Régi ​mesterek 90% 15 csillagozás

Mindig csakis az emberek érdekeltek, mondta, mert természettől fogva taszítottak, semmi sem vonzott intenzívebben, mint az emberek, ugyanakkor semmi sem taszított alapvetőbben náluk. Gyűlölöm az embereket, ugyanakkor az emberek az egyetlen életcélom.

79. oldal

Amennyire szeretnünk kéne egyedeit, annyira gyűlöljük a tömeget.

103. oldal

Heideggert képtelen vagyok másként látni, mint schwarzwaldi kerti padján, mellette asszonya, aki egy életen át totálisan uralkodott felette, aki összes zokniját kötötte és sapkáit horgolta és kenyerét sütötte és ágyneműjét szõtte, még szandáljait is maga suszterolta össze. Heidegger egy giccsfej, mondta Reger, épp úgy, mint Stifter, de még nevetségesebb, mint Stifter, aki ténylegesen tragikus jelenség volt ellentétben Heideggerrel, aki mindig és csakis komikus volt, éppoly kispolgári, mint Stifter, éppoly megsemmisítő módon nagyzási mániás, egy előalpoki debil, gondolom, épp a német filozófiagulyásba való. Heideggert évtizedeken át úgy ették farkasétvágyukban nagykanállal, mint senki mást, puffadásig tömve vele a német germanista- és filozófusbendõt. A heideggeri arculat átlagos és nem szellemi, mondta Reger, Heidegger keresztül-kasul szellemtelen, híján a fantáziának, híján bármifajta érzékenységnek, osnémet filozófiafelkérõdzõ, folytonosan vemhes filozófiatehén, mondta Reger, aki évtizedeken át legelt a német filozófián, kacér lepénykéket hagyva maga után Schwarzwaldban. Heidegger úgymond filozófiai házasságszédelgő volt, mondta Reger, aki a német szellemtudományok teljes generációját állította a feje tetejére sikerrel. Heidegger a német filozófiatörténet visszataszító fejezete, mondta Reger tegnap, és ebben részes volt a teljes német tudomány, és részes mind a mai napig. Heideggert még ma sem látják teljességgel át, és bár a heideggertehén lesoványodott, a heideggertejet mindmáig fejik. Heidegger kirojtosodott térdnadrágjában hazug todtnaubergi gerendaháza elõtt, már csak a leleplezõdés nekem, fekete, schwarzwaldsipkájában a kispolgáragy, amelyben végül is újra meg újra csakis német gyengeelméjűség forrott, így Reger. Mire megöregszünk, csomó gyilkos divatot asszisztálunk végig, gyilkos művészetdivatokat és filozófiadivatokat és használaticikkdivatokat. Heidegger jó példa arra, amikor egyfajta filozófiadivatból, amely valaha egész Németországra rányomta bélyegét, semmi sem marad, csak egy halom nevetséges fénykép és egy halom még nevetségesebb írás. Heidegger vásári kókler a filozófiában, aki csakis lopott holmit vitt a vásárba, minden ami Heideggertõl való, másodkézbõl való, az utángondolkodó prototípusa, akibõl a saját gondolatokhoz hiányzott ténylegesen minden, de minden. Heidegger módszere abból állt, hogy idegen, nagy gondolatokból a leghatalmasabb gátlástalansággal saját, kis gondolatokat csinált, végül is. Heidegger úgy kicsinyített le minden nagyot, hogy az németszerű legyen, érti, németszerű, mondta Reger. Heidegger a német filozófia kispolgára, aki a német filozófiára saját, giccses hálósipkáját húzta rá, azt a giccses fekete hálósipkát, amelyet Heidegger mindig is hordott, minden adandó alkalommal. Heidegger a németek papucs- és hálósipkafilozófusa, semmi egyéb. Nem tudom, mondta Reger tegnap, de valahányszor Stifter eszembe jut, eszembe jut Heidegger is, és megfordítva. Mégsem lehet merõ véletlenség, mondta Reger, hogy Heidegger, akárcsak Stifter, elsõsorban begörcsölt nõszemélyek kedvence volt és maradt, miként buzgólkodó apácák, s ápolónõk falják Stiftert, akár a tejbepapit, falják Heideggert is. Heidegger még ma is a német nõvilág kedvence. Heidegger nõfilozófus, a német filozófiai étvágy számára különösképpen alkalmas menzafilozófus, egyenesen a tudósserpenyõbõl. Ha kispolgári, de mondjuk, akár arisztokrata-kispolgári társaságba megy, igen gyakran már az elõétel elõtt feltálalják Heideggert, még le sem húzta a kabátját, és máris ott egy falat Heidegger. Még helyet sem foglalt, s a háziasszony úgyszólván a sherryvel Heideggert is behozta az ezüsttálcán. Heidegger a mindig jól készített német filozófia, amely mindenütt s mindenkor jól tálalható; mondta Reger, minden háztartásban. Lejáratottabb filozófust nem ismerek nála, mondta Reger. Heidegger el van intézve, ami a filozófiát illeti, holott tíz éve még õ volt a nagy gondolkodó, ma már csak úgyszólván pszeudointellektuális háztartásokban, pszeudointellektuális társaságokban kísért, természetes álságosságukhoz hozzáadva a magáét, a művit. Akárcsak Stifter, Heidegger is egy ízetlen, de a német átlaglélek számára nehézségek nélkül emészthetõ olvasmánypuding. Heideggernek éppoly kevés a köze a szellemhez, mint Stifternek a költészethez, higgyen nekem, mindketten, ami a filozófiát és a költészetet illeti, úgyszólván értéktelenek, de Stiftert mégiscsak többre tartom, mint Heideggert, aki mindig is taszított, mert Heideggeren minden mindig is ellenszenves volt nekem, nemcsak a hálósipka a fején és a házilag szőtt alsónadrág a todtnaubergi enkezüleg fûtött kályha fölött, nemcsak a magafaragta schwarzwaldbot, de a magafaragta schwarzwaldfilozófia is, ezen a tragikomikus férfin mindig és minden ellenszenves volt nekem, mélységesen taszított, hacsak rágondoltam; elég volt egyetlen heideggeri sor a mélységes undorhoz, mondta Reger; Heideggert sarlatánnak tartottam mindig, aki mindent csak kihasznált maga körül, és a nagy kihasználás közepette todtnaubergi padján elmélkedett. Ha belegondolok, hogy még szuperértelmes emberek is bedőltek neki, hogy még egyik legjobb barátnőm is róla írta doktori disszertációját, és hogy ezt a disszertációt a tetejébe komolyan csinálta, még ma is elfog az émelygés, mondta Reger. Ez a semmi sincs ok nélkül a legnevetségesebb, így Reger. De a németeknek imponál a nagyképűség, a németek érdekeltek a nagyképűségben, ez egyik legszembetűnõbb sajátosságuk. Ami pedig az osztrákokat illeti, azok még sokkal rosszabbak. Egy sor fényképet láttam Heidegerről, mellesleg egy magas fokon tehetséges fotósnő készítette őket, mindegyiken olyan, akár egy nyugdíjazott, elhájasult törzstiszt, mondta Reger, egyszer majd megmutatom magának; ezeken a fényképeken Heidegger kikel az ágyából, majd Heidegger újból bebújik az ágyba, alszik Heidegger, majd felébred, felhúzza az alsónadrágját, bebújik a zoknijába, mustjából kortyint, kilép gerendaházából és a horizontra függeszti tekintetét, botját faragja. felteszi sapkáját, leveszi sapkáját, sapkáját kezében tartja, terpeszben áll, felemeli a fejét, lehajtja a fejét, jobb kezét felesége baljába csúsztatja, felesége balkezét az ő jobbjába csúsztatja, megy a ház előtt, megy a ház mögött, megy a ház felé, megy a ház felől, olvas, eszik, levest kanalaz, (saját sütetű) kenyeret szel, fellapozza (saját) könyvét, becsukja (saját) könyvét, meggörnyed, kinyújtózik és így tovább, mondta Reger. Hányinger. Ha elviselhetetlenek a wagneriánusok, milyenek a heideggeriánusok, mondta Reger. Természetesen Wagner nem hasonlítható Heideggerhez, mert Wagner ténylegesen zseni, akire inkább illik a zseni fogalma, mint bárki másra, míg Heidegger csak jelentéktelen háttérfigura a filozófiában. Heidegger volt, és ez világos, a század legelkényeztetettebb német filozófusa, egyidejűleg a legjelentéktelenebb. Heideggerhez mindenekelőtt azok zarándolkoltak, akik a filozófiát a szakácsművészettel tévesztik össze, akik a filozófiát valamiféle sült és párolt és fõtt dolognak tartják, ami viszont száz százalékig megfelel a német ízlésnek. Heideggernek udvartartása volt Todtnaubergben, és elvárta, hogy szakadatlan szent tehénként tiszteljék filozófiai schwarzwaldpiedesztálján. Még egy híres és rettegett északnémet folyóiratszerkesztõ is nyitva felejtett szájjal, áhítattal térdelt elé, mintha a lemenõ nap sugarainál Heidegger kerti padján a szellem oltáriszentségét osztogatná. Hányan zarándolkoltak Todtnaubergbe Heideggerhez, és tették nevetségessé magukat, mondta Reger. Elzarándokoltak az úgymond filozofikus Schwarzwaldba a szent Heideggerhez, és térdre borultak idoljuk elõtt. Hogy idoljuk totális szellemi pancser, nem tudták bárgyúságukban. Még csak nem is sejtették, mondta Reger.

68-73. oldal

Ténylegesen Stifter újra és újra csak Heideggerre, erre a nevetséges, kispolgári, térdnadrágos nácilócira emlékeztet. Ahogyan Stifter a legarcátlanabb módon elgiccsesítette a magas irodalmat, ugyanúgy elgiccsesítette Heidegger, a Schwarzwaldfilozófus Heidegger a filozófiát, Stifter és Heidegger, mindegyik a maga módján, reménytelenül elgiccsesítette az irodalmat illetve a filozófiát. Heideggert, aki után egy teljes háborús és háború utáni generáció loholt, és akit már életében elhalmozott visszataszító, bornírt disszertációival, mindig csak schwarzwaldi háza padján ülve látom, mellette asszonya, amint perverz kötőőrjöngésében szakadatlan gyapjúzoknikat köt urának saját heideggerbirkáiról enkezével nyírt gyapjújából.

68. oldal

Gyűlöljük az embereket s mégis velük akarunk lenni, csak az emberekkel és csakis az emberek között van meg az esélyünk, hogy tovább létezzünk, s ne kerítsen hatalmába az őrület.

224. oldal

A műtörténészek tulajdonképpen művészetmegsemmisítők, mondta Reger. A műtörténészek addig fecsegnek a művészetről, míg halálra nem fecsegik azt. A művészetet a műtörténészek fecsegik halálra. Te jó ég, gondolom gyakran, itt a padon ülve, miközben a műtörténészek gyámoltalan csoportjaikat terelgetik előttem, de kár ezekért az emberekért, akikből műtörténészeink épp most űzik ki a művészetet, most űzik ki végképp, mondta Reger.

26. oldal

Mindazonáltal a Heidegger-éra, mint példa a német filozófuskultuszra, meglehetősen tanulságos. Mindig a téveshez csatlakoznak, mondta Reger, aki olyan, mint ok, az ostobához, a kéteshez. A legfélelmetesebb viszont, mondta aztán, hogy mindkettőjükkel rokonságban állok, Stifterrel anyai ágon, Heideggerrel az apain, éppenséggel groteszk, mondta Reger tegnap.

73-74. oldal

Akkor hirtelen tudja, mi az üresség, ha ott áll ezer és ezer könyv és írás között, amelyek teljességgel magára hagyták, amelyek semmi egyebet nem jelentenek, mint épp ezt a félelmetes űrt, így Reger. Ha elveszíti legkedvesebbjét, minden üressé válik, nézhet ahová akar, minden üres, csak néz és néz és látja, hogy minden tényleg üres, méghozzá mindörökké, így Reger. És felismeri, hogy nem ezek a nagy szellemek és nem ezek a régi mesterek voltak, akik évtizedeken keresztül életet leheltek magába, hanem csakis az az egyetlen ember, akinél jobban nem szeretett senkit.

223. oldal

Nem akart hájas teológusokat, Isten megrontóit, mint Reger kifejezte magát, szolgálni, akik bőségben dúskálva élik le életüket a klastromban, időben mondott nemet.

Az emberek csak azért mennek múzeumba, mert mondják nekik, hogy a kultúrember múzeumba jár, nem érdeklődésből, az embereket nem érdekli a művészet, így Irrsigler, szó szerint Reger után.

10. oldal