Szalamandra 44 csillagozás

Thomas Wharton: Szalamandra

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

Egy ​kastély, ahol a bútorok vándorolnak
Egy grófnő, aki kívülről tud minden könyvet
Egy lány, aki víz alatt is kap levegőt
Egy könyv, aminek nincs se kezdete, se vége
Azaz egy elképesztő fantáziával megírt, légies, szövevényes regény.

Fia halála után a bolond gróf magába zárkózik: kibogozhatatlan fejtörőknek, bonyolult szerkezeteknek és agyafúrt könyveknek szenteli életét. Kastélya hamarosan egyetlen nagy, labirintusszerű örökmozgóvá válik, melyben vándorolnak az ágyak, és el-eltűnnek a lépcsőfokok. Ebbe a nem mindennapi környezetbe érkezik meg Nicholas Flood, az angol könyvnyomtató, hogy a gróf parancsára kezdet és vég nélküli könyvet készítsen.
Beleszeret a gróf lányába, Irenába, ám a gróf, ahogy felfedezi viszonyukat, börtönbe vetteti. Floodot tíz év elteltével nagy meglepetésére saját lánya szabadítja ki fogságából. Ketten együtt vágnak neki a nagyvilágnak, hogy felkutassák a titokzatos módon eltűnt Irenát, és teljesítsék a gróf… (tovább)

Eredeti megjelenés éve: 2001

>!
Palatinus, Budapest, 2003
392 oldal · puhatáblás · ISBN: 9639487597 · Fordította: Pék Zoltán

Enciklopédia 18

Szereplők népszerűség szerint

oszmán

Helyszínek népszerűség szerint

alexandriai könyvtár


Kedvencelte 7

Most olvassa 1

Várólistára tette 68

Kívánságlistára tette 23

Kölcsönkérné 3


Kiemelt értékelések

Belle_Maundrell>!
Thomas Wharton: Szalamandra

Nagyon jól indult, egy ideig biztosra vettem, hogy imádni fogom. Fantasztikus az alapötlet, magával ragadott az író stílusa és hogy milyen fontos szerepet kaptak benne a könyvek. Olyan témák merültek fel, amikről mindig szívesen olvasok,az atmoszférája pedig mintha Italo Calvino és Salman Rushdie keverékét idézte volna.
De sajnos kb. a felétől, a tíz éves ugrásnál elindult lefelé a lejtőn. Az addig jól felépített, hangulatos történet átfordult egy zavaros katyvaszba, mintha az író maga sem tudná, mit akar, csak mindent összedobált volna, ami hirtelen az eszébe jutott. És hiába történt mindig valami, mégis ellaposodott, és a végére már teljesen érdektelenné vált.
Kár, hogy a rengeteg potenciál ellenére is csalódást okozott, de legalább nem kell tovább vadásznom az antikváriumokban, ugyanis szépen lekerült a kívánságlistámról. Ettől függetlenül szeretnék még Thomas Whartontól olvasni, mert tetszik, ahogy ír, csak ne gabalyodjon bele ennyire a saját története szálaiba.

2 hozzászólás
jehuka P>!
Thomas Wharton: Szalamandra

Borzasztóan tetszett az alap ötlet: hogyan lehetne elkészíteni egy vég nélküli könyvet, és a kivitelezésnek is nagyon ígéretesen állt neki az író – egyik történet a másikban, az egy harmadikban… Varázslatos a hangulata, sokszor úgy éreztem, mintha egy álmot olvasnék. Mélyen filozofikus és szépirodalmi megragadó gondolatokkal.
A történet is jól indul, a kastélybeli események érdekesek, olvasmányosak. Aztán eltelik tíz év, és a könyv kezd ellaposodni. Sokszor kaptam azon magam, hogy vissza-vissza kell térnem a lap tetejére, mert csak olvastam, olvastam de a szöveg értelme valahogy elsiklott mellettem. Persze az utazás is tartogatott néhány nagyon tetszetős anekdotát (Dzsinn Kínai kalandjait például imádtam), de többször éreztem, hogy egy-egy rész kicsit unalmas. A történet végével sem tudtam igazán mit kezdeni.
Mindettől függetlenül csak ajánlani tudom mindenkinek, aki úgy érzi, hogy a könyvek különlegesek a számára.

Niabee P>!
Thomas Wharton: Szalamandra

A szürreális úgy tűnik, nem az én világom, és csak ezért az egy csillag levonás, mert egyébként a Szalamandra igazi szépirodalom, gondolkodtató és szórakoztató mese, gyönyörű szavakból szedve. Melankolikus szerelmi történet, melynek szereplőiben több a gondolat, mint amit a világ befogadni képes, ezért a térnek és időnek meg kell hajolnia, hogy elférjenek benne. A Szalamadra olyan, mint valakinek az álma. Néhol zilált, néhol kristálytiszta, hol teljes üresség, hol a részletek vakító élessége jellemzi. Mindenképpen értékes és jó könyvnek tartom, még akkor is, ha számomra nem volt tökéletes.

Mandragoria>!
Thomas Wharton: Szalamandra

Úgy emlékszem, hogy valaki valahol ajánlotta ezt a könyvet, hogy milyen jó mágikus realista, de a kihíváshoz senki nem vitte (pedig csatolva volt, már töröltem), szóval tényleg nem tudom, honnét szedtem, de hogy nem mágikus realizmus, az is biztos. :S Goodreads-en fantasynek nevezik, és tényleg, inkább az.
Rejtélyes, különleges, fura, az rendben van, nagyon is jó. De sok ilyen dolog a technika által hozatott létre (a kastély, ahol a bútorok vándorolnak), mások pedig egyáltalán nem indokoltak (belemerülés a betűkbe és az idő megáll(ít)ása), van, ami éppen csak felbukkan mindenféle jelentés, ok és okozat meg következmény nélkül (a lány, aki a víz alatt is kap levegőt)… Jó, persze, a mágiának nem is kell ok, de kell valamiféle háttér, amibe mindezt belehelyezem, és annak szilárdan meg kell állnia a helyét, nem szabad hagynia, hogy kételkedjek, itt pedig teljességgel ez történt.
Egy grófnő, aki kívülről tud minden könyvet: erről nem volt szó, de ez se lenne éppen mágikus.
Aztán a könyv, aminek nincs se kezdete, se vége. Ez se mágia, ezt is két emberi (meg mechanikus robot általi) kéz segítségével meg a könyvnyomtatás eszközével jön létre, és itt szintén igaz, hogy a végeredmény, az a meghatározhatatlan végtelenség egyáltalán nem kellemesen indokolt.
Egyébként az én kiadásom (márpedig csak egy van belőle…) fülszövegében ez az 5 sor nincs is benne. Megtévesztő, nem is kicsit. :/
De valóban fantáziadús, ezt meg kell hagyni, de olyan, mintha egy korai első regény lenne, aminek kellett volna idő a meg(be)érésre, amikor tényleg helyre kerül a világban minden.
Ezek az elemek külön-külön nagyon tetszettek. Az elején a kastélyról többet is megtudtam volna, hogy még mi működik benne olyan rejtélyesen, de nagyon hirtelen megszakad a szál, Flood, a nyomdász börtönbe vettetik (ez se volt egészen indokolt) és elkezdődik egy, illetve több, nagyon sok kis másik történet. Ezáltal nagyon szerteágazóvá válik, kaland kaland hátán, utazás, menekülés, sok halál, de hogy tulajdonképpen mi végre (persze, a végtelen könyv létrehozására, amit már nem is kellene igazából megcsinálni), hogy miből mi következett, már nem nagyon tudtam összerakni.
A részleteiben nagyon egyedi és különleges könyv, a könyvekről és a nyomtatásról, illetve annak még korai szakaszáról sok mindent meg lehet tudni (vagy elképzelni), ez nagyon izgalmas dolog, ahogy a könyvek a könyvekben dolog is (már majdnem inception). De akárhogy nézem, nem áll össze, és maradtak bennem kérdések bőséggel.

1 hozzászólás
Juci IP>!
Thomas Wharton: Szalamandra

Különc, mesés, emlékezetes figurákat felvonultató, nagyon szépen megírt és fordított pikareszk regény. Márquezre engem egyáltalán nem, Ecóra meg legfeljebb egy kicsit emlékeztetett, a Baudolino furcsa tájaira és embereire. Sokkal inkább Borgest és Calvinót juttatta eszembe.

Joeymano>!
Thomas Wharton: Szalamandra

Sokat gondolkodtam, milyen értékelés is lenne jó erre a könyvre, de a mai napig nem tudtam megfogalmazni, talán most sem sikerül majd.
A hangulata mesés, de a történet elrontotta az egészet. Végtelen történet egy véges könyvben. Rengeteg kitekintés, rengeteg fordulat, bejárva a fél világot. Érdekes is, meg izgat, mi lesz belőle, érdektelen, amikor újra és újra valami újdonság, valami fordulat jön sorra. Olyan „hagyd már abba, vezesd le normális folyásában a végéig, légyszi” érzésem volt. Se füle, se farka, mint Flood könyve maga.

11 hozzászólás
fezer>!
Thomas Wharton: Szalamandra

Ha valaki elkapja ezt a nagyon különös, eredeti hangulatot, amit a könyv teremt, és átadja magát neki, hagyja, hogy magába szippantsa a világa, akkor egy csodálatos élményben lehet része. Sajnos nekem csak pillanatokra, 1-2 oldal erejéig sikerült ezt átélni, így most elég nehezen csúszott le ez a könyv, néhol kifejezetten megszenvedtem vele.

pieta4>!
Thomas Wharton: Szalamandra

Lelkesen vágtam bele, s egyre lelkesebb lettem az olvasása során. Aztán a közepe felé kezdtem elkalandozni, már nem tudott annyira lekötni a történet, mint az elején. Tetszett a kiindulás, a szereplők, a helyszín, a sok-sok furcsaság, de a cselekmény bonyolítása lehetett volna másmilyen…

szélcsengő>!
Thomas Wharton: Szalamandra

Nagyon kíváncsi voltam erre a könyvre, és volt pár gyönyörű idézet is, amit olvastam belőle a neten. Ez csak fokozta a kíváncsiságomat, de végül sajnos mégsem ragadott magával annyira, mint előzetesen számítottam rá. A kedvenc részeim a fejezetek elején lévő szövegek voltak, amikor a könyvek különös világáról, misztikumáról ír. Az ötlet varázslatos, az elején a kastélyban játszódó részt nagyon szerettem, de aztán nehézkessé, darabossá válik a regény. Nem sikerült egységessé, folytonossá tenni a történetet, hanem már csak különálló részek, történések halmazává válik.
Hangulatában emlékeztetett Michael Ende Végtelen történetére (bár azt már nagyon régen olvastam), de talán csak azért mert itt is a végtelenség fogalmát járja körül. Azt a könyvet is újra akarom egyszer olvasni, és talán ennek is adok még egy esélyt. Hátha akkor nagyobb élvezetet találok benne.

Tigrincs P>!
Thomas Wharton: Szalamandra

Kicsit megfoghatatlan, kicsit homályos, az egész történet valahogy a ködbe vész, pont mint az a hajó, amiről ír benne az író – én legalábbis úgy képzelem. Tetszett a szerkezete, tetszett, hogy néha mintha szándékoltam összefüggéstelen lenne.


Népszerű idézetek

Dün P>!

Talán valójában minden egyszerre történik. Mi van, ha az idő olyan, mint az eső? Átmegyünk rajta, pár csepp megérint, és ezt nevezzük életnek. De ha el tudnánk siklani a cseppek között, vagy összegyűjteni mindet, mint a vizet a kútban…

Kapcsolódó szócikkek: idő
5 hozzászólás
Belle_Maundrell>!

A háborúban éppoly gyorsan bomlanak az elmék, mint az épületek.

11. oldal

Kapcsolódó szócikkek: háború
meseanyu P>!

A mi szépségünk a szokatlan férfiakat vonzza, márpedig csak őket érdemes megismerni.

33. oldal

Arianrhod P>!

Az évek so­rán meg­ér­tet­tem, hogy maga a könyv is óhajt­ja sa­ját lét­re­jöt­tét. Ál­mod­junk meg egy köny­vet, és akár­mi­lyen ide­gen­sze­rű vagy va­ló­szí­nűt­len, a könyv meg­ta­lál­ja a mód­ját, ho­gyan vál­jon va­ló­ság­gá, még ha ezer évbe te­lik is.

Arianrhod P>!

Eszé­be ju­tott a gróf egyik köny­vé­ben ta­lált rész, egy kom­men­tár Al-Kin­di ti­ze­dik szá­za­di Rend­szer című mun­ká­já­ról, aki ab­ból in­dult ki, hogy min­den ha­tás­sal van min­den más­ra. Az egész koz­mosz, a leg­ap­róbb atom­tól a Hol­don túli óri­á­si néma te­re­kig egy kap­cso­ló­dá­si há­lót al­kot Is­ten el­mé­jé­ben. Eb­ből az el­ké­pesz­tő ál­lí­tás­ból az arab fi­lo­zó­fus arra a kö­vet­kez­te­tés­re ju­tott, hogy egyet­len do­log tö­ké­le­tes is­me­re­te, bár­mi­lyen do­lo­gé, lett lé­gyen egy szék, egy ma­dár­toll, egy eső­csepp, a leg­kö­zön­sé­ge­sebb sem­mi­ség, a kap­cso­ló­dá­sok há­ló­ja ré­vén vé­gül min­den más meg­ér­tés­hez ve­zet. A Min­den su­gár­zó tu­dá­sá­ig. Az em­ber lába alatt a leg­ki­sebb ka­vics is egy tü­kör, mely lát­ha­tat­la­nul, de vissza­tük­rö­zi az egész Te­rem­tést.

1 hozzászólás
meseanyu P>!

A polcon vagy éppen felütve egy könyv még csupa lehetőség, csodálatos papírdoboz, melyben bármi lehet.

329. oldal

Belle_Maundrell>!

– Csokoládét?
– Köszönöm.
A lány teletöltötte a csészéjét a sűrű, gőzölgő folyadékkal, a férfiban pedig felötlött, hogy még életében nem ivott olvasztott csokoládét. Próbaképpen kortyolt egyet. Jó. Nagyon jó. Kortyolt még egyet, nagyobbat, ízlelgette, majd felpillantva látta, hogy az abbé jól szórakozik, hát egy koccanással letette a csészét.
– Nincs hozzá fogható – mondta az abbé.

45. oldal

Kapcsolódó szócikkek: forró csokoládé
Inimma>!

SESHAT LEGENDÁJA

Beszélték, hogy egyiptomi alattvalóiktól az oszmán megszállók elkapták azt a betegséget, hogy előre kísértsenek saját sírjukkal. Az oszmán harcos gúnyosan vigyorog a halálra, ami jön, amikor jön, ahogy Allah rendeli. A lényeg, hogy tenni kell valamit, amivel kiérdemli a paradicsomot, ha eljő az idő.
A török hűbérurak ezen az idegen földön, ahol a holtak mintha többen lettek volna az élőknél, elfeledkeztek erről az igazságról. Jóval azután, hogy az ősi könyvtárat kibelezték, tartalmát elégették és a hamut a szélbe szórták, ők egyre csak kutattak egy hírhedt tekercs után, mely állitólag a halhatatlanság titkát rejti.
Tudták, hogy vannak az ősi könyvtárban olyan könyvek, melyeket a labirintusszerű katakombákban dugtak el azokban az időkben, melyek már az antikvitás könyvtárosainak számára is távolinak számítottak. Zenodotus, a könyvtár sorsának egyik első krónikása szerint gyakran ütött ki tűz amikor az elcsigázott írnokok fellöktek egy-egy olajlámpást, s az évek folyamán számos értékes könyv megrongálódott vagy elveszett. A hódítók fosztogatásai is áldozatot követeltek. Aztán elterjedt, hogy a keresztény szerzetesek, kiknek hatalma és befolyása egyre nőtt a városban, egyszer s mindenkorra el akarják pusztítani a könyvtárat, a pogány tudás forrását. Az egyik öreg könyvtáros, akinek a neve nem maradt fenn, szerette volna, ha a könyveket biztonságban el tudná rejteni, ugyanakkor megszabadítani őket kiszolgáltatott voltuktól, hogy el tudjanak menekülni bármilyen katasztrófa elől, ami netán érheti a könyvtárat. Egyik nap feltűnt neki a tintafolt a könyveket másoló írnokok ujján, és merész ötlete támadt.
A könyvtáros összehívta minden segédjét, az összes írnokot, másolót és könyvjavítót. Tetoválókat fogadott fel tarajossül-pennával és akáctintával, és minden ember bőrére rámásoltatott egy könyvet. Csak azok a testtájak maradtak ki, melyeket nem fedett ruha. A diktálás és tetoválás sok-sok napig tartott. Egyszerre csak keveset tudtak másolni, mivel rettentő fájdalommal járt, sokan vonaglottak-rángatóztak, tönkretéve a tetováló művészek finom művét.
A történet folytatását biztosan ismerik. A könyvtár nem egyszer, de sokszor leégett, ahogy egyik birodalom a másik után leszakította magának Alexandria virágát. A megmaradt papirusztekercseket és pergamenkódexeket teljesen elemésztette a tűz, a rothadás és az idő. A tudósokat és könyvtárosokat megkövezték vagy száműzték. A tetovált emberek titka titok maradt, mígnem egy szerencsétlen pillanatban egyikük, szomjúhozva a kíváncsiságtól, meztelenül egy réztükör elé állt, és apránként nekiállt lefordítani az inas, visszafelé látszó írást, mely körbefonta testét.
Kiderült, hogy egy elbeszélő költemény, mely az istenek és halandók közti bensőséges találkozás számtalan epizódját dicsőíti. Ám mélységes sajnálatára a könyv egyes részeihez – a derekán, a lapockái között és más helyeken – semmiféle tekergéssel nem bírt hozzáférni. Kétségbeesésében, hogy kipótolja a történet hiányzó részeit, elment egy bordélyba és olvasni tudó lányt kért. Nem tudta, hogy az ellenség, melynek nagy tapasztalata volt abban, milyen helyeken bukkanhatnak fel szent szövegek, a város minden örömházába telepített kémeket.
A kínzás alatt a tetovált férfi felfedte a könyvtáros tervének részleteit. Gyorsan elkészült a könyvemberek listája. Egyenként felkutatták és megölték őket, bőrüket lenyúzták és hamuvá égették.
A legenda szerint azonban utolsónak egy nőt, egy abesszin rabszolgát tetováltak, akit a könyvtáros kényszerűségből választott, merthogy kifogyott az időből és a férfitestekből. Egyedül ennek a nőnek sikerült a tetovált társaságból megőriznie az életét és a titkát. Felvette a Seshat nevet, aki az archívumok istennője, Toth nővére, vagy ahogy a görögök hívták, Hermész Triszmegisztoszé.
Seshat évekig vándorolt a hódító hit birodalmában, magán hordozva a könyvtáros utolsó könyvét, s idővel kis olvasócsoport gyűlt köré, akikkel megosztotta a titkot.
A bőrén viselt könyv állítólag magától Hermésztől származik, értekezés a halál elkerülésének elveszett művészetéről. Senki sem tudja, ez igaz-e, de a legenda szerint amikor megöregedett, Seshat átmásoltatta a könyvet egyik fiatal követőjére, s utasította, hogy az tegyen ugyanígy. És amikor Seshat meghalt, testét, ahogy kérte, izsóppal megszórt, hagyományos muszlincsokorral kötötték át.
Általában a kötés jelzi a könyvet, ám Seshat és követői kivételek ez alól. Mert csak miután leveszik kötésük, tárul fel a rejtett könyv.

mandarina>!

A mohamedánok szerint az olvasással töltött időt a paradicsomból lopjuk el.

mandarina>!

Apám mondogatta, hogy azzal, hogy a könyvek számát növeljük a világban, növeljük az olvasók számát is. És minden egyes új olvasóval a könyvégetők sorai ritkulnak.


Hasonló könyvek címkék alapján

Kazuo Ishiguro: Az eltemetett óriás
S. A. Chakraborty: Aranybirodalom
Bánki Éva: Elsodort idő
Katherine Arden: A lány a toronyban
Michael J. Sullivan: A Smaragdvihar
Andrus Kivirähk: Az ember, aki beszélte a kígyók nyelvét
Oliver Bowden: Assassin's Creed – Fekete lobogó
Deborah Harkness: Az éjszaka árnyai
A. K. Larkwood: A Kimondatlan Név
Szép Zsolt: Kárpát Walzer