Ezek ​az ő neveik 84% 25 csillagozás

Szerencsés irodalmi pillanat az ilyen, amikor egy fontos, aktuális téma találkozik egy magasan kvalifikált szépíróval – örüljünk neki. Wieringa könyve két párhuzamos szállal operál. Egyrészt néhány csontig lesoványodott nyomorultat látunk, amint jobbára állati ösztöneikre hallgatva vánszorognak a néptelen pusztán – akár McCarthy Az út-jából is szalajthatták volna őket. Ám közben éreznünk kell, hogy ez nem posztapokaliptikus utópia, hanem nagyon is létező valóság több ezer bevándorló számára, akik a maguk kilátástalanságából indultak a jobb életbe, ám valamiképpen a semmiben lyukadtak ki. A másik szál kiválasztásakor az író okosan ellenállt a csábításnak, hogy a totális ellenpontot, mondjuk a fejlett Hollandiát ábrázolja, megmaradt a középútnál: a helyszín Mihajlopol, a posztszovjet korrupció és rothadás hona. Amíg az első szálban legfeljebb ragadványnevükön ismerjük meg a szereplőket, addig itteni főhősünknek nagyon is van neve, ő Pontusz Beg, a rendőrkapitány, aki ugyan messze nem tökéletes, de etikus gondolkodás terén azért még a közösség krémjéhez tartozik. Eleinte ez a két szál nemigen érintkezik egymással, egyetlen párhuzamként azt tudtam kiötölni, hogy mindannyian egy jobb világot keresnek: a vándorok fizikai, Pontusz Beg pedig morális értelemben – utóbbi így jut el egy rabbin keresztül a zsidó vallási szövegekig. Ami egy rendőrtől meglehetősen abszurd választás, de ennyi sci-fi még belefér.

Aztán a könyv utolsó harmadában Wieringa bátran megtöri a történet eddigi ívét, és egyetlen színpadra hajigálja az eddig megismert szereplőket. Azzal, hogy innentől kezdve más szemszögből láttam a menekülteket, paradox módon egyszerre távolodtam el tőlük, és kerültem közelebb hozzájuk – ez mindenképpen az írói koncepció erénye. Másrészt módot ad Wieringának arra is, hogy újabb értelmezési szintekkel gazdagítsa az amúgy is sokrétű szöveget: némi ál-bűnügyi szállal, és új értelmet ad Beg izraelita tanulmányainak is azzal, hogy analógiát teremt Mózes sivatagi útja és a bevándorlók kilátástalansága között. Okos, empatikus, erős könyv, és bár felettébb vígasztalan, mégis: nagyon szép végkifejletbe torkollik.

Jól mondta @Kuszma: ez egy vigasztalan könyv.
Két egymással ellentétes irányba mutató nyílnak látszó történetszál futott itt. Az egyik nyíl elfelé mutatott valahonnan, el a gyökerektől, menekülve valami újba és ismeretlenbe, a másik nyíl pedig visszafelé, a gyökerekhez, először kényszeredetten, majd végzetként elfogadva, tudomásul véve az addig ismeretlennek tudott zsidó származást. Végig nyilvánvaló volt, hogy ezek a szálak, a más-más úton tévelygők, a jövőben vagy a múltban megnyugvást találni vágyók előbb-utóbb találkozni fognak egymással. Volt bennem várakozás is, szerettem volna, ha valami kiderül Beg családjáról, ha valami több kiderül a menekültekről. De Wieringa másképp gondolta. A csavar a végén váratlan volt, és jócskán hagyott maga után nyitott kérdéseket is. Vajon jó megoldás Beg terve? Nem tudom…
A regény nagyon aktuális kérdéseket feszeget. Nemcsak a menekültkérdés és a gyökerek keresése közbeni meglepő, sokszor fájdalmas felfedezések boncolgatása, hanem Mihajlopol városának, az ottaniak életének, egy széthullóban lévő, önmaga romjain vegetáló társadalomnak a leírása miatt is.

Már a könyv témája is igen figyelemfelkeltő, hisz annyit hallani manapság bevándorlókról, menekültekről.
A regény fejezeteiben felváltva mutatja be a Pontusz Beg rendőrfőnök életét, és a menekültek vándorlásának, éhezésének történetét, és ez a két szál csak igen sokára, bőven a könyv felén túl fonódik össze. Onnan kezdve megy át az egész egy nyomozásba, melynek során a kihallgatások, a múltbéli események elbeszélése nyomán tisztul a kép mindenki számára.
Míg Beg a múltját kutatja, saját zsidó származására igyekszik bizonyítékot keríteni, addig a menekültek a jövőt keresik, egy szebb jövőben reménykednek, miközben szörnyűségeken kell keresztül menniük, borzalmakat kell túlélniük. Egy aljas csel juttatja őket ebbe a kilátástalannak tűnő helyzetbe, mely próbára teszi őket, meg is fogyatkozik a csapatuk a végére.
Tökéletesen rámutat a regény, hogy van az élet és a halál között egy köztes állapot: amikor épp csak az mondható el az emberről, hogy még él, de ő maga talán már halottként tekint magára. Mert ez így senki számára sem élhető élet. De űzi, hajtja őket a remény, hogy menjenek, és találjanak újra némi esélyt az élő életre.

Migránsok keresik az új élet reményét. Drámaian időszerű történet!
http://gaboolvas.blogspot.hu/2015/07/ezek-az-o-neveik.html

Letaglózó könyv mindenképp, de ilyen szépen megírva, különösen az.
Olyan sok minden jut eszembe, de sehogy nem állnak össze értelmes mondatokká, úgyhogy most csak ennyi. Beszereztem egy másik könyvét is, remélem az vidámabb.

De jó is olvasni,ha minőségi a szöveg. Mert az ilyen, mint diafilm vetül rám, feledteti a saját énem, kitépi annak gyökerét. Pihenőhely egy másik élet, amelyet csak kívülről nézek, ahol nincs dolgom, ahol nem avatkozhatok bele.
Nem életrajzi regény, de sejtem, hogy Wieringa bejárta a saját sivatagát, és ehhez körített egy aktuális mesét. Éppen nagyon aktuálisat. Menekültek hagyják el a kísértetek lakta otthonuk. A szó, hogy otthon teljesen értékét veszti, így hát el kell indulni az ismeretlenbe. Embercsempészek útvonalán érkeznek az újhazába, amiről utólag megtudjuk, még csak új sem, hisz a csempészek hamis határátkelőt építettek, nincs itt semmi de semmi határ. A világ végén és azon is túl dobnak ki a semmibe csomó szerencsétlen embert, s nagyjából egy nyilat rajzolnak eléjük a földre, hogy arra induljatok tovább. De az arra nem vezet sehova, hónapokig téren és időn kívül vándorolnak, maguk mögött hagyva a komfortos énük összes kellékek, lealjasodva vadorzóba, mígnem egyszer (pompás írói érzékkel a végtelenségig nyúlik ez a vándorlás..)meg nem érkeznek egy nevenincs városba, valahol Oroszországba.
A regény másik szála az említett város egy rendőre, aki a menekültek életben maradt csoportjával találkozik, és végül a sorsuk valahogy össze is fonódik. Így szokott ez lenni a találkozási csomópontokon..
de nem akarok fülszövegezni tovább.

Miről is van itt szó? Mindenki keresi az otthonát..akinek elvileg megvan, nagyjából működik, az is..az sincs benne otthon igazán. Otthon van-e egyáltalán valaki itt az életben? Azt hiszem, áltatja magát, aki igennel felel. Talán időre-időre vannak pihenőhelyek, de ez itt nem az a hely. A holland író megoldása az otthonra nekem nem elegendő. Mert ígér valamit. Áltat azzal, hogy van itt valódi megnyugvás. Az egyik főhős hirtelen arra jön rá, hogy nem kizárt, hogy zsidó ősöktől származik. A valódi haza irányát ki is jelöli magának a zsidóság történelmének, legendájának leírásával, amit megpróbál önmagáévá tenni. Eléggé leegyszerűsödik számomra ez az óriási kérdés, hogy otthon.

Talál egy új pihenőhelyet. És hogy kerek legyen a sztori ide rángatja át a menekültek egyik főszereplőjét is. Picit konstruált a történet. Picit.
Én meg nem pihenni akarok..de attól még élveztem a regény szöveg”szövetét”. Finom, puha, bársonyos. Érződik, aki írta, hitt abban, amit írt, jólesett neki megpihenni az újratalált otthonában. Az már más kérdés, hogy engem az ilyen otthon nem nagyon érdekel.

Talán nem jókor olvastam, talán túl fáradt voltam, de valamiért nem tudott beszippantani. Lassan peregtek az események, az egyébként két szálon futó történet lassan ért össze. Nem is értem, hogy miért nem tetszett annyira, pedig olyan szépen ír. Talán az útkeresés is egy lassan kibontakozó események sora. Polcon fog maradni, még előveszem majd.

Egyszer egy történet idén már ígérte nekem, hogy elolvasva megtalálom Istent. S noha a hitemet akkor se, most se leltem meg, ez a könyv újfajta megértéssel gazdagított a témával kapcsolatban, vagyis, hogy az emberi teljesítő és tűrőképesség határán, miképp kapaszkodik bele az ember valami horizonton túli, láthatatlan, s nálánál erősebb valamibe, hogy túl tudjon élni valami túlélhetetlent.
Az Ezek az ő neveik egy egszerű történet arról, hogyan jutunk el A-ból B-be, s hogy ez a köztes állapot minden csak nem egyszerű, legyen szó valaki belső útjáról önmagához a múltja megismerése által, vagy a kétségbeesett menetelésről egy másik, jobb életbe.

Nagyon aktuális téma, nagyon más szemszögből. Még emésztem…