„A kardé az igazság!” Kitiara Uth Matar legendás jelmondata ez. Valaha a bátorságot és az erőt fejeztek ki – azokat az erényeket, melyekre minden igaz harcosnak szüksége van – ám ahogy teltek az évek, a mottóból nem maradt egyéb üres kifogásnál. Egy elv, mely minden tettre igazolást ad. A Dragonlance Krónikák oldalain már megismerhettük Kitiara ellentmondásos, titokzatos személyiségét, ez a könyv pedig fellebbenti a fátylat nem kevésbé titokzatos múltjáról is. Megtudhatjuk, hogyan jutott fiatalon árvaságra, és milyen felelősségteljes szerepet vállalt öccsei – Caramon és Raistlin – felnevelésében. Napvilágra kerülnek hivatásos zsoldos katonaként leélt fiatalkorának tettei, és egyre növekvő vonzalma a gonosz iránt, mely végül egy haramialelkű idegen és egy csapatnyi kalandor társaságába sodorja. Végül Solamniai apjának emlékeitől kísértve, Kitiara felkerekedik, hogy megtalálja a válaszokat múltjának kérdéseire.
Sötét szív (Találkozások 3.) 21 csillagozás
Kedvencnek jelölte 1
Kívánságlistán 1
Elcserélné vagy eladná
Népszerű értékelések
Kitiara az a karakter a dragonlance világán, akit A sötét égbolt sárkányaiban nagyon szerettem, a krónikákban vegyes érzéseim voltak, ebben a könyvben hiába főszereplő egyáltalán nem tetszett az alakja. Igaz maga a könyv sem az igazi. A találkozások közül eddig ez a leggyengébb darab. Vontatott a történet, azt éreztem, hogy írni kell valamit Kitiaráról, tök mindegy mit, csak legyen róla is egy könyv, amiben a gyermekkorát és első kalandjait meséljük el.
A csillagok is inkább Raist és Caramon alakjának szólnak és nem Kit-nek.
Ó, Kitiara Uth Matar tizenévesen. Hát szerettem, talán a harmadik könyvem a DL sorozatból, én ezekkel a részekkel ismerkedtem először. Itt kezdtem belebolondulni a világba és hiába ő az egyik legunszimpatikusabb szereplő, ezt mégis szerettem. Most, hogy már tapasztaltabb vagyok és többet olvastam a sorozatból, talán nem tetszene annyira, de szerencsére nem vagyok olyan buta, hogy elolvassam újra :D
Nem volt rossz, bár a szereplőkön kívül nem sok köze volt a Dragonlance világához. Sokkal kevésbé komplex és átfogó, mint a többi könyv, inkább csak egy olyan fantasy, ami önmagában is megállná a helyét, a könnyedebb olvasmányok között. A fiatal Majere-testvéreket humoros volt látni, de legalább Kitiarát jobban megkedveltem.
Hangulatilag már más volt, mint a Találkozások első kötet, ráadásul itt Tanisék nem is szerepeltek. Ettől függetlenül a kötet érdekes volt, bár inkább a Caramon és Raistlin ifjú korát bemutató részeket szerettem, Kitiara sosem volt szívem csücske.
Eléggé meglepő volt, hogy az előző kettő után ez a rész nem finomkodott, itt-ott kicsit brutális volt ifjonti lelkemnek :D
