Van egy ország, ahol senki sincs a helyén; ahol senki sem ért semmihez, így mindenki mindenhez érthet. Van egy ország, ahol egy fiatalember kamaszkora utolsó napjaiban barátságról, szerelemről és pályáról álmodozik, majd erőltetett menetben felnő, mert fel kell nőni, mondják, „nagypályás” lesz, és az államgépezet csikorogva akadozó fogaskerekei őt is megőrlik. Ha hagyja. Van ez az ország, ahol az igazságot nem mondják ki, vagy csak részben, olyan kis részben, hogy az már hazugságnak minősül.
Teslár Ákos könyve erről az országról szól, benne erről a fiatalemberről és a nagybetűs igazságról, szerelemről, törvényről, álmokról és Balatonról meg persze a csupa kisbetűs korrupcióról, drogról, politikáról, egyszóval a valóságról.
„Itt senki sem ért alapjában semmihez. Itt az a baj, hogy mindenki olyan helyen áll, ahová nem készült. S aki ért valamihez, az sehol sincs.” (Móricz Zsigmond: Rokonok, 1932)
