Nézd, ​ki van itt 702 csillagozás

Timur Vermes: Nézd, ki van itt Timur Vermes: Nézd, ki van itt Timur Vermes: Nézd, ki van itt

2011. nyara. Berlin közepén egy üres telken, katonai egyenruhában egy ötvenhat esztendős férfi ébredezik: Adolf Hitler. Amit talál: béke, demokrácia, rengeteg külföldi és egy női kancellár… Ebben az új világban a tőle elvárható fanatikus hittel új karrierbe kezd a televízióban.

Timur Vermes káprázatos szatírájának Hitlere nemcsak végtelenül komikus figura, de ijesztően valóságos is. Meghűl az ereinkben a vér, hogy milyen könnyen megtalálja a helyét egy cinikus, gátlástalan világban, ahol a demokrácia hosszú évtizedei után a demagógia, a nézettségi adatok és a like-gombok nyomogatása vezérli a közéleti cselekvést. A könyv a megjelenése óta töretlen sikert arat Németországban, olvasók százezreit bűvölte el, és a világon szinte mindenütt az idei év egyik legjobban várt megjelenéseként beszélnek róla.

Eredeti megjelenés éve: 2012

>!
Libri, 2015
342 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789633102329 · Fordította: Nádori Lídia
>!
Libri, Budapest, 2013
ISBN: 9789633103173 · Fordította: Nádori Lídia · Felolvasta: Scherer Péter
>!
Libri, Budapest, 2013
342 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789633102329 · Fordította: Nádori Lídia

1 további kiadás


Enciklopédia 32

Szereplők népszerűség szerint

vezető

Helyszínek népszerűség szerint

Izrael


Kedvencelte 51

Most olvassa 66

Várólistára tette 347

Kívánságlistára tette 275

Kölcsönkérné 9


Kiemelt értékelések

vicomte P>!
Timur Vermes: Nézd, ki van itt

Van egy motívum, ami több nép mondái közül is visszaköszön: a legendás király nem hal meg, hanem egy titkos helyen álomba merülve várja, mikor az országnak szükség lesz rá, hogy akkor kivezesse a bajból a népét.

A magyar származású Vermes regényének kiinduló szituációja mintha ennek a legendának az abszurd változata lenne: napjaink Berlinjében egyszer csak feleszmél Hitler, aki rövid sokk után neki is lát, hogy rendet tegyen a – szerinte – lezüllött országban.

S ezzel az ötlettel az író vasalt bakanccsal tiport rá Németország legérzékenyebb pontjára.

A könyv alapolvasata szerint egy csípős szatíra, a mai globális politikai helyzetről, a média hatalmáról és a XXI. századi demokráciák visszásságairól.
Divatos témák, szó se róla – ki tudná megmondani, hogy hány különböző módon próbálták már ezt megragadni az írók.
De egyik sem volt olyan merész (avagy pofátlan), hogy a könyv főszereplőjének és narrátorának magát Hitlert tegye meg. Nem is véletlen: ha ezt valaki elrontja, ha nem hiteles a figura, akkor nagyon kínos lett volna a végeredmény.
De Vermes nem rontotta el.

Bár néhol halványan gyanítottam, hogy az író véleményét hallom, de azért javarészt elég ügyesen belebújt a diktátor bőrébe, és nem szócsőként használta a figurát, hanem valóban azokat a reakciókat kaptuk, amelyek indokoltak voltak. Úgy is mondhatnánk, hogy az író alkalmazta a „meszd ekting” alapvető fogásait.
Ahogy az olvasók többsége, én sem vagyok Hitler szakértő, de néhány éve olvastam A rombolás anatómiája c. könyvet, amelyben Fromm hosszasan foglalkozik a XX. század két legismertebb diktátorával, Sztálinnal és Hitlerrel, pszichológiai szempontból. A regény olvasása közben folyton visszaköszöntek az ott írtak.

Hitler lelki torzulások tucatjától szenvedett – és vele együtt szenvedett az egész világ ezek miatt.
A pusztulást és pusztítást imádó erősen nekrofil karakterrel rendelkezett – a könyv sem véletlenül a felperzselt föld taktikájának leírásával nyit.
Szadomazochista és érzéketlen szociopata személyiség volt, csökött empatikus képességekkel. A saját kisszerűségét beteges mértékben túlkompenzálta. Félművelt, az átlagosnál alig valamivel intelligensebb, reménytelenül merev és tucatnyi fóbiával megvert ember volt, akinek a zavaros és ostobán demagóg nézeteit a józan számítás szerint egy pillanat alatt félre kellett volna söpörni.
De mégsem ez történt.
Mert volt még egy tulajdonsága, mindenek közül a legveszélyesebb és legfenyegetőbb: a karizmatikus megszállottság.

Vermes Hitler figurája tökéletesen felvonultatja ezeket a tulajdonságokat, és kizárólag attól válik néhol groteszk módon humorossá, mert most nem állnak mögötte a halálbrigádok, így azt a kulturális és történelmi szakadékot, ami 66 év alatt közte és a valóság között elmélyült, nem tudja hullákkal föltölteni, hogy zavartalanul masírozhasson tovább.

De ki tudja meddig marad meg ez az állapot?

Én nagyon félek attól, hogy bármennyire nyugtalanító is a könyv lezárása, mégis reálisabb, mint az, amit szívem szerint olvastam volna…

7 hozzászólás
Cicu>!
Timur Vermes: Nézd, ki van itt

Egyszerűen zseniális! Imádtam az első sorától az utolsóig!
Alapötlet: 5/5
Kivitelezés: 5/5
Borító: 5/5
Nagyon abszurd, nem lehet komolyan venni. Rengeteget nevettem olvasás közben :)
Komolyan néha már azt vártam, hogy megjelenik Dr. Emmett L. Brown a DeLorean-nal :D Remek szatíra :)
„No de tudjuk, mit várhatunk az újságjainktól. A süket írja, amiről a vak tudósít, a falu bolondja korrektúráz, a többi lap pedig változtatás nélkül átveszi.” – A kedvencem, média bírálat a javából :D
Amúgy is szívem csücske könyv, mert @csgabi-tól kaptam ajándékba, amit itt is köszönök :)

2 hozzászólás
Morpheus>!
Timur Vermes: Nézd, ki van itt

Az író jó érzékkel nyúlt ehhez a nehéz témához, és amellett, hogy viccesnek bizonyult, nem tudtam elfeledni az aktuálpolitikai áthallásokat sem. Megértem, hogy annak idején bedőltek az emberek Hitlernek Németországban, ugyanúgy, ahogyan Sztálinnak Szovjetunióban. De könyörgöm, elmúlt majdnem nyolcvan év, és sok országban, ugyanott tartunk: Csak találni kell képzeletbeli ellenségeket, zsidók, kulákok, melegek, civilek, Brüsszel, habzó szájjal hőbörögni, és az emberek úgy mennek ezek után, mintha zsinóron húznák. Az emberek semmiből nem tanulnak.

2 hozzászólás
Qedrák P>!
Timur Vermes: Nézd, ki van itt

A német humor olyan, mint a német pornó: tudjuk, hogy létezik, de azért nem keressük célzottan.
A szerző ráadásul a nürnbergi törvények értelmében még csak igazi németnek sem tekinthető, mivel, ha jól értem, félig magyar.
Egy diktátor vagy egy hasonló kaliberű történelmi vezető fejébe beszállni mindig érdekes utazás. Nem kényelmes, nem komfortos, de érdekes. Az, hogy mindezt beleágyazzuk egy gyilkos szatírába, bátornak tűnő vállalkozás. Azért csak annak tűnő, mert ugyanezt a történetet csak így lehet elmesélni, véresen komolyan nem.
Azt hiszem a pszichológiában azt szokták tartani, hogy ha a démonainkat lefojtjuk, akkor a sötétben félelmetes szörnyetegekké válnak. Ha viszont felhozzuk őket a napvilágra, akkor a fényben szánalmas lényekké zsugorodnak össze. Hitler ennek az esetnek a tökéletes archetípusa. Erre a nácik saját esztétikája, a magukról elmesélt történet, és az a tény, hogy a rendszerük a kommunizmussal ellentétben nem kapott időt a megöregedésre és a szétrohadásra, nagyszerű eszköztárat biztosít. De ahogy szembesítjük Hitlert a modern társadalommal, csak egy bohóc marad, akinek még a szélsőjobboldaliak sem elég tökösek és eszmehűek.
De a szatíra nemcsak Hitlerről szól, és ez egy zavarba ejtő vonása a történetnek. A német társadalomról ugyanis kapunk egy görbe tükröt, nemzetiszocialista szellemben. És vajon mindegy, hogy nevetünk Hitler belső monológjain vagy együtt bólogatunk vele? Mert itt megkapják a magukét a csetlő-botló politikusok, az egyszeri német polgár vagy éppen a sok bevándorló is. No meg Merkel is, bár a CDU volt az egyetlen, spoiler, szóval ez egy kicsit gyanússá teszi a szerző politikai elköteleződését. Talán éppen ezért működött nekem a történet, hiszen szembesített minket azzal, hogy az évtizedek alatt a kulturális térben felállított (német) játékszabályok nem a levegőből pottyantak ki, noha némelyik csakugyan furcsának tűnik.
Akadt benne pár magyar vonatkozás, kezdve Lothar Matthäusszal, aki egy időben a magyar válogatott aktuális Messiásának a szerepében tündökölhetett, bár a történet idején ugyanezt a szerepkört pont Bulgáriában hagyta maga mögött. És hát német szempontból Hitler megjegyzi, hogy az aláírás mennyire fontos, hiszen így került Erdély is az egyik korrupt balkáni bandától a másikhoz. Vajon ez csak a leendő magyar olvasóknak szánt trigger volt-e, vagy a németek eleve valami hasonlót gondolnak rólunk?
Apropó, magyarok. Vajon lehetne-e hasonló szatírát Magyarországról? Mit gondolna Szálasi Ferenc a Nemzeti Együttműködés Rendszeréről? Rákosi Mátyás hogy jellemezné a megvalósult kapitalizmust? Bár a magyar történelem mintha nem kedvelné az olyan vonalas őrülteket, mint Hitler volt, Horthyval vagy Kádárral például ezt a történetet meg sem lehetne írni. Vagy legalábbis a fejünkben élő Horthyval és Kádárral biztos nem.

6 hozzászólás
Timcsibaba77>!
Timur Vermes: Nézd, ki van itt

Egy biztos, elborzasztott, megdöbbentett, elgondolkodtatott ez a könyve Timur Vermes-nek, telitalálat, egy igazi délibáb szerű mestermű lett, az örök, sokakat máig elgondolkodtató Adolf Hitler, múltból a jövőbe, azaz napjainkba emelése. Szerintem az lehetett a célja ezzel a könyvével az írójának, hogy használjuk agytekervényeinket, merre is tendál világunk.
Szatíra a mai kor társadalmának, a volt erős Német Birodalomnak, és ezzel szemben az alig nyolcvan év távolságában újjászületett puhány utódának, mik az előnyei-hátrányai a volt náci politikának, kettős dilemmatükör elé állított engem is. Mert egyet kell értsek bármily borzalmas is a volt gondolkodókkal, és elleneznem, ugyanakkor drasztikus lépéseit, mint pl: az erőszakos népirtást…
80 év távlata alatt háromszorosára duzzadt a Föld népessége, valóságos demográfiai robbanásnak „örvend”, mely nem sok jóra fog vezetni. Lássuk csak a mai nap eseményeit, hogy gyenge vezetőkkel, nép akaratával merre is tart világunk. Vegyük alapul a szíriai menekült hullámot, ezzel egyben meggyengítve napról napra a stabil Európai Uniót, vajszívével, befogad mindenkit, legyen az menekült, vagy terrorista…Nem vallom magaménak Hitler tanait, de meg kell valljam, hogy ma se emberibb a békés látszat helyzet. Sajnos világbékéről nehéz beszélni, mert az ember már csak ilyen, hataloméhes, és az erősebb lesz mindig a győztes a darwini harcban.
Mégis ez a könyv megdöbbentett, hogy voltaképpen bármikor készen állna a világ egy felélesztett, újabb Hitler elfogadására, mert az embereknek mindig szükségük lesz egy „birkaterelgető juhászra.”
A könyv szarkasztikus mód képletesen érezteti olvasójával, hogy egy újabb morbid celeb, hasonmás, egyazon nézetekkel, mint Adolf Hitler akármikor előretörhet egy újabb komoly politikai páholyi székbe.
Zseniálisan rávilágít a mai kor emberének eltunyult homályos látásmódjára, a mindenkori meggyőzhetőségére ez a mű, hogy bármikor bizony ismételheti, ismételhetné magát a történelem.
Dióhéjban engem meggyőzött, lebilincselt, elgondolkodtatott, és elborzasztott Hitler felélesztett szelleme, és vigyáznom kellett, nekem is olykor, nehogy én is rajongójává váljak ennek a történelmi sötét teremtménynek.

Lunemorte P>!
Timur Vermes: Nézd, ki van itt

„Aki erős, az van leginkább egyedül."

Fogalmam sincs mikor volt utoljára olyan, hogy egy regény annyira lekössön engem, hogy pár nap alatt elolvassam és minden egyes alkalommal izgatottan várjam, vajon mi fog történni a főszereplővel…Most ugyanis az történt, hogy éjjelente csak ez a könyv miatt maradtam ébren és képzeletben lerágtam mind a tíz körmömet…
Nagyon érdekes elgondolás az, hogy spoiler. Az elején borzasztóan vicces volt a szituáció, miszerint spoiler, de egy idő után – kb a közepe felé – egyre komorabb és néha egysíkú is az egész sztori. Az utolsó 50-100 oldal pedig kissé fantáziátlan, látszik hogy az író tanácstalan, vajon mit engedjen spoiler és mit ne… Végül az egyetlen tetőpont a spoiler és ennyi. Sajnálom, mert sokkal érdekesebben ki lehetett volna hozni a végét, viszont valamiért azt érzem az utolsó sorok miatt, hogy valamire készült főszereplőnk….Ez már sejthető volt a közepe óta is, de itt voltam benne biztos…
Sok gondolat tetszett egyébként, de az pl. eléggé megrázó volt, amikor az egyik szereplő elővett egy képet…
Olvasnék még hasonló könyveket.

+ 1: spoiler

Biedermann_Izabella>!
Timur Vermes: Nézd, ki van itt

Annyira akartam nem szeretni ezt a könyvet. Mert mégis milyen ember az, aki szeret egy Hitlerről szóló könyvet, de tényleg???
Timur Vermes bolond, a zsidókérdés nem vicces, és Adolf Hitler egy nyomorult alak volt.
Timur Vermes bolond, de tud valamit. Visszacsinálja Kafka átváltozását. Nyomorultból csinál embert, őrültségből rendszert.
Az egész könyv drámaian vicces, miközben az ember szégyelli magát, hogy ezen tud röhögni. de az ember ember, és ha már mást nem, legalább röhögni tudjon.
Adolf Hitler. Nem Schmul Rosenzweig. Nem? Nem. Kár. Bár akkor az egész mérhetetlenül ízléstelen volna.
A fordítás kiváló, az egész kiadás igényes. Ritkán látni ilyesmit mostanában.
Négy és fél csillag, mert mégis milyen ember lennék, ha öt csillagot adnék egy olyan könyvnek, amiben Adolf Hitler a főszereplő.
Hát nem, igazából ez nem vicces. Közben nagyon sokat nevettem. Ezt magyarázza meg valaki.

6 hozzászólás
AeS P>!
Timur Vermes: Nézd, ki van itt

Ennek a könyvnek, felsőfokú nyelvvizsgám biztos tudatában, már legalább háromszor nekirugaszkodtam németül, és valahol a 30-40. oldal környékén mindig megalázó vereséget szenvedtem. Úgy döntöttem, hogy beadom a derekam, és elolvasom magyarul, csak hogy nagyjából tisztában legyek a történetével, hátha majd úgy könnyebb lesz az eredetiben is elmélyedni.
2011 óta sokat változott a világ, és még többet a mi helyzetünk benne. Az, hogy a populista eszmék terjedését mennyire segíti a tömegkommunikáció (amit Hitler a könyvben jól fel is ismer), ma már nem csak egy fülszöveg, hanem számos országban a valóság.
Ebben a könyvben benne volt a siker lehetősége, még akkor is, ha az igazán szépen kimunkált belpolitikai utalásokat csak a németek (vagy a németek iránt érdeklődő magyar politológushallgatók) érthetik, a javát én csak érteni véltem, vagy még azt sem.
Jó fricska lehetett ez a németeknek, egyre jobb fricska nekünk is.

2 hozzászólás
lilla_csanyi>!
Timur Vermes: Nézd, ki van itt

Tudtam! Tudtam!
Mindig is úgy gondoltam, hogy semmi sem fekete vagy fehér. Ezért nem értem, hogy miért képzelik el sokan Hitlert egy szarvas-patás szörnyetegként. Ha valóban egyetlen vonzó tulajdonsága se lett volna, akkor nem állnak mellé milliók.

Na de szerencsére itt van Timur Vermes, aki megmutatja nekünk, miért is volt olyan k**vára veszélyes a Führer. Kb. a könyv feléig így néz ki a dolog: „Fenntartható fejlődés? De hát azt én is szeretném! Állatvédelem? Respekt for Cirmi! Sport és egészség? Hát erről papolok mindenkinek…ÚRISTEN B*****MEG, ÉN NÁCI VAGYOK, VAGY MI???” Aztán persze rájössz, hogy erről szó sincs, kb. annál a résznél, amikor a titkárnő szembesíti Adolfot a tetteivel, és megkapjuk azt a bizonyos reakciót…de ne szaladjunk ennyire előre.

Az alapötlet egyszerűen zseniális, de persze ez még önmagában édeskevés, ezt úgy kell kivitelezni, hogy jó legyen. És hogy sikerült-e? Maximálisan. Timur Vermes remekül hozza Hitler karakterét, végig tökéletesen hiteles marad vagy mondjam úgy, hogy hitleres? sorry XD, eközben pedig remekül reflektál a 21. század problémáira. És nem szégyelli ezt az egészet ennyire viccesen tenni! Én ezen a könyvön néhol hangosan röhögtem, annyira abszurd a humora. Ami pedig külön tetszett, hogy az író alkot ám véleményt bőséggel, de annyira szépen illeszti bele a sorok közé, hogy az egyáltalán nem lesz zavaró vagy kizökkentő.

Ami miatt nem kap max. csillagozást, az az a tény, hogy a végére sajnos kicsit unalmas lesz. Az Oktoberfestes rész egyszerűen nem tudott érdekelni, és ez eléggé megakasztott.

De ez ne szegje kedveteket, ezt a könyvet el kell olvasni!

2 hozzászólás
pável>!
Timur Vermes: Nézd, ki van itt

Töltsd le Hitlert csengőhangnak!

„– Mehmet – szólította meg nemzője a fiút, s közben rám mutatott –, ismered férfi?
A fiú szemében mintha felcsillant volna az értelem.
– $@!%, nanáhogy! Hát ez az a csávó, aki azt a náci témát nyomatta…
Na, legalább ennyi! Keresetlen megfogalmazás, annyi szent, de végső soron találó.
– Nemzetiszocializmus – helyesbítettem jóakaratúan –, vagy nemzetiszocialista politika, így is lehet mondani. – Elégedetten pillantottam Yilmazra.
– Már tudom. Ez egy Chaplin-imitátor.
– De durva! – kapcsolódott a beszélgetésbe a barátja. – Chaplin a tisztítóban!
– Neem – javította ki Mehmet. – Nem azt mondtam, hogy Chaplin. Hanem hogy egy olyan csávó, tudod, hasonmásversenyző.”

„Széles körben elterjedt téveszme, hogy a vezéregyéniségnek mindent tudnia kell. Nem kell mindent tudnia. Még csak nem is kell a nagyját tudnia, sőt odáig mennék, hogy egyáltalán semmit nem kell feltétlenül tudnia.”

Ez itt most csak első, felületes, igazi resztli-rovatba illő élménybeszámolóm lesz, ha időm engedi, nem csak blitzkrieg módon olvasom át még egyszer. Nos, ez bizony megérdemelte a propagandát.. ööö a reklámkampányt: egy csudajó, aktuális, helyenként ugyan ellaposodó, de remek paródia nem csak Hitlerről, de – főleg – a máról is.

„…a megfigyelt iskoláskorú egyedek némelyikének szemében olyan szellemi takarékosság tükröződött, hogy már azon kellett aggódni, vajon mely hasznos tevékenységgel szolgálják majdan a társadalmat.”

Hitler a mai Berlinben tér magához, utolsó élményei ködösek, csak számunkra sokat mondó, hogy benzinszagú a ruhája. Körülötte török kamaszok fociznak egy játszótéren, fel is adogatják a labdát a szerzőnek ezek a szituációk erősen, ügyesen teremt komikumot ennek a cégéres gazembernek az életéből.

A Führer tömény komikum: rongyosan is Vezérként tetszeleg, nem veszi észre, hogy nem tisztelik, csak a „hasonlóság” miatt bámulják meg (sőt, a legnagyobb poénok egyike, hogy a tanulatlan kamaszokban csupán Chaplint idézi meg, Hitlerről nem is halottak). Magában tolja a rengeteg monológot, hogy kit miért fegyelmezne majd meg, látva ezt az elszabadult, szabados Berlint, meg a sok törököt, de azért néhány dolog megelégedéssel tölt el, főleg: a média. Mert a „Führer” manapság nem az SA és a Wehrmacht élén térne vissza a közéletbe, hanem először tévés műsora, majd saját médiabirodalma lenne…

„Mint megállapítottam, a televíziókészülék sok más termék eladásában is használatos eszközzé vált. Két vagy három csatorna is megszakítás nélkül vigéceket mutatott, akik éppen úgy viselkedtek, mint annak idején a vásárokon. Az ügyhöz illő könnyelműséggel nyomták el itt is a beszélő fecsegését a képernyő minden sarkában folyvást feltűnő, írott szövegek. Maguk a vigécek folyamatosan megsértették a komoly fellépés valamennyi alapszabályát, mi több, nem is törekedtek rá, hogy bizalomgerjesztő legyen a külsejük, ellenkezőleg, még az élemedett korúak is borzalmas fülbevalókat viseltek, mint valami utolsó cigány. Ráadásul a szereposztás az olcsó szemfényvesztés legrosszabb hagyományát követte: az egyik lehazudta a csillagokat is az égről, a másiknak pedig nem volt egyéb dolga, mint ott állni mellette a csodálkozástól leesett állal, és azt hajtogatni, hogy „Nahát!” meg „Hát ez hihetetlen!”. Színtiszta ripacskodás az egész, az embernek kedve támadt egy 8,8-as légvédelmi ágyúval belelőni a kompániába, hadd fröccsenjen a kamerákra a sok vér és bélsár ezeknek a pojácáknak a zsigereiből.”

A legpofásabb rész talán az, amikor Hitler ellátogat egy mai neonáci szervezethez és látva a rendelkezésre álló emberanyagot, majdnem kitér a hitéből… De éppen ez a megszállottsága az, ami mindig túllendíti a kényes helyzeteken, rendíthetetlen fanatizmusát a közönség, de még a producerei is csak szerepjátszó profizmusának tulajdonítják… mígnem lekopik róla a kosztüm és rajongói már tényleg kezdik önmagáért csodálni…
Nem feszengős, de néhol bizony zavarba ejtő könyv, anélkül hogy ostobán aktualizálni kellene. És egyáltalán nem píszí, hanem tabukat hanyatt döntő, igazi gondolatébresztő és egyben tényleg görcsmentesen szórakoztató olvasmány.

„A szociáldemokraták láttán könny szökött a szemembe, ha csak Otto Welsre vagy Paul Löbére gondoltam. Hazafiatlan gazfickók voltak mindketten, nem is kérdés, de legalább formátumos lumpok. A jelenkori német szociáldemokráciát viszont egy tál kocsonya és egy tojós tyúk vezeti.”

(2013k.)

3 hozzászólás

Népszerű idézetek

sassenach>!

Bámulatos, milyen utakat választ a gondviselés, hogy célba juttasson bennünket.

311. oldal

13 hozzászólás
Ross>!

No de tudjuk, mit várhatunk az újságjainktól. A süket írja, amiről a vak tudósít, a falu bolondja korrektúráz, a többi lap pedig változtatás nélkül átveszi.

27. oldal

1 hozzászólás
Tony_Takitani>!

A hitlerjugendisták szemében nem tűnhettem eléggé gyámoltalannak, látszott rajtuk, hogy folytatni akarják a futballozást, mindenesetre vezetőjük a bajtársai felé fordult, miáltal olvashatóvá vált a neve, amelyet édesanyja varrhatott fel rikító színű mezére. Megszólítottam.

– Hitlerjugend Ronaldo! Merre van az utca?

12. oldal, I. fejezet

robinson P>!

– De ugye nem fogja nekem kirámolni a bódét?!
Felfortyantam.
– Talán úgy nézek ki, mint egy bűnöző?
– Nem. Úgy néz ki, mint Adolf Hitler.
– Na látja, erről van szó – feleltem.

24. oldal

haboskávé>!

– […] A női szív, akár a csata. Tétovázva nem lehet megnyerni. Össze kell szednie minden erejét, és merészen belevágni.

Tony_Takitani>!

Ez irritál engem a legjobban a korán kelő emberekben: ez a förtelmes jókedv, mintha még reggeli előtt lerohanták volna Franciaországot. Holott többségük semmiféle tett végrehajtására nem képes, leszámítva ezt a visszataszító korán kelést…

…Én a magam részéről azt a nézetet osztom, hogy a pékeken kívül senkinek semmi oka a korán kelésre.
Ja, és a Gestapón kívül, természetesen, ez magától értetődik. Hogy eltakarítsák a bolsevista csőcseléket. Ha bolsevista pékekről van szó, akkor még korábban kell felkelni, és így tovább.

IX. fejezet

Kapcsolódó szócikkek: Franciaország
galpat>!

Ez irritál engem a legjobban a koránkelő emberekben: ez a förtelmes jókedv, mintha még reggeli előtt lerohanták volna Franciaországot. Holott többségük semmiféle tett végrehajtására nem képes, leszámítva ezt a visszataszító koránkelést.

84. oldal

Cicu>!

Maga borzalmas alak, de legalább nem unalmas.

304. oldal

Szilvi_Horváth>!

No de tudjuk, mit várhatunk az újságjainktól. A süket írja, amiről a vak tudósít, a falu bolondja korrektúráz, a többi lap pedig változtatás nélkül átveszi. Minden történetet újra és újra ugyanazzal az állott hazugságlöttyel hígítanak föl, végül a „csodás” kotyvalékot feltálalják a mit sem sejtő tömegnek.

44. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Karel Vanek: Švejk az orosz fronton
Tomáš Zmeškal: Az ékírásos szerelmeslevél
Jan Vrak: Hétköznapi dolgok
Ludvík Vaculík: Cseh álmoskönyv
Libuše Moníková: A homlokzat
Sabine Martin: Az ereklyevadász
V. P. Borovička: A jós halála
Kapa Mátyás: Maradj meg magyarnak
Jaroslav Havlíček: A láthatatlan
Chava Pressburger: Bátyám naplója