Tisztán és Izolda nevének hallatán mindenkinek az örök szerelem jut eszébe. A legenda kortalan voltát mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy a 12. században írott verses feldolgozásai máig is népszerű olvasmányok.
Trisztán és Izolda 74 csillagozás
Eredeti cím: Les Fragments du roman de Tristan
A következő kiadói sorozatban jelent meg: Talentum diákkönyvtár Akkord
Kedvencelte 3
Most olvassa 2
Várólistára tette 45
Kívánságlistára tette 26
Kölcsönkérné 1
Kiemelt értékelések
Hihetetlen, hogy ez a szöveg vagy 900 éves. Jóóó, a szöveggondozás, meg minden. De eleve. Fizikailag hogy tudott ez megmaradni? Na, mindegy.
Regény-töredék, úgyhogy nyilvánvalóan önmagában kevésbé lenne élvezhető, ismerni kell hozzá az alaptörténetet. Kelta eredetű monda, és annak egyik 12. századi feldolgozása ez (merthogy van egy másik is, írta Béroul). De szerencsére a kötet a legfontosabb tudnivalókat összefoglalja a legelején, és illusztrációk is vannak egy kódexből, amely a híres szerelmespár hányattatásait rögzíti szintén. Például van egy csatajelenet, teljes páncélba öltözött bajvívókkal, embernagyságú kardokkal, az udvar népe pedig oldalvást hüledez. Mesteri.
Csak négy epizód, de számtalan a kaland és a szerelmi vívódás. A kedvencem az a rész, amikor Trisztán feleségül veszi a másik (a Fehérkezű) Izoldát, persze hosszas tépelődés után. Túl vannak a menyegzőn, éppen elhálnák a nászt, amikor hősünk ráébred, mit tett, és próbálja menteni a menthetőt, újabb hosszas tépelődés után persze. Nagyon fondorlatos.
Romantikus szerelmi történet. Szerelmi háromszög vagy négyszög, attól függően honnan nézzük. Trisztán és Izolda vonatkozásában, nem igazán tudom, hogy együtt érezzek velük, sajnáljam vagy megvessem őket. Ott van a képletben a bájital, majd az árulás is, de akkor is. Összességében tetszett a történetük, de néha sok volt a nyavalygás.
Tizenkettedik századból fennmaradt irodalmi műhöz képest kifejezetten kellemes.
Talán a legrégebbi mű, amit olvastam, verses formában megírt kisregény két végtelenül szerelmes és szerencsétlen emberről. Trisztán és Izolda szerelmes évődéséről olvashatunk, akik sosem lehetnek igazán, örökké együtt. A korra, és a későbbi korokra jellemző túlontúl eltúlzott barokkos szenvedés és lelki kínhalál itt is szembe ötlő, de olyan szépen van rímekbe szedve, hogy számomra nem volt sem nehéz, sem pedig bosszantó az olvasása.
A kiadás elején amúgy csodálatosan fel van vezetve a történet, bemutatja a szereplők közötti kapcsolatokat, az alaptörténetet és azt is, hogyan maradt fenn a mű, milyen hatások érték az elmúlt évszázadokban.
Trisztánnal valami baj lehet, mert minden szenvedős gondolata négy oldal hosszúságú volt, és folyamatosan ugyanazt ismételgette. Értjük, hogy morális és érzelmi válságba került, de miért kell ezt ennyire szájbarágósan? Amúgy meg a szerelmi bájitalos szerelmi történetek sosem voltak a kedvenceim.
Ha nem lehet az enyém az az Izolda, akit szívből szeretek, akkor elveszek egy másik Izoldát, akivel viszont nem vagyok hajlandó összebújni, hogy ezzel bizonyítsam hűségem vagy inkább bűntessem magam vele. Oldalakon át fejtegeti dilemmáját Trisztán. Sajnos nem tudtam átérezni vívódását pedig nagyon szenvedett.
A tanulság: óvakodj egy megbántott nő bosszújától.
Gyerekkoromban láttam a belőle készült filmet, minden bizonnyal az 1998-as változatot, és amióta tudom, hogy a film alapja egy legenda, terveztem, hogy majd egyszer elolvasom.
Nem tetszett, sajnos. Rettentően fárasztottak a két főszereplő oldalakon át tartó belső vívódásai, amelyeknek keretében folyamatosan ugyanazokat a gondolatokat ismételgették, jobbára ugyanúgy. Lehet, hogy elmúlt belőlem a romantika értékelésének képessége gyerek-/tinikorom óta, de ez most leginkább nyálas vergődésnek tűnt. Ettől függetlenül nagyon izgalmas, hogy egy 900 éves történetet olvashattam, ezért hálás is vagyok, de sajnos nagyon nem jött be.
Még anno a középiskolában elhatároztam, hogy majd egy szép napon elolvasom ezt a művet, mindig is felkeltették az érdeklődésemet a különböző mondák.
Figyelembe véve, hogy több mint 900 éves műről van a szó a nyelvezete elég elfogadható volt persze csak miután nem akartam minden második sor után földhöz vágni a verselés miatt Egy szép történet két szerelmesről, akik nem lehettek boldogok egymás oldalán az életben. Azt várná az ember, hogy egy nő fog a szerelmi bánatáról nyavalyogni, de itt valami csoda folytán ez a szerep a hős Trisztánra szállt, és ezt több oldalon keresztül jópárszor meg is tette nem éppen az én férfi ideálom .
Népszerű idézetek
Gondolatomon nevetek,
Mert valami történt velem,
S nevetni voltam kénytelen.
Előbb a víz, hogy felcsapott,
A combomon följebb jutott,
Mint eddig bármely férfikéz,
Még Trisztán sem volt ily merész;
Most már mindent tudsz, úgy hiszem.
213. oldal
Mit ér az örök szerelem,
ha jó belőle nem terem?
hisz annyi kín és fájdalom
Volt részem érte éj-napon,
hogy róla már lemondhatok,
Hűségre immár semmi ok;
Ő engem rég elfeledt,
Szívére rá se ismerek.
Ó, Mennyei Atyám, egek!
Így megváltozni hogy lehet?
Hogy változott meg ily nagyon?
Feledni én őt nem tudom.
182. oldal
Kínnal teli az életük,
De éreznek olyan szerelmet,
Hogy nem is tudják a keservet.
67. oldal
Ezt a könyvet itt említik
- Andri Snær Magnason: LoveStar
- Anita Boza: Az éjszaka színei
- Imogen Hermes Gowar: A hableány és Mrs. Hancock
- Jud Meyrin: Gyilkosság a krimifesztiválon
Hasonló könyvek címkék alapján
- Joseph Bédier: Trisztán és Izolda regéje 87% ·
Összehasonlítás - Henryk Sienkiewicz: Kereszteslovagok 86% ·
Összehasonlítás - Heinrich von Kleist: Heilbronni Katica ·
Összehasonlítás - Elizabeth Chadwick: Az oroszlános címer 91% ·
Összehasonlítás - Juliette Benzoni: A templomosok kincse 93% ·
Összehasonlítás - Kinley MacGregor: Vágyak vonzása 90% ·
Összehasonlítás - Hugo Viktor: A Notre Damei toronyőr ·
Összehasonlítás - Ken Follett: A katedrális 89% ·
Összehasonlítás - Hugo Viktor: A Notre-Damei torony őre ·
Összehasonlítás - Giovanni Boccaccio: Boccaccio száz elbeszélése ·
Összehasonlítás