Esőcsináló 93% 296 csillagozás

Az első könyv, amit egy maláj írótól olvasok.Persze, egy kihívás nyomán, de nagyon érdemes volt. Oly hangulatos – egyszerűen varázsos – hogy érezni vélem néha még az illatokat is a látott gazdag színvílág és érzékletesen leírt látvány mellett, amely a mondatokban prezentálásra kerül.
Mondanám, hogy valószínűleg kicsit túlírt, de mindezeket a dolgokat, szinte ezt a teljességet nem tudná ábrázolni egy minimalista skandináv krimi stílusában senki. Csak az európai megszokás tér el ettől az élménytől, amellyel Eng kifejezi érzéseit és gondolatait. S hogy ezt egy elsőkönyves író – aki fiam lehetne – teszi – le a kalpaggal.
Minden képzeletet felülmúló gyönyörűség volt olvasni több helyütt a „szentjánosbogaras” jelenetekről – az érzelmek ilyen sajátos megvilágításba helyezése szinte egyedülálló.
A keleti gondolkodás és sok más nézet, egyebek mellett bizonyos vallások követői is úgy tartják, hogy életünk meghatározó élményei, találkozásai és történései, nem véletlenek, s ebben nagy szerepe van a reinkarnációnak. Van, aki az isteni gondviselést, van, aki az ember cselekedeteinek önmagára való visszahatásait látja a sorsban megnyilvánulni. Philip szan is tapasztalja testvére búcsúpartiján, hogy a sorsszerűség kérdése így-vagy úgy, de az ő életében is megjelenik, s ha hinni lehet abban, hogy létezik egy titokzatos, de céltudatos, külső rendezőerő az életben, akkor ennél fontosabb kérdéssel nem is igen találhatta szembe magát.
Philip Huttonnak döntenie kell kinek az oldalára áll, s ez nem egyszerű döntés. Tetteinek megítélése: hazaárulás, vagy célszerű együttműködés – csak nézőpont kérdése.
Magam is átéltem hasonló helyzetet korábban, vezetőként, mikor a tulajdonosok és a velem dolgozó alkalmazottak érdekei ütköztek, s azt hiszem akkor jó döntést hoztam. A tanítvány igyekszik az aikidó elveit alkalmazni a történelem és a valós háború kérdései közt. S ez akár érdekes, izgalmas kultúrtörténeti oktatásnak is felfogható.
Ez a könyv nagyon tetszett,kedvenc lett, másnak is ajánlom!
Mindenképp mélységes tisztelettel és köszönettel kell adózni a mű fordítójának,Hegedűs Péternek, aki oly érzékletesen képes volt visszaadni a szerző által szándékoltakat.

Tyű és hű, jelentem újfent kedvenc született, mert ez ismételten varázslatosan csodálatos volt!
Tan úr első könyve (nálunk másodikként megjelenve) ismét egy gigászi élettörténet és akár az Esti ködök kertjében, itt is Malajzia, mint Anglia gyarmata és a támadó Japán kapcsolatáról tudhatunk meg különleges szeretem és nem-szeretem részleteket a második világháborús időkből.
Sok hasonlóság van a két történet között a mester-tanítvány viszonytól, a szenvedésteli háborús évekig, a élete végén járó visszaemlékező mesélés, az időben ide-oda ugrálás és a rengeteg mélyre hatoló bölcsesség és szépség megélése minden szörnyűség ellenére, ugyanaz az ismerős érzést keltette bennem, még ha teljesen más is maga a történet, a sorsok, a végkimenetel, mégis nagyon szerethető és kimondottan felemelő végkicsengést eredményez legbelül, minthogy minden gonoszság mellett ott van a jó emberi oldal is, aminek olyan ereje van, hogy képes kiemelni akármilyen borzalomból és segít túlélni a kemény időket, (melyekbe a másik oldalunk taszított, érdekes paradoxon, nem lehet megúszni szenvedés nélkül a fejlődést, ahogy ez szépen látható az aikidzsucu/aikido edzések során is) mert minden folyamatosan változik és ezt felismerve tudnunk kell, hogy semmi sem tart örökké, sem a jó, sem a rossz és hogy döntéseink nemcsak a saját sorsunkat befolyásolják, mégis meg kell tennünk a megfelelő időben, amit ránk ró az utunk/sorsunk/szívünk, bármi is lesz a következmény.

Kristálytiszta bölcsességgel/szeretettel, szívbemarkoló sorsokkal, emberfeletti bátorsággal és a maguk emberi kis dőreségeikkel szállnak szembe a sorukkal hőseink és teremtenek számunkra egy olyan csodaszép világot, amibe nagyon jó volt elmerülni és nagyon nehéz volt elbúcsúzni tőlük a végén… azt azért megtudhatjuk, hogy miért is esőcsináló, az esőcsináló, ami eredetileg ugyan Az eső ajándéka volt, de így is teljesen teljesen megfelelő. http://moly.hu/idezetek/563716
Ez a történet is filmre kívánkozik, remélem az Esti ködök után ezt is megcsinálják, nagyon a szemem előtt vannak a filmszerű jelenetek, ínycsiklandozó ételek, izgalmak, szerelmek és ahogyan az idő folyamának ágai egybetorkollanak. és lassan elmosnak mindent, mint egy kiadós monszuneső.

A borító meseszép és a fordító Hegedűs Péter ismét remek munkát végzett, fantasztikusan szép nyelvezettel járulva hozzá a tökéletes olvasmányélményhez.
(Amivel igazából önmagamat is megleptem, ugyanis általában nem szeretem a háborús vagy történelmi regényeket, de itt tökéletes az egyensúly, meglepne, ha nem lenne Tan Twang Eng maga is magas képességű harcművészet gyakorló – és kicsit rákeresve valóban maga is aikidózott/ik. http://www.bookslut.com/features/2012_09_019353.php)

Nagy csalódás az Esti ködök kertje után. Persze ha keletkezésük sorrendjében olvasom őket, tetten érhetőbb lett volna a fejlődés, az alapkoncepció sokkal hozzáértőbb kidolgozása, elmélyítése. Így többnyire egy ugyanazon sablonra építkező szárnypróbálgatást kaptam, amely bár hangulatiságával, a megidézett helyszínnel, atmoszférájával még mindig vonzó tud lenni, mégis inkább sematizmusokkal operáló, néhol lélektanilag, de a sztori szintjén is következetlen, cselekménydússága ellenére is eléggé unalmas lektűr. Legalábbis az én olvasatomban.
A helyszín ezúttal is Malajzia, ugyanúgy megjelenik a titokzatos japán mester, aki tanítványra lel. A tanítvány meg emlékező nézőpontból, évtizedekkel később meséli el, mintegy vezekelő bűnösként a történteket, vizsgálja a kialakult viszonyokat, helyzeteket. Kissé szentimentális-nosztalgikusan, a megértés és megbocsátás jegyében. A hallgató most is egy vendég, egy látogató – itt viszont, bevallom őszintén, eléggé funkciótlannak és erőltetettnek éreztem a kerettörténetet.
Az Esőcsináló Philipp Hutton fejlődésregénye, egy magát mindenhol kívülállónak és idegennek érző, félig kínai fiúé, aki helyét keresi a világban. Mestere Endo szan, a japán diplomata, akitől többek közt harcművészetet tanul, és aki a zen buddhizmus titkaiba is beavatja. Endo szan mellett azonban, ha kevésbé pregnánsan is, de ott áll mindvégig az apa alakja, valamint a bölcs, épp kellő időben megismert kínai nagypapa is, aki valaha a klasszikus kínai filozófia köztiszteletben álló tudósa volt. Philippnek van választási lehetősége. Egy emberileg, erkölcsileg különösen próbára tevő periódusban, a japán megszállást megelőző és az azt követő időszakban kell felnőtté érnie, nemcsak saját, hanem mások sorsát is meghatározó döntéseket hoznia. A szerző igyekszik lélektanilag komplex karaktereket alkotni, érzékeltetni a mindenkiben ott rejlő jó és rossz oldalt, ezek harcát, a belső vívódást, az erkölcsi dilemmákat ésatöbbi, engem azonban nem igazán sikerült meggyőznie, sőt egyre inkább eltávolított mint Philipp, mint Endo szan alakjától.
Érezhetően nagyon akart hatni az érzelmekre, kissé már-már a melodramatikusságot súrolva. Családról, barátságról, háborús helyzetről, kultúrák, emberek együttéléséről, szabad akaratról szeretett volna valami mélyet és súlyosat mondani, ehelyett azonban inkább egy didaktikus, ráadásul egy, szerintem nagyon oda nem illő misztikus szállal megbonyolított tanmesét kaptam, amely egyáltalán nem győzött meg igazáról. Az elbeszélő szinte felmenti Philippet a felelősség alól, Endo szant pedig a szeretet és megbocsátás, megértés nevében próbálja fehérre mosni, hát, számomra még csak szürkére sem sikerül.
Érteni vélem a szándékot, az elképzelést, a gond inkább a megvalósítással van. Nem „tomoceuszkakatiti vagy gyugyu”- helyzet az, amit teremt, nem éles, egyértelmű, végzetes szituáció – sokkal homályosabb itt minden, meg hiteltelenebb, tele lélektani fehér foltokkal, amit jobb híján misztikum tölt be.
Az Esti ködök után (minden túlírtsága ellenére) vázlatosnak és sekélyesnek tűnik, meg sem közelíti annak komplexitását. Stílusa is, ami a későbbi regényben annyira megragadja az embert, itt még túl édeskés, helyenként giccses, indázó és túlburjánzó. Pedig mennyire akartam szeretni… Némileg vigasztal azonban, hogy végül is ez az első könyv, és így nem a remekmű után jön a visszaesés, hanem a bizonytalan kezdés után a felfele ívelés.
Kíváncsian várom, milyen lesz a folytatás.

Mindig mellbe vág a kultúrsokk élménye, amikor belépek Tan Twan Eng világába. Egzotikus fűszerek nehéz illata száll a levegőben, ismeretlen ízek, hangok, fények ostromolják az összes érzékszervet. Fullasztó a trópusi hőség, mégis zsibong a sokféle nemzetiség lármájától hangos város, az ősi templomban mérgeskígyók tekergőznek, és hívogat a vad, áthatolhatatlan maláj dzsungel.
Ebben a környezetben nő fel ifjú főszereplőnk, aki angol és kínai szülőkkel, Malájföldön, japán aikido mester segítségével próbálja megtalálni az identitását. Csodálja Japán harcművészetét, kultúráját, japán férfihez fűzi szoros kötelék, ugyanakkor ez az ország hazája számára a legrettegettebb ellenség.
Megismerhetjük egy brit család gondtalan, kifinomult életét a gyarmatokon, amit aztán összezúz a második világháború. Nagyon éles a váltás, amikor az idilli életforma bemutatása után elkezdődnek a háborús pusztítások, kegyetlenkedések jelenetei. Főhősünk talán még az ördögnek is eladná a lelkét, hogy megmenthesse szeretteit, de vajon sikerülhet-e ez neki, és szembe tud-e nézni döntése következményével?
Mindez kiderül, de kár siettetni a választ, jobb ráérősen ízlelgetni a különleges stílust, és elmerülni a mindent átszövő keleti hangulatban.

Ismét egy könyv, ami a kedvenceim közé került. Egy egzotikus, különleges, az érzelmek változatosságát és mélységét bemutató történet volt az Esőcsináló. Főszereplője Philip, az angol-kínai fiú, aki szemünk láttára érik férfivá. Az idős Philip története keretbe foglalja a régi eseményeket, tulajdonképpen ő meséli el Micsikónak, a japán asszonynak Endo szannal közös múltjukat, a háborúban hozott döntéseit és azoknak következményeit. Elmeséli és közben leteszi a múlt terheit, amit egész életén át cipelt magában, hogy megkönnyebbülten élhesse hátralévő éveit. A fiatal Philip nagyon megfontolt, komoly fiatalember volt, először vele ismerkedhetünk meg a könyv lapjain, majd Endo szannal, és tanúi lehetünk annak, amint Endo szan a tanítványául fogadja Philipet, majd japán harcművészetre, aikidóra tanítja. Első pillanattól kezdve érezni lehetett közöttük a különleges kapcsolat erejét, az összetartozásukat, mint akik nem most találkoznak először.
A könyv hangulata, írásmódja rabul ejtett, gyönyörűség volt olvasni. Külön élmény volt látni Malajzia szépségeit, az ott élő nemzetek, kínaiak, angolok, japánok sokszínűségét, a gazdagokat és szegényeket, a hagyományokat tisztelő malájokat, az uralkodó angolokat, és a diplomatikus japánokat. Nagyon megkedveltem Philip kínai nagyapját és édesapját is, irigylésre méltó volt a szeretetteljes kapcsolat, ami ezek között a férfiak között végül kialakult.
Folytatás itt: http://konyvutca.blogspot.nl/2015/12/tan-twang-eng-esoc…

Hatszáz oldal ?hamis? önigazolás. A kollaborálás, a „majdén belülrőlbomlasztom” hozzáállás lerombol minden kapcsolatot.
A zen, a keleti kultúra végtelen nyugalma és bölcsessége, másrészt az állati kegyetlensége.
Zseniálisan ábrázolja a két civilizáció (kelet-nyugat) keveredését, a se ide-se odatartozást, a külső-belső harcot.

Gyönyörűen megírt történet egy számomra teljesen idegen világról. Csodálatos képek, leírások teszik teljesen elevenné a történetet. Messzire visz térben, időben. Kedvencem biztos nem lesz, de igazán különleges.

Szépen megírt történelmi regény, ami Malájzia ’40-es éveibe visz vissza. Philip Hutton, az angol Hutton család legifjabb tagja E/1-ben meséli el saját történetét. Félig kínaikén ( megboldogult édesanyja révén) Philip sehol sem találja a helyét. Aztán egy idős japán férfival való barátsága teljesen megváltoztatja. Endo szán a tanítványává fogadja és nemcsak aikidó leckéket ad neki, hanem a jellemét is edzi. Amire nagyon is szüksége lesz, amikor a japánok megszállják a hazáját és nehéz döntéseket kell hoznia, hogy megmentse a szeretteit.
Nem rohantam végig a könyvön, nem is az a fajta olvasmány. Lassan, fokozatosan építkezik, a világháborús események majdnemhogy a könyv felénél kezdődnek. Bepillantást kapunk a keleti emberek gondolkodásába, a japán kultúrába és persze a 2. VH. japán hadszinterébe.

Az Esti ködök kertjének elolvasása óta készülök erre a könyvre. És milyen jól jön egy kis táppénz, hogy belemerüljek a malájföldi Georgetown világába…
Kicsit le kell lassítani hozzá, közel engedni magunkhoz ezt az egzotikus, nem mindennapi világot.
Az író hihetetlenül érzékletes képet fest, nem tudok és nem is akarok hibát talàlni. Én közel engedtem, és valamit átformàlt bennem.

Hű!
Nehéz megfogalmaznom az érzéseimet ezzel a könyvvel kapcsolatban, mert nagyon intenzív élményt adott. Teljesen elvarázsolt és magával ragadott a hangulata, nyelvezete, egzotikuma, ahogy szépen lassan bontakozik ki a történet. Csordultig töltötte a szívemet és a lelkemet végtelen bölcsességgel és szeretettel, majd kegyetlenül kifacsarta és még meg is taposta, hogy aztán kezdje az egészet elölről.
Ritkán fordul elő, hogy ennyire azonosulni tudjak egy főhőssel, mint azt tettem Philippel. Végig együtt gondolkodtunk, tépelődtünk, gyötrődtünk azon mit kellene tenni, melyik lenne a helyes út, hogyan lehet két tűz között úgy lavírozni, hogy egyik oldalról se emésszenek el a lángok. A regény során a világban helyét nem találó, magányos gyermekből igazán összetett személyiséggé fejlődik, ami nagyrészt újdonsült japán tanítójának, Endó szannak köszönhet. spoiler A könyv rajtuk kívül is hemzseg a zseniális karakterekben: Noel Hutton, Isabel, William, Kun és Tanaka, mindannyian igazi, eleven, hús-vér figurák lettek.
Meglepő volt számomra, hogy egy első könyves fiatal ember (mindössze 35 éves volt, amikor a regény megjelent) ennyire sokrétű és érett írást adjon ki a kezei közül, páratlan tehetségre vall. Kíváncsian várom az Esti ködök kertjét (hasonló fantasztikus élményekre számítok, de a kettő között úgy érzem, el kell telnie egy kis időnek, hogy önmagában tudjam majd értékelni), de abban is biztos vagyok, hogy ezt a regényt is időről időre előveszem majd és újraolvasom.
Egyszóval ez a könyv egy csoda. Csak ajánlani tudom :)