Piramisok (Korongvilág 7.) (Ősi civilizációk 1.) 89% 177 csillagozás

Egy örök kedvenc. Minden előképzettség nélkül olvasható, önálló regény Pratchett azon korszakából, amikor még jobbra-balra szórta a könnyed poénokat, de azért már némi eszmei mondanivaló is megjelent mögöttük. Ha más nem, akkor az, hogy mi emberek nagyon furcsa elképzeléseket tudunk megdönthetetlen igazságnak tartani. Az egyetlen Korongvilág könyv, ami sci-fi díjat nyert – nem is csoda, hiszen a belegyúrt számtalan ötlet nem csak a kötet 280 oldalát feszegeti erősen, de a klasszikus fantasy eszköztárán is jócskán túlcsordul. Meta(kvantum)fizikai agymenés a javából.

A helyzet az, hogy nagyon sok író rengetegféle reakciót váltott már ki belőlem a hosszan és hangosan röhögéstől a hosszan és hangosan káromkodásig, de Terry Pratchett az egyetlen, aki a vinnyogva röhögést előhozza belőlem. Tanúm van rá! Zseniálisan elmebeteg darab, olyan mint egy írott koffeintúladagolás. (Egy-két oldal képes felpörgetni az agyamat. Muszáj neki, különben legfeljebb a központozást fogom fel.)
Egyszerre okos és humoros. Tudnék róla nagyon sokat és nagyon sokáig beszélni, de azt se tudom, hol kezdjem.
Végy egy kicsike birodalmat hosszú (~hétezer év) múlttal, rengeteg piramissal és még több hagyománnyal. Adj hozzá egy trónörököst, aki a Korog ellenkező végén, Ankh-Morporkban nevelkedett, ráadásul az orgyilkoscéhben, tehát meglehetősen modern gondolatai (is) vannak. Aztán ültesd trónra. Csapj hozzá egy piramisépítést, a halott fáraó kísértetét, egy tevét, egy szolgálólányt, némi matekot, egy-két plusz dimenziót, rengeteg humort, a felsoroltak kifigurázását és – ha mindez nem lenne elég – pár trójai falovat is.
Ha mindez megvan, készítsd be a rekeszizmaid, és ne legyen a közeledben semmi, aminek árt, ha esetleg felborítod.

Pratchett mindig meg tud lepni. Mondanám, hogy ehhez már hozzászoktam, de némiképp ellentmondásnak hatna. Sose hittem volna, hogy egy piramisépítés vagy a Heisenberg-féle határozatlansági reláció felemlegetése ennyire szórakoztató lehet, és akkor csak pár példát említettem.
Amellett, hogy elképesztően vicces, felbukkan pár érdekes gondolat is, többek közt arról, hogy a mennyire kellemetlen következménye lehet, ha az ember, vagy éppen egy teljes ország beleragad a múltjába és szokásaiba, meg arról, hogy nem árt, ha mi gondolkodunk a saját fejünkkel.
A történet kerek egész, kissé tán gyors, de okés befejezéssel. A karaktereket nagyon megkedveltem, tetszett, hogy Teppik egész korrekt fejlődést produkált a végére. Örültem a Halál vendégszereplésének is, és jó volt kicsit megismerni az orgyilkoscéhet, róluk szívesen olvasnék még.

2021/133, könyvtár, 56/160 eddigi értékelés

Tulajdonképpen nem volt rossz.
Megjelent a hamisítatlan Pratchett-féle humor, kaptunk egy alkalmanként érdekes történetet egy szép világépítés/világfestés mellett.

És most jön a DE.
Többet vártam; kevesebbet (jóval kevesebbet) kaptam, mint azt az értékelések előjelezték. A történet néhol kusza volt, és sajnos többször is – öncélú. Ez a legnagyobb baj, mert amikor a végén megkérdeztem magamtól, miről is szólt a regény, zavarba jöttem.

Tisztelt Terry Pratchett Úr!
Ön egy végtelenül szellemes figura, az első történet, amit olvastam Öntől sok derűs percet okozott, azonnal le is vett a labamról! Innentől kezdve sokat fogom forgatni köteteit, mely örömmel tölti be szívemet!
Köszönöm! :)

Ezt is nagyon szerettem, hiszen a kedvenc mítoszaimat gyúrta össze benne T. P.

    Rengeteg érdekesség (nyilván a cím alapján mindenki számára egyértelmű) az ősi egyiptomiakról, aztán persze hogy a régi görögökről (a trójai tróbai háborút egy ivóban, másfél oldalas szövegből meg lehet ismerni; amúgy meg találkozhatunk az epheszoszi ephebéi filozófusok csapatával…), mellesleg a fáraó kétszer hét tehenes álmát is láthatjuk.

    Különleges csemege volt számomra a Szfinx talányának beépítése a történelembe történetbe.

    Volt itt, kérem, minden: tér-idő, civilizációk, falovak(!), orgyilkosok, barátok, tanárok, vizsga, királyok hercegek, grófok, főpap(ok) – szóval a legnemesebb irodalom, és a (teve… evel sevem hivinnévéd) MATEMATIKA!

    Nyilvánvaló, hogy ötnél jóval több csillagot érdemel!

Nagyon nehézen tudok értékelést írni a korongvilág könyvekhez. Nekem bejön ez a fajta humor. Ilyen egyszerűen. Sokadik felvonásra is úgy vigyorgok rajta, mint a fakutya. Ha 41 részt (vagy mennyit) olvashatok erre a variációra, hát annál jobb.

Ha mégis fel szeretnék vésni valamit az utókor számára, akkor valami ilyesmi állna a képzeletbeli kőoszlopom pókhálórepedései között: – khmm… aszongya…- kígyó, hullámos vonal, kacsafeneke, sánta íbisz, horpadt nap, hullámosvonal, hullámosvonal, gyümölcskosár, felkiáltójel

Ez volt az első könyvem az írótól, és bár nem lett kedvenc, de az tuti, hogy hatalmas adag fantázia van benne, és igencsak különleges élményt nyújtott. Nem gondoltam volna, hogy ilyen szórakoztató lesz a fáraók, tevék, múmiák világa, megspékelve a világ legnagyobb méretű piramisának megépítésével. Három dologban vagyok biztos: 1. nem bántam meg, hogy elolvastam, 2. folytatni fogom a sorozatot, 3. ki kell pihennem a Korongvilágot, és csak megfelelő hangulatban veszek elő egy újabb Pratchett könyvet, amikor valami lehengerlően elborult világra vágyom :)

Nagyon nagyszerű volt, tevés, dimenziós, piramisos, kvantumos, vicces, bölcses, mindenfélés. Visszaszerettem Pratchett-be, sokadjára.
Hogy mitől ilyen jó ez a könyv?
Valószínűleg a kvantum miatt.

Ez volt az első Terry Pratchett-regény, amit (végig)olvastam. Nem vagyok egy nagy fantasyrajongó, ez nyilvánvaló, így ehhez a regényhez is eleinte eléggé szkeptikusan álltam. Rá kellett jönnöm azonban, hogy tetszik, sőt, egyre inkább ráérzek arra a különleges, helyenként elég fanyar humorra, ami a szerzőt jellemzi.
Ennek köszönhetően a 200. oldal környékére már egészen magával ragadott a regény, harsogva nevettem a poénokon. Ilyen szempontból amúgy tele van csemegével a regény, elég, ha csak például Te Szemétre gondolunk. A kedvenc részeimet vele kapcsolatban ki is idéztem, ezek utólag is képesek megnevettetni.
A regény világa egészen egyedi, érdekes, izgalmas, de ezt nem részletezném, megtették már előttem páran. Nagyon tetszett az ókori világ valóságos elemeinek szerepeltetése, bizonyos értelemben keverve a modern korral, persze mindezt úgy, hogy az olvasó számára teljesen egyértelmű a szerző véleménye mindezek visszásságairól. A kritika végig nagyon finom, és hogy még véletlenül sem legyen bántó, mindig humorba van csomagolva. Ettől függetlenül a nevetés alábbhagyása után – ahol kell – elgondolkodik az olvasó.
Határozottan pozitív a véleményem tehát a regényről. Alapvetően szépirodalmat és modernt olvasok, de két-három Pratchett bizony felkerült a várólistámra.
Zavaróak voltak a sűrűn előforduló gépelési-nyomtatási hibák, de ez nem a szerző vagy a fordító hibája, sajnos manapság tendencia ez bizonyos kiadóknál.

Most észleltem, hogy még sohasem írtam értékelést Pratchett egyik könyvéhez sem, pedig már a 8. rész jön (Kénytelen vagyok sorban haladni, így meg tudom jegyezni, hogy hol tartok és már mit olvastam). Egy sorozatban eljutni a 7. részig már biztos jele annak, hogy az olvasó a végzetes fertőzést elkapta. Okosan beosztva még évekig adagolhatja magának a pratchetti humort, barangolhat a Korongvilágon. Pratchett ugyanazokat a húrokat pengeti bennem, mint Rejtő, sőt képes arra is, hogy ne csak a rekeszizom, az arcizmok és az öröm-központ aktiválódjon, hanem úgy intellektuálisan is megmozgatva érezzem magam. És a Piramisok a történelem pellengérre állításával ismét ilyen élményt okozott.