkos. Na de vissza a könyvhöz :-) Prózában elbeszélt jajongó blues misztikus felhanggal. Tetszett, hogy a szereplők igazi „átlagos” kisemberek, szökött vagy felszabadított rabszolgák a földekről, mindenféle extra kvalitások nélkül. A misztikus szálat ugyan, csak a partvonalról figyeltem, kevésbé tudtam ráhangolódni vagy megérteni, de úgy érzem a könyv szerves és elidegeníthetetlen részét képezi. Nem hallgat el semmit, minden borzalmat elmond, amit egy rabszolga kénytelen lehet átélni, de ezt vagy sallangmentesen és egyszerűen közli, vagy lírai képekben tárja fel szenvedésük minden egyes sebét. Igazi virágnyelven beszél, talán nem is értettem meg mindent Pl. a hátán virágzó fa nőtt kifejezést néhány éve talán nem tudtam volna hova tenni, de valamikor nem is olyan régen hallottam (talán a Django-ban), hogy a megkorbácsolt háton lévő hegeket hasonlítják hozzá… Toni Morrison, szerintem mi még fogunk találkozni!
Ismét másabb történetet kaptam,mintahogy a fülszöveg alapján vártam. A könyv közepén kerül szóba csak homályosan az alaptörténet,hogy egy színesbőrű nő megölte a saját gyerekét,hogy ne kerüljön olyan sanyarú sorsra,hogy rabszolga váljon belőle is. A nő a bőrtönből való szabadulás után igyekszik visszakerülni a rendes kerékvágásba, de a múlt nem hagyja ezt annyiban.
Nehéz egy könyv, az biztos. Nemcsak a téma nehéz, hanem mint olvasmány is.
A témával még megbirkóznék, de a stílus annyira idegen volt tőlem, hogy idegesített. Ezek a lila, túlcsavart, túlcicomázott mondatok! A szóvirágok, a rejtélyeskedés!
Tudom, egy Nobel-díjas íróról beszélek, de ez van, nekem nem tetszett. Megint azt érzem, hogy a kevesebb több. Kevesebb oldal, kevesebb mágia, kevesebb ködbe burkolás. És akkor nem úgy éreztem volna esténként, hogy na, nagy sóhaj, folytassuk, csak nem fogom szégyenszemre félbehagyni, előbb-utóbb csak a végére érek. És most a végére értem, „munka” befejezve, visszatehetem a polcra, visszavihetem a könyvtárba. Nagy sóhaj. Én olvasni szeretek, nem robotolni egy könyv fölött.
Mégse volt azért értelmetlen végigolvasni, mert a fejemben összesűrűsödött azzá a rövid, de szomorú és tragikus történetté, ami így végiggondolhatóvá, fogyaszthatóvá vált, ami gondolatokat ébresztett, elgondolkoztatott meg elborzasztott. Mert ez a könyv nem a Tamás bátya kunyhója.
Jobban tetszett, mint a Nagyonkék, de ennek is ugyanolyan nehezen emészthető stílusa van, mint amit már Morrisontól megszokhattunk. Nagy odafigyelést igényel, mikor kiről van szó, ki beszél, kinek a gondolatait olvashatjuk éppen. Sokszor félszavakból, vagyis inkább félmondatokból, kellett összerakni az eseményeket, a regény tele van ki nem mondott fájdalmakkal, szomorúsággal, de tudjuk, hogy léteznek. Jogosan kapta meg a díjakat, de nem az én könyvem, vagy csak rosszkor találkoztunk.
„Semmit sem lehet várni egy olyan világtól, ahol akkor is probléma vagy, ha te vagy a megoldás.”
1856-ban Ohio-ban letartóztattak egy Margaret Garner nevű szökött rabszolgát, mert megölte az egyik lányát, és végezni próbált a többi gyermekével is, azért, hogy ne vigyék vissza őket a tulajdonos ültetvényére.
Margaret Garner története inspirálta arra Toni Morrisont –az első Irodalmi Nobel-díjas afroamerikai nőt- hogy megírja az amerikai irodalom egyik legjelentősebb regényét, A Kedvest:
Gonosz volt a 124-es ház, ezért Cincinnatiban mindenki messzire elkerülte azt a helyet. Csordultig megtelt az Édes Otthon nevű farm szörnyű emlékeivel, és annak a babának a mérgével, akinek a sírjára csupán annyit véstek: A Kedves. Az egykor nyüzsgő, vidámsággal teli házban hosszú ideje már csak két ember, Sethe az egykori rabszolga, és lánya Denver lakott magányosan. Mígnem egy fiatal lány, Kedves be nem toppan az életükbe, hogy fenekestül felforgassa azt, és a múltbeli hibák foglyul ejthessék a jelent. Hiszen akit szeretünk, sosem szűnik meg igazán…
Noha a folyamatosan váltakozó idősíkok és nézőpontok rendesen megizzasztják az olvasót, Morrison ebben a sűrű, összetett képekkel teli, erőteljes prózában valami egészen rendkívülit alkotott: a lehető legintimebben ábrázolja a rabszolgalét tapasztalatát, a teljes testi és lelki kiszolgáltatottságot, a kimondhatatlan, valódi fájdalmat, a kétségbeesést, a szégyent, azt, hogy milyen, ha bármikor megfoszthatnak az emberi lényünktől és csupán állatokként tekintenek ránk. Olyan történetet írt, amelyben a követelőző holtak feldúlják a mindennapi élet rendjét és nyugalmát, és amelyben a kétségbeesetten élni akaró emlékezet küzdeni próbál a felejtés ellen.
Kedves és mindazok miatt, akik áldozatul estek ennek a kornak. Az ő hangjuk, ez a kollektív emlékezet visszhangzik a regényben, amelyben Morrison a rabszolgaság brutális, összetett fizikai és pszichológiai örökségét kutatja, hogy közelebb vihessen minket ahhoz, amit egyszerűen képtelenség megérteni.
400 dollár, 900 dollár, 675 dollár. Az első egy egyéves csecsemő, a második egy 11 éves kisfiú a harmadik pedig egy 10 éves színesbőrű kislány ára volt Savannah-ban 1852-ben. Tavaly augusztusban a Rubicon folyóirat alaposan körbejárta a rabszolgaság témakörét a gyarmati felosztástól egészen a felszabadításig. Akkor olvastam végig először ezt a 36 embert felsoroló listát (névvel, jellemzőkkel és árral). Most ahogy Toni Morrison trilógiájának első részét a kezembe vettem, akaratlanul is eszembe jutottak ezek az adatok. Valamilyen, a valóság felszínét épp csak kapirgáló elképzelésem volt ugyan a rabszolgaságról, de A kedves olyan mélységeket mutatott meg, amikre nem voltam felkészülve. A regényt egy régi újságcikk ihlette, mely egy fiatal, szökött rabszolganőről szólt, aki félve attól, hogy csecsemőjét elveszik tőle és eladják rabszolgának, megölte a gyermekét. Eköré a történet köré szövi Toni Morrison ezt a keserű sorsokat bemutató, ugyanakkor elképesztő történetet. Rengeteg el nem gyászolt veszteség és fájdalom jelenik meg ezen a 400 oldalon, elviselhetetlen női, emberi sorsok, amiket olvasva többször is felmerült bennem a kérdés, hogy mégis hogyan lehetséges ennyi tragédiát túlélni.
Legszívesebben azt mondanám, hogy mindenkinek ajánlom, de bizonyos dolgok miatt úgy érzem, hogy nem biztos, hogy mindenki számára ugyanennyire kedvelhető a regény.
Az írónő például az idősíkokat elég szabadosan kezeli, megköveteli az olvasójától a teljes figyelmet. Ha ezt megadjuk a könyvnek, viszonylag könnyen követhetővé válik a cselekmény. Kicsit tartottam a mágikus realizmus címkéjétől, nem tudtam, hogy egy ilyen témával kapcsolatban, hogyan működik majd. Szerencsére remekül! Bizonyos kérdések a regény végén is nyitva maradnak, de ez egyáltalán nem okozott hiányérzetet számomra. A nyelvezet is néhol -megjegyzem teljesen indokoltan- szaggatottá válik, ezzel is mélyítve, fokozva az olvasottak hangulatát.
Teljesen világos számomra, hogy miért kapott Pulitzer-, majd Nobel-díjat az írónő!
Fantasztikusan megírt könyv egy brutálisan nehéz témáról. Bámulatosan keveredik a történetben a valóság és a miszticizmus, végig nagyon feszített a hangulat. Olvasás közben olyan érzésem volt, mintha egy sötét, fojtogató köd vonná körbe a könyvet, és olvasás közben belépünk ebbe a félelmetes, súlyos világba. Nagyon nehéz olvasmány, de megéri elkezdeni.
Népszerű idézetek
Semmit sem lehet várni egy olyan világtól, ahol akkor is probléma vagy, ha te vagy a megoldás.
Van olyan magányosság, amit el lehet ringatni. Karba font kézzel, felhúzott térddel; szorítva, egyre csak szorítva, s ez a mozgás, nem úgy, mint egy hajóé, elcsitítja és magába burkolja a ringatót. Ez a belső fajta magányosság – feszes, mint a bőr. Aztán van a kószáló magány. Azt semmilyen ringatás nem tudja egy helyben tartani. Eleven, a maga ura. Száraz, terjeszkedő valami, s az ember saját lépő lábának a hangja mintha valahonnan messziről jönne.
419. oldal
Az a 124-es volt ez, ami előtt Sethe lemászott a szekérről a mellére kötözött újszülött csecsemőjével, és először érezte anyósának széles karját. Az anyósáét, aki már eljutott Cincinnatibe. S aki úgy döntött, hogy mivel a rabszolgaélet „tönkretette a lábait, a hátát, a fejét, a szemét, a kezeit, a veséjét, a méhét és a nyelvét”, nem maradt más, amiből megélhet, mint a szíve – melyet azonnal munkába is állított.
143. oldal
És egész idő alatt, bármit csináltak éppen – mondjuk, Denver letörölte a verejtéket a homlokáról, vagy megállt, hogy bekösse a cipőjét; vagy Paul D. belerúgott egy kőbe, vagy odahajolt, hogy megsimogassa egy kisgyerek arcát, aki az anyja vállához bújt –, a három árnyék, amely a lábukból lövellt ki balra, egész idő alatt egymás kezét fogta. Senki nem vette ezt észre Sethén kívül, s aztán már ő sem figyelte, miután eldöntötte, hogy jó jel. Ez lesz az élet. Hát, talán.
85. oldal
Egy rövidárutemplom tornácán ülve, kicsit részegen, s így, hogy nemigen volt semmi dolga, átgondolhatta ezeket a dolgokat. Lassú, mi-lett-volna-ha gondolatokat, amelyek mélyre hasítottak, de nem ütköztek semmi szilárdba, amiben egy férfi meg tudna kapaszkodna. Úgyhogy szorította a csuklóját. Hogy beleütközött annak a nőnek az életébe, hogy belebújt, és hagyta, hogy belebújjon az övébe – amiatt jött most ez a zuhanás. Új dolog volt, hogy egy igazi nővel akarja leélni az életét, és attól, hogy elveszítette ezt az érzést, sírni szeretett volna, és mély gondolatokat átgondolni, amelyek nem ütköznek semmi szilárdba. Amikor sodródott, és nem gondolt másra, csak a következő étkezésre, és alvásra, amikor minden jól el volt pakolva a mellében, nem érezte úgy, hogy kudarcot vallott, hogy nem jól alakult az élete. Ami bárhogy is alakult, az jól alakult. Most meg töprengett, hogy mi minden romlott el, és, kezdve a Tervvel, minden elromlott. Pedig jó terv volt.
342. oldal
És mindig, amikor megszökött, csak csodálni tudta ennek a földnek a szépségét, amely nem az övé. A keblébe rejtette, a földjét tapogatta, a partjaihoz simult, hogy a vizét igya, és próbálta nem szeretni. Olyan éjszakákon, amikor személyesen őhozzá fordult az ég, elgyöngülve saját csillagainak súlyától, kényszerítette magát, hogy ne szeresse. A temetőit és a mélyen fekvő folyóit. Legfeljebb csak egy házat, mely magányosan állt egy szappanfa alatt; talán egy kikötött öszvért és a fényt, mely csak úgy megcsillan a szőrén. Bármi fel tudta kavarni, és nagyon keményen próbálta nem szeretni.
411. oldal
A sorozat következő kötete
Kedves-trilógia sorozat · Összehasonlítás |
Ezt a könyvet itt említik
Hasonló könyvek címkék alapján
- Silvia Moreno-Garcia: Mexican Gothic – Mexikói rémtörténet 75% ·
Összehasonlítás - Dan Simmons: Terror 89% ·
Összehasonlítás - Alma Katsu: Éhség 77% ·
Összehasonlítás - Elizabeth Kostova: A történész 85% ·
Összehasonlítás - Niklas Natt och Dag: 1793 89% ·
Összehasonlítás - Sue Monk Kidd: Szárnyak nélkül szabadon 91% ·
Összehasonlítás - Margaret Mitchell: Elfújta a szél 94% ·
Összehasonlítás - Alex Haley: Gyökerek 92% ·
Összehasonlítás - Isabel Allende: Kísértetház 91% ·
Összehasonlítás - Krencz Nóra: Szilánk 93% ·
Összehasonlítás