Tomas ​Tranströmer versei 5 csillagozás

Tomas Tranströmer: Tomas Tranströmer versei

Tomas Tranströmer 1931-ben született Stockholmban, itt végezte egyetemi tanulmányait is. 1955-58 között egy radikális irodalmi folyóiratot szerkesztett 1960-66-ig a középsvédországi Roxtina városában működött a fiatalkorú bűnözők nevelőintézetében, mint pszichológus. 1967 óta Vasterasban él. Első verse tizenhat éves korában jelent meg, s ma a kortársi svéd líra egyik legnagyobb alakja. Többször járt Magyarországon, számos magyar költőt fordított svédre, a legnagyobb szeretettel Pilinszky Jánost.

Tartalomjegyzék

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Új Pegazus Európa

>!
Európa, Budapest, 1979
80 oldal · ISBN: 9630714205 · Fordította: Thinsz Géza

Várólistára tette 6

Kívánságlistára tette 4


Kiemelt értékelések

pável>!
Tomas Tranströmer: Tomas Tranströmer versei

Lehet azon is töprengeni, hogy miért éppen egy elég ismeretlen skandináv szerző kapta a 2011. évi Nobelt (bár az alapvető kérdés az, van-e bármiféle összefüggés az irodalmi érték és a Nobel-díj közt), de most érdekesebb szerintem az, hogy nem prózista vagy drámaíró, hanem lírikus lett a befutó idén. Finoman szólva sem a legnépszerűbb műnem a líra, gondoltam, a díjazottak közt alig volt eddig poéta, de a wiki statija szerint kb. fele annyian vannak, mint a regényírók! Ám ez száz év története – érdemes megnézni azt is, mostanában mely költők kerültek be a szerencsések közé: nos, az utolsó költő, akit ez a megtiszteltetés ért, mikor kapta a Nobelt? Már 15 éve is megvan.

Igaz, közvetlen őelőtte is költő nyert, az ír Seamus Heaney, ő talán ismertebb picivel, mint lengyel társa, Wisława Szymborska (1923-) – nem tudom, ismeri-e egyáltalán valaki a verseit, én eddig sajnos nem – 1996-os kitüntetése indoklásában ez szerepelt: „Költészete ironikus pontossággal engedi az emberi élet momentumaiban megmutatkozni a történelmi és biológiai összefüggéseket.”

Magyar költők csak a nevezésig jutottak, de a díj közelébe eséllyel csak prózaíróink kerültek (Kertészt ugye most nem számítva, Herczeg Ferenctől Nádasig). Pedig éppen költőink közül hányan megérdemeltek volna egy dobbantót a világhír felé, József Attilától Szabó Lőrinc, Weöres Sándor, Nagy László mellett a díjra fel is terjesztett Juhász Ferencig, vagy éppen Pilinszkyig, aki – és vele érkezünk meg témánkhoz – Tranströmer személyes barátja volt.

De előtte még egy kis kitérő. Svéd irodalom?
Az utca embere szinte biztosan csak a skandináv krimiírókat ismeri, és ezzel nincs is nagy baj, elég jók, és mindig kell valami csaliirodalom, hogy mélyebbet is merítsünk. Persze a sok hasonló (és kimondhatatlan) nevű skandináv krimiszerző közt már könnyen elveszünk, ki melyik északi nemzet írója, Izlandtól a Baltikumig.

A svéd próza(nem krimi)irodalom is ismerős lehet sokaknak: a régiek közül Hjalmar Söderberg, August Strindberg, Ingmar Bergman (mint forgatókönyvíró), vagy a kortársak: Per Olov Enquist, Ajvide Lindqvist, Klas Östergren, Alexander Ahndoril, Magnus Utvik, Annika Thor, Torgny Lindgren – vagy sokan mások, de nem borzolom az idegeket, én is katalógusból csentem a lista végét.

És akkor még nem beszéltünk a svéd költészetről (a drámairodalomról ígérem, nem is fogok) – mert nem Tranströmer ám az egyetlen magyarul olvasható svéd költő – vegyes antológiákon kívül elérhetők a következő saját kötetes szerzők is:

Bellman, Carl Michael: Fredman episztolái és dalai Századvég, 1993

Aspenström, Werner: Jégjelentés Ister, 1999

Johnson, Bengt Emil: Szivárványpartitúra Széphalom Kvműhely, cop. 2003

Sandell, Ha–kan: Mintha valamire várna az ég JAK : BIP, 2003.

Aspenström, Werner: Hanyatt a fűben Széphalom Kvműhely, 2004.

Sjögren, Lennart.. Tengertajték Széphalom Kvműhely, 2004

Helge, Per: Hullámhosszak Széphalom Kvműhely, 2004.

Már a kötetcímekből is látható: egyrészt míg a skandi krimiirodalom kiadásában itthon az Animus jár élen, addig versekben a Széphalom; másrészt nem csak a skandináv kozmetikumipar természetközeli, de irodalmi nyelvük is.

Jelen válogatás Tranströmer 1954–1974 közt megjelent hét verseskötetéből készült. Ami azt jelenti, esszenciálisan magába rejti a pályakezdő kötetet is ("17 dikter", 1954) és érinti a már beérkezett, neves költő életművének – optimista, skandináv, hosszú nyári szóképpel – zenitjét is.

(Rövid, első és egyetlen olvasásra épülő olvasónapló következik, egy update még esélyes lesz a jövő héten.)

A szövegeknek (prózavers is akad bőven) nincs elmesélhető, átadható története (nem is ez a líra lényege), de (eleinte legalábbis) gyakori háttér a reggel, az elindulás moccanata, majd gyakran a fény-árnyék játékok. Az első versek mintha egy hosszú, lassú ébredés lenyomatai lennének egy álom- és lepedőmintázatú arcon…

„…sirály, a nap révkalauza” – ilyen és más hasonlóan erős képek uralják a verseket, ezek a természetből merítő költői látomások ("skandináv trópusok") a versek ágya, gerince (vagy egy sörös képpel, mert a svédek ebben is jók: ászokgerendája). Bőven akad köztük talán közhelyes is ("földre nyíló ablak a tó"), de érződik az a teremtő erő, ami a kezét vezette – még ha az utóbbi kilenc évben egykezes játékra is kényszerült agyvérzése miatt.

„Kinn a szabadban, nem messze a háztól,
hónapok óta hányódik egy újság, teli eseményekkel.
Öregszik, éj-napon át, napfényben, esőben,
hogy palánta legyen, elvegyüljön a földdel.
Ahogy egy emlék lassan átváltozik tennenmagaddá.”
(A Történelemről, V., p28.)

Legfeljebb érthetetlen a számunkra… Gondoljuk el, mennyit értetnek a magyar költőóriások legnagyszerűbb soraiból – azok bármilyen remek fordításaiból – a külföldiek… Szóval nem is akartam nagyon belelátni, csak a hangulatot akartam elkapni, és az talán sikerült egy picit. Messze csapongó képeit – melyek erősen álomszerűek – nem lehet direkt olvasással feldolgozni, be kell építenünk őket magunkba, pl. mi is kezdhetnék egy ilyen mondattal egy álmos, esős péntek délután:

„A nyelvek egy ütemben menetelnek a hóhérokkal”

vagy

„A völgyben csúszó-mászó baltanyelek nyüzsögnek”
(Éjjeli ügyelet, p34.)

Hóolvadás, 1966-ban
„Zuhogó zuhogó víz robaj ősi hipnózis.
A patak elönti az autótemetőt, álarcok
mögött csillog.
Keményen megmarkolom a híd korlátját.
A híd: hatalmas vasmadár, elvitorlázik a halál előtt.”

Tranströmer azokat az uszadékszavakat keresi, várja, egy felfordított csónaknak dűlve, melyeket a gondolati sodrás vet partra az elmében. Máskor lékhorgász: a befagyott víz alá merül le utánuk – csak hogy az ő képeivel éljek (A rádiusz mentén, p39.)

Aforisztikus magvakat sodor a szél a versei vetítette tájakon – kiemelés tőlem:

„Újabb széllökés. Más partokról beszél a szél.
A háborúról.
Földekről, ahol a lakosok felügyelet alatt élnek,
ahol vészkijáratokkal épülnek a gondolatok”
(Keleti-tengereim, p49.)

Alig elmesélhetőek a versei, pedig beleírja az egész világot, csillag – és fűszálperspektívából egyaránt, saját afáziáját is, háborúkat és a csendet, két hullámtörés közt.

Olvasni a verseit (pláne hűvös este, nyitott ablaknál) olyan, mint harapós hullámokkal játszó tengerparton sétálni, ahol a széllökések mindegyike újabb gondolatot pumpál az agyadba, és persze hogy nem elég egyszer elolvasni őket, ahogy nem elég egyetlen hullámmal szembemenni, mert magukban azok nem léteznek, elválaszthatatlanok egymástól, ahogy a sorai is.
Olvassátok.

Végül egy olvasásszociológiai jellegű megjegyzés: idehaza a díj odaítélésének másnapján még (relatíve) elég sok kötete kint hevert a FSZEK polcain (a főváros elég mély merítés ehhez – és az online katalógusukban bármikor ellenőrizhető a pillanatnyi állás), s mivel nem krimit írt, talán csak a legmélyebb tarisznyájú bölcsészek vadásszák majd le onnan. A jó hír az, hogy a kiadók máris körlevelekben toborozzák az új kiadáshoz a vásárlókat.

(Annak, aki tovább búvárolna még a témában, ajánlom még a Svédországban könyvtárosként élő magyar Maria Larsson blogját, talán még egy kávéra is elkapja az öregurat.)
(2011)

Gelso>!
Tomas Tranströmer: Tomas Tranströmer versei

Amiket megértettem, azok tetszettek.
Leginkább a Keleti-tengereim I-VI.
…és meg a Titkok az úton, A palota, Lamento, Magány.
Meglepett az, hogy milyen különleges képekben találkoznak a nagyvárosi élet tumultusos, zsúfolt, mozgalmas kiragadott pillanatai a természetből kiragadott nyugodt percekkel.
Az utószó nagyon jó a kötet végén.
Sajnos, én a transzcendenciát nem tapasztaltam meg, de lehet, hogy nyíltan előttem van, csak pont becsuktam a szemem…

Jó, hogy ilyen vékony, mert az ember könnyebben visszanyúl ilyen kecsesen súlyos kötetekért a polcra, még a becsukott ajtó küszöbéről is visszafut…

anesz P>!
Tomas Tranströmer: Tomas Tranströmer versei

Kicsit meglepett, hogy ezek mintha inkább önvallomások lennének, nem is versek. Néha még a formátum sem olyan. Nagyon sok az irodalmi utalás, ami nagyon tetszett. Viszont nem igazán tudtam azonosulni a költeményekkel.
Összességében számomra felejthető kategória.


Hasonló könyvek címkék alapján

Czesław Miłosz: Ahogy elkészül a világ
Czesław Miłosz: Múzsáim palotája
Czesław Miłosz: Milyen is lesz a Mennyben
Braun Róbert (szerk.): Nobel-díjas írók antológiája
Wisława Szymborska: A növények hallgatása
Kosztolányi Dezső (szerk.): Idegen költők
Pablo Neruda: Száz szerelmes szonett
William Butler Yeats: William Butler Yeats versei
Rabindranath Tagore: A kertész
Wisława Szymborska: Kilátás porszemmel