Alkonyi őrség (Őrség 3.) 93% 135 csillagozás

El kell ismernem, hogy egyetértek azokkal akik az eddigi részek közül ezt tartják a legjobbnak, tényleg „felnőtt” a regény.
Lukjanyenko az eddig legérdekesebb történetet hozta nekünk össze. Folyamatos volt, nem ült le számomra egyszer se, szinte pörgetni akartam a lapokat a kezem alatt. Nyomozás, üldözés, harc, mágia, minden volt a történetbe.
Talán mondhatom, hogy végre nem csak az őrségről volt szó, és azoknak a harcáról, felépítésről. Végre az „átlag” másfélék is jobb előtérbe kerültek, Arina karaktere számomra tökéletesre sikerült, igazi boszorkányt alkotott az író.
Sikerült a másfélék és emberek közti kapcsolatot is, úgy felépíteni az írónak, hogy az ne legyen meseszerű, valahol a hihető fantázia legyen. Ezzel sikerült is Antont a főhőst kizökkenteni még jobban az egyik oldalról, és valami semleges felé terelni.
Ami különösen tetszett, hogy a homály is jobban feltárult előttünk, megismertük a 4. réteget, és meglepetésemre kiderült az 5. réteg is, és a morzsákat amiket elszórt az író róla, csak még kíváncsibbá tett. El kell ismernem jól kitalált, előre tervezett világgal állunk szembe.
Lukjanyenko jó szokásához híven, ismét kíváncsivá tett a folytatásra, hisz annyi kérdésem van még amire nem kaptam választ.

Jelen szöveg a Fény ügye szempontjából érdektelen.
Éjszakai Őrség
Jelen szöveg a Setét ügye szempontjából érdektelen.
Nappali őrség
Jelen szöveg az Olvasó szempontjából érdekes.
vargarockzsolt
Lukjanyenkó igazán írhatna még Őrség könyveket, sajnálom, hogy a sorozat csak négy kötetből áll. Kibővíthetné a mitológiát, mesélhetne régi történeteket, írhatna a témáról novellákat is, én vevő lennék rá.

Úgy érzem, – az Alkonyi őrségre – a könyvsorozat elérte a „nagykorúságát”. Miért is? Az egykori tisztán elhatárolt Fénynek és Setétnek nyoma sincs már. Nincs ártatlan vagy naiv bizonygatás, hogy „mi vagyunk a jobbak”. A két fél, az Inkvizícióval közösen immár egy ügyön dolgozik: a Másfelek továbbra is rejtve legyenek az emberek előtt, illetve hogy kiváltságaik megmaradjanak. Közben kedvenc hősöm, Anton már hitét vesztette, tudomást szerezve a Másfelek igazi természetéről és céljairól. Hol van már az a magányos figura aki kedvenc zenéjét hallgatva járta Moszkva utcáit, büszkén bízva a Fény erejében? Vajon mi lesz a célja ezek után? Az Utolsó őrség talán választ ad rá.
A tanulság meg: Nincs a világon szebb gyönyörűség, mint a genetikus morfinabszinencia.

Ez a sorozat egyre jobb. Minél több kérdésre kapunk választ, annál több kérdésünk lesz. Egyre több titok derül ki a Másfélékről, egyre kevésbé látszik különbség a két oldal között, egyre inkább látszik, hogy a hatalom nem nyújt megoldást a problémákra. A tudásért, az erőért nagy árat kell fizetni, ami utólag visszanézve nem biztos, hogy megéri.
Kérdések, válaszutak, döntések, rádöbbenések, és az egyre nagyobb kiábrándulás.
Kérem a következőt :)

Elég sokáig húztam a harmadik rész elolvasását, mert az előző kötettel nagyon nem voltam elégedett, és attól féltem, már „kimerült” az író ötlettára, de csalódnom kellett, jó kis könyv lett ez is; a három közül szerintem ez a legjobb.
Élvezetes volt olvasni mindhárom részt, szépen fel lett építve a cselekmény, a végén pedig a fordulat szépet ütött.

Egyszer pedig tuti csinálok egy lejátszólistát a regényekben szereplő muzsikákból :D

Azért szerintem egyértelműen látszik, hogy az író Fénypárti, és nagyban segíti is az Éjszakai őrség munkáját. Nem tudom, hogy ez a későbbiekben fog-e változni, de már kicsit sokallom az elkötelezettségét (Anton, mint Legfelső, aztán ugye ott van a felesége, akiből szintén nem egy hetedrangú varázsló lett, a gyermekükről nem is beszélve… Nem akarom én pártolni a Setéteket, de legalább valahogy az egyensúly lenne meg… Ez így nekem olyan egyoldalú… Ha már ennyire ki lett hangsúlyozva a setét-fénypárti ellentét (vagy inkább „rokonság”, kicsit kapjanak a setétek is a rosszból :) )

Az Őrség-sorozatból nekem ez a könyv a kedvencem, talán leginkább azért, mert ebben többet mutat a kortárs Oroszországból és néhány másik szovjet utódállamból (pl. utazás a vonaton, stb.). Maga a cselekmény is egyre magasabb fordulatszámon pörög. Anton és Szvetlana karaktere is új jellemvonásokkal gazdagodik így, hogy már szülők is, nem „csak” Másfélék.

Lassan ott tartok, hogy felőlem hajnali hármas őrséget meg koradélutáni őrséget is írhat, azt is elolvasom. Lukjanyenko-rajongó lettem:P

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

Szerintem ennek a kötetnek néz ki a legjobban a borítója. Lehet, hogy már eleve így álltam a dologhoz. Mindenesetre nagyon szuperre sikeredett. Főleg, hogy újra Anton szemszögéből.
Az elején elveti benned a magot, hogy mennyire jó Másfélének lenni, mennyivel jobb, könnyebb nekik az élet, húzza a mézes madzagot… beleestem én is a csapdába, már az is majdnem körvonalazódott bennem, hogy mégiscsak inkább a Fény oldalán… – és mindezt azért, hogy erre rácáfoljon.
És szeretem a magyar szösszeneteket még mindig.. (:

Eddig hármat olvastam. Mindegyik zseni volt, de az olvasottak közül ez volt a legizgalmasabb. Alig tudtam letenni. És a végén a fordulat, hát nah…

ez sem okozott csalódást. állat:))) csak jókat lehet róla mondani/írni:) kíváncsi vagyok, hogy a 4. milyen lesz:)