Battle Royale 90% 658 csillagozás

NAGYON
NAGYON
NAGYON

NAGYON jól megírt alkotás.
Az első oldalakon megpróbáltam memorizálni legalább néhány nevet. (Sokáig fogok emlékezni megjegyezhetetlen, kimondhatatlan lányok és fiúk neveire.)
NAGYON élvezetes és izgalmas.
Anyafarkasként védelmezve a széthullott lapokat alig bírtam egy-egy rövid időre megválni a történettől.
NAGYON sok helyen el lehetett volna rontani. Hogy a végén nem lett sekélyes, vérengzős pfúj, de undorítóság, az igazi bravúr volt! Takami Kósun fantasztikusan végigvezetett bennünket egy hihetetlen, lehetetlen, érthetetlen, tragikus „játékon”.
Bocsi, @tamasloczi! A 645. oldalra rápottyant a könnyem. ;)

Azt írják a könyvről, hogy nagyon véres. De szerintem itt nem ezen van a hangsúly. Nem az akasztott ki, hogy kinek hogy fröcsögött az agyveleje. Ha nem, hogy egy ilyen játéknak hála elveszted a bizalmad a többiekben. Egy teljesen normális osztály volt, különösebb balhék nélkül, aztán másfél, 2 nap alatt legyilkolják egymást. Vajon megbízhatsz abban az emberben, akivel csak úgy átlagosan elvagy? Akit a barátodnak hittél nem fog az első adandó alkalommal hátba támadni? Nem csoda, hogy ilyen körülmények között néhányan megkattantak.
Nagyon tetszett a regényben, hogy nem csak egy szemszögből látjuk a történteket. Bepillantást nyerhetünk az őrült, az elszánt, a naiv és a szerelmes látásmódjába. A vége is jól volt megcsinálva, bár többször kiakadtam, mikor a kedvenc szereplőim meghaltak.
A könyv után nagyon kíváncsi vagyok a filmre.

5 csillag. Miért?
Jóval korábbi, mint az Éhezők Viadala. Ha azt szerettem az alapötlet miatt, akkor ezt pláne (és csökkent a trilógia nagyszerűségének érzése bennem). A borító, az első és a harmadik rész elején levő rajzok (illetve a változások) megnyerőek. Tetszett, ahogy a különböző elbeszélői nézőpontoknak köszönhetően megismerhettük a legtöbb diák motivációját (szerelem, félelem, bosszú stb.); hogy nem volt egyhangú, egysíkú. Voltak fordulatok, amikre számítottam, de nem történtek meg, és olyanok is, amiről reméltem, nem fog megtörténni. A legvége (a győztes mikéntje és hogyanja) nem volt meglepetés, talán az előzetes olvasmányok miatt. Összességében véve, bár nem fog rémálmokat okozni, nem bántam meg, hogy elolvastam.

Kellemes szórakozás, főleg néhány nehezebb könyv után jól tud jönni. Izgalmas, pörgős, de senki ne várjon tőle semmi egetrengetőt. Azt még hozzá kell tennem, hogy nagyságrendekkel jobb (szerintem), mint Az éhezők viadala, és így utólag belegondolva tényleg csak egy gyenge utánzata ennek, tekintve a történetbeli hasonlóságokat – és itt finoman fogalmaztam –, mert gyakorlatilag ugyanaz a történet.

Hű. Életem eddigi leghosszabb könyve volt. Újabb japán könyv. És Hát hú…
Nem tudok mit mondani, de azért megpróbálom.
Tetszett, hogy minden szereplőnek van egyénisége és mindegyik ki van dolgozva legalább egy kicsit. Hogy nézne már az, ki, hogy egy ilyen mondat van az egészben? Volt egy lány/fiú, megölte egy másik lány/fiú. Érdekes lett volna az biztos. Mondjuk nevek azért lettek volna, de az, hogy nem lettek volna kidolgozva? Személytelen senkik lettek volna.
Szóval az, hogy minden egyes halálesetnek volt eleje, közepe és vége sokat lendített a történeten (és az oldalszámon).
Tetszett. Nem gondoltam volna, hogy eljutok a végére… de megtörtént. :)

Brutális. Bizarr. Beteg.
Baromi jó könyv.

Egy valamit sajnálok. Ezt kellett volna előbb elolvasnom, nem pedig az Éhezők Viadalát. Így egy picit kisebbet ütött.

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

Jó pár éve lett volna lehetőségem elolvasni a könyvet, de aztán mégsem tettem. Túl durvának találtam. Azóta többször is hallottam róla (Legyek ura, Éhezők viadala kapcsán) és kezdtem rájönni, hogy mégis rosszul tettem akkor, hiszen elkezdett érdekelni, na meg a morbid kíváncsiság is hajtott.
Így lett pár évem rá, hogy érlelődjön a sztori és már nem is találtam annyira durvának most.
Eleinte nem fogott meg. Aztán ahogy haladtam a történettel, úgy lett egyre jobb, lettek kedvenc szereplőim…akiket meg is sirathattam – Kavada és Sindzsi – sajnos. :(
Egyre izgalmasabb is lett. Bár a könyv egész végig izgalmas volt, már ezért is érdemes elolvasni. (Nem sok könyv van, ami végig fenntartja az érdeklődést.)
A történet vége is meglepő volt – rossz pont, hogy korábban utána néztem, mi lesz a vége, így nem volt annyira az – de az lehetett volna. :)
A mondanivalója elgondolkodtató és… szörnyű a maga nemében. Ilyenkor örülhetek, hogy olyan iskolába járhatok amilyenbe és legalább olyan rock zenét hallgathatok legálisan amit akarok. :D

Azt hiszem, erre jobban fel kellett volna készülnöm lelkileg, pedig én bírom a fröcsögő véres jeleneteket könyvben, filmben egyaránt. De ez mégis túl sok volt egyszerre, annak ellenére, hogy brutálisan jól lett megírva. Az egész osztály a túlélésért küzd, mi mást is tehetnének, ha arra kényszerülnek, hogy 3 nap alatt végezzék ki egymást? Hosszú oldalakon keresztül megismertem és megszerettem a szereplőket (persze nem mindegyiket), akiket aztán szép sorban a legkegyetlenebb módszerekkel nyírtak ki… de mégis maradtak páran, akik segíteni próbáltak, összefogtak, több-kevesebb sikerrel… a nevek, és a fogalmazásmód miatt kicsit nehezen haladtam vele, de összességében nagyon jó könyv volt.
Akik már mindkét sztorit olvasták, azoknak gondolom nem újdonság, hogy az Éhezők Viadala nyomokban mogyorót Battle Royale-t tartalmaz. Nos én, aki az ÉV-t olvasta először, ezt eddig nem tudtam, így most nem csak egy újabb könyvélménnyel lettem gazdagabb, hanem azzal a ténnyel is, hogy az egyik kedvenc könyvem – hiába szeretem nagyon – bizony koppintás. Vannak persze különbségek, de attól még ez a helyzet :(

Tegnap este éjjel negyed három körül fejeztem be, és még háromkor is azon gondolkoztam, mit fogok értékelni róla. Általában nem szoktam szeretni a hasonló könyveket, gondolok itt pl. a Legyek urára, vagy az 1984-re. Valahogy nem szeretem azt, amennyire nyomasztó a hangulatuk, és kilátástalan a szereplők helyzete. Itt azonban nem éreztem ezt a nyomasztóságot. Igazából nem is nagyon feküdte meg a gyomrom sem a részletes gyilkosságok leírása, sem az egész helyzet. A végére már én is természetesnek vettem, hogy csak így irtják egymást. De nem tudom, hogy ez pozitív vagy negatív-e…
Néha azért én is megdöbbentem, sőt vagy két nap szünetet is kellett tartanom, amikor meghalt az egyik kedvencen (nem mondok nevet), de egyébként a többiek halála nem rázott meg nagyon. Annyit még, hogy ha én is tizenöt évesen olvastam volna – merthogy ők ugye annyi évesek – biztos vagyok benne, hogy újabb könyvbéli szerelmet avatok (megintcsak nem árulom el kit, de nem Súja az).
És akkor, ami a leginkább dühített, de szerintem nem a könyv hibája: a fordítás. A japán nyelvet tudom, hogy nagyon nehéz fordítani, náluk egyetlen szó is egész mondatokat jelent, amit szerintem sosem tudnánk átadni teljes valójában. Ez a fordítás viszont olyan bakikat követ el, hogy még az én alig harmatgyenge japános ismereteimmel is égbekiáltó bűnnek mondható. Az pedig, hogy a nyelvtani szabályokat sem ismerte a kedves Mayer Ingrid, rengetegszer elvonta a figyelmem arról, amire épp figyelni szerettem volna. Emiatt a csillaglevonás. Mert akadozó, egyszerűen idegen, magyartalan sok helyen. Ráadásul a bekezdéseknél csak entert nyomtak, de nem kezdték beljebb egy fél centivel se – nagyon zavart!
A kedves Ulpius kiadónak pedig üzenem, hogy tényleg, legalább egy lektort alkalmazzanak már! Aztán meg, ha már több ezrekér vesztegetik a könyveiket, csináljanak olyan kötéseket, hogy ne hulljanak ki a lapok (ugyanis, hogy ezt elkerüljem, kb. minden mondat utolsó 3-4 betűjét csak találgattam).
Egyébként meg jó ám, olvassátok!

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

Hm… Ugyan Viadalosan kezdtem bele, de bármennyire is szerettem azt a könyvet, nekem a Battle Royale jobban bejött. Ez a könyv fel van építve valahogy, valamint a karakterek is (többségben) jól ki vannak dolgozva. Na, azért nem tökéletes.
Ami nem tetszett:
-Kirijama kábé olyan, mint akit már az írónak nem volt energiája rendesen kitalálni. Gazdag, hideg semmilyen. Hűha, ez aztán a kreativitás.
-Súja és Noriko. Mi a francért nem jöttek össze? Szerintem az olvasók 90%-a ezt várta és aztán semmi. Na ne már.
Ami viszont tetszett:
-Kavada és Sindzsi. Nyálfolyatááááááááás!!!
-Az egész Játék felépítése. Tuti, hogy egy hétig ezen agyalt Takami sama.
-Borítóóó (ez lényeges!!!)
-Karakterkidolgozás

De hát nyamnyam, azért érdekelt volna így a vége, hogy mi lett a két pupákkal, de nagyon jól tudom, hogy az író szándékosan hagyta nyitva a kérdést. Na hát köszi, életem végéig ezen fogok agyalni!!!! *vigyori durci*