Énekes ​madár 23 csillagozás

Tamási Áron: Énekes madár Tamási Áron: Énekes madár

Tamási Áron (1897-1966) Énekes madár című „székely népi játék”-nak nevezett színművével – Féja Géza szavaival élve – friss légáram tört be a magyar színpadra: tulajdonképpen ekkor bontakozott ki véglegesen a régi népszínművek hamis szemléletéből. Az 1933-ban keletkezett színmű másik neves méltatója, Illés Endre szerint „az álomnak és a valóságnak, a félhomálynak és a napfényes szikrázásnak, a halálnak és a szerelemnek ilyen teljességével csak a megrendítő székely balladák szóltak eddig Erdélyről”. Két szempont, két megközelítés, egyben azonban közös a hangjuk, s ez az elismerés: kortársként is pontosan tudták, hogy Tamási Áron tolla alól korszakos mű, remekmű került ki.

Eredeti megjelenés éve: 1934

>!
Irodalmi, Bukarest, 1968
116 oldal
>!
Kazinczy, Budapest, 1934
96 oldal

Enciklopédia 1

Szereplők népszerűség szerint

Bakk Lukács


Kedvencelte 2

Most olvassa 1

Várólistára tette 8

Kívánságlistára tette 4


Kiemelt értékelések

Timár_Krisztina I>!
Tamási Áron: Énekes madár

Újraolvasás vége.

Egyszer vizsgára kellett olvasni. Azóta ennek is lejjebb ment az ázsiója egy csillaggal, sajna… :( Elhiszem én, hogy korszakos jelentőségű mű, és százszor inkább ez, mint egynémely népszínművek, amelyeket most nem nevezek meg – de ha nem volnék magyar szakos, és nem tanultam volna meg szépen, mi fán terem a szimbolizmus meg a típusfigura, semmit nem tudnék vele kezdeni.

Így kezdeni éppen tudok, de szeretni nem.

Továbbiak a blogon:
https://gyujtogeto-alkoto.blog.hu/2020/03/11/tamasi_aro…

6 hozzászólás
Simiréka I>!
Tamási Áron: Énekes madár

Nagyon sok kedves tinikori emlék köt ehhez a darabhoz. 16 évesen, tanítóképzős diákszínjátszóként, eljátszthattam Magdó szerepét. Oh, Móka :-)! Rengeteg vicces és élménydús próba, egy emlékezetes dijákszínjátszó fesztivál és egy felejthetetlen teltházas zilahi előadás jut róla eszembe. Számomra Tamási legremekebb darabja. A párbeszédek csípősek, tele vannak Tamási nyelvhasználatára jellemző fricskákkal, megállás nélkül pörögnek. A szerelem sokféle arca és ereje mutatkozik meg minden sorban. Lukács figurája talán a legerősebb, a legszórakoztatóbb. Ő a „bölcs” szarkasztikus odamondó, akit azért jó emberesen tarkón vág a szerelem.
Mindig örömmel és jóleső bizsergéssel olvasom, idézem fel magamban újra meg újra a szöveget.

3 hozzászólás
Kun_Hajnal>!
Tamási Áron: Énekes madár

Tamási Áron 'székely népi játék'-ként határolta be műfajilag az Énekes madár című csudaszép történetét, melynek valóságalapját saját ifjúkori élményei adták. Hosszú ideig érlelte magában a gondolatokat, mielőtt megfelelő formába öntötte, de nagyon megérte!
A szereplők ízig-vérig székelyek, bármelyik székely faluban játszódhatna a történet, akár napjainkban is. Fiatal szerelmesek harca ez a vénlányok és vénlegények kitervelt gonoszsága és féltékeny acsarkodása ellen. A szerelmeseknek három próbát kell kiállnia, külön-külön, majd együtt is. A történet tele van gyönyörű szimbólumokkal, finom de éles humorral fűszerez.
Ajánlom Tamási Áron Énekes madarát elolvasásra, boldogság- és szerelemkeresőknek, ég és föld közt lebegőknek, mindenkinek.

Pumukli82 >!
Tamási Áron: Énekes madár

Rengeteg utalás, a szerelem rengeteg formája de közben fergeteges humorral veszi el az élét a dolgoknak. Folyamatosan pörögnek a gondolatok, nincs üresjárat. Ez az első oldal…
„– Hát ennek mi a fene baja van?
– Látott valamit, amitől megborzadott!
Lukács megfogja az Eszter állát, felemeli, s a szemébe. – Mondtam örökké, ugye, hogy ne nézzél a tükörbe?”

2 hozzászólás
Kisanna>!
Tamási Áron: Énekes madár

Olyan volt mint egy népmese, volt itt szegénylegény, legkisebb lány, gonosz testvérek, furfangos szerelmesek. Valamiért annyira nem fogott meg a dráma, talán színházban kellene megnéznem.

Beatrice8>!
Tamási Áron: Énekes madár

Sok vicces párbeszéd volt, ez a mű legnagyobb pozitívuma. A szereplőkről az elején nem sejtettem, hogy melyik „oldalon” fognak állni, nem számítottam ilyen bonyodalmakra. Szomorú, ahogy Magdóval bántak, meg úgy az egész. Így azt mondhatom, hogy az író elérte a célját, végül mindenki a neki való helyre került. Két kedvenc szereplőim Móka, Magdó(bár az a tojás lenyelés azért…), Móka anyja meg a pap vagy ki. :)
Volt, hogy néha nem teljesen értettem mi történik.
Viszonylag tetszett a jobb versenyre kötelezők között van.

Szibériaitigris>!
Tamási Áron: Énekes madár

Érdekes darab. Jók a párbeszédek. Az egésznek van egy sajátos hangulata. Nagyon szép, lírai részeltek is vannak benne. Különösen szép, ahogy a szerelmesek egymásra találnak. Azért a vége egy kicsit furcsára sikerült.

bercipocok P>!
Tamási Áron: Énekes madár

Tamási Áron Énekes madara egy csodálatos mese, ahol mindenki a boldogságot keresi. De ezt a boldogságot megtalálni nem egyszerű dolog, mert mást jelent a fiataloknak és mást az idősebbeknek. A fiatalok boldogságához szorosan kapcsolódik a szabadságvágy, míg az idősebbeknél a nyugalom és a harmónia is kell a boldogsághoz. A generációs ellentétek feszültségeket szítanak, ami végig fenntartja az izgalmakat, ugyanakkor ami minden korosztályt egyformán megérint, az a szerelem. Humorral tűzdelt történet, ahol a szerelem mindent legyőz.

Dodó8>!
Tamási Áron: Énekes madár

Annyira jó! AZ olvasása közben elég gyakran végigfutott az agyamon, hogy pakolok, és megyek Erdélybe. Humoros, népies, szeretettel teli.

Ganrju>!
Tamási Áron: Énekes madár

Könnyed, szórakoztató és ízig-vérig magyar. A díszlet, a cselekmény a Magyar Népmesék emlékét idézte fel bennem. És nyilván az élet, az emeberek nem olyan fekete-fehérek, mint egy ilyen mesében vagy népi játékban. De azért a legtöbb dologról el lehet dönteni, hogy jó vagy rossz, használ vagy árt. Emiatt jó ilyen történeteket olvasni, hallani, látni átélni. Különösen a „modern”, gyökerekiől elszakadozó világunkban fontos lenne megerősíteni azokat a szálakat, amik a józan, egyetemes emberi tapasztalatokhoz (Istenhez) kapcsolnak. Mert bizony igaz, hogy mindent lehet, de nem minden váluk a javunkra.


Népszerű idézetek

Cheril>!

Lukács kopogtat s rögtön belép. Adjon Isten jó estét, ha ráér!
Eszter Lukács nyakába borul. Jó, hogy itt vagy… jó, hogy itt vagy…
Lukács Reginához. Hát ennek mi a fene baja van?
Regina: Látott valamit, amitől megborzadott!
Lukács megfogja az Eszter állát, felemeli, s a szemébe. Mondtam örökké, ugye, hogy ne nézzél a tükörbe?

Első felvonás

Kapcsolódó szócikkek: Bakk Lukács
2 hozzászólás
Cheril>!

Eszter elfogadja s kedvesen. Látod, ha örökké ilyen volnál, búmat se mondanám.
Lukács: Immár ezután örökké ilyen leszek, mert a harmincötödik esztendőt a tegnap estefelé bétöltöttem, s mivel hetvenig akarok élni, úgy osztottam bé, hogy felit így s felit úgy. Ebből is láthatod, hogy még az Isten is szeret téged, mert ha a nyakamba sózott volna már ezelőtt tíz esztendővel akkor gonosz tíz esztendőd lett volna mellettem, de így csak jót fogsz érni, szépet s gyönyörűt!
Eszter: Hát azért nem vettél el eddig?
Lukács: Azért hát! Csupa jóságból!

Első felvonás

Kapcsolódó szócikkek: Bakk Lukács
Cheril>!

Regina: Azt nem is tudtam, hogy te is voltál katona.
Lukács: Hát hogyne! De még a java!
Regina: S miféle?
Lukács: Tán szakács, ha jól emlékszem.
Regina: Hát azoknak is kell tudni lőni?
Lukács: Azoknak kell a legjobban. Mert mit gondolsz, ha az ellenség megtámadja a menázsit, akkor ki védi meg? A többiek csak a hazát védik, de a szakács a betévő falatot.

Első felvonás

Kapcsolódó szócikkek: Bakk Lukács
Cicu>!

A szerelem? Tán leginkább olyan, mint a rózsa. S mint a rózsák között is a legszebb piros rózsa, amelyik, ki tudja mikor, titkon fogamzik… Tán amikor lát egy csillagot, vaj amikor hozzáér egy napsugár… S akkor dobban meg valami, tán a szín, vaj az illat… s osztán teste kezd lenni annak a valaminek, lassan, szép észrevétlen… S ahogy nő-növekszik, kezdi élvezni mindjobbacskán ezt a látható világot is: a szellőt, a meleget, a susogást, a madárénekét, a hajnali csendet, az esti melengetést… S úgy gömbölyödik lassan s bátorodik a szerelemre: hajlandozásra, lepke-csalogatásra… S osztán kifeslik s nappal virít s éccaka… ó, éccaka!…

Harmadik felvonás

clem>!

Az első alkalmas percben a szív már elindul horgászni.

Cicu>!

Mert előbb a has keresi meg a magáét, s amikor a megvan, akkor nyomban menyen a szív is horgászni.

Első felvonás

beckpetra>!

S itt van ez a bokréta is, nesze! Nagy szívdobogással szedtem a csalogányos mezőn, s tiszteletem és hódolatom jeléül ezennel fogadd szívesen!

Kapcsolódó szócikkek: Bakk Lukács

Ezt a könyvet itt említik


Hasonló könyvek címkék alapján

Molnár Ferenc: Játék a kastélyban
Örkény István: Tóték / Macskajáték
Tersánszky Józsi Jenő: A kegyelmesasszony portréja
Orbán János Dénes: A magyar Faust
Fekete Sándor: Az emberevő komédiája
Molnár Ferenc: Úri divat
Molnár Ferenc: Hétágú síp / Pesti erkölcsök
Kisfaludy Károly: A kérők
William Shakespeare: Sok hűhó semmiért
Fehér Klára: Nem vagyunk angyalok