Sötét ​Hórusz (Gender krónikák 11.) 86% 86 csillagozás

2022/151, könyvtár, 65/86 eddigi értékelés

Rettenetesen sajnálom ezt a könyvet, tényleg úgy érzem, hogy benne volt egy csúcskategóriás, magyar szerzős, bolygóközi hard-SF lehetősége.
A könyv kétharmadáig nagyon élveztem az összetett világ(ok) felépítését, amit állítom, hogy a klasszikus SF mesterek is megirigyelhettek volna. Ráadásul üdítően összetett karakterekkel dolgozott az írónő, kevés a fekete-fehér jellem (ami a klasszikus SF gyakori hibája volt), a társadalomrajz is árnyalt, alkalmanként kellemesen hiányoztak a végletek (csak jó és csak rossz), és a történetvezetésre sem mondtam volna, hogy „ifjúsági”.
Azután sajnos egy előkészítetlen/indokolatlan morális váltás jött, nem túl következetes cselekménnyel (nevezzük vérengzésnek). Nagyon pörgött a könyv vége, kalandregény lett, és a feloldás ifjúsági regény.

Hát rettenetesen sajnálom a kimaradt lehetőséget. Egyáltalán nem könnyű egy bonyolult világot felépíteni, összetett karakterekkel, mindezt friss hangvétellel és erőteljes mondanivalóval, és ez itt sokáig megvolt – ki tudja, lesz-e még egyszer ekkora esélye az írónőnek?

Eszméletlenül jó könyv. A regény világa hihetetlenül aprólékosan van felépítve és még a legjelentéktelenebb mellékszereplők karaktere is jól ki van dolgozva. A történet magával ragadó, fordulatokkal teli.
Ugyan az elején furcsán hat a sok idegen név, de az első 12-18 oldal után az ember hozzászokik.
Az egyetlen dolog, amit sajnálok, hogy nem tudtam egyhuzamban végigolvasni…

Soha ne a borító és a cím alapján ítélj meg egy könyvet. Nemcsak elcsépelt frázis ez. Egy egyiptomi maszlagra számítottam először, csak nem mertem hangoztatni.
Az elején pedig nem tudtam ki kivel van.
De 6-70 oldal után már nem bírtam letenni
Mert magával ragadott. Furcsán, számomra kicsit talán sokáig tartott belehelyezkednem a világba, de utána haza sem akartam onnan jönni.
Aztán már csak sodródtam az eseményekkel. Érdekelt Nekthi sorsa. Megdöbbentett. Az ami vele történt, az amit tett. Ha ott lettem volna, elmondtam volna neki 1-2 dolgot. De valószínűleg úgy sem hallgatott volna meg.
Rád is igaz, @Sansa, mint Martin bácsira: kössz szépen, amit a karakterekkel műveltél, főleg az utolsó 100 oldalon, azt az ámokfutást – kénytelen voltam 3 órát aludni, mert nem bírtam letenni :)

Szerettem a könyvet. Mert olvastatta magát.
Szerettem a világot. Mert elhittem, hogy egyszer tényleg eljön, vagy megtörtént.
Szerettem olvasni, mert olyan volt a nyelvezete, mintha Ta-mia jó ismerősöm lenne, és egy kávé mellett mesélné nekem. És mert tudtam rajta sokat somolyogni.
Szerettem a karaktereket, mert velük/értük aggódtam, nevettem, csodálkoztam, csalódtam.
Szerettem a mitológiai hátterét, mert logikus volt, mert érdekes és újszerű.
Szerettem, mert szeretek sci-fit olvasni. Jó sci-fit.
Szerettem, mert mindennek oka volt és biztos alapokon állt az egész világ, nem esett szét.
Szerettem a Sötét Hóruszt. Még ha a borítóját és a betűtípusát nem is szerettem. Szerettem volna 5+ csillagot adni rá, de voltak hibái számomra, amik levonnak kicsit az értékéből. De mit ad isten, még így is megéri az 5 csillagot. Jah, hogy itt a skála eleve csak 5-ig megy? Így jártam:)
Várom a történet következő szeletét.

Emlékszem Sansa írta, hogy a Sötét Hórusz az első írása. Többen mondták már, hogy az első pár oldalon nehezebben lehet eligazodni, ki kicsoda. Nekem is volt egy kicsit ilyen érzésem, de csak azért mert több szakaszban volt lehetőségem olvasni, kis megszakításokkal. Szerintem folyamatában nincs gond ezzel. Nagyon tetszik a kitalált világa. Szívesen mélyedtem el benne, hihetetlenül izgalmas, folyamatosan piszkálta az agyam. Szeretem ha egy könyv, egy történet hat rám, még álmodtam is róla. Nekthi nagyon ellentmondásos figura. Egyszerre szerettem és utáltam. Zavarba hozott. Főleg amikor a társai ellen fordult. Motivációit értettem, de a megvalósítását nem. De lehet ez benne a jó. Büntetése örök kárhozat, magány, ezt átéreztem. Miért, miért, kérdeztem magamban mégis. Féltettem őt. A férfi alakok nem voltak olyan erősek mint a nőiek. De a maga a felrajzolt társadalom is megmagyarázza ezt… Nagyon jó a képi világa, folyamatosan el tudtam képzelni magamban a bolygót, az alakokat. Teljesen felépítettem magamban.
Sok mindent megírtak már előttünk, de a ez a fantáziavilág jól megvan gondolva, történelmileg is alaposan kidolgozott, így az írások mindig jól kiragadhatók egy-egy korból.

Kedves @Sansa, bár néha figyelgettelek itt molyon (pl. olvastam a karcot, h hogy lett Ta-mia Sansa:D), de tulképp nem ismerjük egymást, szal remélem nem haragszol, ha neked címzem az értékelést, de gondolom úgyis olvasod és egyszerűbb így:)
Szóval győzött a kíváncsiság, és a félelem ellenére, hogy esetleg lesz aki megkövez, ha nem tetszik egy molyos író könyve:D csak muszáj volt, már csak azért is, mert ez olyan nekemvalónak látszott…
Ennek ellenére az első vagy 30 oldal nagyon nyögvenyelős volt, egész Szeged-Cegléd távolság kellett hozzá, nem az az első-pillanattól-kezdve-vezeti -az-olvasót féle könyv. De aztán ráéreztem a hangulatára, és onnatól nem volt megállás. Utólag belegondolva sok minden hiányzik, pl mikor-miért-hogyan jöttek el a földről, vallás-beavatás-honnan jönnek a bacik-hová/hogyan tűnt le a nép, dogmák, satöbbi, annyi mindent lehetett volna még mesélni:) de miután ráéreztem az ízére, meg kell mondjam, közben nem jutott eszembe ezen gondolkodni, nem volt rá idő, max futó hiányérzetként jelentkezett:) Egy komoly probléma volt még a könyvvel, hogy szokatlanul széles volt, és folyton be akart érni a csap alá a kádban:D
Am meg kell mondjam élveztem, nagyon… A karaktereket is, még azokat is, akiknak kikapartam volna a szemét, na meg azt, hogy még a mellékszereplőknek is volt „íze-bűze”:) Magát a szöveget is, mmint azt, hogy annyira természetes, mintha csak beszélgetnék valakivel, leülne mellém, és mesélne, csak úgy élvezetből, és nem azért mert „egyszerű” a szöveg… Olyan bensőgéges-érzés volt na:) Lehet az is az oka, hogy nem fordítás, hanem nekünk írtad:)
Ja, meg azt is imádtam, hogy egyedi volt a világ, vagyis világok, meg a lonecat-ek, meg minden, olvasás után mentem is ellenőrizni, hogy fent vagy-é az egyedi világos kihívásban már:) ja, és a humorodat említettem már?:)
Szóval a fentebb említett negatívumok ellenére nem azért kap 5 csillagot, mert moly írta, hanem mert régen volt már olyan, hogy a 3 napos hétvége alatt teljes könyvet kiolvassak, és a végén szó szerint ne tudjam letenni, ezek után pedig minden amibe mégis bele lehetne kötni, az mellékes:)

Már csak egy dolog: közben belefutottam, hogy van készen másik rész is, és most csorog a nyálam:D Gépről nem tudok olvasni, de ha létezik papír-változatban is most két kép közül (térden állva könyörgök, vagy szikével/késsel hadonászok) válaszd ami nagyobb hatással van rád és tégy a szerint:D
Most már tényleg befejeztem, csak annyi: köszi az élményt:)

Update (ami a lelkes ujjongásból kimaradt): nyomokban spoilert tartalmazhat, de semmiképp sem a főszálból:)
Sok sci-fi játszik a témával, hogy mivé fejlődhet az emberiség, a pesszimista verziókról utópisztikus regények tucatjai szólnak. Sansa nem aprózta el, két, alapjaiban szemben álló verziót is bemutat. Vmikor a 2050-es évek után jó néhányan elhagyni kényszerültek a földet (ahol addigra a fogyasztói társadalom túlságosan is megvalósult, és aki nem volt „birka” annak így vagy úgy, de nem volt már helye). A földből egy patriarchális, túlzsúfolt, leharcolt társadalom lesz, ahol a halottakat is újra kell hasznosítani, hogy mindenkinek jusson élelem, a hatalom mindenek felett áll, és ahol pl a nők egy használati cikknél is kevesebbet érnek.
Eközben a menekültek által alapított bubastis kicsiny népsűrűségű, mindenkinek végtelen szabadság jut, és teljes a nemi egyenlőség. Persze a végtelen szabadság sem problémamentes, hiszen ha nem kell, ki akar dolgozni? És mi lesz a társadalommal, ha senki sem lesz tudós, hogy előrevigye a dolgokat? Arról már ne is beszéljünk, hogy a piszkos munkát is meg kell kellene csinálnia vkinek:)
Ami még külön színt visz ebbe a világba, azok a lonecat-ek, akiknek köszönhető ez a békés világ. Ők a kiválasztottak, akik a beavatás után emberből vmi többé lesznek (a pontos rituálé és háttér sajnos egy általam még nem olvasott könyv titka), és többek között pl szublimálnak a nemi szerveik értsd ivartalanítják őket, de amúgy szebben hangzik:), ellenben képesek telepátiára; csak úgy példaképp:)
Ilyen szélsőséges világok közt ingázva kapunk egy erős érzelmi töltetű, személyes történetet, ami néha talán eltereli a figyelmet a háttérről, és a felvetett kérdésekről, de attól azok még ott vannak, és észrevétlenül szivárognak a gondolataidba, hogy aztán később se hagyjanak nyugodni…

Szánom-bánom, de @Sansa könyve előtt még soha nem olvastam sci-fit. Nem azért, mert nem érdekelt, egyszerűen csak így alakult. De ez sürgősen meg fog változni, mert a Hórusz naaagy nagy Sansa-fanná tett, és minden porcikám folytatásért esedez. :)
Ez a regény kicsit olyan, mint egy kirakós, mint maga az élet; sok-sok karakter, mind egyéni motivációkkal, érzésekkel, vágyakkal, és ez végül összeáll a nagy egésszé, viszi előre a cselekményt, és magával sodorja az olvasót. Le a kalappal a jellemábrázolásokért.
Ja, és hogy el ne felejtsem – imádom az olyan könyveket, amiket olvasva az utolsó 100 oldalon sűrűn b*zmegelek, nem eszem, nem iszom, csak olvasok eltántoríthatatlanul, és azon agyalok, hogy na EZ hogy fog megoldódni. ^^
Kedvenc karik: Kemt és Beth, mert mindketten cukin lököttek .:)

Érdekes világ, gördülékenyen megírt történet. A sok új nevet leszámítva annyira nem éreztem magam elveszve az elején sem, és bő 50 oldal után már úgy jöhetett szembe Bubastis a lapokon, hogy nem asszociáltam minden alkalommal a bubópestisre. ; ) A terjedelem talán lehetett volna kicsit nagyobb, hogy a mellékszereplők is még kerekebbek legyenek, és hogy még jobban elmerülhessünk a megálmodott világban és történelmében, cserébe viszont így pörgött végig a könyv, nem igazán voltak üresjáratok. Valamit valamiért.
Erős bemutatkozó regény, őszintén remélem, hogy sokakhoz eljut majd, és a folytatásokat is sikerül kiad(at)ni.

Először is szívből jövő gratuláció a fantáziádért, @Sansa!
Annyi remek ötlettel építetted fel ezt a világot (pontosabban a két ellentétes világot), hogy egy kerek egésszé összeállt. Volt benne politika, szerelem, lázadás, szomorúság – én élveztem a több síkot. Imádtam a furcsa hangzású neveket, kifejezéseket: lonecat, Bubastis, Kemt, Nekhti, Kha-ra Noire.
A fél csillagot azért vontam le, mert kb. az 1/3-áig elveszettnek éreztem magam a rengeteg sok információban és nehezem ment a mozaikok képpé illesztése – nyilván ebben az is közrejátszott, hogy pár tíz oldalas szakaszokban olvastam (szóval jó tanács: ne adja fel senki, ha kicsit nehezen követi az elején az eseményeket és oda-vissza kell lapozni, hogy ki kicsoda is?). Utána azonban szinte hallottam, hogy helyére kattantak a darabok és nagyon élveztem a történetet az utolsó mondatig.

Hú hát nyolc hónap távlatából nehéz jó értékelést írni. Pláne olyan valaki könyvéről, akit ismer is az ember. Első könyv és nyilván megvannak a maga hibái, én mégis szerettem, mert nagyon ötletesnek, eseményekben gazdagnak találtam. Fantáziadús, na. És néha nagyokat mosolyogtam is rajta. Sőt Nekhti eléggé kedvenc figurává vált. Nehezen indult be, de aztán beszippantott magába a könyv színhelyéül szolgáló két teljesen ellentétes világ. Én úgy éreztem a könyv célja az volt, hogy elvigyen egy másik világba, kikapcsoljon, szórakoztasson. Velem ezt megtette, éppen ezért úgy döntöttem, hogy most, hogy végre megjelenik, szeretnék egyet a polcra.

Nehéz róla értékelést írnom, mert egyrészt jó könyv: fordulatos, cselekményes, olvastatja magát, a világa változatos, a szereplőgárda jól megválogatott, motivációik érthetőek, az újonnan létrehozott univerzum egyszerre más és ugyanaz, és ezáltal érdekes. Másrészt azonban voltak benne olyan hibák, amelyek miatt nem tudom igazán szeretni. Ezek leginkább a lélektani részek, különösen lonecatok és a birodalom problémája:
– a lonecatok esetén: a gyermeklélektan alapvető ismeretének hiánya (kiskorban családból kiszakított, utána érzelmi-taktilis megvonásba kényszerített, végül csonkításos módszerrel kasztrált gyermekekből hogyan lehetnek egyáltalánilyen felnőttek?)
– a Terra Birodalom esetén: szociológiai és társadalom-lélektani probléma (nők nem csupán társadalmi, de személyiség szintű elnyomása évezredekig, ráadásul úgy, hogy annak a férfi lakosságra (akiket a női lakosság szül meg és nevel fel!) kvázi semmilyen kihatással nincs?)
E kettő probléma valójában egy: amennyiben a premissza igaz (ellopott, kasztrált gyerekek, ill. tárgyként érző nők által nevelt gyerekek), annak következményeként fogyatékos felnőtteknek kellene előttünk állniuk úgy a lonecatok testületében mint az egész birodalomban.
Mármint tényleg fogyatékos, nem szimplán hülye, kellemetlen, idegesítő felnőtteknek.

Igazából SF-eken nem szoktam számon kérni a lélektani problémákat, csakhogy ebben az esetben a történet éppen a lélektanra teszi a hangsúlyt: Nekhti traumájára és az abból kisarjadó (nem csupán) borderline pszicho- és szociopata viselkedésre. (De mindennek ellenére (vagy éppen ezért) még ő a leginkább hihető példány ebben a gyülekezetben.)

Nem mellékesen zavart még az egyiptomi vallás megjelenése (a mi világunk jövőjében? és éppen így? És a többi vallás, amelyik ma konkrétan létezik is, hogyhogy akkor nem?), valamint a birodalom létezésének másik nagy logikai nonszensze: az éhezés (éhezés egy pénzben, azaz energiában gazdag világban? Ööö. Energia = élelmiszer. Másrészt komoly, hogy az arisztokrata osztály is jegyrendszerezik? Milyen arisztokrácia az ilyen?)

Ami pedig a könyv végét illeti: csókolom, szóljanak már valakinek, hogy az utolsó száz oldalból nyolcvanat elfújt a kéziratból a szél! Hozzák má' vissza, és tördeljék be, mert idegesítően hiányzik! (Csak az anya-lánya konfliktusból vagy ötven, meg ki is az a Sais Bessly, és miért is tegeződik hirtelen Beth és Kemt? És tényleg, Kemten semmi nyoma nincs az érzelmi kimetszésnek? Izé, nem kellene ennek némi emlékezet-módosulással is járnia? És nem veszélyes éppen egy ilyen időszakban a bolygó első emberét ilyesminek kitenni? És jól értem, hogy fent nevezett első ember utána azonnal rámozdul egy 16 éves lányra? Ez csak nekem gáz?)

*
*
*

Tudom, hogy ez most nagyon élesnek hangzott. De Sansa azt mondta, hogy ez az első könyve. Ezért most megyek, és megnézem a többit.
Mert – ahogy ezt fentebb már mondtam – mindezen hibák ellenére ez nem rossz könyv. Hátha a többi még jobb lesz.