Zsarumeló 9 csillagozás

Szikszai Károly – Tardi Gábor: Zsarumeló

Ennek a könyvnek nincsen fülszövege.

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Albatrosz könyvek Magvető

>!
Magvető, Budapest, 1989
140 oldal · puhatáblás · ISBN: 9631413837

Várólistára tette 4

Kívánságlistára tette 1


Kiemelt értékelések

Kovaxka P>!
Szikszai Károly – Tardi Gábor: Zsarumeló

Mivel végig tudtam olvasni, és a filmet is végig bírtam nézni, adok egy hármast. A film egyébként tipikus Gát „Linda!” György a nyolcvanas évekből: némi humorral, béna zenével, szakadt rendőrökkel, menőző újgazdagokkal, rengeteg piával és tízpercenkénti cicivillantással. A színészek miatt nézhető, remélem, legalább jó fizetést kaptak. A könyves leirat egy picivel jobb, kitölt néhány logikai hézagot. Időutazásnak megfelelt, meg amúgy is kihívásra lesz.

1 hozzászólás
Zsofir>!
Szikszai Károly – Tardi Gábor: Zsarumeló

Ha az ember nem veszi véresen komolyan ezt a könyvet, akkor jól szórakozhat. A filmet nem láttam, de az az érzésem, hogy nagyjából a forgatókönyvet adták ki kötve-fűzve. Ez olyan szempontból előny, hogy nem volt üresjárat, lényegretörően haladt előre a cselekmény.
Koltait simán el tudom képzelni lecsúszott zsaruként, aki a maga módján ügyeskedi végig a nyolcvanas éveket. „Bálintkámmal” együtt ők alkották a szocialista Poirot – Hastings párost. A finálé is a krimikirálynő stílusban zajlott, spoiler


Népszerű idézetek

regulat>!

A hajnali derengésben személyautó száguld az utcákon.

(első mondat)

Dénes_Gabriella >!

– A vodkát ráérsz elhozni fizetéskor.
– Az első jutalomosztáskor megkapod…
– Attól, hogy másokat jutalmaznak, te még csóró maradsz. Én meg szomjas.

Dénes_Gabriella >!

– Úgy kezdődött, hogy írok egy amolyan bestsellert – vág bele elszántan.
– Minden baj itt szokott kezdődni…
– Elhagyhatnád az olcsó poénjaidat!
– Mi maradna akkor?… Folytasd!


Hasonló könyvek címkék alapján

Zajácz D. Zoltán: Haragos Balaton
T. O. Teas: Gyilkosság négy lépésben
Csabai László: Szindbád, a forradalmár
Hász Róbert: Fábián Marcell pandúrdetektív tizenhárom napja
Cserhalmi Dániel: Szibériai csapda
Cserhalmi Dániel: Csengőfrász
Ragnar Jónasson: Köd
Cserhalmi Dániel: A Szabadság hadművelet
Ittzés Laura: Nyolc perc
Palotás Petra: Szárnyaszegett pillangók