Mikor döbbenjen rá egy férfi, hogy nem adhatja föl ifjúsága eszményeit, és nem hajthatja fejét „csak úgy" a házasság jármába, ha nem a nászútján? Szerb Antal regénybeli utasa holdvilágos transzban szökik meg fiatal felesége mellől, hogy kiegészítse, továbbélje azt az ifjúságot, amely visszavonhatatlanul elveszett. A szökött férj arra a kérdésre keresi a választ, hogy a lélek időgépén vissza lehet-e szállni a múltba, vajon torzónak maradt élet-epizódokkal kiteljesíthető-e a jelen, és megszabadulhat-e valamikor az ember énje börtönéből vagy hazugnak gondolt „felnőttsége" bilincseitől? Az Utas és holdvilág a magát kereső ember önelemző regénye. Mihály, a regény hőse hiába akar előbb a házassága révén konformista polgári életet élni, s hiába szökik meg ez elől az élet elöl, a regény végén ott tart, ahol az elején: mégis bele kell törnie mindabba, amibe nem akar. „És ha az ember él, még mindig történhet valami" – ezzel a mondattal zárul a finom lélektani részletekkel megírt, először 1937-ben megjelent regény, amely első megjelenése óta hatalmas világsikerre tett szert.
Sorozatpolc
További kötetek: Johann Wolfgang Goethe: Vonzások és választások, Choderlos de Laclos: Veszedelmes viszonyok, Émile Ajar: Előttem az élet, Charles Dickens: Szép remények, Ivan Szergejevics Turgenyev: Apák és fiúk, David Herbert Lawrence: Lady Chatterley szeretője, Guy de Maupassant: Egy asszony élete, William Faulkner: Megszületik augusztusban, Anton Pavlovics Csehov: A varga meg az ördög, Nathaniel Hawthorne: A skarlát betű, Alain-Fournier: A titokzatos birtok, Vladimir Nabokov: Pnyin professzor, Gárdonyi Géza: Egri csillagok, Szerb Antal: A királyné nyaklánca, Krúdy Gyula: A tiszaeszlári Solymosi Eszter, Oscar Wilde: A boldog herceg és más mesék, Gustave Flaubert: Érzelmek iskolája, Stanislaw Lem: Solaris, Karinthy Frigyes: Így írtok ti, Heinrich Mann: Ronda tanár úr, Marcel Proust: Az eltűnt idő nyomában II. – Bimbózó lányok árnyékában, Marcel Proust: Az eltűnt idő nyomában III. – Guermantes-ék, Szomory Dezső: A párizsi regény
Címkék
Top értékelések
már olvastam. és aztán még egyszer. és még egyszer. mert olyan hangulatok és igazságok vannak benne, amit többször is át kell élni. mindemellett szerb antal stílusa olyannyira jó, hogy ha mosogatógép-használati utasítást írna, még azt is élvezet volna olvasni.
bárhol, bármikor olvastam volna, feltűnt volna, hogy ez így tökéletes. de a körülmények összeállnak, a könyvek megtalálnak, éppen úton voltam, nem is én vittem magammal, nem is tudtam, hogy létezik, nem is érdekelt, csak valahogy amikor elkezdtem olvasni, akkor megállt minden. a legvadabb nyári napsütésben behúzott az ő nyomasztó, sikátoros világába, világfájdalmas, elveszett, életunt szereplői közé (ahogy találomra kiválasztottam ezeket a jelzőket az ellentét érzékeltetéséért, rögtön meg is akadtam, mert nem is igaz, de írhatok mást is, az sem jó. jé, végre olyan szereplők, akiket nem lehet egy szóval jellemezni. végre egy olyan könyv.)
és újra- (és újra- és újra-) olvasva is ilyen.
csak az ulpius kiadó ne sajátította volna ki a nevet, nem tudom ezen túltenni magam. egyébként a könyvön sem, újra kell olvasnom, úgy megkívántam most, ahogy felidéztem.
"- Semmi baja – mondta az orvosa –, csak valami rettenetes kimerültség. Mit csinált maga, hogy ennyire elfáradt?
– Én? – kérdezte Mihály eltűnődve. – Semmit. Éltem.
És elaludt."
a borítója kézbe simul. a története a lélekbe. az állandó utazás befelé mindig újabb állomásig visz. akárhányszor elolvasnám.
Itália bűvölete és az absztrakt fogalmak morzsolása tetszett (halál tabu, konformizmus,ember-áru, a pillanat megragadása, gyakorlati élet vs. művészet hegemóniája. Nem tetszett, vagy inkább meghökkentett a pikareszk vonulat. A csapongó gyakran önmagába visszaforduló cselekmény és a főhős ellentmondásosan szentimentális karaktere. (Az a Mihály, aki bálványozza Pater Severinust és Assisi Szt. Ferencet otthagyja egy szó nélkül a vonaton menyasszonyát, sőt később júdáspénzt fogad el érte az oly megvetett Szepetnekitől-Patakitól, így elárulva önmaga ideáljait…)
Életem könyve. Pont jókor talált meg. A midlife-crisis odavág.
a fordulópontot megélni a legjobb: amikor érzed, hogy jó jó jó, és elérkezik az a pont, hogy NA! most érzem azt, hogy megmásíthatatlanul Jó . nincs visszaút. elragadott.
és az benne a legvarázslatosabb, hogy nem csak egyszer. hulláámvasúút, ö.
vannak könyvek, amikről nem tudok beszélni. nos, ez olyan.
Olvasás közben voltak pillanatok, amikor úgy éreztem, nem tetszik, bosszantottak a szereplők, a jellemük, a viselkedésük, az, hogy csak magukra gondolnak, a külvilág szinte nem létezik számukra. Aztán voltak pillanatok, amikor teljesen átéreztem az útkeresést, a vágyakozást valami más után, azt, hogy mekkora bátorság kell ahhoz, hogy ne kövessük a társadalmi elvárásokat. Vagy mekkora gyávaság.
Minden embernek megvan a saját örvénye.
szavakat nem találok rá…minden újra olvasás után csak ámulok..:)
Top idézetek
Ha az ember él, akkor még mindig történhetik valami.
262. oldal - utolsó mondat
Van olyan férfi, akit nem izgat a telefonban megcsendülő ismeretlen és kellemes női hang? A nők, ha ismernék a férfiakat, mindent telefonon és ismeretlenül kérnének tőlük.
136. oldal
A pénz egyszerűen nem számít ott, ahol a lényeges dolgok számítanak. Pénz mindig kell, hogy legyen, és ha az ember nem törődik vele, akkor van is mindig. Hogy mennyi és meddig és honnan, az egészen lényegtelen. Aminthogy minden lényegtelen, ami a pénzzel összefügg. Pénzért semmit sem kaphatsz, ami fontos, és amit pénzért kaphatsz, az esetleg életszükséglet, de nem fontos. Sosem az kerül pénzedbe, amiért igazán érdemes élni. Egy krajcárodba sem kerül, hogy szellemed be tudja fogadni a dolgok ezerféle nagyszerűségét, a tudományt… De a nyárspolgárok már oly régóta abból élnek, hogy ellátják egymást a lényegtelen és pénzbe kerülő dolgokkal, hogy már el is felejtették azokat a dolgokat, amik nem kerülnek pénzbe, és azt tartják lényegesnek, ami sokba kerül… A pénzt nem szabad tudomásul venni. El kell fogadni, mint a levegőt, amit az ember beszív, és nem kérdi, hogy honnan jött, ha nincs szaga.
206-207. oldal
– Semmi baja – mondta az orvos –, csak valami rettenetes kimerültség. Mit csinált maga, hogy ennyire elfáradt?
– Én? – kérdezte Mihály eltűnődve. – Semmit. Éltem.
Ez így van; az ember mániákusan, veszendően, a pokol és a halál határán vágyódik valaki után, keresi, kergeti, hiába, és élete elsorvad a nosztalgiában. Amióta Rómában volt, állandóan ezt a pillanatot várta, erre készült, és már-már azt hitte, hogy sosem fog Évával beszélni. És azután egyszerre megjelenik, és akkor az ember olcsó pizsamáját a mellén összeszorítja, szégyelli, hogy kócos, borotválatlan, mérhetetlenül szégyelli lakását, és legjobb szeretné, ha nem lenne ott az, aki után kimondhatatlanul vágyódott.
Téged azért szeretlek, mert hozzám tartozol, őt azért, mert nem tartozott hozzám – az, hogy téged szeretlek, önbizalmat és erőt ad, az, hogy őt szerettem, megalázott és megsemmisített…
– (…) Különben is, miért ne próbálná meg? Nem kockáztat semmit.
– Dehogynem. Az önérzetem, a méltóságom, a racionális lény öntudatát.
168. oldal
Éva nem változott semmit. A szerelem mindvégig megőriz egy pillanatot, azt a pillanatot, amikor született, és akit szeretnek, sosem öregszik meg, szerelmese szemében mindig tizenhét éves marad, és kócos haját, könnyű, nyári ruháját ugyanaz a barátságos szél borzolja egy életen át, ami akkor fújt, abban a végzetes pillanatban.
340.o. (IV. rész 5.)
– Íme egy ember, akinek sikerült a lehetetlen – gondolta magában irigyen, mialatt Waldheim tömte magába a nyers sonkát és magyarázott. – Íme egy ember, akinek sikerült megrögződnie a neki megfelelő életkorban. Mert minden embernek megvan a maga egyedül megfelelő életkora, az biztos. Vannak, akik egész életükben gyermekek maradnak, és vannak, akik egész életükön át félszegek, fonákok, nem találják a helyüket, amíg egyszerre bölcs és szép öregasszonyok vagy öregemberek lesznek: hazatértek az életkorukba. Waldheimban az a csodálatos, hogy lelkében egyetemi hallgató tudott maradni, anélkül, hogy emiatt a világról, a sikerről, a szellemi életről le kellett volna mondania. Olyan pályára lépett, ahol lelki visszamaradtsága, úgy látszik, nem feltűnő, sőt előnyös is, és a realitásból csak annyit vesz tudomásul, amennyi fixáltságával összeegyeztethető. Ez igen! Ha én is így tudtam volna berendezni…
254.o. (III. rész 2.)
– Nézd meg – mondta Mihály –, mennyivel több dolgot lát az ember, ha itt kinéz az ablakon, mint ha más országban néz ki. Nem tudom, hogy csinálják, a horizont nagyobb itt, vagy a tárgyak kisebbek, de fogadok, hogy az ember ötször annyi falut, várost, erdőt, folyót, eget és felhőt lát itt, mintha, mondjuk, Ausztriában nézne ki a vonatablakon.
104.o. (I. rész 6.)
Külső linkek
Hasonló könyvek címkék alapján
- Déry Tibor: Képzelt riport egy… / A félfülű
- Tersánszky Józsi Jenő: Viszontlátásra, drága
- Bartis Attila: A nyugalom
- Márai Sándor: Egy polgár vallomásai
- Márai Sándor: A gyertyák csonkig égnek
- Márai Sándor: Válás Budán
- Márai Sándor: Kabala
- Márai Sándor: Föld, föld!…
- Márai Sándor: Szabadulás
- Márai Sándor: Szindbád hazamegy
Akiknek ez a kedvence, még ezeket szeretik
- George Orwell: 1984
- Mihail Bulgakov: A Mester és Margarita
- Szerb Antal: A Pendragon legenda
- Gabriel García Márquez: Száz év magány
- Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij: Bűn és bűnhődés
- Antoine de Saint-Exupéry: A kis herceg
- J. D. Salinger: Zabhegyező
- Daniel Keyes: Virágot Algernonnak
- Carlos Ruiz Zafón: A szél árnyéka
- Umberto Eco: A rózsa neve































































































































